KULT

1957-ben még minden magyar menekültet hősnek láttak az angolok – beszélgetés Sárközi Mátyás íróval

Molnár Ferenc unokája útikalauzt ad a brit és egyetemes kultúrtörténethez

Link másolása

Imádom Londont, semmihez sem hasonlítható légkörét a gyönyörű parkoktól a szűk házaikig, a múzeumoktól a pubokig, mítoszokkal teli utcáit, amelyek az irodalom, a festészet, a mozi, a zene egy-egy nagy pillanatát őrzik. Sajnos nagyon régen, 27 éve jártam ott utoljára, és bár az utóbbi években többször terveztem, hogy Páromnak is megmutatom végre ezt az ihletett várost, valami mindig közbejött. Éppen ezért némi kárpótlásként is vettem a kezembe Sárközi Mátyás Hampstead című könyvét, amelyben sok lírával, humorral, öniróniától sem mentesen járja végig e varázslatos negyedet. Nem véletlen, hogy a Noran kiadó Érzelmes utazások sorozatában jelent meg ez a kis kötet, de a 124 oldal, amelyet a szerző illusztrált rajzaival, páratlan kalandozás az időben, a brit és egyetemes kultúrtörténetben.

Sárközi Mátyás nevét először Édesapámtól hallottam, amikor Sztehlo Gábor Gaudipolisáról mesélt. Molnár Ferenc unokája, Sárközi György fia hétévesen élte túl a vészkorszakot, és még nem volt húsz, amikor 1956-ban elhagyta Magyarországot. A világ egyik legsokszínűbb városában telepedett le, de magyarságát mindig féltve őrizte, íróként is. Ezt honorálta a magyar állam az idén neki ítélt irodalmi Kossuth-díjjal.

 – Ön több mint 50 éve él London történelmi és művészeti emlékekkel teli negyedében, Hampstead-ben. Milyenek voltak első benyomásai Londonba érkezésekor, és hogyan vált ez a különleges kerület második szűkebb hazájává?

– Az, hogy 1956 novemberében kijutottam Nyugatra, óriási élmény volt. Londonban azonban még erősen látszott a világháborús német bombázások nyoma, a rommá vált épületek helyén üres házhelyek sorjáztak, és az angolok még komoly gazdasági bajokkal küzdöttek, nem volt csillogó jólét. inkább feltűnő különbség a proletár és a gazdagok között.

Főiskolásként albérleti szobát találtam Hampstead-ben, egy németországi menekült asszony házában, közvetlenül a kerület dísze, a tavakkal ékes, hatalmas őspark mellet. Egy ugrásnyira az üzletektől, amelyekben - tekintettel Hampstead európai menekültekből álló rétegére, - már akkor lehetett olyasmit vásárolni, amit az angolok nem is ismertek, például magyar szalámit.  

"Vagy megszokik, vagy megszökik" alapon beilleszkedtem a művésznegyed társadalmába.

– Mint könyvéből kiderül, a kerületnek számos, kevésbé ismert magyar vonatkozása van – számomra az egyik legmeglepőbb a Goldfinger-sztori volt. Ian Fleming írónak annyira nem tetszettek Goldfinger Ernő építész munkái, hogy róla mintázta meg James Bond ősellenségét. Milyen volt és milyen ma magyarnak lenni Londonban?

 – 1957-ben még minden frissen érkezett magyar menekültet a forradalmi barikádok hősének láttak az angolok. Nem volt rossz hírünk. 48-ra és 56-re tekintettel, szabadságszeretőnek tartották a magyart és a letelepedettekről azt állapították meg, hogy szorgalmasak. Ha igyekeznek, még brit főnemes is válhat belőlük, mint ahogy lord lett három magyar közgazdász: Balogh Tamás, Káldor Miklós és Bauer Péter.

 – Galéria-tulajdonosként milyen emlékezetes találkozásai voltak?

– Huszonöt évig működtettük Hampstead közepén, egy hangulatos utcácskában a Perrins Art Gallery-t. Megismertük a városrész fiatal értelmiségét és a hírességek egy részét is. Barátunk lett például a magyar származású John Halas, az angol rajzfilm-művészet megteremtője.

– A brit fővárost sokan tekintik ma is a multikulturális világ mintaképének, egyfajta tolerancia-mércének. Azt látjuk, hogy a brit közélet, a tudományos élet már ugyancsak megnyílt a bevándorlók, az egykori gyarmatokról érkezők és leszármazottaik előtt. Érvényes-e ez a mindennapokban?

– A hajdani brit gyarmatokról százezrével jöttek bevándorlók és színesítették London társadalmát. Főként az Afrikában, kereskedőként meggazdagodott indiaiak lettek sikeresek. Már itt született gyermekeiket jó kollégiumokban taníttatták, egyetemre küldték. Így napjainkban kormányzó brit kabinetnek immár indiai származású belügyminiszternője van az elegáns Priti Patel személyében, pandzsábi származású pénzügyminisztere: Rishi Sunak (Oxfordban diplomázott) és indiai származású kereskedelmi minisztere, Alok Sharma, akit ötévesen hoztak a szülei Angliába. Ugyancsak indiai a kormány igazságügyminiszter-asszonya: Shella Braverman. Hindu a londoni főpolgármester: Sadiq Khan és a BBC tévé híreit egy jamaikai, Clive Myrie olvassa be szép angolsággal. Szinte minden angliai trafikos hindu, a reggeli újságot ott veszem Hampsteadben a szívélyes indiaiaknál.

– Az utóbbi 1-2 évben Nagy-Britanniából a legtöbb hír a Brexittel, illetve a királyi család körüli bonyodalmakkal volt kapcsolatos. Mennyire fontosak ezek a helyieknek, hogyan élik meg?

– Az uralkodó, II. Erzsébet személye a nemzet létének szimbóluma. A királyi család pozitív hírei jó fogadtatásban részesülnek a fiatal hercegek kalandjai csak a pletykalapok olvasóit érdeklik.

– Sok ellentmondásos hír van a koronavírus-járvány szigetországi kezeléséről, a közhangulatról. Milyenek az Ön tapasztalatai?

- A koronavírust igyekeznek megfékezni a brit hatóságok. Az emberek a megkötéseket tűrik nehezen, például a karantént, a kocsmai zárórák előbbre hozását vagy a házi összejövetelek létszámának szabályozását. A védőmaszkot sokkal fegyelmezettebben hordják az angolok, mint Magyarországon.

– Beszéljünk egy kicsit a múltról. Ön bátyjával, Horváth Ádám rendezővel együtt a Sztehlo Gábor vezette Pax Gyermekotthonban élte át a háború utáni éveket. Olvastam visszaemlékezését a Sztehlo-gyerekek voltunk című kötetben. Mi volt az, ami abból az időszakból a legmélyebb nyomot hagyta életében?

– A Sztehlo-intézetnek hálás lehetek, nem csak azért, mert az éhezések korában, asztalhoz ülhettem ott és – részben svájci segítség révén – gyerekként tápláló és ehető ételeket fogyaszthattam, hanem azért is, mert a Gaudiopolis Köztársaságban megismertem a fair kormányzás rendjét, a kint uralkodó önkényuralmi rezsim ellentéteként. Ádám bátyám volt Gaudiopolis kultuszminisztere.

– Ön évtizedeken át dolgozott a BBC magyar adásának. A BBC a mai napig úgy él a köztudatban, mint az újságírói korrektség példája, ahol valóban komolyan veszik, hogy "a hír szent, a vélemény szabad". Változott-e ez az elmúlt évtizedek során?

– A BBC idegennyelvű adásainak hatalmas iroda- és stúdió komplexumában, a Bush House-ban, ahol a Magyar Osztály munkatársa voltam több, mint harminc évig, ugyanazok a szabályok voltak érvényben, mint a BBC minden más részlegében. Ezek tudomásulvétele érdekében, alkalmazásunk után tanfolyamot, fejtágítót kellett végeznünk. Hír csak akkor mehetett ki, ha azt két egymástól független, hiteles forrás erősítette meg. S minden kommentárt elolvasott, láttamozott a főszerkesztő. Nyesegetett, piros tintával javított, ha úgy érezte, nem BBC-szerű, tehát hitelében támadható vagy éppenséggel túl vérmes egy-egy mondat, azt húzta.

Naponta többször hallgatom a BBC tévé híreit. A szerkesztők vitatott kérdésekben minden felet megszólaltatnak, véleményük szabadon hangzik el, de valahogyan mégis áthallik, hogy mi a riporter, azaz tulajdonképpen a BBC állásfoglalása. 

– Könyvet írt nagyapjáról, Molnár Ferencről, akivel személyes kapcsolata nemigen volt, de aki ma is világszerte népszerű szerzőnek számít. Volt-e része Londonban emlékezetes Molnár-előadásban?

– Londonban elég régen nem játszottak Molnár Ferenc-színművet. Molnár születésének a századik évfordulóján, 1978-ban a brit Nemzeti Színház ünnepelt a "Testőr" remek előadásával, amelyben tündökölt az idén szeptemberben már veteránként elhunyt, akkori szép és kitűnő színésznő, Diana Rigg.

– Édesapja, Sárközi György hogyan él az Ön emlékezetében mint ember és mint író?

– Apámra, a nácik által munkatáborban megölt Sárközi György költőre jól emlékszem, kisgyerek koromban nagyokat sétáltunk Budán s ő versikéket faragott a szórakoztatásomra.

– Több mint 60 év távollét alatt Ön soha nem szakadt el igazán hazájától. Hogyan látja a mai Magyarországot?

– A mai Magyarország kedvemre valóan fejlődik. Orbán Viktor erős és tehetséges személyiség. A Kádár-rezsim  elmúlása óta szívesen járok vissza, lakást vettem, könyvespolcaim telnek, íróasztalom újabb művek írására csábít.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Dabney Coleman, az Aranyoskám és a Gengszterkorzó sztárja
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.

Link másolása

92 éves korában pénteken Dabney Coleman, a Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész. Halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be – írja az MTI.

Coleman karrierje 1952-ben indult, és azóta több mint száz filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban láthattuk, mint a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), Aranyoskám (1982), Háborús játékok (1983) és a Gengszterkorzó (2010).

A színész a legjobb férfi főszerepért 1988-ban Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért, egy évvel korábban pedig Emmy-díjat nyert a Sworn to Silence című tévéfilmben nyújtott teljesítményéért.

Coleman gyakran alakított cinikus, szarkasztikus karaktereket. Ezt a képességét kamatoztatta olyan filmekben, mint az Aranyoskám és a Kilenctől ötig, ahol emlékezetes negatív figurákat formált meg.

Dabney Coleman hangját több animációs filmben és sorozatban is hallhattuk. Színészi karrierje előtt az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A hadseregben töltött idő segített neki fegyelmet és kitartást tanulni, ami később a színészi karrierjében is hasznosnak bizonyult.

Coleman utoljára Yellowstone című tévésorozatban tűnt fel, amelyben egy rész erejéig a főhős John Dutton apját játszotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: