Évtizedekig rejtőztek egy pincében az 56-os forradalmat dokumentáló festmények
Zámbó Kornél festőművész személyesen is ismerte Görgényit, sőt, jó barátságban is volt vele. Tőle tudhatjuk, hogy magába zárkózó ember volt, amit kiállított képei igazolnak is. Görgényi 1917-ben született Bánhidán, szegény sorsú bányászcsalád gyermekeként. Tanítója és akkori környezete hamar felfedezte a tehetségét: szerényebb honoráriumokkal is támogatták, egy alkalommal Münchenbe is kiküldték.
1937-ben került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol kiváló mesterektől, például Aba-Novák Vilmostól, Bottka Miklóstól és Rudnay Gyulától tanulhatott. Az ő hatásuk érződik a képein is, de mint útkereső művész kacsingatott Rembrandt, Munkácsi felé is. Ő is a „fényes szelek nemzedékéhez” tartozott, azokhoz a tehetséges, de nehéz körülmények között, vidéken, falvakban élő fiatalokhoz, akiket az akkori pártvezetés egybegyűjtött és igyekezett felkarolni. Dolgozott pásztorként, cselédként, a kisgyóni bányában csillésként, nem véletlen tehát, hogy korai művei a cseléd- és bányászsorshoz kötődnek.
Miután 1942-ben diplomát szerzett, visszaköltözött Tatabányára, ahol előbb bányászként, majd rajztanárként, grafikusként dolgozott. Alkotói tevékenysége igazán az ötvenes években bontakozott ki, a szocializmus legkeményebb időszakában azonban festményei hivatalos körökben ellenérzést váltottak ki. Mivel alapvetően sötétebb tónusú olajképeket festett, túl pesszimistának találták, és bár igyekeztek megnyerni őt az akkoriban elvárt stílusirányzatnak, nem értek nála célt.
Görgényi ezek után festőként gyakorlatilag ellehetetlenült: nem mert kiállításokra képeket küldeni, nem kaphatott sem állami, sem más megbízást.
Zámbó Kornél, a festő barátja éppen ’56-ban érettségizett, és bár szoros viszonyt ápolt Görgényivel, a forradalomnak és a megtorlásnak emléket állító képeivel ő maga is most találkozott először. A kiállításmegnyitón bevallotta: úgy érezte, nem tud majd megszólalni, olyan mély benyomást tettek rá a tüntetőkről, felvonuló tömegekről, utcai harcokról, kivégzésekről, emigrálókról, gyászmenetekről készült művek.
Felidézve korabeli emlékeit azt mondta: „Azokban az időkben nem szóltak másról a lapok, mint a kirakatperekről, ítéletekről, akasztásokról, huszon-harmincéves fiatal emberek haláláról, éveken keresztül”.
Azt ugyan tudta, hogy Görgényire mekkora hatással voltak a forradalom eseményei, de hozzátette: gyakorlatilag senki nem tudott róla, hogy ilyen témájú képeket festett. Alkotásai, melyek történeti, kordokumentációs szempontból is kiemelkedőek, húsz éve kerültek elő. „Annak a világnak, a kornak talán a leghívebb tolmácsolója”, mondta barátjára visszaemlékezve Zámbó.
2005-ben Rigó Erik, egy tatai vállalkozó vásárolta és mentette meg a hagyatékot, ezeket az eltitkolt-elfeledett, szuggesztív, már-már riportszerű alkotásokat.
A Görgényi-festmények közel 40 évig egy pincében porosodtak – el lehet képzelni, mennyire rossz állapotban kerültek elő. Rigó a festőművész unokáját ismerte, tőle tudta meg, hogy egyáltalán léteznek.
A mostoha körülmények miatt több mint száz kép teljesen tönkre is ment, restaurálni sem lehetett őket, a vállalkozó mégis úgy döntött, megveszi a gyűjteményt. Amikor P. Tóth Enikő művészettörténésszel közelebbről is megvizsgálták a tájképeket és portrékat, észrevették, hogy egyes festmények felső rétegei alatt más képek is rejtőznek - ekkor döntötte el, hogy felfedi titkaikat.
Több mint ötven, a forradalmi eseményeket és a megtorlást drámaian-allegorikusan ábrázoló kép maradt így az utókorra, ezzel együtt Görgényi 1956 képhagyatéka legnagyobb kollekciójának megalkotója lett. A „rejtett képekből” már Bécsben, Németországban, Erdélyben, Magyarország több városában is tartottak kiállítást, sőt a Nemzeti Múzeum is válogatott belőlük. Most a Klebelsberg Kultúrkúriában láthatjátok őket november 20-ig.
A tárlat díjtalanul látogatható naponta 10-18 óráig. 2017. október 23-án és november 9-én zárva.