„Vannak hatalmas rajongóink, akik feltetováltatták a szövegeinket” – 10 éves az Apey & the Pea
Áron András, művésznevén Apey a hazai könnyűzene egyik legsokoldalúbb egyénisége: két zenekarával, az Apey & the Pea-vel és a Trillionnal igazi odalépős, kemény metálban és rockban utazik, egy szál gitáros szólóestjein azonban egészen más arcát megmutatva a lírai dalok jutnak főszerephez.
Arról kérdeztük, hogy csapódott le ez a kettősség a rajongóinál, mit adott számukra a tavalyi Nagy-Szín-Pados győzelem és az idén tavasszal lenyomott európai turné, valamint mire számíthat a közönség szeptember 19-én a Parkban.
– Hogyan éltétek meg ezt a 10 évet a zenekar alapítása óta? Gyorsan elrepült, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is soknak tűnt?
– Egyszerre érzem azt, hogy nagyon gyorsan elpattant ez a tíz év, és közben érzem természetesen azt a rengeteg pillanatot, amit együtt megéltünk, és ahogyan formálódtunk, változtunk. Soknak nem érzem, előbb-utóbb mindig előjön egy újabb riff, amitől mindhármunk gyomrában megmozdul valami, és írni akarunk valami újat.
– Mit adott nektek a tavalyi Nagy-szín-pad győzelem, mit köszönhettek neki így utólag visszatekintve?
– Kijutottunk a EUROSONIC-ra, ami a legnagyobb showcase fesztivál Európában. Játszottunk a Sziget nagyszínpadon, a Strand nagyszínpadán, és a még nagyobb VOLT Fesztivál nagyszínpadán, egész nyáron kizárólag királyi bánásmódban volt részünk.
Szakmailag kaptunk egy óriási elismerést, jó érzés volt, hogy kicsit mindenki magáénak érezte a győzelmünket, amiben annyi mindenki segített: rajongók, zenekarok, barátok. Sosem fogjuk elfelejteni, hogy ennek a részesei lehettünk.
Fotó: Bodnár Dávid
Fotó: Bodnár Dávid
– Jelzésértékű-e szerinted, hogy utánatok idén is egy keményebb műfajban utazó zenekar, a Useme nyert, a Dalban pedig tavaly az AWS? Elmosódhatnak ezáltal a metálszíntér és a mainstream határai, egyáltalán jó lenne-e az?
– Szerintem amíg olyan zenekarok nyernek bármit, és kapnak platformot, akik szívből csinálják ezt az egészet, és nem egy gyárból kipréselt tucat rádió valami, addig én mindenkinek örülök.
– Mekkora az átfedés az Apey & the Pea, a Trillion és a szólókoncertjeid közönsége között? Vannak olyanok, akik mindenhová követnek?
– Vannak, akikkel minden koncerten találkozom az első sorban, bármilyen városban is vagyok, bármelyik formációval. Ez mindig nagyon jó érzés. Van, aki eddig nem volt keményzene-hívő, de ráakadt a szólóanyagaimon keresztül, és ugyanígy visszafele is, vagy a Trillion irányába. Mára szerintem pont tökéletesen elkülönültek egymástól tisztes távolságba, és inkább segítik egymást.
– Meg szoktak lepődni a rajongóid, amikor a hangos-zúzós zenekari koncertek után az egy szál gitáros fellépéseidet is megnézik?
– Volt már olyan, hogy szólókoncertemen hallottam, amint valaki azt mondja:
"De akkor most ezt fogja nyomni egész végig? Azt hittem zúznak, mi ez a szar?"
Ez természetesen benne van a pakliban, de elég ritka. (nevet)
– Mennyire válik el a két éned? Bensőséges-akusztikus, vagy tombolós dalokat írsz könnyebben?
