UTAZZ
A Rovatból

Magyarország egyik legvadregényesebb vidéke

A Kelet-Bakony ékszerdoboza a Gaja-patak, Magyarország egyik legtisztább vízfolyása.


A Megnézlek Magyarország bloggere csodás kirándulást tett a Kelet-Bakony tájain. Érdemes elolvasni a beszámolót, mert biztos, hogy kedvet kaptok egy szép őszi túrához.

Én most minden elfogultság nélkül, Magyarország egyik legszebb, legvadregényesebb és leglátványosabb vízfolyása mellé kalauzollak benneteket, ami rengeteg természeti, geológiai, történelmi helyszínt rejt magában. Ebből adódik, hogy sok turistaút övezi a környékét, többek között az országos kék. Nem titkolt szándékom pedig, hogy kedvet csináljak ezeknek a helyeknek a felkereséséhez.

A Gaja-patak Veszprém megyében, egy Zirc melletti kis falu, Nagyesztergár közelében ered. Innen közel 20 kilométert tesz meg keletnek, majd délnek indul és a Fehérvárcsurgói víztározóba folyik, ami Magyarország egyik legszebb környezetében lévő, mesterséges tava. A tározóból távozó víz Székesfehérvár mellett elhaladva a Nádor-csatornával egyesülve később a Dunába ömlik. Mi most elsősorban a víztározóig csordogáló, vagy éppen zubogó patakkal foglalkozunk. A Keleti-Bakony képét nagyban meghatározó Gaja-patak, Magyarország egyik legtisztább vízfolyása. Vizében ponty, kárász, keszeg, küsz, sügér is megtalálható, átlagos vízmélysége 40 cm.

bakony (1)

bakony (2)

bakony (3)

Ha igazán izgalmas dolgokat szeretnénk látni, akkor elsőként Bakonynánáról induljunk neki. A Gaja-patak mentén rengeteg malom működött. Nánánál, ahogy elérjük a patak partját, rögtön van is egy, persze már nem üzemel, lapátok sincsenek már, de az épület jellege miatt az ember egyből tudja, hogy malomépületről van szó. Nem kell sokat gyalogolnunk, hogy a Bakony egyik legcsodálatosabb helyére érjünk. Itt a lélegzetünk is eláll. A Római fürdőnek nevezett hely a Bakony egyetlen természetes vízesése. A Bakony-Balaton Geopark területén található, és nagyon közkedvelt látványosság, ma is aktív geológiai folyamatok figyelhetők meg. A Gaja völgyében vezető út, elérve ezt a helyet, hirtelen beszűkül. Hatalmas mészkőtömbök magasodnak a fejünk fölé, és süllyednek a lábunk alá. Az addig nyugodtan csordogáló víz pedig a beszűkült hely miatt hatalmas csobogással és sebességgel hullik alá. Csodálatos látvány.

Az ember órákig tudna álmélkodva nézelődni a nem mindennapi látványban. Ha jobban megfigyeljük a körülöttünk lévő dolgokat, és nem csak az aláhulló víz szépségében gyönyörködünk, akkor észrevesszük a lábunk alatt lévő köveket is. Rendkívül izgalmas és igen idős kőzetbe vágja bele magát itt a víz. Szabad szemmel is jól kivehetőek a kőzetben tömegesen jelen lévő csiga, kagyló ősmaradványok.

Bár nehéz ezeket észrevenni, de nagyon érdemes megnézni őket, mert egy olyan távoli időről mesélnek nekünk, amikor itt nem egy patakocska folydogált, hanem egy egészen más környezet volt jelen. A legtöbb túrázó talán megdöbbenne, amikor azt mondjuk, hogy a területet egykor tenger borította. És a bizonyíték ott van a lábunk alatt. Sok-sok millió évvel ezelőtt a most itt látható állatok maradványai ülepedtek le ennek a tengernek a fenekére, mésziszappal. Ebből lett az a kőzet, amit ma a vízfolyás, miközben a hely egyre csak emelkedik, folyamatosan váj magának.

bakony (5)

bakony (4)

Nem kell messzire mennünk, hogy a következő nevezetességet megnézzük, és hasonló dolgokról legyen még több ismeretünk. Ha a kék jelzés útját nézzük, akkor a Római fürdő előtti, kiépített pihenőnél, felmegyünk a völgyfőre. Itt elérve a murvás utat jobbra kanyarodunk és kb. 500 méter után elérünk a Zsidó-hegyi geológiai alapszelvényhez. A feltárás, a Bakony-Balaton Geopark bemutatóhelye. Az elmúlt hónapokban szépen rendbe rakott szelvény, egy tájékoztató táblát is kapott, ahol szakszerűen informálják az ide látogatókat, mit is látnak valójában, azon kívül, hogy köveket. Szintén, lent a Római fürdőnél látott mészkövet látjuk, annak is a legtetejét, és az arra később rakodott márgát. Egy-egy időszak találkozása év milliókkal ezelőtt.

Ha visszaereszkedünk a völgybe, és tovább haladunk a kéktúra vonalán, szintén pár száz méterre a vízeséstől találjuk a Vadalma forrást. Itt a Tési-fensíkon elnyelődött esővíz tör a felszínre. Mivel a Keleti-Bakony tömbjei nagyrészt dolomitból és mészkőből állnak, így a terület rendkívüli módon jól karsztosodik, és a hegy lábánál, vagy völgyekben a víz felszínre tör források formájában. Itt is ez történik. Saját szemünkkel láthatjuk, ahogyan bugyog a víz felfelé. Kissé odébb is van egy időszakos forrás, mivel az kicsit feljebb van, csak akkor folyik belőle a víz, ha a nagy csapadékmennyiség megemeli a karsztvízszintet.

Itt a patak mentén haladva tovább Jásd községbe érünk. Megtekinthetünk még egy két malmot, és a falu mellett lévő Szent-kutat. Ha van erőnk akkor még felkapaszkodhatunk a Tési-fensíkra, útba esik a Siska-forrás, ami az előbb említett karsztrendszernek az egyik kifolyása. Utunk végén pedig megtekinthetjük egy csodálatos naplementében a Tési szélmalmokat.

bakony (7)

bakony (8)

A Gaja pataknak van egy másik, rendkívül szép és izgalmas része, ahol több kilométeren keresztül kanyarog egy szurdokvölgyben. A Gaja-völgyi Tájcentrum kezelője a Vadex Zrt. A turisták dolgát megkönnyítve, egy hatalmas több hektáros terület van kiépítve, pihenőkkel, tájékoztató táblákkal. Bodajk felől a gerincről ereszkedünk be, szintén az országos kék jelzésén a völgytalpba. A patak medrét követve haladunk csodálatos környezetben a fölénk emelkedő hatalmas sziklafalak között. A patak időtlen idők óta itt kanyarog, és a Bakony kiemelkedése ellenére, ő rendíthetetlenül rójja kilométereit. Az idő bizony eldönti, hogy ki az erősebb a víz, vagy a hegy. Mi emberek csak pillanatok vagyunk ebben a küzdelemben, és talán azt mondanánk hogy a kő erősebb, de bizony az idő a víznek dolgozik. Ha nem a patak állna nyerésre, most nem járhatnánk ilyen gyönyörű völgyben.

Legendák szerint maga Szent István királyunk is a környékre járt csónakjával vadászni. Az bizonyos, hogy a völgy már a Honfoglalás kora előtt is lakott volt, ezt régészeti leletek és az itt talált halomsírok is bizonyítják.

A szurdokvölgy mikroklímájának köszönhetően, rendkívül párás a levegő, szinte őserdei klíma van. A területen komoly vadgazdálkodás folyik. Gróf Károlyi Gyula elsőként, 1888-ban létesített itt vadaskertet. Szarvasok, őzek, muflonok, vaddisznók és Magyarországon egyedüliként szikaszarvasok is élnek a területen.

bakony (10)

bakony (11)

bakony (12)

bakony (13)

A tájközpont látványosságai közé sorolható az Ádám és Éva fa, bár mára ezeknek csak maradványai láthatóak. Az Alba Régia forrás, aminek környéke szintén nemrég lett rendbe téve, vagy a Sobri Jóska barlang felejthetetlenné teszi az ide látogatást. Ezek szintén a karsztosodási folyamatokra bizonyítékok. A barlang maga valamikor karsztbarlang volt, de a hegy emelkedésével, és a Gaja bevágódásával a kőzetbe, láthatóvá vált.

A tájcentrumot elhagyva Fehérvárcsurgónál lyukadunk ki. Itt mindenképpen nézzük meg a Károlyi kastélyt, ami szépen, eredeti formájában fel van újítva, és a kertjét is idén tették rendbe.

bakony (17)

bakony (18)

Nagyszerű túraútvonalak ezek, ha az ember nem ijed meg, az ősszel érkező hűvösebb levegőtől, és a nyirkosabb időtől sem. Felejthetetlen élményekkel lehetünk gazdagabbak, és megismerkedhetünk hazánk élő és élettelen természeti kincseivel, történelmével. És ha ősszel, csapadékos időben tesszük mindezt, akkor a természet megajándékoz bennünket apróbb kis csodákkal is, amik olyanok ezeken a hatalmas tájakon, mint a gyöngyszemek.

Ha kedvet kaptál, húzz túrabakancsot és irány a Bakony, de előtte oszd meg a cikket ismerőseiddel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk