Breaking Boundaries – David Attenborough megmutatja, mekkora károkat okoztunk a bolygónknak
Dübörög a Netflixen Jonathan Clay dokumentumfilmje, amelyben Johan Rockström professzor kíséri el a nézőt egy 75 perces utazásra a Föld körül. A David Attenborough narrálásával készült dokumentumfilm talán legfigyelemreméltóbb pontja az a grafikon, amely a globális hőmérséklet-ingadozást szemlélteti, rámutatva, hogy bolygónkon a hőmérséklet mindössze tízezer éve stabilizálódott. Ezt a két jégkorszak közötti viszonylag stabil meleg időszakot holocén kornak nevezi a tudomány. Ez a stabilitas tette lehetővé az állandósult tengerszintet, vagy a kiszámítható évszakokat.
Napjainkban azonban a tudósok úgy vélik, hogy ez a stabilis időszak az emberi tevékenységnek köszönhetően véget ért. Amint azt Rockström professzor nagyszerűen megfogalmazza:
Rockström minden területen személyes tapasztalataival kiegészítve, szakértői véleményekkel alátámasztva, alaposan mutatja be a kritikus pontokat, és azoknak várható végkifejletét. Ilyen a sokat emlegetett sarki jégtakarók olvadása is. Ezek a felületek a Napból érkező hő 90-95%-át verik vissza fehér színük miatt.
Amikor a jégtakarók olvadni kezdenek, megváltozik a színük, az egyre sötétebb felületek pedig már nem visszaverik, hanem elnyelik a hőt, ezáltal melegítve bolygónkat. Ez a folyamat oda vezet, hogy később már saját magukat olvasztják egyre rohamosabb sebességgel. A film ezt jelöli meg a legdrámaibb fordulópontnak, ami történhet velünk.
A rendező, Jonathan Clay a film kapcsán azt nyilatkozta, hogy számára a forgatás egyik leginspirálóbb pillanata az volt, amikor egy Grönladi gleccser szélén ülve Jason Box professzor a Dániai és Grönlandi Földtani Intézetből elmagyarázta, hogy
Grönland ugyanis tízezer köbméter jeget veszít másodpercenként. Ha ez a jégfelület telejesen elolvad, akkor a tengerszint hét méterrel emelkedik meg.
A Déli jégsapka ugyan sokkal ellenállóbb, mint az északi, de ma már tudjuk, hogy az sem tart majd örökke. A Déli-sakvidék jegének elolvadása ötven méteres tengerszint emelkedést eredményezne, amely tömegeket késztetne lakóhelyük elhagyására.
A felmelegedéssel kapcsolatban a filmben elhangzik a Mad Max hasonlat. A filmet ugyan két órán át élvezhetjük a moziban, de nem biztos, hogy túl sokan álmodoznának arról, hogy egy ilyen világban éljenek.
A sarki jégtakarók elolvadása nem csupán az ottani jégtakaró elvesztését jelentené, hiszen Földünkre komplex rendszerként kell tekintenünk, ahol az egyes kritikus pontok elérése dominóeffektusként indíthat be egy láncreakciót.
Rockström levezetése szerint több szektorban száguldunk a kritikus szint felé, ilyen a légszennyezés is. Szakemberek nyilatkoznak a filmben arról, hogy már 1988-ban átléptük azt a határt, ami a biztonságos légkört jelentette. Ezt 350 részecske per milliós (ppm) szén-dioxid-mennyiségben határozták meg. A 350 ppm azt jelenti, hogy 350 szén-dioxid molekula van az 1 millió gázmolekulán belül.
Jelenleg a 415 ppm-es légköri szén-dioxid-koncentrációnál tartunk, ezzel közelítve a veszélyzónához. Amikor a 450 ppm-es határt is átlépjük, belépünk a fokozottan veszélyes zónába, ami már 1,5 Celsius fok átlaghőmérséklet-emelkedést jelent.
Jelenleg 1,1 foknal tartunk. A fosszilis üzemanyag-mentességet ezért kell mindenképpen elérnunk 2050-re.
Kétségbeejtő az is, amit az esőerdők pusztításával végzünk, főleg az állattartás és a szójatermesztés érdekében. Amazónia száraz évszaka normál esetben három hónapig tart, de ez az időszak sajnos folyamatosan hosszabbodik. Egészen pontosan tíz évente hat nappal.
A pusztuló természet nem kizárólag az erdőírtás miatt veszélyes ránk nézve. Anne Larigauderie ökológus példátlannak nevezi a pusztulást, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a Föld nyolcmillió állat- és növényfajából egymilliót a kihalás fenyeget. Az emberiség eddig a világ vadon elő állatainak a 68%-át írtotta ki.
Ezek után egyáltalán van-e esély a változtatásra, vagy már túl késő? Nehéz megmondani, de talán van még remény.
Erre a film szerint a legjobb példa a nyolcvanas években felfedezett ózonlyuk, amely a megfelelő méreganyagok betiltásával mára már szépen regenerálódott.
Más a helyzet azonban a tengerekkel és óceánokkal, ahol több száz területet kereszteltek el ‘dead zone’-nak, vagyis halott zónának, mert a foszfor és a nitrogén mértéktelen alkalmazásával kiöltük belőlük az élővilág nagy részét. Egyes zónák több tízezer négyzetkilóméteresek is lehetnek.
Ennek a folyamatnak azonban korántsincs itt vége, mivel a légkörbe kibocsátott, nagy mennyiségű szén-dioxid egyharmada az óceánban végzi, ezzel savasodást okozva. Ha ezt valahogyan nem sikerül megállítanunk, akkor újabb kipusztulás következhet be óceánjainkban, amire már volt példa a történelemben.
A film sötét éggel ábrázolja az emberiség jövőjét, ahol a biodiverzitás-krízis, a szárazság, vagy a légszennyezés mind-mind egy elképzelhetetlennek tűnő, ámde a távolban már felsejlő jövőképet tár felénk. Aki még gondolkozik rajta, hogy lecsapja a feje körül zümmögő, zavaró beporzó rovart egy újsággal, annak mindenképpen ajánljuk a Netflixen futó Breaking Bounderies ijesztő jövőképét.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
