JÖVŐ
A Rovatból

A kihalás fenyegeti a világ legritkább és legveszélyeztetettebb majomfaját

Már csak kevesebb mint 800 tapanuli orángután él a Földön, és egyre több veszély leselkedik rájuk.

Link másolása

A tapanuli orángután a világ legritkább és legveszélyeztetebb majomfaja. Már csak kevesebb mint 800 egyed él belőle az indonéziai Észak-Szumátrában található Batang Toru hegyvidéki erdeiben, alig 1000 négyzetkilométeren, három egyre inkább fogyó alpopulációban, amely arra figyelmeztet, hogy a faj hamarabb kihalhat, mint azt eddig gondoltuk - derül ki egy idei tanulmányból, amit a PLOS ONE akadémiai folyóiratban jelentettek meg.

A veszély akkora, hogy ha a felnőtt populáció több mint egy százalékát megölik, befogják vagy áttelepítik minden évben, a tapanuli orángután lesz az első nagy majomfaj, amely kihalhat a modern korban

- figyelmeztetett Erik Meijaard, a Borneo Futures természetvédelmi szervezet alapítója a The Hill című hírlapnak nyilatkozva.

A tanulmány a régió történelmi feljegyzéseiből megállapította, hogy a tapanuli orángutánok a majomvadászok, valamint egykori élőhelyük pusztulása miatt telepedtek le a Batang Toru-hegység erdeiben. Ideális esetben képesnek kellene lenniük arra, hogy különböző élőhelyekre vándoroljanak a túlélési esélyeik maximalizálása érdekében, de valamiért mégis a hegyvidéken maradnak, amely viszont nem a legideálisabb számukra.

Ráadásul a Batang Toru-folyón hamarosan épülő vízerőmű is veszélyeztetheti a túlélésüket, mivel a 122 hektáros erőmű megakadályozná a különböző alpopulációk keveredését, ami beltenyészethez vezethet, ezzel korlátozva a genetikai sokféleséget. Reményt egyelőre az adhat, hogy a vízerőmű építését a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették, ráadásul a projekt elvesztette az állami tulajdonú kínai kereskedelmi bank, a Bank of China támogatását is, így akár több évig is szünetelhet.

A Borneo Futures azt szeretné elérni, hogy az erőművet építő társaság, a helyi kormány, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) és a Szumátrai Orángutánvédelmi Program (SOCP) arra használja ki ezt a kényszerszünetet, hogy megvizsgálják, mekkora fenyegetésnek vannak kitéve az orángutánok. Az erőművet építő társaság korábban azt közölte, hogy ők már megvizsgálták ezt, és arra jutottak, hogy az erőmű nem veszélyeztetné a majmok élőhelyét. A Természetvédelmi Világszövetség viszont egy jelentésben vitatta a társaság értékelését.

De nemcsak az erőműépítés, hanem számos termelési tevékenység, például az erdőirtás, az arany- és ezüstbányászat, valamint a geotermikus energiatermelés is folyamatosan hozzájárul az orángutánok élőhelyének veszélyeztetéséhez.

Bár 2014-ben a Szumátrai Orángutánvédelmi Programnak sikerült elérnie, hogy a Batang Toru ökoszisztéma 85 százalékát védőerdőnek minősítsék, ahol tilos mindenféle termelési tevékenység. Viszont a fennmaradó területen élnek a tapanuli orangutánok a legnagyobb arányban.

A legnagyobb veszélyt a majmok befogása és vadászata jelenti Erik Meijaard szerint, amely a faj élőhelyének környékén évszázadok óta rendszeresnek számít a régió történelmi feljegyzései alapján. Bár az orángutánokat helyi törvények és nemzetközi egyezmények is védik, mégsem ítélik el azokat, akik illegálisan vadásznak ezekre a majmokra, bántalmazzák vagy befogják őket. Például míg a tigrisek esetében már 90 százalékban vádat emelnek orvvadászat miatt, addig ez az arány az orángutánok esetében csak 0,1 százalék.

A helyi majomvédő szervezetek szerint az is fontos lenne, hogy a helyi közösségeknek megtanítsák, hogyan tehetnek az ott élő majompopulációk fenntartásáért. Például, hogy használjanak olyan eszközöket (többek között bambuszágyút), amelyekkel elriaszthatják a településekre betévedő orángutánokat anélkül, hogy sérülést okoznának nekik vagy megölnék őket, vagy hogy olyan növényeket ültessenek (például kávé- vagy kakaóbabot), amelyeket az orángutánok nem fogyaszthatnak, ezért nem fogják megdézsmálni a termésüket. De fontos lenne olyan ökoturisztikai vállalkozásokat is létrehozni, amelyek bemutatják, milyen gazdasági értéke van a faj védelmének.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Újabb rekord dőlt meg, most az óceánok vízfelszínén mértek olyat, amit eddig még nem láttak
Április közepe óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az évnek ebben a szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete.

Link másolása

Kedden megdőlt az világóceán felszíni hőmérsékletére vonatkozó melegrekord - írja az Időkép.

Nem lassul az óceánok felmelegedésének üteme, olyannyira nem, hogy április 23-án minden eddiginél magasabb hőmérsékletet ért el globálisan a vizek felszíni hőmérséklete.

Az új rekord 21,18 fok, ami, még ha egy hajszállal is, de felülmúlta a március 1-én felállított 21,17 fokos rekordot.

Április 17. óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az év ezen szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete. Ráadásul hivatalosan is véget ért az El Niño, ami az átlagosnál magasabb tengerfelszín-hőmérsékleteket eredményezett a Csendes-óceán egyenlítőhöz közeli területein.

A melegedés a mi időjárásunk szempontjából legmeghatározóbb észak-atlanti térségben is jelentős. Itt jelenleg átlagosan 21 fokos a felszíni vízhőmérséklet, ami 0,4 fokkal magasabb a tavaly ilyenkor mért értékhez képest.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Öt nagy cég felelős a globális műanyagszennyezés negyedéért
Egy 84 országra kiterjedő kutatás kiderítette, hogy milyen szemetet halmozott fel a világ. A vizsgálat meglepő eredményeket hozott. A kutatók néhány javaslatot is tettek, amivel csökkenthető lenne a szennyezés.

Link másolása

A műanyagszennyezés egynegyedéért öt nagyvállalat felelhet - derül ki egy tanulmányból.

A Riverside-i Kaliforniai Egyetem munkatársai mintegy 1,87 millió - 2018 és 2022 között regisztrált - környezeti műanyaghulladékot vizsgáltak meg - írja a ScienceAlert.

A projektben 84 országból több mint 100 ezer önkéntes vett részt. Tenger- és folyópartokon, parkokban gyűjtöttek műanyag hulladákot.

A szemét felét nem tudták céghez kötni. A 24 százalék viszont öt vállalathoz vezethető vissza: 11 százalék a Coca Cola, 5 százalék a PepsiCo, a többi a Nestlé, a Danone és az Altria nevű dohánycég terméke volt.

A kutatók úgy vélik, hogy a szennyezés kezeléséhez nagyobb felelősségvállalásra lenne szükség. De már néhány nagy multinacionális vállalat megfelelő intézkedése is komoly változást eredményezhet.

Példaként említették, hogy az egyszer használatos és rövid élettartamú műanyag termékek kivonása jelentősen csökkentené a globális szennyezést. Ezt elsősorban az élelmiszer- és italgyártó vállalatoknál lenne fontos elérni.

A márkákhoz kötött műanyagszemét több mint fele 56 cégtől származott. Azt is megállapították, hogy amelyik cég több műanyagot gyárt, annak több a szemete is.

Emellett javítani kéne a hulledékgazdálkodást, a terméktervezést és az újrahasznosítást is. Javasolták olyan nemzetközi szabványok és adatbázisok létrehozását, amelyekkel hatékonyabban nyomon lehet követni a beazonosítatlan eredetű hulladékokat.

Forrás: 24.hu


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: