HÍREK
A Rovatból

Kínai akkugyárak Debrecenben: rendületlenül építkeznek és már munkaerőt is toboroznak

A CATL engedélyeit megtámadták civilek, de az építkezésre ez sem járt halasztó hatállyal, így a beruházás az ütemterv szerint halad.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. november 04.



A két kínai akkumulátorgyár, a CATL és az EVE Power folytatják építkezéseiket Debrecennél – írja a Népszava.

A CATL Debrecen beruházása ütemezetten halad, a gyár szerkezetkész állapotban van, és a cég már több száz munkatársat toborzott – árulták el a lap megkeresésére. Az EVE Power pedig épp benyújtotta környezethasználati engedélykérelmét, amit a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal vizsgál.

A kormányhivatal – akárcsak a CATL ügyében megismételt eljárásban – az EVE Power beruházásnál sem látta indokoltnak, hogy személyes közmeghallgatást tartson, ahol a debreceniek szemtől-szemben mondhatnák el aggályaikat és tehetnék fel kérdéseiket az érintett katasztrófavédelmi, vízügyi, biztonságtechnikai szakembereknek. Erre csak írásban, online van módjuk a helyieknek.

A CATL ügyében kiadott környezethasználati, biztonságtechnika és építési engedélyt több magánszemély és civil egyesület is megtámadta, ez azonban nem járt az építkezésre halasztó hatállyal. A civil felpereseknek most azt kellene igazolniuk a Népszava szerint, hogy pontosan meddig terjed a CATL hatásterülete, és hogy ők maguk perképesek-e, az ezzel kapcsolatos szakértői eljárás pedig akár hónapokig is elhúzódhat még.

Az EVE Power egyébként közleményben tudatta: több mint ezer, többségében magyar munkavállaló felvételét tervezi, a 400 milliárd forintos debreceni beruházás várhatóan 2025 végére készül el, a gyártás pedig 2026-ban indulhat. Korábbi bejelentései szerint nagyjából ez az ütemterve a másik kínai beruházó CATL-nek is.

Cikkünk egy korábbi változatában a Népszava cikkére hivatkozva tévesen állítottuk, hogy a CATL magyarországi leányvállalata nem rendelkezik jogerős egységes környezethasználati engedéllyel. A vállalat számára a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal 2023. februárban adta meg az egységes környezethasználati engedélyt. Az időközben többször módosított engedély jelenleg is végleges és végrehajtható. Mindebből következően valótlan volt az az állítás, hogy a CATL Debrecen egységes környezethasználati engedély nélkül toborozna és építkezne.

A CATL Debrecen, szerkesztőségünknek eljuttatott helyreigazítása szerint a beruházás a terveknek megfelelően halad, minden tekintetben megfelelve a vállalat hatályos engedélyeiben rögzített feltételeknek. A vállalat az ígéreteihez híven folytatja a helyi munkaerő toborzását. A beruházással további részleteivel kapcsolatban a CATL Debrecen november második felében fogja tájékoztatni a sajtó képviselőit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Média1: Két szerkesztőt is kirúgtak az ATV-től, miután órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről
Orbán Viktor múlt hétfőn 13 órakor mondott beszédet az Országgyűlésben. Az ATV honlapján azonban már délelőtt megjelent a beszédről szóló cikk.


Két internetes szerkesztő is elveszítette az állását az ATV-nél az Orbán-fiaskó miatt - írja a Média1.

Mint arról mi is beszámoltunk: múlt hétfőn Orbán Viktor beszédével indult a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök 13 órakor mondott beszédet az Országgyűlésben.

A beszéd előtt a miniszterelnök csak egy Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy hamarosan felszólal a parlamentben. Az ATV honlapján azonban már órákkal korábban, délelőtt 9-kor megjelent a beszédről szóló cikk.

A Media1 információi szerint

a csatorna emiatt két internetes szerkesztőt is elbocsátott.

A portál úgy tudja, az egyikük Orbán Viktor Facebook-posztja alapján írta meg a cikket, a másik pedig kiegészítette a szöveget, és múlt időbe tette azt. A publikálás előtt egyikük sem ellenőrizte, hogy a felszólalás valójában csak később történik meg.

A hibát a csatorna hamarosan korrigálta, és elismerték, hogy súlyos szakmai hiba történt, amelynek következményei lesznek házon belül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Semjén Zsolt az ATV-ben: Ilyen súlyú vád még nem volt, de semmi köze ehhez az ügyhöz
Nem bánta meg, hogy szót kért és felszólalt a Parlamentben. Erkölcsi okokból nem tehette meg, hogy nem szólal fel. Szerinte külföldi szálak is lehetnek az ügy mögött.


Semjén Zsolt hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az elmúlt napok pedofil-botrányáról. A Parlamentben a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán tett felszólalása miatt számos párt és politikus megszólalt. A miniszterelnök-helyettes most a tévéműsorban igyekezett elmondani a véleményét.

Rónai Egon kérdésére válaszolva elmondta, hogy az őt ért vád nem igaz, sőt lehetetlen. Nem ismeri ezt az intézményt, soha nem járt a fiatalkorúak börtönében, Ott nem lehet ki-bejönni - magyarázta. Fiatalkorúak érintettsége nincsen, így senki neve nem merülhet fel - tette hozzá.

Szerinte a Juhász Péter Pál, az intézmény vezetője azért bukhatott le, mert vizsgálták már korábban az ügyét, de ennek semmi köze a fiatalkorúakhoz, akikről most szó van.

A pletykák már korábban is voltak az interneten az intézményről, de ez most politikai szereplők közreműködésével vált hirtelen politikai témává, jól felépített módon - mondta.

Rónai szerint érdemes volna tisztázni, hogy volt-e kapcsolata valakivel a Szőlő utcában - erre azt közölte, hogy soha nem járt ott. Honnan volt információ arról, hogy tíz éve vizsgálják a Szőlő utcát - kérdezte a műsorvezető. Úgy válaszolt rá, hogy a felnőtt nőfuttatásban érintett igazgatót vizsgálták már többször és korábban. Azért bukott most meg, mert az új zéró toleranciás törvény buktatta meg - közölte Semjén Zsolt.

Bár ő azt mondta, hogy tíz éve zajlik a vizsgálat az ügyben, majd Gulyás Gergely azt közölte, hogy egy éve, úgy vélekedett, hogy ő újságban olvasta, és ez két külön ügy. Majd Rónai Egon kérdésre, hogy mikor valakivel kapcsolatban többször felmerül a gyanú, de mégis újra és újra kinevezik, úgy reagált: „mi közöm hozzá?”

A Parlamenti beszéde nem volt tervezett dolog - mondta el Rónai kérdésére. Nem készült rá, de személyes erkölcsi okokból kellett válaszolnia. Nem bánta meg, hogy felállt az ügyben - mondta. Egy olyan támadás érte őt és a kormányt, államot, aminek a súlya megköveteli, hogy nem hagyhatta a levegőben. Ha a kormány két tagja ilyen dologban érintett lenne, akkor az a kormány nem maradhatna meg - magyarázta.

Szerinte ma már kezdenek visszahátrálni a támadók. Ilyen súlyos vád két kormánytagra még nem volt, ez nem hagyható annyiban. Ez az egész kormányt érinti - tette hozzá.

Rónai szerint hiányzott a kiállás amellett, hogy kiálljon a gyermekvédelem mellett. Semjén szerint ő a legkeményebb pedofil-ellenes, a legfontosabbak a gyerekek - mondta. A pedagógusok is kemény munkát végeznek, ezért az a feladatunk, hogy segítsük őket ebben - közölte. Szerint Európában a legszigorúbb pedofiltörvény van jelenleg Magyarországon.

Még nem volt ilyen intézményben, így csak hallja, hogy mi zajlik ott. De nem tartozik a "portfóliójába" ez a terület - tette még hozzá.

Ebben az ügyben jól követhető módon építik fel ezt a témát az interneten - közölte. Szerinte szervezetten lépett át a nyilvánosságra, majd a DK politikusokon keresztül jutott el a Parlamentbe. Az egy álhír, ezt lehetett tudni - szerinte.

Ő is úgy véli, hogy ez az ügy a kormány és az állam ellen megy, és a kormány megbuktatására indult. Még külföldi szálakat is feltételez - magyarázta. Ukrajnát is megemlítette azzal, hogy az ügy kipattanása után az ukránok is megjegyzést tettek Magyarországra.

Az ügyben feljelentéseket is tesznek - közölte.

Magyar Péter felvetése volt, hogy mentsék fel Semjén Zsoltot az ügy kivizsgálásáig, de ez fel sem merült, hiszen nincs ügy - mondta el Rónai Egon kérdésére.

Mit üzen azoknak, akik az utóbbi időben karaktergyilkosság ért - kérdezte Rónai. Semjén szerint ilyen súlyú vád mást nem ért. Ez egy vörösvonal átlépés - vélte. Nincs konkrét vád, forrás az ő ügyében - mondta. Politikus vagyok, keresztény ember vagyok, belefér a vádaskodás - tette hozzá. De ha ezt meg lehet tenni minden valóságalap nélkül, annak beláthatatlan következményei lehetnek - mondta Semjén Zsolt.

A megtorlásról azt véli, hogy az egy jogkövetkezmény, amivel az elkövetőknek számolnia kell - mondta a végén.

VIDEÓ: Semjén Zsolt az Egyenes Beszédben: Az ellenem felhozott vád nemcsak nem igaz, de lehetetlen is


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fagyos éjszakák, hűvös nappalok – Nem tágít a hideg
Felhő, eső, szél, némi napsütés - az indián nyár helyett inkább késő őszi idő vár ránk még egy darabig.


Kedden is folytatódik a változóan felhős-napos időjárás. A délután megnövekvő gomolyfelhőkből néhol kisebb eső, zápor ismét előfordulhat. Gyenge lesz az északias szél. Kora reggel 8, délután 14 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az Időkép.

Szerdán a változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk. Délután többfelé erősen megnövekedhet a felhőzet, és elszórtan kisebb eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Hajnalban helyenként pára-, ködfoltok képződhetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 8 fok között várható, a fagyzugokban ismét fagyhat. Napközben 12 és 17 fok valószínű.

Csütörtökön kezdetben több napsütés várható, majd napközben ismét a gomolyfelhőké lesz a főszerep. Délkeleten, keleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, amiből gyenge eső előfordulhat, de záporok nyugaton, északnyugaton is kialakulhatnak. Az élénk, erős lesz az északi, északkeleti szél. Délután 11 és 16 fok között alakulnak a maximumok.

Pénteken a Dunántúlon süthet ki több órára a nap, míg keleten felhősebb, főként fátyolfelhős időre van kilátás. Délkeleten este megvastagodhat a felhőzet, és gyenge eső is előfordulhat. Többfelé erős, néhol viharos lesz az északi, északkeleti szél. Napközben 11-16 fokot mutathatnak délután a hőmérők.

Szombaton keleten felhősebb, helyenként esős, máshol túlnyomóan napos idő körvonalazódik. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délutánra 11-16 fok ígérkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Budai Gyula feljelentette Hadházy Ákosékat a Szent Ferenc templomnál történtek miatt
A független politikus már korábban írt róla és egy videót is megosztott arról, hogy mi történt egy hete a templomnál, a Ferenciek terén tartott tüntetésen.


Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője feljelentést tett a rendőrségen csoportos garázdaság miatt, miután állítása szerint a múlt héten a Ferenciek terén betörtek a Szent Ferenc templomba, és bántalmazták a 82 éves Pál atyát.

A politikus közösségi oldalán számolt be arról, hogy szerinte az eset Hadházy Ákos vezetésével történt. Azt írta:

„A rendőrség nyomozást rendelt el csoportos garázdaság gyanúja miatt – a múlt hét kedden –, a Ferenciek terén, a Szent Ferenc templomnál Pál atya sérelmére elkövetett cselekmények miatt.”

A feljelentés nyomán a rendőrség hivatalosan is nyomozást indított az ügyben.

Hadházy Ákos hétfőn szintén a közösségi oldalán jelentette be, hogy a tüntetést nem hagyják abba, de egyezetett a templomot igazgató atyával, és találtak megoldást.

Azt írja a független képviselő:

"Holnap (kedden) 17.30-kor találkozunk itt, a Ferenciek terén. Ma találkoztam a templomot igazgató Kálmán Peregrin atyával , akit biztosítottam róla, hogy a tüntetéseink természetesen nyomokban sem tartalmaznak egyházellenes követeléseket- a névleg keresztény, farizeus kormány demokráciát leépítő intézkedései elleni követeléseket annál inkább. Azt is elmondtam, hogy a propaganda hazugságaiból a legmélyebben az érint, amikor egyházellenesnek hazudnak azért, mert a kormányt bírálom.

De azt is elmondtam, hogy arra fogok kérni minden jelenlevőt, hogy tartsuk tiszteletben a templomba érkező hívők érzékenységét és azt is: ahogyan korábban már megtettük, jövő héttől a tér másik, távolabbi pontján fogunk gyülekezni.

De nem hagyjuk abba, mert nem hagyhatjuk abba, amíg a célunkat nem értük el. Hogy elérjük -e -és ha igen, mikor-, az attól függ, mikor jövünk rá elegen, hogy minden kormányra lehet eredményesen nyomást gyakorolni. Békésen, de nagyon határozottan".

Egy hete a politikus is beszámolt a templomnál történtekről:

"Bár nagyon nem szeretném ezt a történetet tovább habosítani, megteszi helyettem a kormánypropaganda, és annak legújabb koronaékszere, az egykor szebb napokat látott Index. Most látszik meg, hogy mire is kellett nekik ez a lap: a legótvarabb hazugságokat is gond nélkül el tudják juttatni azokhoz az óvatlan olvasókhoz, akik megszokásból kattintanak.

Természetesen az atyát senki nem akarta bántani. Ő is csak egy figura abban a nagy sakkjátszmában, amelybe a napokban belekezdett a Rogán Művek: minden ellenzéki szereplőt erőszakosnak, sőt, veszélyesnek próbálnak beállítani, és ehhez meg is van minden eszközük, hiszen az ellenzék (sem a régi, sem az új), nem szállt szembe a propagandagépezettel.

Természetesen nem riadunk meg semmilyen hazugságkampánytól, a jövő kedden folytatjuk a Ferenciek terén (legfeljebb majd hallgatjuk a harangzúgást egy darabig). Akit pedig érdekel, mi történt valójában, annak ajánlom a korábbi posztomat".

Hadházy Ákos korábbi posztja a Ferenciek terén történtekről:

Tegnap egy nagyon szomorú incidens zavarta meg a Ferenciek terén tartott tüntetésünket. Amikor elkezdtem beszélni, megszólalt a templom harangja és aztán zúgott vagy húsz percig. Egy idő után néhány tüntető be akart menni megkérdezni, hogy ez véletlen-e. Én ezt -a beszédemet megszakítva- igyekeztem megakadályozni, de szerencsére nem volt rá szükség, végül senki nem ment be a templomba. Kijött viszont az egyik szerzetesük, Reisz Pál atya, aki a tüntetőknek azt mondta, hogy azért szól a harang, hogy mi ne legyünk ott.

Nekem már azt állította, hogy a misére hívó harangszóról van szó. Ez azért furcsa, mert eddig egyetlen héten sem történt olyan, hogy 17 percen keresztül zúgott volna a harang és még életemben nem láttam olyan istentiszteletet, ahová 17 perces harangszó hívta volna a lelkeket. Sajnos az atya következő mondatai is cáfolták a szentmisés teóriát, mert arról beszélt nekem, hogy legközelebb "azt fogja javasolni", hogy legközelebb azonnal kezdődjön a harangszó, amikor kezdődik a gyűlésünk. Meg arról, hogy a szent harang arra van, hogy elzavarja a bűnt és ami ezeken a tüntetéseken van -pl. "woke-os zászlók és táblák" (!)- az bűn.

Elmondtam neki, hogy természetesen tiszteletben tartom a véleményét , de van nekem ezzel néhány teológiai és jogi problémám.

A poszt további részében részletesen kifejtette gondolatait.

VIDEÓ: Az esetről


Link másolása
KÖVESS MINKET: