HÍREK
Az Országgyűlés kedden felfüggesztette Hadházy Ákos mentelmi jogát tettleges becsületsértés és rágalmazás miatt. A független képviselő ellen így bírósági eljárás indulhat, amit a politikus maga is kért a parlamentben.
HÍREK
A Tisza alelnöke bíróságtól azt is kéri, azonnal tiltsák el a fideszes politikust és a kormánymédiát a további hazugságok terjesztésétől. A polgári per mellett büntetőfeljelentést is tesz.
HÍREK
A fideszes képviselő szerint minden nap újabb leleplezés jön a Tisza Párt második emberéről. A vádak szerint milliós tartozásokat hagyott hátra.
HÍREK
A TISZA Párt és Puzsér Róbert is az utcára hívja az embereket a hétvégén. A Szőlő utcai volt igazgatót emberkereskedelemmel és pénzmosással is gyanúsítják.
HÍREK
A független politikus már korábban írt róla és egy videót is megosztott arról, hogy mi történt egy hete a templomnál, a Ferenciek terén tartott tüntetésen.
HÍREK
Hadházy szerint „egy Szűcs Lajos nevű képviselő például bőszen lökdösött és konkrétan ki akarta venni a kezemből a telefont.” Orbán félrevonta az indulatba jött Budai Gyulát, és azt mondta: „Beszéljük meg, hogy a falu bolondját sose bántják, hagyni kell.”
HÍREK
A volt vezérkari főnök azóta áll a kormány célkeresztjében, amióta csatlakozott Magyar Péterhez. Egy katonai szakértő szerint egy ilyen lépéshez nem elég a politikai döntés.
HÍREK
A KEHI szerint közpénzből fizettek masszázsmedencét és zsírleszívást is a volt vezérkari főnöknek. Budai Gyula feljelentett, Magyar Péter szerint viszont politikai leszámolás zajlik.
HÍREK
Budai Gyula szerint a rendőrségi, ügyészségi vizsgálat ki fogja deríteni, hogy kit terhel még felelősség ebben az ügyben.
HÍREK
Miután megszüntették a Pride miatt indított eljárást, Pankotai Lili most arról számolt be, hogy a Készenléti Rendőrség is nyomoz ellene. A fiatal aktivista úgy tudja, Budai Gyula jelentette fel egy videó miatt.
HÍREK
Az ellenzéki politikus a volt elszámoltatási biztos kommentjére reagált, mielőtt megindult volna nagyváradi menetelésére.
HÍREK
Az esetet Hadházy Ákos tárta a nyilvánosság elé. Szerinte rendszerszintű problémák merülnek fel az eset kapcsán, és benne maradtak kérdőjelek Takács Péter válasza után is.
HÍREK
Nem ez az első eset, hogy egy ellenzéki képviselő kihozza Budai Gyulát a sodrából. A volt elszámoltatási biztos mondata nem teljesen illeszkedik politikai közössége narratívájába.
HÍREK
A kamarát most új eljárásra kötelezték. Az eddigi költségeket a szervezet fizeti, az állatorvosok tagdíjából – írta az ellenzéki politikus.
HÍREK
Jogosulatlan adatkezelés, tiltott kampányfinanszírozás és költségvetési csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményezett eljárásokat a fideszes politikus.
HÍREK
Szerinte a Momentum EP-képviselőjéhez kapcsolható céghálózat nem arra használta fel az állami és EU-támogatásokat, mint amire a pályázatokat benyújtotta.
Népszerű
Ajánljuk