HÍREK
A Rovatból

„Atyaúristen, én ezeket támogattam?” - Magyar Péter ibrányi nyugdíjasokkal beszélgetett, akik elmondták, miért ábrándultak ki a Fideszből

„Amíg nem volt okostelefonom, a Fideszre szavaztam. A telefon megváltoztatta az életszemléletemet, sokkal több információhoz jutok már hozzá, a tévéből csak a hazugságot kaptam" - mondta egyikük.


„Egy beszélgetés, amikor egyszerre megszakad a szív és közben megtelik szeretettel. 7 ibrányi nyugdíjas hölgy mesélt nekem az életéről, nehézségeiről és arról, hogy miért lettek fideszesből TISZA-támogatók”- írta Magyar Péter a Facebookon.

A hölgyek megdöbbentő emlékeket és tapasztalatokat osztottak meg a Tisza Párt elnökével korábbi munkájukról és tapasztalataikról.

„Amíg nem volt okostelefonom, a Fideszre szavaztam. A telefon megváltoztatta az életszemléletemet, sokkal több információhoz jutok már hozzá, a tévéből csak a hazugságot kaptam.

A 60-80 évesek közül csak kevesen használnak még mindig okostelefont, és amikor leülünk beszélgetni sokszor két világ találkozik egymással. Egyszer azt hallottam az M1-en, hogy nyolcszázan lézengenek egy tüntetésen, és kiderült, hogy 50 ezren voltak. Az én korosztályom ezeket elhiszi, fontos, hogy kihúzzanak minket ebből az állapotból” – mesélte az egyik hölgy.

„Két évig voltam 2002-tól fideszes önkormányzati képviselő. Ekkor még hittünk Orbánéknak, és le akartuk váltani a régi kommunistákat. Nagyon keményen politizáltam, elhittem, amit mondott.

A személyes sebeim kapcsán vagyok most Fidesz-ellenes. Ha arra rávesz egy vezető, hogy hazudj, az nem normális dolog. Ezt nem tudom megbocsátani nekik.

Lepusztult a fél megye, éhen halnak az emberek, és közben Rogán megérkezett helikopterrel Szabó Zsófi esküvőjére, Kósa Lajos koca-neveldéjéről nem is beszélve és a többi… Megpusztul a vidék! 2018 után úgy érezték, szét lehet szedni az országot. Minden községben és alapszervezetnél az elvi politikusokat kinyírták és elküldték. Ez megtörtént több helyen, tudatosan, bevették a régi baloldalt, most ők a legnagyobb fideszesek” – tette hozzá egy másik nyugdíjas.

„Alsó tagozatos tanító voltam negyven évig. Régen a szülő úgy hozta a gyereket, hogy azt mondta: úgy tanítsam, ahogy gondolom. Tudtam, hogyan kell tanítani, mit mire építsek fel.

Az új tankönyvek zöme viszont már használhatatlan”

– mondta szomorúan egy nyugdíjas pedagógus.

„Manapság nem merik felvállalni az emberek a véleményüket, mert bajba kerülhetnek. Minden közösségben van egy hiéna csapat, pénzt kapnak azért, hogy bántsa a többit. Pozícióba ültették őket, figyelnek és vadásznak,

szisztematikusan fel van építve a rendszer. Egy jogász kislány lájkolta Magyar Pétert, másnap felmondtak neki. De most már Ibrány is sokat változott, egyre többen mondják el, mit gondolnak, a nyugdíjasok között is” – mesélte egy asszony.

„A közigazgatásban dolgoztam, a gyomrom nem bírta már, ami folyik az országban. Szerettem a pályámat, elvettek minden hatáskört az önkormányzatoktól, olyan munka maradt csak, ami nem igazán jegyzőnek való feladat” – emlékezett vissza egy korábbi jegyző.

Magyar Péter a nyugdíjas hölgyeknek beszélt a Tisza Párt terveiről is, és elmondta: a 80 ezer forintos nyugdíjjárulékot elő lépésben 120 ezerre emelik, és akik 120-140 forint közötti nyugdíjat kapnak, azoknak is felemelik lépcsőzetesen a pénzüket. A Tisza elképzelése szerint 2 millió 20 ezer nyugdíjas kap majd SZÉP-kártyát, amit gyógyszerre, élelmiszerre és pihenésre is lehet majd költeni. Az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfakulcsát 27-ről 5 százalékra csökkentik, a vényköteles gyógyszereket pedig áfamentessé teszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Interaktív térképen mutogatják a Tisza-szimpatizánsokat, a NAIH szerint ez már bűncselekmény
Sokkoló fordulat az adatbotrányban, mostantól bárki rákattinthat a szomszédjára. 200 ezer ember adatai, neve, politikai hovatartozása, lakcíme között lehet böngészni.


Ismeretlenek egy interaktív térképet készítettek a Tisza Párt Tisza Világ nevű mobilalkalmazásából kiszivárgott adatbázisból, amelyen földrajzi koordináták alapján, akár utca- vagy házszinten is böngészhetővé tették a mintegy 200 ezer érintett adatait – írta az Index.

Az oldalon név vagy cím alapján is lehet keresni, a rendszer pedig a név és a cím mellett az érintett e-mail-címét is megadja.

A weboldal ugyanakkor valamilyen tiltás alatt áll, a Telekom szolgáltatásán keresztül például nem elérhető.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az interaktív térkép elkészítése bűncselekmény.

„Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a hatóság szerint megalapozottan állítható, hogy az ismeretlen személy a személyes és különleges adatok felhasználásával bűncselekményt követett el, éppen ezért haladéktalanul szükséges annak törlése”

– közölte Péterfalvi Attila. Hozzátette, amennyiben a honlapot nem törlik, a a rendelkezésre álló jogi eszközök alkalmazásával lépnek fel.

A NAIH már a térkép megjelenése előtt állásfoglalást adott ki, amelyben világossá tette, hogy bár egy politikai párt informatikai rendszerének sérülékenysége közérdekű ügy lehet, „ez azonban önmagában nem teremt jogszerű alapot arra, hogy az adatbiztonsági hiányosságot kihasználó személy tárolja és nyilvánosságra hozza az adatbázisban szereplő érintettek személyes és különleges adatait”. A hatóság hangsúlyozta, még ha egy párt nem is tett meg mindent az adatok védelméért, az adatok megszerzése és közzététele „jogellenes, és a jogsértés körülményeitől függően akár bűncselekménynek is minősülhet”.

A NAIH a médiaszolgáltatók felelősségére is kitért: az újságírók nem tehetik nyilvánosan elérhetővé a jogellenes adatkezeléssel érintettek személyes adatait, „akár közvetett módon, tehát az adatbázisra vagy a személyes adatokat nyilvánosságra hozó honlapra mutató hivatkozás közlésével” sem. A hatóság szerint az érintettek „kiszolgáltatott helyzetben vannak”, hiszen nem maguk hozták nyilvánosságra adataikat.

Az ügy előzménye, hogy októberben a Tisza Világ alkalmazásból mintegy 200 ezer felhasználó személyes adatai – köztük nevek, lakcímek, telefonszámok, e-mail-címek és földrajzi koordináták – kerültek nyilvánosságra. A botrány akkor éleződött ki, amikor különböző fórumokon és a kormánypárti sajtóban elkezdték listaszerűen közzétenni az érintettek adatait.

Orbán Viktor miniszterelnök november 3-án „azonnali vizsgálatot” rendelt el az ügyben, a kormány pedig nemzetbiztonsági kockázatot is emlegetett. A Tisza Párt szerint nem adatszivárgás, hanem „folytatólagos adatlopás” és „ártó szándékú támadás” történt, rendszereiket ugyanis hónapok óta támadják. Magyar Péter a támadások politikai motivációját hangsúlyozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Teljes szankciómentességet kapott Magyarország az orosz olaj, gáz és Paks2 ügyében is
A miniszterelnök elmondta, hogy az általános és időkorlát nélküli mentesség vonatkozik a Török Áramlatra és a Barátság kőolajvezetékre is. Emellett végleg megszűnnek a Paks2-vel kapcsolatos amerikai szankciók is.


A Fehér Házban tartott kétoldalú találkozó után Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország időkorlát nélküli mentességet kapott az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciók alól a Török Áramlat és a Barátság kőolajvezeték esetében.

„A rezsicsökkentést sikerült megvédeni. Továbbra is Magyarországon lesz Európában a legalacsonyabb energiaár, ennek minden szükséges előfeltételét megteremtettük” - mondta.

„Ami konkrétan azt jelenti, hogy a Török Áramlat esetében és a Barátság kőolajvezeték esetében teljes szankciómentességet kaptunk. Nincs szankció, ami az onnan érkező ellátást korlátozná vagy drágábbá tenné. Ez egy általános és időkorlát nélküli mentesség.”

Orbán Viktor szerint a megállapodás nélkül a magyar háztartások a rezsi két és félszeresét, akár háromszorosát fizették volna november végétől. „Amikor jöttünk, nagyon nagy bajban voltunk; nyakig voltunk a vízben. Az amerikaiak néhány hete jelentettek be egy általános szankciós rendszert az orosz energiára vonatkozóan. Bennünket ez földhöz vágott volna” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a veszélyt sikerült elhárítani.

Orbán Viktor szerint az Egyesült Államok részéről ezentúl semmilyen politikai akadályba nem ütközik a két vezetéken keresztül érkező orosz energia behozatala. „Megállapodtunk, az elnök döntött, és azt mondta, hogy ezeket a szankciókat erre a két vezetékre nem fogják alkalmazni” – jelentette ki.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az amerikai és a brüsszeli szankciós rendszer két külön dolog. A mostani megállapodás az amerikai rendszerre vonatkozik, míg az európai szankciókkal kapcsolatos küzdelem egy „másik mérkőzés”, amelyre decemberben kerül sor Brüsszelben.

A sajtótájékoztatón a kormányfő egy több pontból álló nukleáris együttműködési csomagról is beszámolt, amelynek részeként Magyarország amerikai fűtőanyagot vásárol a Westinghouse-tól, és amerikai technológiával vezet be kis moduláris reaktorokat (SMR).

A nukleáris megállapodás részeként Magyarország amerikai technológiát kap az elhasznált fűtőelemek biztonságos tárolásához is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a részletekről elmondta, hogy a fűtőelemek szállítása körülbelül 100 millió dolláros tétel. A kis moduláris erőművek költsége a telepített egységek számától függően 10-20 milliárd dollár között lehet, míg a kiégett fűtőelemek tárolására szolgáló technológia 100-200 millió dollárba kerülhet.

A Biden-adminisztráció korábban a Paks II. atomerőmű-építési projektre szankciókat vetett ki, amely alól Magyarország ideiglenes mentességet kapott. Orbán Viktor közölte, a mostani megállapodás értelmében nem a mentességet hosszabbítják meg, hanem az egész szankciót eltörlik, így semmilyen amerikai kifogás nem marad a beruházással szemben.

A gázellátás diverzifikálása érdekében az MVM-nek már van két hosszú távú LNG-vásárlási szerződése a francia ENGIE-vel és a Shell-lel, és előrehaladott tárgyalások folynak egy amerikai vállalattal is egy ötéves, összesen körülbelül 2 milliárd köbméteres szállításról.

A megbeszélésen szó esett az orosz–ukrán háborúról is. Orbán Viktor szerint mindkét kormányzat elkötelezett a béke megteremtése mellett, és Magyarország felajánlotta segítségét a béketeremtéshez.

A miniszterelnök megerősítette, hogy egy budapesti békecsúcs megszervezése továbbra is napirenden van, bár a pontos időpontot még nem lehet tudni.

A kormányfő szerint a magyar álláspont az, hogy „Ukrajna a fronton nem tudja legyőzni Oroszországot”, ezért a béke feltételeinek megteremtésén kell dolgozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zsúfolt gálavacsorával és váratlan vendéggel ért véget Orbán Viktorék washingtoni útja
Alig lehetett mozdulni a Kossuth-teremben, a vendégek a délutáni egyeztetések eredményeit ünnepelték. A svédasztalon gulyáskrémleves, fish and chips, BBQ marhasült és hortobágyi húsos palacsinta sorakozott.


Gálavacsorával zárult a magyar delegáció washingtoni programja a nagykövetségen. A Kossuth-terem zsúfolásig megtelt, a hangulat ünnepi volt: a küldöttség arról számolt be, hogy a délutáni egyeztetéseken elérték a céljaikat. A vendégek között némi meglepetésre feltűnt a miniszterelnök nemrég Amerikába költöző lánya, Orbán Ráhel is, számolt be róla a Blikk.

Orbán Viktor és Donald Trump pénteki megbeszélései eredményesek voltak.

A kormányfő úgy fogalmazott, sikerült megvédeni a rezsicsökkentést. „Ha ez nem sikerült volna, a magyar háztartások rezsije 2-3-szorosára nőhetett volna, ami már az elviselhetetlenséget jelenti.”

Ebben az amerikai elnök csak közvetve játszott szerepet, a tárgyalások végére mégis az lett az eredmény, hogy Magyarország – a közép-európai országok közül egyedüliként – felmentést kapott az orosz olaj szállítására vonatkozó embargó alól. Így a Barátság kőolajvezetéken továbbra is érkezhet orosz kőolaj.

Szóba kerültek más témák is. Megállapodások születtek a nukleáris energiáról, és a magyar űrprogram új szakaszba lép: egy amerikai űrtechnológiai céggel kötött megállapodás nyomán hazai vállalkozások is beléphetnek az űripari fejlesztésekbe, ami akár egy űrállomás megépítésében való részvételt is jelenthet.

Helyi idő szerint este hétkor, amikor Magyarországon már hajnali egy volt, sokan várták a miniszterelnök rövid beszédét. Orbán Viktor Kossuth Lajos portréja alatt köszönetet mondott az eredményekért és a Trumppal való jó kapcsolatért. „A nyugat lelkéért menő küzdelem folyik és mi mindketten részt veszünk benne.”

A svédasztalon magyar és angolszász ételek sorakoztak: citrusos gulyáskrémleves, fish and chips, BBQ marhasült és hortobágyi húsos palacsinta is került az asztalokra.

A magyar küldöttség szombat reggel, helyi idő szerint indult haza az Egyesült Államokból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók: így fogadta Donald Trump Orbán Viktort a Fehér Háznál
Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök várhatóan több stratégiai gazdasági kérdésben megállapodik egymással.


Az előzetesen bejelentett időponthoz képest majdnem egy órás csúszással, magyar idő szerint 18:25-kor érkezett meg Orbán Viktor és a magyar delegáció a washingtoni Fehér Házhoz. A csúszás okáról egyelőre nem lehet tudni.

A két vezető csak nagyon rövid ideig állt az épületen kívül. Két újságírói bekiabálás hallatszott a felvételeken. Az egyik arra vonatkozott, hogy Trump is ellátogat-e majd Budapestre, míg egy másik újságíró arra volt kíváncsi, hogy Magyarország kap-e mentességet az orosz energiahordozók szankciója alól.

A magyar miniszterelnök találkozásról készült fotókat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk