Több mint 4000 dislike-ot kapott a kormánynak hálálkodó MTÜ-videó, inkább törölték
A felvételen a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója arról beszélt, hogy a vendéglátóiparon nagyon sokat segített a magyar kormány a vírus okozta nehéz helyzetben.
Lekerült a világhálóról az a videó, amelyben a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mondta el, mennyire sokat segített az ágazaton a kormány és milyen keveset tett Brüsszel - szúrta ki a Telex.
Guller Zoltán a kormányzatnak küldött hálálkodást azután tette nem nyilvánossá, hogy 11 like-ot és legalább négyezer dislike-ot gyűjtött be a Facebookon. Így már nem lehetett látni a reakciókat, ám vasárnapra a videó teljesen eltűnt.
A videóban egyébként Guller úgy fogalmazott:
„Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy ebben a harcban egyedül vagyunk. Csak magunkra tudunk számítani. Brüsszelben csak tanácskoznak. Egyik bizottsági ülés követi a másikat, de egyetlen olyan intézkedés, ami a magyar vállalkozásokat segítené, nem született. Nem jön segítség Budapestről sem. Pedig ideje volna Bécs, Prága, Berlin vagy éppen Róma önkormányzatától tanulni, és pénzzel, kedvezményekkel vagy legalább valamivel segíteni a turisztikai vállalkozásokat. Az összefogás, a közös gondolkodás, a segíteni akarás helyett sokszor csak hamissággal, fenyegetéssel, hazugsággal, mostanság pedig bojkottal találkozunk.”
A kormányfő lánya, Orbán Ráhel szakmai segítségét is igénybe vevő MTÜ vezetője azt is elmondta benne, hogy:
„A járvány miatt elképesztő ütés érte a magyar gazdaságot, azon belül is a turizmust. A kormány azonban az első pillanattól ott állt önök mellett. Mi adóemelés helyett adót csökkentünk, és támogattunk és támogatunk mindenkit, akit tudunk.”
Lekerült a világhálóról az a videó, amelyben a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mondta el, mennyire sokat segített az ágazaton a kormány és milyen keveset tett Brüsszel - szúrta ki a Telex.
Guller Zoltán a kormányzatnak küldött hálálkodást azután tette nem nyilvánossá, hogy 11 like-ot és legalább négyezer dislike-ot gyűjtött be a Facebookon. Így már nem lehetett látni a reakciókat, ám vasárnapra a videó teljesen eltűnt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szombaton délutánra összehívta a Védelmi tanácsot, miután az USA és Izrael közösen csapárt mértek Iránra.
A miniszterelnök a közösségi oldalán bejelentette:
"Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal!"
Később egy videóban közölte, hogy mit döntöttek:
Szerinte az iráni háború közvetett hatást gyakorolhat Magyarországra, a biztonsági helyzetünkre, "különös tekintettel az energia-biztonságunkra". Elmondta, hogy a Közel-Keletn magyar katonák teljesítenek szolgálatot, "őket nem érték el katonai csapások", jól vannak.
A miniszterelnök közölte, hogy a terrorcselekmények valószínűségének emelkedésével számolnak, egész Európában, "ahogy ez legutóbb is történt", főleg ott, ahol "jelentős számú migráns él" - mondta.
Hozzátette: Magyarország sokkal jobb helyzetben van, de a terrorfenyegetettség készültségi szintjét "ezzel együtt is megemlejük egy fokozattal".
Beszélt arról is, hogy a konfliktus miatt a világpiacon jelentős energia áremelkedésre készülnek. "Ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy letörjük Zelenszkij elnök Magyarországgal szemben bevezetett olajblokádját" - közölte. Ezért hatályban tartják az Ukrajna elleni válaszlépéseket - mondta el Orbán Viktor.
VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése
Donald Trump szombaton bejelentette: az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése. Hozzátette, hogy meg fogják semmisíteni az iráni haditengerészetet is. Az iráni néphez fordulva kijelentette: eljött az idő, hogy átvegyék a kormányzást, és arra kérte az embereket, hogy a támadás idején maradjanak biztonságos helyen. Hozzátette: "közel a szabadság órája". Válaszul az iráni Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki Izraelre.
Izraeli tévé szerint valószínűleg megölték az iráni legfőbb vezetőt, az iráni külügyminiszter reagált: „amennyire én tudom” Hámenei még él
Hivatalos megerősítés még nincs. Egy másik izraeli tévé szerint egyszerűen nem tudják elérni, állapota ismeretlen. A külügyminiszter szerint pedig életben van a vezető.
Izraeli tévécsatorna szerint egyre több jel utal arra, hogy a szombati izraeli csapásban megölték Ali Hámeneit, Irán legfőbb vezetőjét. A hírt a Channel 12 közölte névtelen izraeli forrásokra hivatkozva, de hivatalosan egyelőre nem erősítették meg – írta a Times of Israel.
Izrael közszolgálati tévéje, a Kan azt közölte, hogy Hámeneivel „nincs kapcsolat”, és állapota ismeretlen. A Channel 12 percekkel korábban még arról számolt be, hogy az izraeli értékelés szerint Hámenei „legalábbis megsérült”.
A tévécsatorna szerint az értesülés nem műholdfelvételeken alapul, amelyek Hámenei elnöki rezidenciájának lerombolását mutatják, hanem névtelen forrásoktól származik.
A Channel 12 arról is beszámolt, hogy a mai csapások „nagyon jelentős kárt” okoztak az iráni rezsim vezetésének és katonai parancsnokainak, miután az Egyesült Államok és Izrael összehangolt csapásokat hajtott végre iráni célpontok ellen. Több vezetői és katonai objektumot is találat ért, izraeli források szerint pedig a műveleti célpontok között szerepelt az iráni legfelső vezetés is.
Válaszul Irán rakéta- és dróntámadásokat indított, többek között amerikai támaszpontok ellen a térségben, és kemény megtorlást helyezett kilátásba. A mostani eszkaláció előzménye a 2025-ös iráni–izraeli háború volt. Izraeli tisztségviselők már akkor jelezték, hogy a legfelső iráni vezetés elleni célzott likvidálást sem zárják ki.
Később Irán külügyminisztere reagált, ő azt közölte, hogy Hámenei még él, „amennyire én tudom”. Abbas Araghchi az NBC Newsnak adott interjújában nyilatkozott. Az élő adásban azt is elmondta, hogy két parancsnok meghalt a csapásokban, de a rezsim magas rangú tisztviselői túlélték.
„Minden magas rangú tisztviselő életben van” – közölte. „Tehát mindenki a helyén van, és kezeljük ezt a helyzetet, és minden rendben van"
Izraeli tévécsatorna szerint egyre több jel utal arra, hogy a szombati izraeli csapásban megölték Ali Hámeneit, Irán legfőbb vezetőjét. A hírt a Channel 12 közölte névtelen izraeli forrásokra hivatkozva, de hivatalosan egyelőre nem erősítették meg – írta a Times of Israel.
Izrael közszolgálati tévéje, a Kan azt közölte, hogy Hámeneivel „nincs kapcsolat”, és állapota ismeretlen. A Channel 12 percekkel korábban még arról számolt be, hogy az izraeli értékelés szerint Hámenei „legalábbis megsérült”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lángokban állt a dubaji Palm Jumeirah Fairmont Hotel homlokzata, miután találat érte az épületet. A közösségi médiában terjedő felvételeken sűrű füst gomolygott az ötcsillagos luxusszálloda felett. A helyi hatóságok megerősítették, hogy a Palm Jumeirah egyik épületében tűz ütött ki, és négy ember megsérült. A mentők azonnal a helyszínre siettek és lezárták a területet, a tűzoltók pedig megfékezték a lángokat. A sérülteket kórházba szállították.
A Daily Mail szerint rakétatalálat érte a turisták körében rendkívül népszerű szállodát. A beszámolók alapján a támadás nem sokkal azután történt, hogy Irán megtorló rakétacsapásokat indított a térségben. Ezzel Teherán az Egyesült Államok és Izrael korábbi, közös akciójára válaszolt. Több felvétel is megörökítette, ahogy a rakéta rendkívüli sebességgel szeli át a levegőt a becsapódás előtt.
Το ξενοδοχείο Fairmont The Palm, στην περιοχή Palm Jumeirah του Dubai, επλήγη από πύραυλο, στο πλαίσιο των ιρανικών αντιποίνων μετά την κοινή επίθεση #ΗΠΑ–#Ισραήλ… pic.twitter.com/UNjQ89AMPV
Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án, szombat reggel támadást indított Irán ellen. Az akció első hulláma kulcsfontosságú iráni politikai és katonai vezetőket, valamint stratégiai létesítményeket célzott. A teheráni belvárosban történt robbanások után sűrű füst emelkedett a magasba. Izrael védelmi minisztere közleményben hirdetett „különleges és állandó szükségállapotot”. Országszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák, az Izraeli Védelmi Erők pedig riasztást adott ki, hogy felkészítse a lakosságot a „rakéták kilövésének lehetőségére”. Válaszul Irán ballisztikus rakétákat lőtt ki Izraelre.
Lángokban állt a dubaji Palm Jumeirah Fairmont Hotel homlokzata, miután találat érte az épületet. A közösségi médiában terjedő felvételeken sűrű füst gomolygott az ötcsillagos luxusszálloda felett. A helyi hatóságok megerősítették, hogy a Palm Jumeirah egyik épületében tűz ütött ki, és négy ember megsérült. A mentők azonnal a helyszínre siettek és lezárták a területet, a tűzoltók pedig megfékezték a lángokat. A sérülteket kórházba szállították.
A Daily Mail szerint rakétatalálat érte a turisták körében rendkívül népszerű szállodát. A beszámolók alapján a támadás nem sokkal azután történt, hogy Irán megtorló rakétacsapásokat indított a térségben. Ezzel Teherán az Egyesült Államok és Izrael korábbi, közös akciójára válaszolt. Több felvétel is megörökítette, ahogy a rakéta rendkívüli sebességgel szeli át a levegőt a becsapódás előtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor és Szijjártó Péter a Védelmi tanács ülése előtt közösen készítettek meguknak ebédet. Erről egy videót is megosztottak, melyen bemutatták, hogy főzték a "kolis menűt", azaz rántottát sajttal.
A tojást a miniszterelnök kavargatta, míg a sajtot a külügyminiszter vágta fel.
Elmondták, hogy egész nap nem ettek, ezért most "erőt kell gyűjteniük". Azt is elárulták, hogy ezt szokták elkészíteni, de csak azért, mert "rántottát minden férfi tud készíteni". "Ennyit tudunk" - mondta a miniszterelnök, bár hozzátette, hogy ugyan böjt van, de ha lenne hús, akkor azért más lenne a helyzet.
Végül az ételt "testvériesen" elosztották, és távozás előtt még rendet raktak. "Nem hagyunk kuplerájt. Rendnek kell lennie" - tette hozzá Orbán.