A Rovatból

Minden idők legjobb filmelőzetesei – íme a mi listánk

Egyetértesz? Vagy lehagytuk a kedvencedet? Írd meg kommentben!

Link másolása

A filmelőzetes nehéz műfaj. Elsődleges funkciója marketinges, azaz a film eladása, ilyen értelemben alkalmazott művészet. Másodsorban azonban szuverén műalkotásként is értékelhető (már ha az). Vannak ugyanis trailerek, amik jobbak, mint az eredeti film: nemcsak azért, mert többet sugallnak a reklámozott opuszról, mint ami, hanem azért is, mert az egymás után gyorsan felvillanó képek, történetdarabkák művészi szinten valósítják meg a történetmesélést, s igazi asszociatív, költői kisfilmként is megállják a helyüket.

A "top bármi” kiválasztása mindig szubjektív, inkább csak megmutatom, én melyik filmelőzetes vágója előtt hajtanék fejet, mert sikerült két percre megborzongatnia es beszippantania egy, a két perc időtartamánál jóval túlmutató univerzumba.

Ragyogás

Stanley Kubrick 1980-as mesterművét ugyan horrornak szokták nevezni, pedig igazi művészfilm, a dráma és a thriller zsánerfilmes elemeivel. Az előzetes a thriller elemeket hangsúlyozza, szuper ötlet benne például az ironikus időugrás: látjuk, hogy Jack megőrül és nekimegy a családjának, majd a történet elején kaján mosollyal győzködi a hoteligazgatót, hogy vele nem történhet meg olyan szörnyűség, mint egy korábbi családirtó gondnokkal.

Deadpool

A 2016-os akciófilm egyébként is tele van humorral, akcióval és vizuális ötletekkel, de a trailer vágója nem elégedett meg annyival, hogy ezeket egymás után dobálja valami zenével. Az előzetesből minden kiderül a film hangulatáról, de legfőképp a főszereplő személyiségéről, ami amúgy iszonyú érdekes és összetett. Ez tipikusan az a trailer, amit ha moziban látunk, teljesen lefegyverez.

Kill Bill

Ez a trailer tökéletesen épít fel egyszerre két legendát: egyrészt Quentin Tarantióét erősíti, akinek ez a negyedik filmje volt, másrészt Uma Thurman filmbeli karaktere, a Menyasszony figurája köré rajzol mozgóképes glóriát, szuper képi ritmussal, zenével, feszességgel, és ügyesen használva a fokozás eszközét.

Apró titkok

Jó kis film volt ez 2006-ból, melyben egy tönkrement házasság és egy titokban szövődő viszony történetét ismerhettük meg olyan remek színészek tolmácsolásában, mint Patrick Wilson, Jennifer Conelly és Kate Winslet. Az előzetes a végletekig fokozza a feszültséget, ami valóban megvan a filmben is, érdekes módon mégsem ilyen izgalmas koncentrációban, miközben egy előbb közeledő, majd elhaladó, végül távolodó zakatoló vonat hangjaira váltakoznak a képek. Aki látta a filmet, a végén tényleg azt gondolhatta: ez a vonat elment.

Eredet

Mondjuk furcsa is lett volna, ha minden idők egyik legvizuálisabb filmjének nem ilyen látványos trailert készítenek. Igazi sodró lendületű kisfilm lett belőle, ami felvillantja az az univerzumot, amiben ámulva merültünk el 2010-ben. Nyugtalanító, de magába rántó zene, valósággá vált álom: ezért járunk moziba. Irigylem azokat, akik ezt a trailert anno meglepetésként, moziban láthatták először.

The Social Network

Szintén 2010-es ez a David Fincher-mozi, aminek legalább a forgatókönyve (Aaron Sorkin munkája, Oscar-díjjal is jutalmazták érte) remekmű. A trailer is szuper: a Radiohead „I’m a Creep” című dalát egy női kórus adja elő zongorakísérettel, s nem lehet a dalszöveget – „But I'm a creep, I'm a weirdo./What the hell am I doing here?/I don't belong here.” - nem a geek főhősre, Mark Zuckerbergre vonatkoztatni.

Az élet fája

Terrence Malick 2011-es költői filmje a hitről, családról, a világban betöltött helyünkről és egyéb univerzális kérdésekről szólt – s így tesz a trailer is, a maga nyelvén. Kozmikus képek után családi vacsoraasztal, mégsem érezzük zavarónak, mert a képei egyedülállóan gyönyörűek és a zenével együtt azt érezteti, ott nem csak a sztori lesz a lényeg.

Tully

Ez a személyes nagy kedvencem. Valahogy az egész élet benne van: a felkavaró, fokozódó intenzitású zene, az egyszer lírai, egyszer abszurd, egyszer szomorú képek ritmikus váltakozása, a fantaszikus Charlize Theron mindent elmesélő arca.

Mad Max: A harag útja

Ezt az apokaliptikus világot nem olyan nehéz egy trailerben megmutatni, mivel a film minden kockája aprólékosan kitalált. Mégis, ennek az előzetesnek sikerül még valamit hozzá is adnia a filmhez, vagy legalábbis a maga műfajában megborzongatni a nézői hátakat a szuggesztív képek megfelelő szelektálásával és a hatásos, egyre őrültebb zenével.

A tetovált lány

David Fincher korrekten dolgozta fel Stieg Larsson bestsellerét, a trailere viszont mesteri. Totálisan be lehet pörögni az alig egy másodperces képeitől és az acélbetéses lábakat bizsergető zenéjétől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: