Idén is mélyen zsebbe kell nyúlni az ételért és az italért a Szigeten, de az emelkedés mégsem olyan drasztikus
A röviditalok ára csak pár tíz forinttal, a sörök pedig körülbelül száz forinttal emelkedtek egy év alatt. A koktélok ismét 4000 forint körül mozognak.
Kiszivárogtak a 2024-es Sziget Fesztivál italárai, és úgy tűnik, idén is mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlni.
Az áremelkedés azonban nem olyan drámai, mint tavaly: a röviditalok ára csak pár tíz forinttal, a sörök pedig körülbelül száz forinttal emelkedtek egy év alatt.
A Redditre került fel az idei Sziget itallapja, de persze nem lehetünk biztosak benne, hogy a fesztiválon valóban ezek lesznek az árak. Ha viszont hihetünk a bejegyzésnek, akkor meglepően minimális áremelkedést tapasztalhatunk tavalyhoz képest.
Míg 2023-ban a csapolt Dreher Gold 1690 forintba került, idén 1730 forintot kell érte fizetni. Viszont aki a Dreher meggyes sörét szereti, örülhet, mert az most is 1990 forint maradt.
A dobozos sörök ára csak 40 forinttal nőtt a tavalyihoz képest.
A röviditalok, mint a vodka, a tequila vagy a Tátratea ára is csak minimálisan emelkedett, pár tíz forinttal. A longdrinkek kedvelői pedig örülhetnek: 2024-ben ugyanazon az áron kaphatják az italokat, mint tavaly, bár így is 3-4 ezer forintba kerülhet egy vodkaszóda vagy egy gin-tonik.
A koktélok ismét 4000 forint körül mozognak, és a repoharak árai is maradtak:
egy 4 cl-es shotos pohár 400 forint, a 0,3 l és a 0,5 l-es pohár pedig 800 forint.
Akik nem akarnak alkoholt inni, 1250 forintért vehetnek üdítőt, ásványvizet pedig 990 forintért.
Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője a HVG Fülke podcastjának vendégeként arról is beszélt, hogy összességében mind a jegyek, mind az ételek tekintetében árcsökkenés lesz az idei Szigeten. Továbbra is él az ennivalók között a Budget kategória, aminek értelmében biztosítani kell egy megfizethető alapmenüt, aminek mivoltát és minőségét ráadásul komolyan ellenőrzik, így idén már nem fordulhat elő, hogy olcsón kizárólag egy sültkrumpli-ketchup kombó lesz kapható.
Kiszivárogtak a 2024-es Sziget Fesztivál italárai, és úgy tűnik, idén is mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlni.
Az áremelkedés azonban nem olyan drámai, mint tavaly: a röviditalok ára csak pár tíz forinttal, a sörök pedig körülbelül száz forinttal emelkedtek egy év alatt.
A Redditre került fel az idei Sziget itallapja, de persze nem lehetünk biztosak benne, hogy a fesztiválon valóban ezek lesznek az árak. Ha viszont hihetünk a bejegyzésnek, akkor meglepően minimális áremelkedést tapasztalhatunk tavalyhoz képest.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: Nem állunk jól, nem állunk jól – kiszivárgott a miniszterelnök beszéde a Harcosok Klubja edzőtáborából
Orbán hosszan beszélt az ellenfélről, a választási kampány megváltozásáról, a digitális térről és az előttük álló feladatokról. Szerinte vannak „gyalázatos állapotban lévő” választókerületeik.
Az Erzsébet-táborban 1500 aktivista gyűlt össze, akiket a Fidesz vezetői készítettek fel a következő választási kampányra. A miniszterelnök is hosszú beszédet tartott a jövőbeli feladatokról, a személyes motivációjáról és a megváltozott politikai környezetről – innen szivárgott ki a Orbán Viktor hangfelvétele a Telexhez.
Orbán már az elején jelezte, hogy nem lelkesítő beszédet tart. „Nem azért jöttem, hogy lelkesítő beszédeket mondjak nektek, mert hát minek” – mondta. A hallgatóságot játékosoknak nevezte, magát játékosedzőnek, aki a kampánycsapattal együtt készíti a meccstervet.
„Az utcai küzdelembe bevonjuk a bátorságlovagot, Lázár Jánost” – kezdte a sort Orbán arról, hogy kik segítik játékosedzői munkáját. A tervezőasztal mögött pedig Orbán Balázs ül. A miniszterelnök szeptember elején Kötcsén jelentette be, hogy a kampányt a politikai igazgatójára bízta, és a Fideszt az elmúlt választásokon győzelemre vezető Gyürk András hátrébb lépett.
Gyürk stratégiai igazgatóként „a legtitkosabb munkák műhelyében” dolgozik, ő felel a mérésekért, a mérésekből levonható következtetésekért, és a kampány stratégiai kérdéseire adható jó válaszokért. A napi kampányműködést az Orbán Balázs vezette kampányközpont csinálja. Van egy mozgósítási igazgató is, „kommandante Kubatov”, akiknek az a dolga, hogy a Fidesz mozgósítási rendszerét működőképes állapotban tartsa.
„Segítsétek őt. Nem állunk jól. Nem állunk jól”
– mondta Orbán nyomatékosan.
Ezután kifejtette, hogy arra gondol, nincsenek jó állapotban az adatbázisaik, márpedig úgy nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik névről az összes szavazót. Az aktivistáknak mindenkit ismerniük kell, kétszer-háromszor meg kell keresni az embereket. „Többször megtámadva őket mindenféle hívásokkal és kontakttal, elviszik őket választani. Ha ez nincs, akkor nem tudunk nyerni” - fogalmazott a Telex szerint.
Orbán arról is beszélt, a politika régen programoktól, teljesítményről és vezetőktől szólt. Az emberek ezek alapján szavaztak. Ma viszont nem így alakul ki a politikai közhangulat. „Hanem mondjuk reggel valaki kiírja, hogy nem tudom, melyik kormánypárti politikus feleségének 86 centiméter magas sarkú cipője volt, ami egymillió forintba került”, és aztán erről van szó egész nap. Szerinte ilyen napi impulzuskampányokká alakult át a politika. „Kicsi, jelentéktelen ügyből elindul egy hógolyó, és estére egy nagy lavina lesz belőle.” Ha nem avatkoznak be ezekbe úgy, hogy ők is beszállnak vagy bedobnak egy másikat tudatosan, akkor minden nap el fogják veszíteni a közhangulatért folyó versenyt. Ugyanis ez minden nap halmozódik, és mire eljön „az értelmes vita kampányidőszaka, addigra van egy olyan közhangulat, hogy elvesztetted a választást”.
A digitális térben ezért legalább döntetlenre kell hozni a meccset – mondta –, hogy a Fidesz valóságban meglévő előnye érvényesülhessen.
„Nem kell közben élvezni, de a melót el kell végezni”
– fogalmazott.
A kampány sikeréhez elengedhetetlen a személyes mozgósítás is. Orbán szerint nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik név szerint az összes szavazót. Azt mondta, minden választókerületi elnököt meghallgattak, és kiderült, hogy „vannak kiemelkedően jól teljesítő vk-ink, vannak gyalázatos állapotban lévő, és vannak középszerű vk-ink is. Most csak arról beszélek, hogy nincsen rendben az adatbázis.” Az aktivistáknak minden szavazót többször meg kell keresniük, hívásokkal és személyes találkozásokkal.
A harcosokat Orbán a böllérekhez hasonlította, akik reggel hatra megérkeznek a pálinkára, míg a Digitális Polgári Körök tagjai csak a disznótoros vacsorára jönnek el.
„Ők is a mi híveink, sokan vannak, akik velünk vannak, de nem fognak személyes konfliktust vállalni.” Azt mondta, már az is számít, ha csak egy percet adnak az idejükből. A harcosok a dárda hegye, a DPK-k a nyele – magyarázta.
A beszéd egyik legszemélyesebb része egy gyerekkori emlék volt: Alcsúton nézte, ahogy a tehetséges csirkék már majdnem elszöknének, de nagyanyja levágja a szárnyukat. „Jönnek a komcsik, és hopp, levágják a szárnyadat. Esélyt se kapunk!” – mondta Orbán, aki szerint ez „életem meghatározó politikai élménye”.
Kitért arra is, hogy áprilisban átvette a kampány irányítását. Akkoriban azt mondták róluk, hogy „öregek, kövérek, lusták”, most viszont már szerinte „ilyen vélemény egyszerűen nincsen”. Hozzátette: az emberek ma már vállalhatónak tartják az elmúlt 16 évet, és ennek segítésére Orbán Balázs érvelő kártyákat készít.
Az ellenfelekről is szó esett.
„Az ellenfeleink gyülekezetének a magja az rossz emberek gyülekezete”
– fogalmazott Orbán, aki szerint ezek az emberek agresszívek, meg akarják félemlíteni a másikat. Azt mondta, ha csak jószándékkal és példamutatással próbálkoznak, nem nyernek. „Ha csak ennyit teszünk, akkor nem nyerjük meg a választást, hanem nagyon szimpatikus vesztesek leszünk.”
A győzelemhez fegyelem is kell, tette hozzá. Arra kérte a harcosokat, tartsanak önvizsgálatot, és rendezzék a személyes ügyeiket. „A jó harcos bátor, mégpedig azért, mert tudja, hogy vele van az igazság.” A végén újra a fociból hozott példát: most a Fidesz támad, az ellenfél védekezik, és „fel kell őket őrölni, le kell őket gyengíteni, és a választás napján be kell vinni a végzetes csapást”.
Az Erzsébet-táborban 1500 aktivista gyűlt össze, akiket a Fidesz vezetői készítettek fel a következő választási kampányra. A miniszterelnök is hosszú beszédet tartott a jövőbeli feladatokról, a személyes motivációjáról és a megváltozott politikai környezetről – innen szivárgott ki a Orbán Viktor hangfelvétele a Telexhez.
Orbán már az elején jelezte, hogy nem lelkesítő beszédet tart. „Nem azért jöttem, hogy lelkesítő beszédeket mondjak nektek, mert hát minek” – mondta. A hallgatóságot játékosoknak nevezte, magát játékosedzőnek, aki a kampánycsapattal együtt készíti a meccstervet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.
A dél-koreai hadsereg szerint
a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.
Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.
A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.
Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.
A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.
„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,
pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.
Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.
A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.
Magyar Péter: Orbán egy megzavarodott, a hatalmáért mindenre képes, rettegő és az összeomlás szélén álló maffiafőnök benyomását keltette
A Tisza Párt elnöke a miniszterelnök kiszivárgott beszédére reagált, amit a Harcosok Klubja edzőtáborában mondott el. Leginkább a valós kormányzással kapcsolatos feladatok hiányát rótta fel Orbánnak.
Magyar Péter új Facebook-bejegyzésében keményen nekiment Orbán Viktor zánkai szereplésének. Azt állítja, a miniszterelnök „harcosainak” gyűlést tartott, háborús retorikát használt, és illegális adatbázisok építésére buzdított, hogy tudják, ki kire szavaz – írta.
Magyar szerint Orbán „már nemcsak a vele egyet nem értőket nevezte eltaposandó rovarnak, hanem a saját “harcosait” is különböző állatokhoz hasonlította. Volt itt miden: tyúkok, disznók, böllér, dárda, szerenád, játékosedző, meccsterv.“
A bejegyzésben azt hiányolta a leginkább, hogy a miniszterelnök nem beszélt az egészségügyről, az oktatásról, a családok és a nyugdíjasok helyzetéről vagy a gazdaságról. Ehelyett „háborút”, valamint „utcai és digitális küzdelmet” hirdetett.
Magyar azt írja, Orbán elmondta: tudnák emelni a családi pótlékot, de szándékosan 15 éve nem teszik. A politikus ezt Hende Csaba korábbi mondatához kapcsolta. „Aki nem dolgozik, az ne is egyék.”
A poszt szerint a kormányfő gyerekkori látomásokat emlegetett, azt is, hogy „már 1984-ben is harcolt”, és most is harcolni fog, ellenfeleire „végzetes csapást” mérne. Magyar szerint:
„Orbán egy megzavarodott, a hatalmáért mindenre képes, rettegő és az összeomlás szélén álló maffiafőnök benyomását keltette.”
A TISZA közösségéről Magyar azt írja: „Minden honfitársunknak el kell juttatnunk a működő és emberséges Magyarország programját. El kell mondanunk, hogy itt nem magyarok állnak szemben magyarokkal, hanem a hatalmától megrészegült maffiafőnök és a 3000 janicsárja ejtette túszul a hazánkat. A változás nem veszély, hanem az egyetlen esély.”
Magyar Péter új Facebook-bejegyzésében keményen nekiment Orbán Viktor zánkai szereplésének. Azt állítja, a miniszterelnök „harcosainak” gyűlést tartott, háborús retorikát használt, és illegális adatbázisok építésére buzdított, hogy tudják, ki kire szavaz – írta.