KULT
A Rovatból

99 évesen meghalt Vera Molnár magyar származású francia képzőművész

A több mint hetven éve Párizsban élő és haláláig alkotó médiaművész Franciaországban elsőként 1968-ban digitális rajzokat, geometriai alakzatokon és geometrikus témákon alapuló, algoritmikus festményeket készített egy valódi számítógép segítségével.
MTI - szmo.hu
2023. december 08.


Link másolása

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár magyar származású francia képzőművész - közölte a párizsi Pompidou Központ. A legjelentősebb francia kortárs művészeti gyűjteménnyel rendelkező múzeum 2024. február 28. és augusztus 26. között nagyszabású kiállítást rendez a számítógépes művészet úttörőjeként számon tartott alkotó születésének századik évfordulója alkalmából.

A több mint hetven éve Párizsban élő és haláláig alkotó médiaművész csütörtökön halt meg.

Vera Molnár Budapesten Gács Vera néven született 1924. január 5-én, a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1942-től Szőnyi István tanítványa volt, 1947-ben ösztöndíjjal Rómába ment, majd későbbi férjével, Molnár Ferenc (Francois Molnar) festőművésszel Franciaországban telepedett le.

A közlemény emlékeztetett arra, hogy az ekkoriban, konstruktivista szellemiségben született, a forma pszichológiájának és a látás törvényszerűségeinek ismeretével gazdagított művei az optika plasztikai kérdéseit feszegették.

Vera Molnar az 1960-as években kifejlesztette az általa machine imaginaire-nek (képzeletbeli gépnek) nevezett módszert, amellyel matematikai törvényszerűségeket modellezett, majd Franciaországban elsőként 1968-ban digitális rajzokat, geometriai alakzatokon és geometrikus témákon alapuló, algoritmikus festményeket készített egy valódi számítógép segítségével.

A machine imaginaire elvének a kidolgozásával Vera Molnar az esztétikai alapokra helyezett algoritmikus műalkotás alapjait fektette le: egy gépet definiált, amely adott szabályok szerinti programnak megfelelően működik és generál műalkotásokat. A döntés azonban itt is, mint minden alkotó folyamatban, a művészé, így az éppúgy része az alkotásnak, mint az algoritmus felépítése.

Az 1990-as évek közepéig szisztematikusan kutatta a formákat, amelyek mutációit alkotta meg, s leggyakrabban az ismétlést és a sorozatokat részesítette előnyben. Klee és Mondrian kubizmusától Monet impresszionizmusáig vizsgálta a festői képzeletvilágot, és alkotta meg saját világfelfogását - írta a Pompidou Központ.

Vera Molnar művészetében paradox módon ötvözte a tudatos irányítottságot és a szabadságot, a szakmai tudást és a rendezetlenséget. Még élete végén is, amikor műtermét feladva egy idősek otthonába költözött, továbbra is számítógépet használt az alkotásaihoz, de anélkül, hogy az határozta volna meg a művészi döntéseit. A géptől a variációk, a lehetőségek sokaságát várta el. Vera Molnár számára a gép állt a művészi szabadság szolgálatában, nem pedig fordítva. Gyakran nagyon részletgazdag és nagy méretben készült alkotásai adnak magyarázatot erre a munkamódszerre, amelyben az informatikai eszközt csak segédeszközként használta.

Vera Molnar sokáig csendben, érdeklődés nélkül alkotott, ötvenkét éves volt, amikor 1976-ban első egyéni tárlatát megrendezte a Politechnic of Central Londonban a geometrikus absztraktnak titulált, ám azon túlmutató munkáiból.

Első magyarországi kiállítása 1979-ben volt, s azóta már rendszeresen lehet találkozni a munkáival. Kiállították a műveit a Kiscelli Múzeumban és a Vintage galériában, jelenleg az idén megnyílt balatonfüredi Modern Műtárban látható egy időszakos tárlata, novemberben pedig a római Collegium Hungaricumban nyílt Variazioni Icone címmel kiállítása. Alkotásai megtalálhatók a Szépművészeti Múzeumban, a Kiscelli Múzeumban és a Ludwig Múzeumban is, de a New York-i MoMA-ban, a londoni Victoria and Albert Museumban, valamint több párizsi gyűjteményben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: