PROGRAMOK
A hazai rockrajongók örülhetnek, hiszen alig esik le a tojáshéj január 9-én az Alter Bridge – a zenekarral azonos nevű – nyolcadik stúdióalbumáról, január 28-án már hallhatják is élőben az új dalokat a Barba Negrában. A bulit a Stardust és a Daughtry melegíti majd elő.
PROGRAMOK
Az Öhö Jaha olyan, mint egy éjféli vita egy kocsmában: hangos és másnap vicces – legalábbis ez áll az év egyik legérdekesebb kislemezének sajtóanyagában. A beszédes nevű Varacskos Diszkó valami olyanná szeretne válni, amire a zenekar maga is rémülettel tekint.
PROGRAMOK
A KISS alapító gitárosa néhány héttel ezelőtt a stúdióban elesett, ami agyvérzéshez vezetett. Kórházba került, életben tartó gépekre kapcsolták, végül a család meghozta a döntést a lekapcsolásról.
PROGRAMOK
Ez a dokumentumfilm egyszerre történelmi időutazás, zenetörténeti lecke, társadalomkritika és vizuális élmény. Élvezetes, informatív, és teljes joggal helyezhető el a kortárs zenei dokumentumfilmek élvonalába.
PROGRAMOK
Hogyan lehet testvérként működni egy egyre jobban befutó zenekarban? Előzenekarságról, nyomásról és az “egyre nagyobban levésről” beszélgettünk az új-zélandi duóval, a Balu Brigadával, azaz Pierre és Henry Beasleyvel.
PROGRAMOK
A Kneecap rapformáció a Hamászt és a Hezbollah-t is nyíltan támogatja. A fellépésük ellen több zsidó szervezet és ismert művész is tiltakozott.
PROGRAMOK
A halálhírt a zenekar tette közzé a közösségi oldalán. A zenész több formációban is játszott, a halál okát nem közölték.
PROGRAMOK
A pop-rockot játszó gyergyószentmiklósi zenekar már több díjat is elnyert, az igazi robbanást azonban a Mesélek a bornak című dal hozta meg számukra, amely hatalmas sláger lett, már 38 millióan hallgatták meg a YouTube-on.
PROGRAMOK
Az estének az egyetlen tanulsága csupán annyi, hogy bizony arénashowkat nem lehet csinálni 10-15 számokkal, mert az minden esetben a rajongó szemközt köpését jelenti.
PROGRAMOK
Már nagyon fiatalon bekerült a One Direction zenekarba, ami elég hamar hatalmas népszerűségre tett szert. Miután Zayn Malik lelépett a bandából, Payne vette át a vokáljainak nagy részét, ráadásul ő lett a banda egyik fő dalszerzője is.
PROGRAMOK
Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.
PROGRAMOK
Az Oasis utoljára 2008-ban adott ki albumot Dig Out Your Soul címmel. Egy évvel később feloszlottak, és azóta nem koncerteztek.
PROGRAMOK
A popzene és annak stíluságazatai az európai zenekultúrában is óriási népszerűségnek örvendett. Íme 10 énekes, együttes, akik világsztárok voltak a 70-es, 80-as, 90-es években.
PROGRAMOK
A Glastonbury fesztiválon tűnt fel az ikonikus színész, aki a Vissza jövőbe trilógiával vált szupersztárrá. A Coldplay frontembere szerint a film ihlette meg az egész bandát, így anélkül a zenekar sem létezhetne.
PROGRAMOK
A koncerten a legismertebb FLM-dalok mellett szólókarrierjük legnagyobb slágereit is eljátsszák majd. Nagy-Britanniából érkezik az est harmadik fellépője, Alfie Castley.
PROGRAMOK
Gwen Stefani bandája kilenc éve koncertezett utoljára. A No Doubt eddigi utolsó lemeze még ennél is jóval régebben, 2008-ban jelent meg.
Népszerű
Ajánljuk