KULT
A Rovatból

Egyszerre sírsz és táncolsz – A Twenty One Pilots előzenekaraként is ismert Balu Brigadával beszélgettünk a Szigeten

Hogyan lehet testvérként működni egy egyre jobban befutó zenekarban? Előzenekarságról, nyomásról és az “egyre nagyobban levésről” beszélgettünk az új-zélandi duóval, a Balu Brigadával, azaz Pierre és Henry Beasleyvel.
Varga Vencel - szmo.hu
2025. augusztus 08.



A Balu Brigada az egyik legizgalmasabb új-zélandi zenei exportcikk az utóbbi évekből – egy testvérpár, akik pontosan tudják, hogyan kell összegyúrni a melankóliát, a táncolhatóságot és a modern indie pop esszenciáját. Henry és Pierre Beasley projektje nemcsak a fülbemászó dallamokról szól, hanem arról is, hogyan lehet őszinte és szellemes dalszövegekkel megszólítani a Z generációt – és közben még jól is öltözni.

A zenekar nem próbálja megjátszani, hogy világrengető bölcsességeket oszt meg: helyette pontosan azokról a témákról beszél, amik húsbavágóak egy huszonéves számára 2025-ben – kapcsolatok, identitás, önbizalom, elvágyódás. Közben pedig olyan profizmussal építik a nemzetközi karrierjüket, hogy már most úgy tűnik: a Balu Brigada még messzire megy. Az alábbi interjúban beleshetünk a kulisszák mögé – hogyan dolgoznak, miben hisznek, és hogyan maradnak hűek önmagukhoz ebben a zajos világban

– Hogy éreztétek magatokat az első Szigetetek után?

Pierre: Imádtuk! Tényleg jó élmény volt. Először játszottunk sátorban, és nagyon lelkes közönség fogadott minket – ez sokat jelentett.

Henry: Ráadásul láttam néhány új-zélandi zászlót is a tömegben, sőt, egy felfújható kiwit is! Jó volt ilyen messze otthonról is találkozni hazai arcokkal.

– Most jön az első nagylemezetek, a Portal. Azt mondtátok, New Yorkban és Berlinben is írtátok, meg csomó másik helyen, egy hároméves sztori részeként – ezek a városok hogyan hatottak a zenétekre?

Henry: Minden város más hangulatot hozott. New York például kaotikus, nyers és pörgős – ez például a Backseat című dalban is hallatszik. Új-Zélandon, főleg vidéken, viszont sokkal lassabb a tempó, ott születtek az introspektív, elmélyültebb számok. A helyszínek hatása teljesen beleolvadt a zenékbe.

– Korábban kiadtatok pár EP-t (Find the Wind, I Should Be Home, I Guess), amik inkább személyes, húszas éveitekből merítő anyagok voltak. A Portal miben lesz más?

Pierre: Azt mondanám, hogy egy kicsit… „férfiasabb”. De közben megmaradt a mélysége is.

Henry: Az eddigi legerősebb és legtudatosabb anyagunk. Ez az első albumunk, és úgy érezzük, most tudjuk leginkább megmutatni, hogyan is szeretnénk, hogy szóljon ez a projekt. Minden, amit csinálunk, egyfajta „coming of age” sztori – ez most egy új fejezet.

– A Twenty One Pilots turnéján előzenekarként léptetek fel. Mennyire más ez, mint a saját koncertjeitek?

Henry: Előzenekarnak lenni könnyebb is, meg nehezebb is. Könnyebb, mert arénákban játszunk, profi háttérrel, technikával, kajával, mindennel. De nehezebb, mert a közönség 99%-a nem ismer minket, szóval minden este meg kell őket „nyerni”.

Pierre: De ahogy haladt a turné, egyre magabiztosabbak lettünk. Elkezdtük ellesni a nagy arénás mozdulatokat, és megtanultuk, hogyan lehet ennyi embert megmozgatni.

– Most indul az első nagy headline turnétok Észak-Amerikában. Para?

Henry: Nagyon! Ez lesz az első alkalom, hogy mindenki miattunk jön el. Egészen más érzés lesz így színpadra lépni.

– A SiriusXM beválasztott titeket az év felfedezettjei közé. Ez inkább teher, vagy inkább elismerés?

Henry: Inkább megnyugvás. Jó érzés, hogy komoly platformok is látnak bennünk potenciált. Ettől úgy érezzük, hogy nem csak mi gondoljuk, hogy van helyünk itt – hanem tényleg van is.

– Testvérek vagytok. Hogyan működik a közös alkotás a stúdióban, szét lehet választani a személyes és a szakmai életet?

Pierre: Őszintén? Nem választjuk szét. Minden összefolyik. Napközben dolgozunk, este sörözünk, és valahol a kettő között átváltunk „testvérmódba”.

Henry: Először is testvérek vagyunk, másodszor zenésztársak, és valahol barátok is. Ez a hármas dinamika különleges, és jól is működik. A stúdióban például nagyon őszinték tudunk lenni egymással – ez nagy előny.

– A korai hatásaitok közt említettétek Beck-et és Outkast-et, de az új anyagban mintha a Glass Animals világa is visszaköszönne. Véletlen hatások, vagy tudatos irány?

Pierre: Ezek az előadók mind nagyon jól keverik a műfajokat, és ez hozzánk is közel áll. Szeretjük a rapet, az R&B-t, a rockot, még a metált is – sok mindent beépítünk, és lehet, hogy ezek a véletlen hatások is emiatt bukkannak fel.

– Egy srác a koncerten azt mondta, hogy olyanok vagytok, mint a Blossoms, csak szteroidon. Mit szóltok?

Henry: (nevet) Jogos. Használunk szteroidot. Zenében legalábbis.

– Korábban azt mondtátok, hogy olyan zenét akartok csinálni, amin egyszerre lehet sírni és táncolni. Ez a Portal-ra is igaz?

Henry: Teljesen! Talán most van a legtöbb érzelem a zenénkben – de mellette ott vannak a nagy slágerek is. Reméljük, hogy a közönség még többet fog sírni és még nagyobbat táncolni, mint eddig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk