KULT
A Rovatból

A börtönt is megjárt botrányhős szupersztár lehet a nagyszínpadok jövője – Berlinben néztük meg a Falling In Reverse koncertjét

Az estének az egyetlen tanulsága csupán annyi, hogy bizony arénashowkat nem lehet csinálni 10-15 számokkal, mert az minden esetben a rajongó szemközt köpését jelenti.


Általános probléma a zeneiparon belül a “nagyok” kutatása. Ki lesz a következő Madonna, ki lesz a következő Kiss, lesznek-e egyáltalán még olyan nevek, akiket nem fal fel a konzumerizmus, hanem tartósan fennmaradnak, karriert építenek. Ha netalántán egy óriási fesztiválon pedig headliner lesz, senki nem vitatja azt. Megnéztünk, egy akkora produkciót, ami Budapesthez a szó szoros értelmében “túl nagy” volt.

Mert valóban túl erős volt, alig egy hete, hogy lemondták a Falling In Reverse budapesti koncertjét “logisztikai okok” miatt, ez sokkal inkább azt sugallja, hogy egyszerűen a helyszín nem felelt meg és nem tudja biztosítani a zenekar kéréseit.

A Falling In Reverse elsősorban a frontember, Ronnie Radke körül forog, aki már önmagában végtelen cikket érdemelne: az ember, aki kétszer is kibukott a középiskolából. Az egyik barátja önvédelemből lelőtt még 2006-ban egy srácot, ő pedig erre a tömegverekedésre egy boxerral érkezett, ami Nevadában nem annyira legális, majd a felügyelő tisztjénél nem jelentkezett, emiatt két évre börtönbe is került. Később mindennel is vádolták, szexuális erőszakkal, testi sértéssel (egy koncert közben a mikrofonállványokat izomból hajította rá saját közönségére), családon belüli erőszak is még Radke neve mellett szól. Ha ez még nem elég “suttyó” a legutóbbi lemez borítójára saját letartóztatási fényképét rakta, de maga a banda is a börtönévek alatt alakult meg.

Egy szó, mint ezer, Radke a valódi rocksztár életet a csúcsra pörgette, a világ egyik legmegosztóbb karakterévé vált, miközben a zenekara tizenpár év alatt a modern metálnak minden ösvényét tisztesen végigtaposta. Ennek eredménye az, hogy a zene az valóban mindig is kiemelkedett a műfajom belül, szövegben pedig erős kritikákat fogalmazva az amerikai társadalom felé, a cancel culture és mentális dolgok sokaságából szemezgetve az átlagos fogyasztó joggal érezhette azt, hogy bizony ennél a bandánál történik valami.

Mielőtt magáról a koncertről írnék, nagyon fontos megemlíteni a metálzene egyik népbetegségét, de ezt nevezhetjük Sziget-szindrómának is: egyszerűen szokatlan az, hogy valakinek a főfellépői pozícióját jogosnak érezzük, szívesen átengedjük. Az idei Szigeten is Kylie Minogue volt az egyetlen, akit nem vitattak a kommentszekcióban, ez pedig a gitárzenei vonalon sincsen másképp. Még mindig Korn, Slipknot, Green Day vonalon gondolkozunk, miközben kinőttek generációk, akiknek egyszerűen nem mertek teret adni, hátha az a jegyeladások rovására megy majd. Pedig egy Bring Me The Horizon, vagy a mai cikk tárgyaként a Falling In Reverse számait már közel mindenki ismeri, hiszen a fesztiválra látogató közönség, a 18-30-as korosztály már bőven ezeken a bandákon is felnőtt. A Download Festival programigazgatója is azt nyilatkozta idén, hogyha nem újítanak, elsüllyednek pár éven belül - idén így a két dinoszaurusz, a Green Day és a Korn mellett a tavaly brutálisan berobbant Sleep Tokent tette főfellépővé.

Személy szerint ezeken gondolkodtam egészen koncertkezdésig, hiszen mégiscsak azon szerencsések egyike lehettem, akinek jegye lett egy olyan turnéra, ahol 5 perc (!!!) alatt fogyott el minden jegy, minden állomásra. A zenekar pedig egy mókás, élőközvetítéses intróval fel is csatangol a színpadra, a buli pedig a második-harmadik számra a csúcsra pörgött. A világ összes pirotechnikája fel van küldve, azon kapom magamat, hogy refrén sem kell, a dalok minden részénél valami lángol, valami extra történik, és a lehető legtisztesebb zenélés megy. A zenekar tagjai között olyan őserők, született zsenik vannak, mint Luke Holland, aki a világ egyik dobosa, de Tyler Burgess neve mellett sem mehetünk el.

Ronnie Radke pedig a színpadon is egy igazi kreténnek tűnik, aki ugyanakkor beleteszi a munkát, ennek a kettőnek az egyvelege pedig egy nagyon jó hatást ér el: a szerencsétlen agresszív sétálgatás, a mikrofon felesleges dobálása párosul valóban élő énekkel, a ritkán bicsakló hang mögött is egy nagyon lightos backing track megy, ez magyar nagyszínpados “sztároknál” ezerszer jobban van túlküldve. Az első 8 szám egy igazi parádé, minden korszak elhangzik, a rémkellemetlen emós időszaktól 2024-ig söréttel lövés van a rajongókra. Előkerül Radke korábbi bandájától, az Escape The Fate-től (ahonnan pont a börtön miatt rúgták ki) a Situations is. Ezt követően valami technikai nehézséget bejelentve a zenekar leviharzik a színpadról, 15-20 perc találgatás is megy arról, hogy vajon az érdemes sztár sokallt-e be, vagy valóban valami hanggal kapcsolatos gond van. “Visszajövünk, csak még nem tudjuk, hogy tetszetek-e nekünk, vagy sem” - mondja be a közjáték vége felé Radke, és valóban visszatértek, nulla magyarázkodás után szinte ugyanonnan folytatódik a buli, és ezzel a közönséget azonnal vissza is szerezte magának a Falling In Reverse.

Meg kell említeni azt is, hogy egy olyan helyszínen, mint a Velodrom, ijesztően tökéletesen szól minden, semmi nem kásás, pont annyival hangosabb az átlagosnál (100 decibel környéke), hogy érezzük, hogy ez most tényleg leviszi a fejünket, és nekem is, aki nem a legnagyobb rajongója a zenekarnak, valódi élményt tud nyújtani a show. Az élményen még Radke óriási arca sem csorbít, nekem nem is tesz hozzá, de ez másoknál már nem így van. A bugyuta standupos átkötő szövegek betalálnak (egy korábbi állomáson már olyanokat kért, hogy tegye fel a kezét a közönségből lelkesen bárki, aki rasszista, ez Berlinben csak seggfejig jutott), a buli pedig ijesztően gyorsan halad.

Annyira gyorsan, hogy 14 szám után vége is a koncertnek, ez pedig egészen keserédes élmény, hiszen bőven voltak még elmaradt slágerek, a közjátékkal együtt sem volt a buli másfél óra, ha azt is kivesszük, olyan 55 percre jön ki a “játékidő”. Ez pedig azért okoz fanyar szájízt, mert a show maga beleköthetetlen volt, a vizuálok, a pirotechnika, a zenekar, meg a frontember, aki élőben is egy konstans kiszámíthatatlan meglepetéscsomag, valóban választ adott azokra a kérdésekre, hogy megérdemli-e egy fiatal zenekar, hogy a nagy fesztiválokon megkapja a “nagykutya” szpotokat. Sajnos a válaszban benne van az is, hogy amíg egy saját turnén 14-15 számot kap a rajongó, miközben a Green Daynél ez a nyáron néha 38-ig (!) is elment, addig az a hatás is megtörténik, hogy bizony a gázsiért való megdolgozás más léptékeket ölt az idősebb generációknál.

Természetesen ez nem minden bandát minősít, hiszen az új zenekaroknál is voltunk az években tisztességes bulikon, tavaly szintén Berlinben játszott az Architects egy jó 2 óra 20 perces szettet, de idén Budapesten a Bring Me The Horizon is 1 óra 40-ig jutott, pedig az egy fesztiválokra kalibrált setup volt.

Az estének az egyetlen tanulsága csupán annyi, hogy bizony arénashowkat nem lehet csinálni 10-15 számokkal, mert az minden esetben a rajongó szemközt köpését jelenti. A Download kapcsán említett Sleep Token is 12 dalig jutott az MVM Dome-ban. Amíg ezek a bandák nem úgy állnak a színpadra (pár, korábban említett tisztes kivétellel), hogy a rajongókért bármit, és elsősorban azokért az arcokért, akik nem tudnak annyira sokat a zenekarról, addig tényleg jogos marad a “dinoszaurusztámogatás”, a jól bevált receptek, és hasonlók. A kérdés, hogy ebben a versenyben előbb a rajongó, vagy előbb a zenekar hajtja le a fejét, és enged a másik kedvéért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Braun Rita, Melissa McCarthy magyar hangja
Hónapokig tartó betegség után elhunyt Braun Rita színésznő, aki Börcsök Enikő halála után vette át Melissa McCarthy szinkronizálását. Halálhírét családja csak napokkal később tudta közölni.
M.M. / Fotó: Fejes Rita/Facebook - szmo.hu
2026. június 18.



Hónapok óta tartó betegség után, 54 éves korában elhunyt Braun Rita szinkronszínész. A színésznő még június 6-án halt meg, a halálhírét azonban a családja csak csütörtökön tudta megosztani a nyilvánossággal, mert csak ekkor fértek hozzá az elhunyt Facebook-profiljához.

A család közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből kiderül, miért nem lehetett a színésznőt elérni az utóbbi időben. „Tisztelt ismerősök, barátok! Mély fájdalommal tudatom veletek, hogy Rita 2026. június 6-án örökre elaludt. Sajnálom, hogy nem tudtuk előbb közölni, de most tudtunk belépni a fiókjába” – idézte a család közleményét az Index.

„Hónapokig küzdött, de a szervezete feladta a harcot… Hatalmas űrt hagyott maga után.”

A család azt is közölte, hogy Braun Rita búcsúztatása szűk családi körben zajlik majd. Arra kérték az ismerősöket, hogy gondoljanak rá szeretettel, és a színésznő utolsó üzenetét is átadták, mely szerint barátai ne szomorkodjanak, hanem éljenek békében és boldogságban.

Braun Rita a szinkronszakma elismert alakja volt, aki Börcsök Enikő 2021-es halála után több filmben is átvette Melissa McCarthy magyar hangjának szerepét.

A nézők emellett hallhatták a hangját az Agymenők című sorozatban is, ahol Dr. Stephanie Barnett karakterét szinkronizálta, de színésznőként is feltűnt több magyar filmben, köztük a Kaméleon, a Nyócker! és a Vakvagányok című alkotásokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk