SZEMPONT
Oroszország katonai ereje megrogyott, Ukrajna harca pedig ráébresztette a Nyugatot saját értékeinek fontosságára. Magyarországnak is el kell döntenie, merre tart - hangzott el a Közép-Európai Egyetem vitaestjén.
SZEMPONT
A színész szerint az ukránoknak azért van szükségük drónokra, hogy megvédjék földjüket, szabadságukat és az egész demokratikus világ értékeit.
SZEMPONT
Ukrán tisztviselők „propagandaműsornak” nevezték az orosz bejelentést, és felszólították az embereket, hogy ne tegyenek eleget a kiürítési kérésnek.
SZEMPONT
Valójában arról van szó, hogy az ukrán hadsereg ellentámadást hajt végre Herszon megyében, amelyet Oroszország önkényesen annektált.
SZEMPONT
A telefonokat, a power bankokat, a zseblámpákat és az akkumulátorokat fel kell tölteni – a megszálló oroszok rakétatámadásai miatt hosszabb áramszünetek várhatók.
SZEMPONT
Repeszek okozta sérülésektől haltak meg, ahogy egy másik kisfiú is, akit édesanyja temetett el a házuk udvarán.
SZEMPONT
60 éve nem volt akkora kockázata egy atomháborúnak, mint most. Taktikai atomfegyverekből az oroszoknak tízszer annyi van, mint az Egyesült Államoknak, de katonai és politikai értelemben sincs sok értelme a bevetésüknek.
SZEMPONT
Egyelőre három halálos áldozatról tudni. 19 embert mentettek ki a város központjában lévő lakóház romjai alól, amelyet eltalált egy önmegsemmisítő drón.
SZEMPONT
A külügyminiszter szerint jól látszik, hogy Brüsszelben és egyes európai uniós fővárosokban teljesen elrugaszkodtak az álláspontok a valóságtól.
SZEMPONT
Magyarország nem vesz részt benne, és nem járul hozzá a működés költségeihez. A „konstruktív tartózkodás lehetőségével” élt a kormány.
SZEMPONT
A Vietnam Veterans Memorial Fund nonprofit szervezet listája szerint 58 281 amerikai halt meg a vietnámi háborúban. Könnyen lehet, hogy az oroszok vesztesége már most jóval több ennél.
SZEMPONT
Az orosz erők repülőgépekkel, rakéta-sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel mértek csapásokat az ukrán csapatokra a déli frontvonal mentén. Vasárnap délelőtt egész Ukrajnában több mint egy órán át légi riadó volt.
SZEMPONT
A koncerttel azt akarták elhitetni az oroszok, hogy a megszállásuk alatt békésebb lett az élet a városban.
SZEMPONT
További 15-en megsérültek, amikor két önkéntes katona tüzet nyitott a társakra egy lőtéri gyakorlat során.
SZEMPONT
Ezt egy nappal azután közölte, hogy bejelentette, a SpaceX nem tudja a végtelenségig finanszírozni az Ukrajnának biztosított Starlink-rendszert.
Népszerű
Ajánljuk