Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, Olekszij Aresztovics szerint egy vallási vita miatt követték el a az kiképzőközpontban történt támadást, amelyben legalább tizenegy orosz katona halt meg és további tizenöt fő megsérült.
A Guardian azt írja: Aresztovics egy YouTube-interjúban azt mondta, hogy
a két támadó a közép-ázsiai Tádzsikisztánból származott, ami túlnyomórészt muszlim vallású, míg Oroszország fele a kereszténység különböző ágait követi.
Az orosz minisztérium megerősítette, hogy a támadók a Független Államok Közösségéhez tartozó egyik nemzetből érkeztek, amely kilenc egykori szovjet köztársaságot foglal magába, köztük Tádzsikisztánt is.
A Sota Vision független orosz hírportál szerint a lövöldözés az ukrán határ közelében, Belgorodtól mintegy 105 kilométerre délkeletre, Soloti kisvárosban történt. A két elkövető egy különleges katonai műveletben önkéntesnek jelentkezők lőfegyveres kiképzése közben nyitott tüzet.
Úgy tudni
az elkövetők önkéntesként csatlakoztak az orosz hadsereghez, és egy lőtéren tartott lőgyakorlat során lőttek más katonákra.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, Olekszij Aresztovics szerint egy vallási vita miatt követték el a az kiképzőközpontban történt támadást, amelyben legalább tizenegy orosz katona halt meg és további tizenöt fő megsérült.
A Guardian azt írja: Aresztovics egy YouTube-interjúban azt mondta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter vitriolos Facebook-bejegyzésben fejtette ki, hogy a Fidesz-táboron belül szerinte kiknek szólhattak Orbán Viktor tegnapi szavai, amelyekkel „egészen szürreális stílusban megfenyegette a legszűkebb környezetét”. A vasárnap tartott - és történetében először élőben közvetített (de egyes sajtóorgánumokat kizáró) - kötcsei pikniken a kormányfő zárt körben így fogalmazott:
„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, ismernek engem, nem vagyok ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve!”
Magyar Péter az idézet alatt arról kérdezi az oldalának látogatóit, hogy szerintük kiknek szólt „Orbán Viktor tegnapi fenyegetése a saját egyre fogyatkozó táborában”.
A saját véleményét sugallva felsorolja, hogy vajon „A lefokozott Rogán Antalnak? Vagy a bukott autónepper Kubatovnak? Esetleg a naponta megalázott Gulyás Gergelynek? Vagy a partvonalra rakott Pintér Sándornak?
Valamelyik kitartott oligarchának, aki nem hajlandó több milliárdot tolni a hazug kampányukba? Vagy azon polgármestereknek, akik fellázadtak az elnyomás ellen?”
Magyar utóiratot hagyva úgy zárja a bejegyzést, hogy talán nem véletlenül „nem tapsolta meg senki Orbán Balázs kampányfőnöki kinevezését tegnap Kötcsén”.
A pártelnök arra kérte követőit, hogy írják meg kommentben, szerintük kiknek szólt Orbán figyelmeztetése. Ezt a kérdést azóta több szakértő is igyekezett megfejteni. Somogyi Zoltán szociológus a nekünk adott interjúban például azt mondta, Orbán egyértelművé tette: komoly kihívónak érzi Magyar Pétert, és az elhangzott mondat figyelmeztetés a Fidesz-tábornak.
A kormányfő azt üzente vele, hogy „nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől”. Az intés oka pedig az lehet, hogy „csökken azok száma, akik a Fidesz sikeréért dolgoznak”.
Magyar Péter vitriolos Facebook-bejegyzésben fejtette ki, hogy a Fidesz-táboron belül szerinte kiknek szólhattak Orbán Viktor tegnapi szavai, amelyekkel „egészen szürreális stílusban megfenyegette a legszűkebb környezetét”. A vasárnap tartott - és történetében először élőben közvetített (de egyes sajtóorgánumokat kizáró) - kötcsei pikniken a kormányfő zárt körben így fogalmazott:
„Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, ismernek engem, nem vagyok ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Takács Péter szerint „közpénznek” csúfolják az egyik fiát az iskolában
Az államtitkár egy interjúban beszélt arról, hogyan látja a magyar egészségügy helyzetét, milyen személyes támadások érték őt és családját, és hogyan próbál reagálni a kritikákra.
Takács Péter hosszú interjúban válaszolt az Index kérdéseire, többek között arról, hogy hogyan látja a magyar egészségügy helyzetét, milyen személyes támadások érték őt és családját, és hogyan próbál reagálni a kritikákra.
Az államtitkár szerint az egészségügyi ellátás jobb állapotban van annál, mint ahogy azt a „balliberális média” bemutatja. Úgy látja, a kórházak helyzetét sokkal negatívabban látják azok, akik csak a hírekből tájékozódnak, mint azok, akik ténylegesen megtapasztalják a rendszert.
Elismerte ugyanakkor, hogy van még tennivaló.
A politikus beszélt arról is, hogy a figyelem leginkább a problémákra irányul, miközben a rendszer jól működő részei ritkán kerülnek a hírekbe. Példaként említette az olyan címeket, mint „8 évre kapott időpontot” vagy „a harmadik kórház küldte el, és még mindig nem látták el”.
Külön kitért a vécépapír-hiány kérdésére is. Azt mondta: „Hiába van a legjobb rendszer, ha kirakják a vécépapírt, lehet, hogy 5 perc múlva már nincs ott.” Felidézte, hogy kórházigazgatóként volt olyan időszak, amikor minden hónapban ellopták a gyereksebészet WC-ülőkéjét.
Szerinte lehetetlen garantálni, hogy mindig legyen papír minden mosdóban, de a legtöbb helyen folyamatosan pótolják.
Takács a kórházi klímákról is beszélt. Úgy fogalmazott, milliárdokat költenek ezekre. Kiemelte azt a korábban hangoztatott saját adatot is, hogy „a tervezett 64 ezer műtétből mindössze 196-ot kellett elhalasztani – ez a műtétek alig 4 ezreléke.”
Magyar Péter tavalyi „kórház-hőmérőzős roadshow-ját” pedig igazságtalannak nevezte.
Az államtitkár a kórházi étkezések megújításáról ugyancsak beszélt az interjúban. Ennek szerinte kifejezett célja, hogy helyi termelők friss ételei kerüljenek a betegek asztalára.
A beszélgetésben visszautasította Kulja András tiszás EP-képviselő korrupciós vádjait, amelyek miatt büntetőfeljelentést tett, és polgári pert is fontolgat, mert, mint fogalmazott, nincs otthon nyolcmilliárd forintjuk.
Az ellene és családja elleni személyes támadásokról is szót ejtett. Megemlítette, hogy a nagyobbik fiát ki kellett íratni a XII. kerületi iskolából, mert zaklatták.
Az iskolatársak rendszeresen olyan mondatokat vágtak a gyereke fejéhez, hogy „Apád lop” vagy „szétlopjátok az országot”. Egy másik esetben, amikor focizás közben segíteni akart egy elesett társának, a gyerek ellökte a kezét és azt mondta: „Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád!”
Takács arról is beszélt, hogy
középső fiát „közpénznek” csúfolják, de ő ezen csak nevet.
A lánya eközben az MCC-ben megtalálta a közösségét.
Az interjúban szóba került az is, hogy az államtitkárnak nincs orvosi szakvizsgája. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy több európai egészségügyi miniszter van, aki nem orvos, igaz, szertinte is hasznos lehet, ha valaki rendelkezik orvosi diplomával.
Takács a saját kommunikációs stílusát ironikusnak és pikírtnek nevezte. Úgy véli, ezért lehet, hogy idegesíti az ellenfeleit, de szerinte hatékonyan el tudja érni az embereket.
A közösségi médiáról azt mondta, az emberek nagy része onnan tájékozódik, ezért ott is jelen kell lenniük. A Facebook-posztjai sok röhögős fejet kapnak, de azt gondolja, csak kamuprofilok támadják, amit „digitális bolsevizmusnak” nevezett.
Takács Péter hosszú interjúban válaszolt az Index kérdéseire, többek között arról, hogy hogyan látja a magyar egészségügy helyzetét, milyen személyes támadások érték őt és családját, és hogyan próbál reagálni a kritikákra.
Az államtitkár szerint az egészségügyi ellátás jobb állapotban van annál, mint ahogy azt a „balliberális média” bemutatja. Úgy látja, a kórházak helyzetét sokkal negatívabban látják azok, akik csak a hírekből tájékozódnak, mint azok, akik ténylegesen megtapasztalják a rendszert.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A TISZA Párt vasárnapi, kötcsei rendezvényén új alelnökként bemutatott Forsthoffer Ágnes neve sokaknak ismerős lehet a Balaton kapcsán és a turizmus világából, de a füredi Anna-bál történetében szintén maradandó nyomot hagyott. 1998-ban ő lett a bál szépe, és az eseményre később többször is visszahívták vendégként.
Egy korábbi interjúban erről az időszakról azt nyilatkozta a Füred TV-nek, hogy „egy 18 éves fiatal lánynak nem kell ennél szebb álom, mint részt venni az Anna-bálon, akár a bál szépe címet elhozni, mint ahogy nekem is sikerült, fürediként.”
Forsthoffer egyébként közgazdász, aki pénzügy-számvitel és marketing szakon végzett, elismert turisztikai szakember.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa. Az ellenzéki pártban eddig a füredi Tiszta Víz Tisza Sziget kapcsolattartójaként vállalt szerepet.
Most új fejezet kezdődik az életében: szeptember közepétől a Tisza Párt harmadik alelnökeként folytatja a megkezdett politikai munkát. A kötcsei rendezvényen mutatták be, jelezve, hogy turisztikai szakértőként ugyancsak számítanak rá a TISZA-ban.
Ez sem lesz merőben új feladat számára, hiszen a nyilvánosságban gyakran szólal fel a Balatonnal kapcsolatos kérdésekben, és turisztikai szakértőként eddig is képviselte a térség érdekeit.
A TISZA Párt vasárnapi, kötcsei rendezvényén új alelnökként bemutatott Forsthoffer Ágnes neve sokaknak ismerős lehet a Balaton kapcsán és a turizmus világából, de a füredi Anna-bál történetében szintén maradandó nyomot hagyott. 1998-ban ő lett a bál szépe, és az eseményre később többször is visszahívták vendégként.
Egy korábbi interjúban erről az időszakról azt nyilatkozta a Füred TV-nek, hogy „egy 18 éves fiatal lánynak nem kell ennél szebb álom, mint részt venni az Anna-bálon, akár a bál szépe címet elhozni, mint ahogy nekem is sikerült, fürediként.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hónapokon át hiába várt a kezelésére az 59 éves rákbeteg Erzsébet, akinek az állapota súlyosan leromlott, olyannyira, hogy mire kiderült a hiba, már nem tudták megmenteni az életét. A tragédia történetét a Társaság a Szabadságjogokért közleménye alapján a 444.hu tette közzé, megváltoztatva a szereplők neveit.
Az elhunyt lánya, Ildikó pert indított a klinika ellen, amely végül elismerte a mulasztást, majd megegyezett vele.
Erzsébetnél 2021 februárjában diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot. Március közepén találkozott a kezelőorvosával, aki azt mondta, az onkoteam fog dönteni a kezelésekről. A javaslat elkészült, de a szakszavakat és a latin kifejezéseket a család nem értette, szóban pedig annyit közöltek velük, hogy kemoterápia vagy kísérleti gyógyszer jöhet szóba.
Szövettani vizsgálatra is szükség volt, ezért a család minden megtakarítását arra fordította, hogy minél előbb, vagyis magánszolgáltatónál szerezzék be a szükséges eredményeket.
Április közepén Erzsébet a lelettel visszament a kórházba, de továbbra sem kapott kezelést.
Az állapota romlott, az orvosa közben szabadságra ment, és április végétől kezdve többször is megjelent a szakrendelésen, bekerült a kórházba, de rosszulléteivel állítólag senki sem foglalkozott. A hozzátartozóknak pedig azt mondták, nem tudják, mi a kezelőorvos terve.
A család emailben kereste meg az orvost, aki közölte: elfogadhatatlan, hogy az ő szabadságára hivatkozva nem látják el a betegét.
Az onkoteam elnöke közben azt jelezte, hogy félreértés történt, a dokumentációban nem szerepelt műtét, ezért azt tanácsolták, hogy egyeztessen a kezelőorvossal.
Május 10-én a munkacsoport elnöke azt ajánlotta, hogy másnap telefonon megbeszélik a kemoterápiát. Eddigre viszont Erzsébet állapota annyira rosszra fordult, hogy mentőt kellett hívni hozzá, aztán két nappal később elhunyt.
A zárójelentés szerint a diagnózis és a halál között nem történt kezelés, de a dokumentum azt rögzítette, hogy „a páciens a megajánlott kezeléstípusok mellett nem hozott döntést, a terápiát nem kezdte el.”
Ildikó elmondása szerint még évek elteltével is tisztán emlékszik „minden beszélgetésre, a tehetetlen dühre, reményvesztettségre”.
Anyja halálának másnapján bement a kórházba, ahol a főnővér azt mondta neki: „ez nagyon rapid volt”. „Akkor arra gondoltam, persze, hogy az volt, hiszen azóta, hogy kiderült a betegség, a haláláig egyetlen szem gyógyszert, fájdalomcsillapítást, palliatív kezelést nem kapott.”
Ildikó bírósághoz fordult, és azt kérte, állapítsák meg, hogy a kórház megsértette a magánszférához és a teljes családban éléshez való jogát. A klinikai központ elismerte a hibát, és megegyezett vele.
Az első ajánlatukban az szerepelt, hogy azért hajlanak a megegyezésre, mert a család nem több millió forintot követel. Ildikó szerint valószínűleg azt feltételezhették, hogy 500 ezer forinttal és egy zárt ajtók mögötti bocsánatkéréssel és egy titoktartási nyilatkozattal megússzák az ügyet.
„Ez nekem csak egy üres gesztusnak tűnt: az elejétől az volt a célom, hogy a bíróság kimondja, hogy hibáztak, és nem a pénz érdekelt, hanem hogy ezt írásban is elismerjék.”
Ildikó végül megkapta az írásos bocsánatkérést, és a klinika vezetése személyesen fogadta. Azt is vállalták, hogy belső képzést tartanak az orvosok közötti kommunikáció javítására.
Ildikó szerint a daganatos betegek kezelése futószalagon zajlik. „Bízom benne, hogy elértem, hogy Anyukám ne csak egy statisztikai adat legyen náluk, hanem megjegyezzék a nevét” – mondta.