prcikk: Szijjártó uniós vezetőknek szólt be: „Nem tudom, ők hol élnek, nem vesznek tudomást a valóságról” | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Szijjártó uniós vezetőknek szólt be: „Nem tudom, ők hol élnek, nem vesznek tudomást a valóságról”

A külügyminiszter szerint jól látszik, hogy Brüsszelben és egyes európai uniós fővárosokban teljesen elrugaszkodtak az álláspontok a valóságtól.


Szijjártó Péter a külügyminiszterek tanácsülése után tartott sajtótájékoztatóján kritizálta az európai uniós vezetők hozzáállását az orosz-ukrán háborúhoz. Mint mondta, az ülésen igencsak harcias volt a hangulat, a béke szó pedig az utolsó felszólalóig - aki éppen ő volt - nem hangzott el.

„Pedig az elmúlt időszak hírei a háború eszkalácójáról egyre inkább megerősítik annak az igényét, hogy minél többen a békéről beszéljenek. Nekünk szomszédos országként az az álláspontunk, hogy mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásra van szükség. Ehhez viszont fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat, hiszen ha Oroszország irányába elzárjuk, még a reményét is elvesztjük a békének”

- mondta a külügyminiszter.

Továbbra is az a cél, hogy Magyarország szomszédos országként ne vonódjon be a háborúba. A kormány továbbra is kitart amellett, hogy nem szállít fegyvert Ukrajnába, szerintük ezzel biztosítják a magyar emberek biztonságát. Szijjártó emlékeztetett, hogy az Európai Unió pénzügyi támogatást nyújt azoknak a tagországoknak, amelyek fegyvert adnak az ukránoknak. Ezt a pénzt abból az európai békekeretből adják, amelyből többek között a délről érkező migrációs nyomás enyhítésére is lehetne költeni. A külügyminiszter szerint Magyarország kettős nyomást érez, hiszen keletről és délről is érkeznek a menekültek, így ha nem kapjuk meg a forrásokat a védelemre, akkor nagy bajban lehetünk. Hangsúlyozta, hogy bár most ők is megszavazták a fegyverszállításban részt vevő uniós országok támogatását, nem biztos, hogy a következő is meg fogják.

„Ez egy közös európai uniós forrás. Magyarország tízmillió eurókkal járul hozzá ehhez, mégis azt kell hallgatnunk Brüsszelből és egyes tagállamok vezetőitől, hogy nem teszünk semmit Ukrajna megsegítésére”

- mondta Szijjártó.

Beszámolt arról is, hogy az EU kiképző missziót indít, melynek keretében ukrán katonákat képeznek ki egyes tagállamokból érkező kiképzők. Ezt Magyarország - egyedüliként - nem szavazta meg, „a konstruktív tartózkodás lehetőségével élt” a kormány, vagyis nem gátolták meg a missziót, de nem vesznek részt benne és nem járulnak hozzá a finanszírozásához sem.

Arról is beszámolt, hogy "sajnos" sok szó esett az ülésen a szankciókról is.

„Úgy látom, hogy egyes európai uniós vezetők és külügyminiszteri kollégák nem hajlandóak tudomást venni a valóságról. Tényleg nem tudom, hogy ők hol élnek, amikor az EU szankcióinak sikerességéről beszélnek”

- mondta a miniszter.

Szerinte pontosan az ellentéte zajlik annak, amit ígértek Brüsszelben.

„Az uniós szankciós politika egész egyszerűen kudarcot vallott, mert nem tudott minket hozzásegíteni a háború gyors lezárásához és az európai gazdaságot is rendkívül nehéz helyzetbe hozta. (...) Jól látszik, hogy Brüsszelben és egyes európai uniós fővárosokban egyszerűen teljesen elrugaszkodtak az álláspontok a valóságtól. Olyan álláspontokat foglalnak, mintha nem ebben a világban élnének. Nem hajlandóak tudomást venni az európai gazdaság szenvedéséről és az emberek, a családok rendkívül nehézzé váló helyzetéről.”

Azt is elmondta, hogy az ülésen felmerült, hogy egy kilencedik szankciós csomagra lenne szükség, sőt az egyik külügyminiszter a nukleáris energiát szankcionálná. Szijjártó közölte, hogy Magyarország semmilyen nukleáris energiát érintő szankciót nem fog támogatni.

Az Északi Áramlat gázvezeték elleni támadást "döbbenetes terrorcselekménynek" nevezte. Szerinte ezért is fontos, hogy a Török Áramlat védelmét komolyan vegyük, és világossá kell tenni, hogy aki a gázvezeték ellen szabotázsakciót hajt végre, azt terrortámadásnak tekinti az EU, és ha állami szereplő vesz benne részt, akkor azt terrorista államként kezeli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A nagy here-botrány: Gulyás Gergely, Szentkirályi Alexandra, Orbán Balázs is megszólalt
Eckü, a Hősök egyik frontembere a Rendszerbontó Nagykoncert színpadán olyasmit tett, ami sokaknál kiverte a biztosítékot a kormányoldalon. A kormánypárti politikusok posztjaikban próbálják azt sugallni, hogy az egész rendezvény ilyen volt, ami egyébként távolról sem igaz.


„Ez a Fidesz búcsúbulija” – jelentette ki a Hősök rappere, Eckü a pénteki Rendszerbontó Nagykoncert színpadán, majd a sliccét lehúzva üzent a kormány egyik miniszterének.

„Gulyás Gerinek üzenem, hogy a herémet rárakom a fejére, az összes megafonos köcsögnek, gülye gyerekek, hétfőtől én tartom a kormányinfót! Keresett a rém. Milyen rém? A herém!”

A kijelentés és a gesztus azonnali és heves reakciót váltott ki a kormányoldalról, több kormánypárti politikus is elítélte a történteket.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán reagált a videón is terjedő jelenetre:

„Magyarország nem ilyen és nem szeretnénk, hogy ilyenné tegyék”.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke szerint a produkció „övön aluli volt”. Majd így folytatta: „Már mindenki azt kérdezi, hogy valaha fogunk-e tudni újra normálisan viszonyulni egymáshoz vagy ez így marad és valamit végleg elvesztettünk?”

Szerinte ha olyan „kultúra” szülné a hatalmat, ahol ez normális, „akkor nem valaminek van vége, hanem mindennek”.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója úgy kommentálta a látottakat, hogy „Kik ezek?! A mi országunk nem ilyen. Védjük meg Magyarországot!”. Vitályos Eszter kormányszóvivő pedig a gyermekvédelemre fűzte fel a mondanivalóját: „ez a tiszás szeretetország, hogy kiskorúak előtt a nemiszervüket mutogatják a színpadon?”

Ókovács Szilveszter is posztot szentelt a történteknek, HERERÁTÉTEL címmel, amiben arról ír, Gulyás Gergelyben szerinte az a rém idegesítő, hogy nehéz belekötni. „KNemcsak tizenéve botránymentes miniszter, még van képe pont’ 200 db Kormányinfón legalább tízezer kérdésre válaszolni. Egyenesen, stílusosan, a kötekedőknek finom pikírtséggel - semmiképp sem garatból üvöltve vagy bátran elangolnázva a fogósabb ügyek elől.”

Majd felszólította Ecküt, hogy „ilyen állapotban ne üljön volán mögé, mert nemcsak jogszabályt sért, de azok testi épségét is súlyosan veszélyezteti, akiknek lelki épségében már kárt tett.”

A 444 közben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hősök másik tagja, Ozsváth Gergely két éve, az előző önkormányzati választáson még a Fidesz, pontosabban Ovádi Gergely mellett kampányolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ekkora volt a tömeg - drónfotókon a Hősök terén tartott Rendszerbontó Nagykoncert
Százezres tömeg vett részt a Rendszerbontó Nagykoncerten, nemcsak a Hősök tere telt meg, de az Andrássy út és a Dózsa György út egy részén is álltak az emberek. Fotókon mutatjuk mindezt a magasból.


Folyamatosan érkeztek az emberek a Hősök terére, majd miután az megtelt, sokan a Dózsa György úton és az Andrássy úton nézték a kivetítőket. A műsorvezető többször ki is próbálta, milyen az, ha csak az itt vagy ott állók kiáltanak fel hangosan, és mindenhonnan hatalmas hangerővel szólalt meg a tömeg.

De nemcsak a kivetítős részeken, a környező utcákban és a Városligetben is rengetegen voltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid a Váci úti halálos baleset után: Foglalják le az ámokfutók autóit
Péntek este öt autó ütközött össze a Váci úti felüljáron. Az egyik jármű a mélybe zuhant, két ember meghalt.


Kemény hangú Facebook-posztban reagált Vitézy Dávid a péntek esti, Váci úti felüljárón történt halálos balesetre, amelyben a rendőrség tájékoztatása szerint ketten meghaltak és négyen megsérültek. A közlekedési szakember több traffipaxot, szigorúbb büntetéseket és az elkövetők autóinak lefoglalását követeli.

Vitézy Dávid a bejegyzésében drámai részletességgel írta le az általa vélelmezett eseménysort.

„Újabb ártatlan áldozata lett az illegális utcai versenyzésnek Budapesten. Tegnap este a fenti képen látható Audi RS7-es olyan sebességgel csapódott bele az alsó képen látható Toyotába a Váci út Róbert Károly körút feletti felüljáróján, hogy az nem átszakította a korlátot, hanem egyszerűen átrepült felette és a mélybe zuhant - a vezetője azonnal meghalt.”

„Szemtanúk elmondása szerint előzőleg több nagy teljesítményű autó versenyzett egymással és szlalomoztak a forgalomban, amikor az Audi a vétlen Toyotának ütközött frontálisan, amely ezután lezuhant - írja a Telex.”

A közlekedési szakember szerint a tragédia ismét rávilágít a fővárosi száguldozás problémájára, amire konkrét megoldási javaslatokat is megfogalmazott.

„Újabb ártatlan áldozata van tehát a száguldozásnak, a főútjainkon zajló illegális autóversenyzésnek Budapesten. Először is: még több traffipax kell a budapesti utakra, a visszaesően a megengedett sebességet jelentősen túllépő gyorshajtók esetén sokkal súlyosabb büntetési tételekkel. Ideje változtatni kell azon a gyakorlaton is, hogy a traffipaxokat csak az önkormányzatok finanszírozzák, miközben a feladat és a bevétel is az államé.”

„Másodszor:

a jelentős sebességtúllépéssel történő utcai illegális versenyzés büntetési tételeit jelentősen emelni kellene, bevezetve az elkövetők autóinak lefoglalását is, ahogy számos európai országban ez gyakorlat. Nem lehet beletörődni, hogy az útjainkat szórakozásból tegyék életveszélyessé idióták.”

Vitézy Dávid javaslata a további traffipaxok telepítéséről egy már zajló folyamatot erősítene fel Budapesten. Az elmúlt években a főváros jelentősen bővítette a sebességmérő hálózatot: 26 új fix traffipax már a tesztidőszak egyetlen hetében is 38 790 gyorshajtást rögzített.

Tavaly az év első felében ezek a kamerák az ORFK adatai szerint 145 769 gyorshajtást mértek be, és a Váci út XIII. kerületi szakaszán is rögzítettek 134 km/órás sebességet. A rendőrségi adatok szerint tavaly szeptemberre mintegy felére csökkent a gyorshajtások száma a fővárosban, a bővítéseket pedig a két évvel ezelőtti Árpád hídi tragédia után kezdték meg.

Az illegális versenyzésre és a konkrét autótípusokra vonatkozó információk egyelőre tanúk elmondásain és sajtóértesüléseken alapulnak, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Legyetek egymásnak fény a sötétségben!” - Pálinkás Szilveszter és Szabó Bence teljes beszéde a Rendszerbontó Nagykoncertről
A két százados váratlanul jelent meg a színpadon, de őket fogadta a legnagyobb taps és ováció. Pálinkás Szilveszter arról beszélt, ezekben a pillanatokban egy dolog számít igazán: az erkölcsi iránytű. Azt kérte, legyen a bátorságunk az, ami előrevisz.


Pálinkás Szilveszter:

Honfitársaim, köszönöm, hogy ma itt állhatok előttetek. Hálás vagyok, hogy ezt hőseink körében, köztetek tehetem. Az élet nem egy zökkenőmentes menetelés, sokszor inkább egy ismeretlen terepen zajló hadművelet, ahol nincs térkép, nincs biztos útvonal, csak döntések vannak.

És ezekben a pillanatokban nem a rendfokozat, nem a felszerelés, hanem az számít igazán, ami bennünk van. Az erkölcsi iránytű.

Egy katona tudja, hogy a legfontosabb eszköze nem a fegyvere, hanem az elvei. Az a belső hang, amely megmondja, mi a helyes akkor, amikor senki nem figyel. Ez az iránytű vezet át a ködön, a bizonytalanságon és a hazugság erdején is. A becsület nem üres szó. Azt jelenti, hogy kiállunk az igazság mellett, még akkor is, ha az nehéz. Azt jelenti, hogy nem hátrálunk meg, amikor mások már feladták, és azt is jelenti, hogy felelősséget vállalunk önmagunkért, a társainkért és azokért az értékekért, amelyekben hiszünk. Vannak harcok, amelyeket csendben vívunk meg a félelmeinkkel, a kétségeinkkel, a reménytelenséggel, de éppen itt van szükség a bátorságra.

A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk, azt jelenti, hogy a félelem ellenére is előrelépünk, hogy szembenézünk a sötétséggel,

és nem elfordulunk tőle, nem menekülünk előle, hanem beleállunk és azt mondjuk: Itt vagyok, és nem hátrálok meg. Egy egység ereje nem az egyének számában rejlik, hanem az összetartásban. Ugyanígy egy társadalom ereje sem a hangos szavakban, hanem a csendes, következetes bátorságban mutatkozik meg, amikor az emberek kiállnak egymásért, amikor nem hagyják, hogy a hazugság és a félelem határozza meg az irányt. Mindannyiunkban ott van a lehetőség, hogy őrszemek legyünk. Örszemek az igazság mellett, őrszemek a becsület mellett, őrszemek a remény mellett. Legyen az erkölcsi iránytű az, ami vezet minket.

egyen a becsületünk az, ami megtart, és legyen a bátorságunk az, ami előrevisz, még akkor is, amikor az út sötétségbe és hazugságba burkolózik.

Mert a sötétség nem attól tűnik el, hogy várunk, hanem attól, ha valaki elkezd világítani. Legyetek egymásnak fény a sötétségben, és világítsatok egymásnak!

Itt állok most előttetek egyenruhában. Talán most utoljára, amikor esküdtettem, hogy az életem árán is megvédem, lelki szemeim előtt titeket láttalak. Köszönöm. Megtiszteltetés volt titeket szolgálni.

Szabó Bence:

Egy ideális rendszerben én most nem itt állnék. Egy ideális rendszerben nem lenne szükség rendszerbontó nagy koncertre, de mégis itt állok. És itt vagytok ti is, tehát ez valószínűleg nem egy ideális rendszer. Mindig is úgy fogalmaztam, hogy országunkra az elmúlt években, akár évtizedben is egy szürke köd borult. Ez a kilátástlanság és a kétségbeesés és a keserűség köde. Az emberek nem látják a kiutat. Úgy érzik, hogy a rendszer cserben hagyta őket, sőt kizsákmányolja őket azért, hogy önmagát fenntartsa.

Egy ideális rendszerben az állam nem egyenlő a párttal. A párt nem egyenlő az állammal. A kormány a népet kell, hogy szolgálja, és nem fordítva.

Mi nem alattuk vagyunk, hanem ők a közszolgák. Azért vannak ott, ahol vannak, hogy a mi érdekeinket képviseljék, és nem azért, hogy a sajátjukat érvényesítsék. Vannak alkotmányos alapjogaink, és ezekből teljesen mindegy, hogy milyen párt van a kormányzatban. Nem engedünk. Az egyik ilyen, a hatalommegosztás elve: pártpolitikai érdeknek semmi keresnivalója nincs az igazságszolgáltatásban, a rendvédelemben, a honvédségben vagy a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Ezeknek a szerveknek függetlenül kell működniük a ti szolgálatotokra.

A törvény és a jog előtt mindenki egyenlő.

Nincsenek egyenlőtlenségek, nincsenek kivételezettek, nincsen az, hogy valaki egyenlő és valaki egyenlőbb. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. És ami a legfontosabb, a választás joga. Minden magyar felnőttnek joga van, hogy képviseltesse magát a döntéshozatalban. Az elmúlt időszakban olyan dolgok történtek, amiből az tűnik ki, hogy egyes állami szervek befolyásolni akarták a ti jogaitokat ebben. Be akarták dönteni a legnagyobb ellenzéki pártot. Számomra ez elfogadhatatlan, és úgy gondolom, hasonló véleménnyel vagytok ti is.

Én úgy veszem észre, hogy ebben a rendszerben ma Magyarországon még az alkotmányos alapjogaink sem tudnak érvényesülni, és ennek véget kell vetni.

Az én elvárásom egy új rendszer felé, az a jogok betartatása, érvényesítése. Ezért állok én most itt, és ezért álltok valószínűleg ti is itt egy nem ideális rendszerben.

A teljes beszédek

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk