TUDOMÁNY
Érzékeli a szemnyomást, igény szerint adagol gyógyszert és segíthet a zöldhályog kezelésében, ami a vakság második leggyakoribb oka világszerte.
TUDOMÁNY
Találtak egy neuroncsoportot, amely hiányzik a Parkinson-kórban elhunytak agyából. Vagyis azonosították azokat az agysejteket, amelyek a legsebezhetőbbek.
TUDOMÁNY
A nemváltó műtéteket is végző Dr. Narendra Kaushik azt állítja, már vannak terveik egy ilyen operációra és a közeljövőben sort is kerítenek rá a klinkáján.
TUDOMÁNY
A ritka betegségben szenvedő nő a készüléknek köszönhetően már nem ájul el felálláskor, sőt már 50-szer többet tud sétálni, mint korábban.
TUDOMÁNY
Az 57 éves férfinek ez a transzplantáció volt az utolsó esélye az életben maradásra, de csak két hónapot élt a sertésszívvel.
TUDOMÁNY
Még decemberben műtöttek meg a Semmelweis Egyetemen két vesedaganatos férfit, akik azóta is jól vannak.
TUDOMÁNY
A fejlesztő kutatók szerint ez lehet a világ legegyszerűbb és leghatékonyabb véralvadékonyságot mérő tesztje, amely a szegényebb országokban is több millió ember számára válhat elérhetővé.
TUDOMÁNY
Egy kilenc és fél órás műtéttel állították helyre a nyelvét, ezután fél évig nem tudott megszólalni. Nem csak a beszédet, a rágást, az ivást és a nyelést is újra kellett tanulnia.
TUDOMÁNY
Egy kutatás szerint a retinánk többet árul el a testünk életkoráról, mint bármely más testrész.
TUDOMÁNY
A miniatűr robot a megfelelő helyre úszik, majd a vérrög közelébe érve vérhígítót bocsájt ki magából.
TUDOMÁNY
Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy időben diagnosztizálják a betegséget azoknál, akiknek nem specifikus tüneteik vannak.
TUDOMÁNY
A regeneratív orvoslás a kognitív hanyatlás lassítását vagy akár visszafordítását ígéri, nem is olyan sokára.
TUDOMÁNY
Ahelyett, hogy meghalt volna, a cisztás fibrózissal küzdő Gunnar Esiason ma már teljes életet él, és családi alapítványán keresztül segít másoknak.
TUDOMÁNY
Ha beválik, nemcsak az Alzheimer-kórban szenvedőknek jelenthet reményt, de a megelőzésben is segíthet a veszélyeztetett embereknél.
TUDOMÁNY
Az úgynevezett CRISPR eljárással létrehozott baktériumok célzottan tudnak elpusztítani egy másik, kártékony baktériumot. Az eljárás akár a rák gyógyításában is új távlatokat nyithat.
TUDOMÁNY
Ez az első olyan alkalom, amikor a páciens szervezete nem lökte ki magából azonnal a sertésvesét.
Népszerű
Ajánljuk