Hadházy Ákos: Az állatorvos kollégám végül nem volt hajlandó beengedni sem a miniszterelnököt, sem a minisztert a telepre
Az ellenzéki politikus szerint nem is lett volna megengedett, hogy a miniszterelnök – és az agrárminiszter – a telepen járjon, mert az részéről nem csak felesleges lett volna, de ártott is volna a védekezésnek.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy István agrárminiszter ellátogatott a kisbajcsi marhatelepre, ahol a hatóságok folyamatosan dolgoznak a száj- és körömfájás miatt leölt állatok elszállításán. Ezután egy újabb posztban már védőruhás képeket osztott meg magukról
Ezzel azonban jókora kritikát váltott ki Hadházy Ákos független képviselőből. A korábban állatorvosként dolgozó politikus Facebook-posztjában azt írta:
„Az állategészségügyi törvényt (és annak végrehajtási rendeletét) és a józan ész legelemibb szabályát is megsértette Orbán, amikor – a Telex szerint – néhány propagandavideó és -fotó kedvéért elment a ragadós száj-és körömfájással fertőzött telepre.
Megfogalmazása szerint „a járványvédelem egyik alapvető szabálya a zárlat, ami pedig érthetően arról szól, hogy a telepre csak az megy be és az jön onnan ki, akinek nagyon-nagyon muszáj. (Pontosan így fogalmaz a rendelet: „A lezárt területre csak hatósági állatorvosi engedéllyel és azok léphetnek be, akiknek ottléte az állatok ellátásához, gyógyításához vagy egyéb elengedhetetlen okból szükséges.”)”
Frissítésében Hadházy már azt is írja:
„Közben megtudtam, hogy az állatorvos kollégám – élve jogával és kötelességével – végül nem volt hajlandó beengedni sem a miniszterelnököt, sem a minisztert a telepre. HATALMAS RESPEKT neki és hatalmas remény nekünk.”
A független országgyűlési képviselő szerint Orbán és Nagy „a kontár tolvajkormány vezetője nemcsak TELJESEN FELESLEGESEN, hanem ÁRTVA IS ment be a telepre "irányítani a harcot" (ami az állatok leölését és elszállítását és megsemmisítését jelenti). Mindezt azért, hogy ha valami iszonyat szerencsével sikerülne lokalizálni a járványt, akkor majd diadalmas hadvezérként jelenthesse”.
Szerinte a Fidesz által szétvert állategészségügyi hatóság nem lesz képes megbirkózni a járvánnyal, így a Fidesz „még több propaganda videóval fog "küzdeni"”.
Hadházy Ákos teljes bejegyzése ITT tekinthető meg.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy István agrárminiszter ellátogatott a kisbajcsi marhatelepre, ahol a hatóságok folyamatosan dolgoznak a száj- és körömfájás miatt leölt állatok elszállításán. Ezután egy újabb posztban már védőruhás képeket osztott meg magukról
Magyar Péter: Miniszterelnök úr, Szedje össze a bátorságát, és rúgja ki Nagy Mártont, a magyar gazdaság Mekkmesterét, vagy távozzanak kézen fogva!
Az ellenzéki politikus szerint a repülőrajt helyett a kormány az első két hónapban a teljes éves államháztartási hiány 42 %-át hozta össze, és újra európai csúcstartó lett Magyarország az élelmiszerárak drágulásában. Véleménye szerint nem kétséges, hogy ezért ki a felelős.
Hónapok óta szinte minden nap katasztrófális adatok jönnek ki a magyar gazdaság és költségvetés állapotáról – írja legújabb Facebook-posztjábanMagyar Péter. Az ellenzéki pártvezető nem hagy kétséget afelől sem, hogy ezért kit tesz felelőssé.
„Elég volt Orbánék totális gazdasági és pénzügyi dilettantizmusából! Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek haladéktalanul távoznia kell!”
– írja posztjában.
Hozzáteszi: „Az orbáni repülőrajt olyan “jól” sikerült, hogy ma éppen az derült ki, hogy 2025 első két hónapjában összehozta a kormány a teljes éves államháztartási hiány 42 %-át és közben újra európai csúcstartó lett Magyarország az élelmiszerárak drágulásában.”
A Tisza Párt elnöke szerint „zuhannak a beruházások és teljesen kiszárad a magyar gazdaság, túlélésért küzdenek a magyar vállalatok”.
Magyar Péter Orbán Viktort is megszólítja bejegyzésében. Azt írja:
„Miniszterelnök úr, Szedje össze a bátorságát és rúgja ki Nagy Mártont, a magyar gazdaság Mekkmesterét, vagy távozzanak kézen fogva!”
Hónapok óta szinte minden nap katasztrófális adatok jönnek ki a magyar gazdaság és költségvetés állapotáról – írja legújabb Facebook-posztjábanMagyar Péter. Az ellenzéki pártvezető nem hagy kétséget afelől sem, hogy ezért kit tesz felelőssé.
„Elég volt Orbánék totális gazdasági és pénzügyi dilettantizmusából! Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek haladéktalanul távoznia kell!”
– írja posztjában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
2025 első két hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1722,8 milliárd forintos hiányt halmozott fel – írja a hvg.hu a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása alapján. Ezzel már most összejött az éves tervezett hiány közel 40 százaléka, ugyanis a költségvetési törvény alapján az idei évre 4200 milliárd forintos hiánnyal számoltak.
A központi költségvetés egészen pontosan 1683,5 milliárd forintos hiányt mutatott, a társadalombiztosítás pénzügyi alapja pedig 77,3 milliárd forintos deficittel zárt, míg az elkülönített állami pénzalapok 38 milliárd forintos többletet értek el.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az áfa-visszatérítések 319 milliárd forintot vittek el, a „rezsicsökkentés támogatása” pedig 151 milliárd forinttal lett magasabb a szokásosnál. A 13. havi nyugdíjjal együtt 536 milliárd forint ment el nyugdíjakra. A lakossági állampapírok hozamkifizetései is jelentős kiadást jelentettek, ezek 1038 milliárd forintot emésztettek fel.
Tavaly februárban is hasonló volt a helyzet, és végül nem is sikerült tartani az akkorra már meg is emelt, GDP-arányosan 4,5 százalékos hiánycélt.
Az NGM közleményében nem tért ki arra, hogy a kormány továbbra is tartani akarja-e a hiánycélt. Korábban ezt rendszeresen hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium.
Az idei hiánycél azonban még tartható lehet a lap szerint. A tavalyi pénzforgalmi hiány kisebb volt az idei évre előirányzottnál. És noha a gazdasági növekedés várhatóan elmarad a kormány becsléseitől, az adó- és járulékbevételek 13,5 százalékkal magasabbak lettek az előző év első két hónapjához képest.
2025 első két hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1722,8 milliárd forintos hiányt halmozott fel – írja a hvg.hu a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása alapján. Ezzel már most összejött az éves tervezett hiány közel 40 százaléka, ugyanis a költségvetési törvény alapján az idei évre 4200 milliárd forintos hiánnyal számoltak.
A központi költségvetés egészen pontosan 1683,5 milliárd forintos hiányt mutatott, a társadalombiztosítás pénzügyi alapja pedig 77,3 milliárd forintos deficittel zárt, míg az elkülönített állami pénzalapok 38 milliárd forintos többletet értek el.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az áfa-visszatérítések 319 milliárd forintot vittek el, a „rezsicsökkentés támogatása” pedig 151 milliárd forinttal lett magasabb a szokásosnál. A 13. havi nyugdíjjal együtt 536 milliárd forint ment el nyugdíjakra. A lakossági állampapírok hozamkifizetései is jelentős kiadást jelentettek, ezek 1038 milliárd forintot emésztettek fel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Saras eső esett Nyugat-Magyarországon – rettenetesen néznek ki az autók
Az Időkép egyik olvasójának autója például úgy olyan volt, mintha egy esős raliversenyen indult volna. A csapadék közben elérte a fővárost, és halad tovább kelet felé.
Szaharai porral keveredett esővel érkezett meg a csapadékos időjárás a Dunántúlra – számol be az Időkép.
Mint írják, az esőzés kimosta a légkörben felgyülemlett nagy mennyiségű port. Az így kialakult sáros eső a portál egy olvasójának autóját olyanná "festette", mintha egy terepraliversenyen vett volna részt.
A csapadék azóta a fővárost is elérte, és halad tovább északkelet felé. A második, jelentősebb csapadékhullám kedd délelőtt várható dél, délnyugat felől, melyet szintén kísérhet sáros eső. Aki tehát autót szeretne mosni érdemes még várnia néhány napot – írja az Időkép.
Szaharai porral keveredett esővel érkezett meg a csapadékos időjárás a Dunántúlra – számol be az Időkép.
Mint írják, az esőzés kimosta a légkörben felgyülemlett nagy mennyiségű port. Az így kialakult sáros eső a portál egy olvasójának autóját olyanná "festette", mintha egy terepraliversenyen vett volna részt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fél nap se kellett, és összejött Hadházy Ákosnak a 7 millió forint, amire Kövér László büntette
A független országgyűlési képviselő köszönetet mondott azoknak, akik összedobták a büntetés összegét. Ugyanakkor ennél is fontosabbnak tartja az erkölcsi támogatást és az összefogást.
Ahogy arról korábban írtunk, 7 millió forintra büntetteKövér LászlóHadházy Ákost, amiért a független képviselő Orbán Viktor felszólalása közben a miniszterelnök egy 2007-es, még ellenzéki vezetőként elmondott beszédét játszotta be a Parlament üléstermében. Akkor Orbán azt mondta: „Mit tudunk mi üzenni innen a jövőnek, a nálunk fiatalabbaknak? Nos hát először is azt, hogy mi nem azért mutattunk ajtót bizonyos dolgoknak, hogy most meg visszajöjjenek az ablakon. Tehát mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak, meg a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk. És azt üzenjük a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy mindez visszamásszon az ablakon.”
Mint kiderült, Hadházy Ákos rekordgyorsasággal össze tudta gyűjteni a büntetés összegét. A független parlamenti képviselő Facebook-posztjában azt írja: „Kimondhatatlanul hálás vagyok azoknak, akik ismét segítettek egy jó nagy fityiszt mutatni az ún. parlament fura urának. Alig egy nap alatt össze is gyűlt a Kövér László által kiszabott hétmilliós büntetés”. Hozzátette: „Az külön öröm, hogy a büntetés indoklásába azt is beleírta – mert ezek szerint bosszantja az idősödő despotát –, hogy van más bűnöm is, például hogy a demokrácia bábszínháznak tartom a parlamentjét és ezért nem is vagyok hajlandó felszólalni ott. Pláne nem vagyok hajlandó arra, amit elvárna: némán hallgatni az aljasságaikat.”
Hadházy Ákos arról is ír:
„természetesen az anyagi támogatás jól jön, de ennél sokkal fontosabb az az erkölcsi támogatás, amit a sok felajánlás és a hozzájuk írt üzenetek jelentek. Köszönöm! Ez ad erőt és reményt, hogy lehet és érdemes folytatni.”
A politikus elmagyarázta az akció okát is: „a fiatal Orbán beszédének lejátszásával leginkább arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy komoly feladat áll előttünk: a hatalom újabb szintlépésre készül. És arra, hogy egy ember nem tudja megállítani ezt az őrületet – én is csak arra a másfél percre tudtam leállítani az aljasság cunamit –, de sokan együtt és egyszerre, képesek lehetünk rá!”