EGÉSZSÉG
A Columbia Egyetem kutatói tudományos eszközökkel bizonyították, hogy akár már egy nyaralás is segíthet a hajszálak visszasötétedésében.
EGÉSZSÉG
A világon először végeznek ilyen kísérletet, hogy kiderítsék, hatásos-e ez a gyógyszer a glioblasztómás betegeknél.
EGÉSZSÉG
Sertéseken végzett kísérletekben működött az oxigénbeöntés, és japán kutatók szerint ez az embereknél sem lenne másképp.
EGÉSZSÉG
A mesterséges intelligencia segítségével percenként 90 karaktert tudott leírni egy férfi, akinek egyik karja sem mozgott. Ez megközelíti azt a 115-ös átlagot, amelyet kortársai átlagosan produkálnak egy okostelefonnal.
EGÉSZSÉG
A 48 éves villanyszerelő egy súlyos munkahelyi baleset miatt veszítette el mindkét karját. Minden álma az volt, hogy új felső végtagokat kapjon, ez tíz év után most meg is valósulhatott.
EGÉSZSÉG
A 78 éves izraeli férfi elsőként kaphatta meg a KPro nevű szaruhártya-implantátumot, amely emberek millióinak segíthet a jövőben.
EGÉSZSÉG
Génmanipuláción alapuló rendszert teszteltek sikeresen a Tel Aviv-i egyetem rákkutatói. A megoldás még az agresszív áttétes daganatokat is megállította a tesztelt állatok szervezetében.
EGÉSZSÉG
Minden szülő, nagyszülő és gondviselő a legjobbat szeretné adni gyermekei, unokái számára, de vajon tudjuk-e minden esetben, hogy mi a legjobb. Gyógyszerészek segítenek a döntésben.
EGÉSZSÉG
Az eljárás azok számára jelenthetne reményt, akiknél a hagyományos rákkezelések, például a kemoterápia nem hatásos.
Népszerű
Ajánljuk