HÍREK
Bujdosó Andrea szerint a kormány üzenete egyértelmű: Magyarországon nem a törvény uralkodik, hanem az ő akaratuk. Úgy látja, a színfalak mögött már az önkormányzatiság végleges felszámolását készítik elő, amihez szerinte ez a rendelet a főpróba.
HÍREK
A miniszterelnök az Országos Önkormányzati Fórumon tette egyértelművé, hogy a mozgósítás a helyi vezetők feladata. A tét óriási: ha nem állnak bele a küzdelembe, a Fidesz nem nyer.
HÍREK
Közzétették, hogy melyik önkormányzatnak mennyit kell fizetnie novemberben a helyi iparűzési adó többletükből.
HÍREK
A miniszter Facebookon jelezte, hogy önkormányzati szövetségekkel tárgyalna a szükséges módosításokról, részletek nélkül.
HÍREK
Nagyjából 65 milliárd forintnyi iparűzési adót készül elvenni egyes önkormányzatoktól a kormány, hogy a pénzt aztán újraossza. Elvben az a település is kaphat majd a pénzből, amelyik zsebéből kivették azt.
HÍREK
Van, aki egyből éjfélkor posztolt, más a keddet sem várta ki. Új fejezetet, munkát és átvilágítást is ígérnek a bejelentkező polgármesterek.
HÍREK
Persze csak azokat, amik nyereségesek. Aztán az üzemeltetést koncesszióba adnák magánbefektetőknek.
HÍREK
Nem jutott semmi Hódmezővásárhelynek sem, de nem járt jól a kormánypárti vezetésű Székesfehérvár és Győr sem.
HÍREK
Egy új jogszabály kimondaná, hogy az állam csak a legvégső esetben lenne köteles azokon segíteni, akiknek a szociális biztonsága veszélybe került.
Népszerű
Ajánljuk