KÉK HÍREK
A Városmajori Gimnáziumban a felsőbb évesek segítenek a kisebbeknek a tananyag megértésében. A tanulók szerint a diákok könnyebben megértik egymást, mint a tanárokkal, mert sokkal inkább egy nyelvet beszélnek.
KÉK HÍREK
Ebben az iskolában az afgán kisfiú is szívesen tanul magyar néptáncot, színjátszókörbe jár, és már felsőfokon beszél magyarul.
KÉK HÍREK
Vivien osztotta meg a táskájáról készült képet a Pesten Hallottam csoportban. Rengeteg komment érkezett, és a lányt is sikerült megszólaltatnunk.
KÉK HÍREK
Már alsósként is 6 órájuk van, latin közmondásokat és az üvegházhatás fogalmát magoltatják velük.
KÉK HÍREK
"Robot vagyok, nincs gyerekkorom" – egy középiskolás lány elkeseredett levele az Oktatási Hivatalnak
Utálom az egészet, amit maguk művelnek - kezdi felháborodott levelét a fiatal lány. Máris sok ezren kedvelik a posztját.
KÉK HÍREK
Neumann Eszter hónapokig kutatta az angliai és a magyar iskolákat, és azt mondja: itthon főleg a tanár jóindulatán múlik, hogyan bünteti meg a rossz magatartású diákot, míg Angliában ezt részletesen szabályozzák.
KÉK HÍREK
A pszichológus szerint a magyar iskola képtelen igazodni a gyerekekhez, és nem törődik azzal, hogy melyik gyerek milyen.
KÉK HÍREK
A legproblémásabb gyerekeket mentené meg a Híd-program, de a tanároknak nem adtak módszertani segítséget, mindenki saját belátása szerint foglalkozik a diákokkal.
KÉK HÍREK
Szerinte nem abból lesz később topmenedzser, akit már 4-5 évesen idegen nyelvre, teniszre, úszásra tanítottak. Meg is indokolta, miért.
KÉK HÍREK
Mindössze 5 hetes a nyári szünet, néha még szombaton is bejárnak, ugyanakkor jóval fegyelmezettebbek a japán diákok.
Népszerű
Ajánljuk