JÖVŐ
Városi gazda, belvárosi termelőház – olyan fogalmak, amelyekhez még akár 10 évvel ezelőtt is megszállott idealistákat, „szent őrülteket” társítottak. Pedig egy világszerte terjedő irányzatot jeleznek, amelyen a mezőgazdaság megújulása múlhat.
JÖVŐ
A mezőgazdaság munkaerőigényének kielégítésére megnyitják a határokat a mezőgazdasági idénymunkások előtt, ha azok szomszéd országból érkeznek.
JÖVŐ
Nagyjából 90 ezer napszámosra lenne szükség, aki betakarítaná a gyümölcsöt és a zöldséget, de a járvány miatt szinte lehetetlen külföldről munkaerőt toborozni.
JÖVŐ
Mi történik a magyar szántóföldeken és gyümölcsösökben? Milyen új kihívásokkal, kórokozókkal, kártevőkkel kell szembenézniük a magyar gazdáknak?
JÖVŐ
Nem vált be, de legalább valóban megpróbálták. Ráadásul Fertődön még egy kamu szüretet is összehoztak Rákosi Elvtársnak.
JÖVŐ
Az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet, ezért a világ élelmiszerigényének bővülése az elkövetkező 30 évben meg fogja haladni az 50 százalékot.
JÖVŐ
Létezik egyáltalán bármilyen alternatíva az intenzív mezőgazdasági technológiák kiváltására? Erre is keresi a választ a film.
JÖVŐ
A brit Nemzeti Gazdaszövetség szerint az energiaültetvények növelése és a szén-dioxid leválasztása, majd föld alatti elhelyezése lehet a mentőöv.
JÖVŐ
A hazai fejlesztésű talajkondicionálóval több százmillió ember ellátására elegendő víz spórolható meg.
JÖVŐ
Imola fodrásznak tanul, Brigitta gyerekkorában hercegnőnek készült, Bianka pedig egy kiállításon találkozott először traktorokkal. Mindhármuknak az az álma, hogy a mezőgazdaságban dolgozzanak.
JÖVŐ
A korszerű állattenyésztést segítő egészségügyi kutatásokra ajánlott fel 40 millió dolláros támogatást a Microsoft alapítója.
Népszerű
Ajánljuk