HÍREK
A Nitrogénművek Zrt-t azzal vádolják, hogy az export miatt nem tartalékol elég műtrágyát a magyar piacra. A cég szerint mindent megtesznek a hazai és külföldi piac kiszolgálásáért.
HÍREK
Az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetője szerint most kéne összefognia a milliárdosoknak az éhezőkért.
HÍREK
A kis alumínium-kapszula is hasznosul, különböző használati tárgyak – alkatrészek, konzerv és üdítős dobozok – formájában születik újjá – de készülhet belőle például kerékpár vagy akár golyóstoll is.
HÍREK
Az AppHarvest alapítói szerint a mesterséges intelligencián alapuló üvegházak megoldást jelenthetnek a népesség megjelenésével felerősödő globális élelmezési problémákra, miközben a klímavédelmi szempontokat is figyelembe veszik.
HÍREK
A kutatók szerint fogyasztása oldhatja a stresszt és segítheti az alvást. De a CRISPR-Cas9 technológia ennél sokkal fontosabb dolgokban is hatalmas változásokat hozhat.
HÍREK
A váltás nem megy egyik napról a másikra, ami ugyanis az embereknek egyszerű dolog, az a robotoknak gyakran egy nagyon komplex feladat. Alexy Márta agrármérnökkel beszélgettünk.
HÍREK
„Magyarország vezetésével óriási erőfeszítések árán sikerült megvédeni a kisgazdaságok érdekeit” Nagy István agrárminiszter szerint.
HÍREK
Harmincnyolc napot kell majd teljesítenie. A politikus jobban örült volna, ha a szakmájához illeszkedő feladatot kap, szívesen ment volna az egészségügybe segíteni, de ezt a munkát is szívesen elvégzi - mondta.
HÍREK
Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat kapta meg. Azt mondja, a nanorészecskék egyszerre tehetik zöldebbé és hatékonyabbá a mezőgazdaságot.
HÍREK
A magyar modell és szépségkirálynő elmondása szerint komolyan szeretne foglalkozni a mezőgazdasággal, a közeljövőben tartana tyúkokat és kecskét is.
HÍREK
Városi gazda, belvárosi termelőház – olyan fogalmak, amelyekhez még akár 10 évvel ezelőtt is megszállott idealistákat, „szent őrülteket” társítottak. Pedig egy világszerte terjedő irányzatot jeleznek, amelyen a mezőgazdaság megújulása múlhat.
HÍREK
A mezőgazdaság munkaerőigényének kielégítésére megnyitják a határokat a mezőgazdasági idénymunkások előtt, ha azok szomszéd országból érkeznek.
HÍREK
Nagyjából 90 ezer napszámosra lenne szükség, aki betakarítaná a gyümölcsöt és a zöldséget, de a járvány miatt szinte lehetetlen külföldről munkaerőt toborozni.
Népszerű
Ajánljuk