JÖVŐ
A Google, az OpenAI és a Microsoft vezetői mellett magyar tudós is aláírta a vészjósló nyilatkozatot.
JÖVŐ
Szinte minden sztereotípiát megerősített a szoftver: szőkék, bronzbarnák, izmosak és borostásak előnyben.
JÖVŐ
A világon immár kétféle intelligencia létezik: az állati agy és a neurális hálózat. Vannak, akik szerint utóbbi az intelligencia új és jobb formája, ami aggasztó kérdéseket vet fel az emberiség jövőjével kapcsolatban.
JÖVŐ
Villanyszerelő, takarító, ápoló, orvos, oknyomozó újságíró, netán tudós vagy? Van egy jó hírünk!
JÖVŐ
A nemzetközileg elismert kutató szerint a mesterséges intelligencia veszélyei valósak, de segítségével megfejthetjük az univerzum titkait is.
JÖVŐ
A Bamba Marha Burger Bár burgerének receptjét ChatGPT, a megjelenését pedig a Midjourney generálta. Egy egészen megosztó alapanyag is került bele.
JÖVŐ
Amerikai kutatók szerint az újonnan kifejlesztett nyelvi dekóder fő célja a beszédképességüket elvesztett emberek megsegítése, de elismerik, az új technológia a magánélettel kapcsolatos etikai aggályokat is felvet.
JÖVŐ
Mérő László már tudja, hogy tanárként miben segíthet neki a mesterséges intelligencia. Ugyanakkor azt mondja, a jogtudománynak, a pszichológiának, a filozófiának és az etikának is fel kell vennie a változásokkal a tempót.
JÖVŐ
Az izraeli történész úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia drasztikusan megváltoztathatja a politikai diskurzust, mivel emberek tömegeit lesz képes hatékonyan manipulálni.
JÖVŐ
A történelem során először nézünk szembe valamivel, ami exponenciális gyorsasággal fejlődik. A nemzetközileg is elismert AI-szakértő szerint nincsenek évtizedeink, sőt, éveink sem az alkalmazkodásra.
JÖVŐ
Illegális és káros tartalmak gyártásására is rá tudták venni a mesterséges intelligenciát, ráadásul a módszer sok más nyelvi modellnél is működik.
JÖVŐ
A német Die Aktuellen nevű lapnak nem ez volt az első súlyosan etikátlan húzása a hétszeres Forma-1-es világbajnok családja ellen.
JÖVŐ
Egy új tanulmány szerint a hadseregek és a cégek versengése miatt azok a mesterséges intelligenciák kerülhetnek fölénybe, amelyeket a lehető legkevesebb szabály köt. Csakhogy így az emberiség elveszítheti a kontrollt.
JÖVŐ
A jelszavak mindössze 19 százaléka bizonyult elég ellenállónak a feltörési kísérletekkel szemben.
JÖVŐ
A texasi fiatalember mindenféle előképzettség nélkül, kizárólag a mesterséges intelligencia alapú chatbot segítségével vált gazdaggá.
Népszerű
Ajánljuk