HÍREK
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint januártól július végéig 90 201-en haltak meg, 21 százalékkal (15 629) többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, míg március-áprilisban 51 százalékkal több halott volt, mint tavaly.
HÍREK
Tavaly júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal, az üzemanyagok ára 19,8, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,9 százalékkal nőtt.
HÍREK
A friss adatok szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint volt.
HÍREK
Varga Mihály szerint a magyar gazdaság érte el a legnagyobb növekedést az EU-n belül az előző negyedévhez képest.
HÍREK
A szakértők számítottak arra, hogy a múlt havi adatok magasak lesznek, de a tavalyihoz mért 5,1%-kos emelkedés még őket is meglepte.
HÍREK
A Központi Statisztikai hivatal felmérése szerint márciusban 40%-kal többen haltak meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az áprilisi adatok pedig várhatóan még ezt is megugorják majd.
HÍREK
A KSH közölte a tavalyi halálozási adatokat, újabb lesújtó képet kaphattunk a koronavírus hatásairól. A házaságkötések száma ugyanakkor a rendezvények korlátozása mellett is emelkedett.
HÍREK
A szakember szerint a növekedés oka a koronavírus miatti halálozás lehet. A gyorsjelentés még nem a végeleges számokat tartalmazza, az elhúzódó halotti anyakönyvezések miatt a halottak száma tovább nőhet.
HÍREK
Pártos Balázs nyers és lényegre törő Facebook-posztokkal világít rá arra, mi van valójában a járvány statisztikai adatai mögött. Számításaiból az derül ki, hogy a helyzet közel sem olyan biztató, mint ahogy a kormánykommunikáció sugallja.
HÍREK
Ez 9,5 százalékos növekedést jelent, de természetesen különböző ágazatokban más-más mértékű volt az emelkedés.
HÍREK
Pécsen 87 ezer, Nyíregyházán 90 ezer, Debrecenben és Kecskeméten 100-100 ezer, Szombathelyen 108 ezer, Győrben pedig 110 ezer forint volt a március közepi átlagos bérleti díj.
HÍREK
Az Európai Unióban többlethalálozásban nem állunk a legrosszabbak között, ugyanakkor nem egységes, mikor sorolnak egy elhunytat a koronavírus áldozatai közé.
HÍREK
Az oltási sorrend összeállításakor a kormány összesen 7 millió 343 ezer 894 embert sorolt be valamilyen kategóriába. A KSH adatai szerint azonban több mint 8 millió felnőtt él Magyarországon.
Népszerű
Ajánljuk