prcikk: 6,5 százalékkal nőttek az árak októberben, kilenc éve volt ekkora az infláció | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

6,5 százalékkal nőttek az árak októberben, kilenc éve volt ekkora az infláció

Az előző év azonos időszakához képest az élelmiszerek ára 5,2 százalékkal, az üzemanyagoké 30,7 százalékkal emelkedett.


Az idén októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az idén január-októberben, az előző év azonos időszakához képest, a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,6 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 4,2 százalékkal emelkedtek.

A maginfláció az előző hónaphoz képest 0,9 százalék, tavaly októberhez viszonyítva 4,7 százalék volt.

Az előző év azonos időszakához képest az élelmiszerek ára 5,2 százalékkal,

ezen belül az étolajé 30,4, a margariné 18,8, a liszté 12,5, a munkahelyi étkezésé 10,1, a baromfihúsé 9,3, a péksüteményeké 8,4, a kenyéré 8,1, a büféáruké és az éttermi étkezésé egyaránt 7,9 százalékkal emelkedett.

Egy év alatt a járműüzemanyagok 30,7 százalékkal, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 13,9 százalékkal lett magasabb, mint 2020 azonos időszakában.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,3, ezen belül a dohányáruk 17,6 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 5,4 százalékkal, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 12,7, a szobabútorokért 12,5, az ékszerekért 10,8, az új személygépkocsikért 6,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2020 októberében. A szolgáltatások díja 3,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,8, a járműjavítás és -karbantartás 8,4 százalékkal került többe.

Az idén szeptemberhez képest az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal,

az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) nélkül számítva átlagosan 1,1 százalékkal lett magasabb. Az élelmiszereken belül a liszt 6,9 százalékkal, a száraztészta 3,6, a kenyér és a kávé egyaránt 3,1, a csokoládé, kakaó 2,9, a margarin 2,6, a cukor 2,4, a sajt 2,1, a tojás 1,5, a péksütemények 1,3 százalékkal többe, az idényáras élelmiszerek 2,0 százalékkal kevesebbe kerültek, mint egy hónapja.

Szeptemberhez képest a járműüzemanyagok ára 7,3 százalékkal nőtt.

A szezonváltás következtében a ruházkodási cikkek ára 1,5 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal, ezen belül a használt személygépkocsik 1,8, a konyha- és egyéb bútorok 1,1 százalékkal drágultak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így suhant végig J. D. Vance konvoja az Andrássyn
Az amerikai alelnök délelőtt érkezett meg Budapestre. Mutatjuk, hogy vonult a J. D. Vance-et és feleségét szállító konvoj az Andrássy úton.


Ahogy arról beszámoltunk, nem sokkal délelőtt fél 11 után landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az amerikai alelnök repülőgépe. J. D. Vance feleségével, Usha Vance-szel együtt érkezett Budapestre az alelnök utazásaira fenntartott Air Force Two géppel. A párt és a delegáció többi tagját Szijjártó Péter külügyminiszter fogadta a repülőtéren.

A rövid üdvözlés után Vance-ék páncélozott autóba ültek, majd a konvoj elindult Budapest belvárosán keresztül a Karmelita kolostor felé, ahol az amerikai alelnök Orbán Viktorral találkozik majd.

Videónkon láthatod a rendőrautókból és páncélozott kocsikból álló konvojt, ahogy átszelik az Andrássy utat:

@szeretlekmagyarorszag.hu #jdvance #usa #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Ahogy megírtuk, az amerikai alelnök látogatása miatt kedden és szerdán jelentős forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban. A rendőrség szakaszos lezárásokat alkalmaz, de a 100E és 200E reptéri buszok útvonala is módosul, a járatok több megállót kihagynak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Bloomberg: Orbán azt mondta Putyinnak, kész bármit megtenni neki, mint a kisegér az oroszlánnak
Egy tavalyi őszi telefonhívás leirata került a Bloomberg birtokába, mely szerint a miniszterelnök nem akárhogyan biztosította támogatásáról az orosz elnököt. Orbán egy mesét idézett fel, amire Putyin a jegyzőkönyv szerint nevetéssel reagált.


Mint a kisegér az oroszlánnak – Orbán Viktor a tavaly október 17-i telefonbeszélgetésükben állítólag egy ilyen hasonlattal ajánlotta fel segítségét Vlagyimir Putyinnak. Erről ír a Bloomberg egy magyar kormányzati jegyzőkönyvre hivatkozva.

A lap által közölt leirat szerint a miniszterelnök közölte, kész bármit megtenni az orosz elnök támogatására, akár budapesti béketárgyalások megszervezését is beleértve.

A jegyzőkönyv szerint Orbán Viktor azt mondta: „Tegnap a barátságunk olyan magas szintre emelkedett, hogy bármilyen módon segítek.” Majd hozzátette: „Bármilyen ügyben, ahol a segítségére lehetek, a rendelkezésére állok.” A lap azt is írja, hogy egy olyan, szerinte Magyarországon ismert mesét is felidézett Putyinnak, amiben az egér segít az oroszlánnak. Erre az orosz elnök nevetéssel reagált a jegyzőkönyv alapján.

A magyar kormányfő a 2009-es első, szentpétervári találkozójuk óta erősödő barátságukról is beszélt, és sajnálatát fejezte ki, hogy a Covid-járvány óta nem tudnak olyan rendszeresen személyesen találkozni, mint korábban.

A beszélgetés nagy része a Bloomberg szerint azzal telt, hogy a felek kifejezték egymás iránti elismerésüket és Donald Trump iránti tiszteletüket. Mindketten előző nap beszéltek az amerikai elnökkel egy esetleges budapesti csúcstalálkozóról, amit a leirat szerint Trump vetett fel, de végül nem valósult meg.

Vlagyimir Putyin a jegyzőkönyv szerint méltatta Magyarország „független és rugalmas” álláspontját az ukrajnai háborúval kapcsolatban. „Számunkra érthetetlen, hogy egy ilyen kiegyensúlyozott, középút-párti pozíció csupán ellenérveket szül” – mondta az orosz elnök.

Orbán Viktor a hívásban azt is mondta a Bloomberg szerint, hogy „minél több barátot szerzünk, annál több lehetőségünk van ellenállni az ellenfeleinknek.”

A hívás végén a miniszterelnök megkérdezte, hogy van Putyin, aki így válaszolt: „minden nagyszerű, köszönöm. Edzek, síelni is szoktam. Tudom, hogy ön focizik”. Mire a miniszterelnök annyit mondott: „próbálkozom”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A fiunk néha még mindig sírdogál” – megszólalt a fogászati altatás közben elhunyt mérnök özvegye
Új nyomozást indított az ügyészség a debreceni magánklinikán altatásban meghalt férfi ügyében. Az 54 éves építőmérnök felesége szerint a család a mai napig nem tudta feldolgozni a tragédiát.


Új nyomozást rendelt el kedden a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség annak a debreceni mérnöknek az ügyében, aki négy éve egy magánklinika fogászatán halt meg egy altatásban végzett beavatkozás során.

A hatóságok a további felelősséget vizsgálják, a nyomozás lefolytatásával a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságot bízták meg. Az eljárás végén újabb gyanúsításra is sor kerülhet.

Az ügyben egy altatóorvost, V. Magdolnát már megvádolták halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel, a pere jelenleg is zajlik az Egri Járásbíróságon.

Az elhunyt férfi, Péter özvegye, Gabriella a Blikknek arról beszélt, hogy férje egy egyszerű foghúzás miatt ment a klinikára, de rettegett a beavatkozástól, ezért kérte, hogy altassák el.

„Csak egy fogkihúzásról volt szó, amit nekem korábban egy másik klinikán negyven másodperc alatt elvégeztek, ő viszont ragaszkodott hozzá, hogy elaltassák, ami 400 ezer forintba került volna. A történtek után ez nem került kifizetésre. Valójában olyan gyorsan történt minden, hogy a rossz fog ki sem lett húzva, mivel nagyon sok probléma, mulasztás történt a klinika részéről, amiket az orvosszakértők a véleményükben 11 pontban alá is támasztottak” – mondta az özvegy.

Az asszony a bíróságon találkozott először a megvádolt orvossal, és sérelmezi, hogy az semmilyen együttérzést nem mutatott.

A doktornő védekezésében többek között arra hivatkozott, hogy a beteg még élt, amikor a mentőknek átadták. Gabriella szerint férje ekkor már agyhalottnak számított.

„Az akkor 11 éves fiunknak a mindene volt az apukája. A halála után még hónapokig reménykedett abban, hogy hazatér. Ha csöngettek, egyből rohant a kapuhoz. Bár azonnal pszichológus foglalkozott velünk, a mai napig borzasztóan nehéz elviselni a férjem hiányát. A fiunk néha még mindig sírdogál, kesereg, de egymást támogatva mennünk kell tovább…” – tette hozzá.

A vádlott altatóorvos a bíróságon azt mondta, a beavatkozás előtt volt egy sikertelen intubálási kísérlet.

„A sikertelen intubálási kísérlet után az éber ellátás irányába tereltük a beteget. Ez megtörtént, de utána is ragaszkodott ahhoz, hogy altatásban történjen a beavatkozás” – közölte a doktornő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bloomberg: Félmillió tonna amerikai kőolajat vehet Magyarország 500 millió dollárért
J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatásán jelenthetik be a jelentős kőolajvásárlási szerződést, amit a lap értesülései szerint a Mol ír alá.


Félmillió tonna kőolaj vásárlásáról köthet megállapodást a magyar kormány az Egyesült Államokkal J. D. Vance alelnök budapesti látogatása alkalmából, az ügylet értéke mintegy 500 millió dollár lehet – írja a Bloomberg egy, a neve elhallgatását kérő forrásra támaszkodva. A tervezett vásárlás a hazai éves olajfelhasználás mintegy 6,7 százalékát fedezné, és a lépés enyhítheti a döntően orosz importtól való függést.

Az értesülések szerint a szerződést a Mol írja alá, a további részleteket pedig J. D. Vance és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján jelenthetik be.

A lépés jelentőségét az adja, hogy Magyarország éves kőolaj-felhasználása körülbelül 7-8 millió tonna, aminek jelenleg a 15-17 százalékát fedezi a hazai kitermelés. Az amerikai ügylet tehát a hazai olajfelhasználásnak kb. a 6,7 százalékát jelentheti – jelzi a Portfolio.

A legfrissebb adatok szerint az importált kőolaj 93 százaléka Oroszországból származik, így a teljes felhasználás több mint 70 százaléka orosz eredetű. Ezzel Magyarország az uniós tagállamok közül a legnagyobb orosz olajimportőr.

A forrásdiverzifikáció kulcskérdése a szállítási útvonalak megbízhatósága. Miközben a Barátság vezeték továbbra is a hazai import gerince, az ukrajnai háború és az uniós szankciós politika bizonytalanságot jelentenek a keleti útvonal fenntarthatóságával kapcsolatban. Ezzel párhuzamosan az Adria-vezetéket kapacitás- és árazási viták övezik. Az amerikai import tehát egy diverzifikációs lehetőség, de a megvalósulása attól függ, hogy a horvát olajterminálon keresztül Magyarországra tudják-e juttatni a mennyiséget.

A mostani olajvásárlás egy szélesebb körű energetikai együttműködés része. Orbán Viktor még tavaly novemberben, a Fehér Házban tett látogatása során állapodott meg egy ötéves, 400 millió köbméteres cseppfolyósítottföldgáz-vásárlási szerződésről. Ekkor egyeztek meg a paksi atomerőmű számára szükséges nukleáris fűtőelemek beszerzéséről is a Westinghouse vállalattól, 114 millió dollár értékben, cserébe Washington mentességet biztosított Magyarország számára az orosz olajvásárlásokat érintő szankciók alól. A felek emellett egy szándéknyilatkozatot is aláírtak akár tíz kis moduláris reaktor megvásárlásáról, amelynek értéke elérheti a 20 milliárd dollárt is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: