HÍREK
A Rovatból

Már meghaladja a félmillió forintot a bruttó átlagkereset a KSH adatai szerint

Egy év alatt átlagosan majdnem 10 százalékkal nőttek a nettó munkabérek.


A múlt év decemberében 9,7 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest.

Az átlagos bruttó kereset 492 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 700 forint, a nettó 327 700 forint volt

- ismertette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A decemberi 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A kedvezményeket is figyelembe véve nettó átlagkereset 337 200 forintot ért el, 9,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A bruttó kereset mediánértéke – amelynél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet – 379 600 forint volt, ez 7,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkáltatók teljes körére, azaz az öt főnél kisebb vállalkozásokra is kiterjedő mutató szerint 370 400 forint volt a decemberi mediánkereset, 7,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A vállalkozások körében 8,4 százalékos növekedéssel 512 600 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset és 340 900 a nettó, a bruttó medián kereset pedig 378 900 forinton állt. A költségvetési szférában 8,1 százalékkal nőtt a bruttó és a nettó átlagkereset és 460 100, illetve 306 000 forintra, míg a mediánérték 3,5 százalékos növekedéssel 396 800 forintot mutat.

A feldolgozóiparban 9,0 százalékkal, az építőiparban 8,8 százalékkal nőttek a keresetek egy év alatt és ezzel 524 600, illetve 414 400 forintot értek el. A mezőgazdaságban 11,0 százalékkal nőttek a keresetek 438 200 forintra. A szálláshelyszolgáltatásban és vendéglátásban 16,1 százalékos növekedés ellenére 293 300 forinton állt a bruttó átlagkereset, míg a legjobban a pénzügyi és biztosítási szektorban illetve az infokommunikáció területén lehetett keresni, ahol 903 200, illetve 835 000 forint volt a bruttó átlag 10,7, valamint 7,6 százalékos emelkedés eredményeként. Az oktatásban és a humán egészségügyben 11,3 százalékos, illetve 30,8 százalékos növekedéssel 441 000, illetve 603 100 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A közigazgatásban 507 100 forint volt a bruttó átlag 7,2 százalékos növekedés eredményeként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump felhívta Orbánt, és megkérdezte, hogy miért blokkolja Ukrajna EU-csatlakozását
A Bloomberg szerint az amerikai elnök európai vezetők kérésére kereste a magyar kormányfőt. A hívás során Magyarország jelezte, érdekli a lehetőség, hogy Putyin és Zelenszkij tárgyalásának helyszíne legyen.


Donald Trump amerikai elnök hétfőn telefonon beszélt Orbán Viktorral, miután egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel is. A Bloomberg értesülései szerint

a hívás fő témája az volt, miért akadályozza a magyar miniszterelnök Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait.

A telefonhívás egy olyan megbeszélés nyomán történt, amelyet Trump a Fehér Házban tartott európai vezetőkkel az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról. A találkozón a politikusok arra kérték az amerikai elnököt, hogy használja fel befolyását, és próbálja rávenni Orbán Viktort, hogy változtasson álláspontján.

Az ukrán csatlakozás a hírek szerint egy biztonsági garanciacsomag része lenne, amely célja, hogy megakadályozza Oroszország további területszerzését egy esetleges tűzszünet után.

A beszélgetés során Magyarország érdeklődést mutatott afelől is, hogy házigazdája lehessen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij következő tárgyalási fordulójának. Trump hétfőn arról is beszélt, hogy vezetői szintű csúcstalálkozót szeretne létrehozni Oroszország és Ukrajna között, amelyet egy háromoldalú egyeztetés követne, ahol ő maga is részt venne. Ennek pontos helyszíne és időpontja még nem ismert.

A Bloomberg cikke kiemelte, hogy Orbánt Trump szoros szövetségeseként tartják számon, akit sokan a MAGA-mozgalom és a világ jobboldali populistáinak példaképeként emlegetnek. Magyarország rendszeresen akadályozza az EU döntéseit, és diplomáciai védelmet biztosít Oroszországnak a szankciókkal szemben, miközben lassítja az Ukrajnának nyújtott segítség folyamatát is.

A telefonhívás idején Trump, Zelenszkij és több európai vezető órákig egyeztetett Washingtonban a békefolyamat közös megközelítéséről. Minderre alig néhány nappal azután került sor, hogy Trump Alaszkában találkozott Putyinnal.

Trump két hívást is intézett: az egyiket Putyinnak, a másikat Orbán Viktornak. Ez utóbbi egy újabb, előzetesen nem tervezett egyeztetés után történt az Ovális Irodában.

Orbán hivatalosan nem erősítette meg a hívást, és Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője sem kívánt nyilatkozni arról, hogy Budapest felmerülhet-e a Putyin–Zelenszkij-csúcstalálkozó helyszíneként. A szervezők több lehetőséget is mérlegelnek.

A magyar miniszterelnök kedden a Facebookon jelezte, hogy bár megkapta a kérést, nem változtat a véleményén.

„Ukrajna európai uniós tagsága nem nyújt semmilyen biztonsági garanciát. Ezért a tagság összekapcsolása a biztonsági garanciákkal szükségtelen és veszélyes”

– írta.

Orbán posztja azóta már nem elérhető a közösségi oldalán.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Az utastérben láttam egy kést is” - Hadházy Ákos újabb részleteket osztott meg a hatvanpusztai balesetéről
A politikus szerint szándékosan hajtottak neki. Épp arrafelé történt az incidens, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Még kedden délután számolt be arról Hadházy Ákos, hogy baleset történt közte és a feltételezett hatvanpusztai őrség autója között. A független országgyűlési képviselő szerint szándékosan ütköztek neki, pont ott, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit. Most újabb részleteket osztott meg a kedden történtekről, többek között azt, hogy a másik autóban egy kést is látott.

Korábban a Facebook-oldalán közzétett videóban mondta el, hogy egy mellékúton haladt, amikor az őrség kocsija megelőzte, majd szerinte ráhúzta az autójára és nekiütközött. A másik jármű felborult, de személyi sérülés nem történt.

Később arról írt, hogy szerinte nem egyértelmű, a sofőr önállóan döntött-e így, vagy valaki utasította. Hozzátette, hogy belépett a nyitott kapun, és a tulajdonost kereste, mert meg akarta tudni, hogyan lehet meglátogatni a műemléket. Gulyás Gergely miniszter nemrég ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a hatvanpusztai majorság „a műemlékvédelem gyönyörű példája”.

„Ugyan itt már szinte mindent földig romboltak, szinte semmi nincs már Habsburg József nádor majorságából, de ha ez egy műemlék, akkor annak láthatóságáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Ennek módjáról szerettem volna érdeklődni” – írta az újabb bejegyzésben. Azt is hozzátette, hogy a kertész közölte vele, Orbánék nincsenek ott, majd arra kérte, távozzon.

„Majd miután visszasétáltam Édesapám autójához (azzal jöttem, mert a múltkór kiszúrták a kerekemet…), észrevettük, hogy a távolból mindkét irányból nagy sebességgel érkezik két autó. A szemből jövő először szemből nekem akart jönni, majd miután ez nem sikerült, utánam jött és le akart szorítani. Nem sikerült neki, az út egyenetlensége miatt fel is borult. Az esetről videót is készített utastársam.

Az autót vezető biztonsági őr maga szállt ki (segítettem neki) és ő maga borította vissza a kocsiját. Úgy tűnik, nem sérült meg. Az utastérben láttam egy kést is, nem csodálkoznék, ha beleillene a kerekeimen keletkezett szúrásokba”

– folytatta.

A bejegyzését azzal zárta, hogy szerinte legközelebb nem egyedül kell majd odamenni.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politico: Budapest lehet Trump, Putyin és Zelenszkij találkozójának helyszíne
Az amerikai titkosszolgálat több várost is vizsgált, de a lap szerint Budapest a legesélyesebb. Putyin Moszkvát, Macron Genfet támogatta volna, Svájc pedig jelezte: kész helyet adni a csúcstalálkozónak.


A Politico értesülései szerint Budapest lehet a helyszíne annak a háromoldalú találkozónak, amelyen Donald Trump amerikai, Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök ülne egy asztalhoz. A lap azt írja,

a választásban szerepet játszhatott Trump személyes kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az amerikai titkosszolgálat több várost is megvizsgált lehetséges helyszínként, de két forrás alapján Budapest tűnik a legesélyesebbnek. Putyin inkább Moszkvában látná szívesen a tárgyalást, Emmanuel Macron francia elnök pedig Genfet javasolta. Svájc közben jelezte: készek otthont adni az egyeztetésnek, és nem tartóztatnák le Putyint, noha tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, amely körözést adott ki ellene.

Ukrajna számára Budapest fájdalmas emlékeket idézhet fel, hiszen itt írták alá 1994-ben a budapesti memorandumot. Ez a dokumentum garantálta volna az ország függetlenségét és területi épségét az Egyesült Államok, Oroszország és az Egyesült Királyság részéről cserébe azért, hogy Ukrajna lemondott atomfegyvereiről. Oroszország azonban 2014-ben megszegte a megállapodást: megtámadta Ukrajnát, és annektálta a Krímet.

A Politico szerint Volodimir Zelenszkij valószínűleg a magyar kormány Ukrajna-ellenes kampánya miatt sem tartaná ideálisnak Budapestet a találkozó helyszínének.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy milyen lehet az időjárás augusztus 20-án
Tombol a hőség, akár 34 fok is lehet augusztus 20-án, estére azonban zivatarok rondíthatják el az ünnepi programokat. A HungaroMet több vármegyére is riasztást adott ki.


Szerdán, augusztus 20-án egészen estig napos, gomolyfelhős, csapadékmentes időre kell készülni, kora estétől azonban az ország északnyugati felében nő a záporok, zivatarok esélye - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

Azt írták: az északnyugat felől közeledő hidegfront előterében a nemzeti ünnepen napközben még száraz légtömeg alakítja Magyarország időjárását, majd estétől egy úgynevezett meleg nedves szállítószalag hatására az ország északnyugati felén már labilizálódik a légkör.

Hozzátették: augusztus 20-án egészen estig napos, gomolyfelhős, csapadékmentes időre kell számítani élénk déli, délnyugati széllel, a csúcshőmérséklet 29-34 Celsius-fok között alakul.

A nap második felében azonban nyugat felől már vastagabb felhőzet érkezik és kora estétől az ország északnyugati felében már növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye,

de éjfélig még összességében kevés helyen fordulhatnak elő azokban a megyékben is, ahol figyelmeztetés van érvényben zivatarra.

Jelezték: az esetleges zivatarokat lokálisan intenzív csapadék és szélerősödés is kísérheti.

A HungaroMet Zrt. szerdára Somogy, Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest és Nógrád vármegyére elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki zivatar kialakulásának veszélye miatt.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: