KULT
Mindenkinek beszól, mindenbe beleköt, mindennel baja van, az emberek agyára megy, mi mégis imádjuk. Amikor a remake jobb, mint az eredeti…
KULT
A Netflix sorozata azzal próbál kitűnni a többi közül, hogy részeit bármilyen sorrendben nézhetjük, mert így is érthető és követhető marad a cselekmény. Állítólag. De nem elég élvezhető.
KULT
Guy Ritchie laza ujjgyakorlata lett a Fortune-hadművelet. A brit fenegyerek visszatért a humorhoz.
KULT
Hitler- és Elvis-szakértők, halálfélelem, civakodó család, titokzatos gyógyszerek, egy vonatbaleset és egy halálos gázfelhő… Noah Baumbach a Házassági történet után valami teljesen másba fogott. Kritika.
KULT
Felerősödtek a kritikus hangok a szilveszteri ukrán támadásban, amiben még az oroszok szerint is több mint 60 katonájuk halt meg. Ráadásul azóta volt még egy hasonlóan nagy veszteségük.
KULT
Szerintük a magyar miniszterelnök közvetve Ukrajna vereségét szorgalmazza karácsonykor elhangzott mondataival.
KULT
Amikor bejelentették a Vaják előzménysorozatát A vér eredetét, őszintén szólva nem erre számítottam. Lenne pedig egy nagyon érdekes történetszál Ciri „varázsvérének” eredetéről és fontosságáról…
KULT
Daniel Craig habókos, de zseniális Benoit Blanc-ja végérvényesen bevonult a filmtörténelem nagy detektívjei közé, Az üveghagyma pedig éppolyan jó, mint az első rész. Spoilermentes kritika.
KULT
A dramedy műfajának megfelelően egyszerre szórakoztat és ad át mélyebb mondanivalót a produkció, amiben a legnagyobb sztárok minden szinten odateszik magukat. Kritika.
KULT
A legtöbbek szerint a megemelt minimálbér is kevés lesz ahhoz, hogy az ember meg tudjon élni belőle.
KULT
13 évvel minden idők máig legsikeresebb filmje, az Avatar mozibemutatója után itt a folytatás, amiben James Cameron emelte a téteket: látványosabb, hosszabb, de vajon jobb is?
KULT
Az évadzáróból az is kiderült, hogy Pápai Joci nem ismeri a Village Peoplet, Tóth Gabinak pedig bejön a harcsabajusz.
KULT
Amikor bejelentették, hogy a Disney és A víz érintésének Oscar-díjas rendezője is ugyanabban az évben készülnek bemutatni egy Pinokkió-filmet, már sejthettük, melyik lesz a jobb…
KULT
Még csak az első három részt adták le, az esküvőjükig jutottunk el. De egy kicsit olyan érzésem van, mintha Johnny Depp életrajzi filmjét látnám Amber Heard rendezésében. Kritika.
Népszerű
Ajánljuk