JÖVŐ
A Rovatból

Visszatérhetnek a rovarok a legelőkre, ha sikerrel jár egy új magyar kutatás

Magyar kutatók 2,5 millió eurót nyertek a környezetkímélőbb legeltetés kutatására.

Link másolása

Magyar ökológusok 900 millió forintnyi támogatást nyertek az Európai Unió LIFE-Nature programjától. A jelenlegi állattartás számára nélkülözhetetlenek az ivermektin-tartalmú parazitaellenes, féreghajtó hatású szerek, azonban a gyógyszer súlyosan károsítja a legelők rovarfaunáját. A szakemberek terepi kísérletekkel a jövőben azt próbálják elérni, hogy a legelés közben keletkező trágyában már ne legyen megtalálható a féreghajtószer. Az ökológusok a kutatási projekt során a Kiskunsági Nemzeti Park Miklapuszta tájegységének legelőin fognak dolgozni.

A rovarpopulációk fogyatkozása egész Európában nagy probléma, ami főleg az ember által a természetbe juttatott méreganyagoknak köszönhető. A mostani gyakorlat szerint az állatok közvetlenül a legelőre hajtás előtt kapják meg a féreghajtót, ami kifejezetten hátrányos egyes rovarfajok számára.

"Ennek az az oka, hogy a gazdáknak fontos, hogy az állatok tisztán kerüljenek ki a legelőre és, hogy a paraziták ellen védettséget nyújtson a féreghajtó. Régebben a fürdetést használták a gazdák féreghajtásra, ami azt jelentette, hogy egy élősködők elleni oldatban megfürdették az állatokat egyesével. Ma már egyszerűen csak kapnak egy injekciót az állatok, ami sokkal könnyebben kivitelezhető, viszont káros lehet a környezetre" - mondja Lengyel Szabolcs, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet tudományos tanácsadója.

Az ivermektin családot 1983-ban fedezték fel, amiért a kutatók Nobel-díjat kaptak. A gyógyszer forradalmasította az állattenyésztést, mivel a szer nemcsak a külső, hanem a belső élősködők ellen is nagyon hatékony. Az ivermektin lassan bomlik le, körülbelül 35-40 napig megmarad az állatokban, tehát a trágyában is folyamatosan ott van ez idő alatt. A szer Magyarországra a kilencvenes évek elején került.

"Azt, hogy a legelők ízeltlábúira káros, már a kilencvenes évek végétől tudjuk. Számos kísérlet bizonyította, hogy az ivermektinnel kezelt állatok legelőin a rovarfauna nem tud tartósan fennmaradni. A gyógyszer a felnőtt egyedeket nem károsítja, viszont a trágyába rakott petéket és lárvákat elpusztítja. Ez azt jelenti, hogy nemcsak fogyatkoznak az állományok, hanem idővel egyszerűen eltűnnek a területről."

A trágyához kötődő rovarközösség nélkülözhetetlen szerepet játszik annak lebontásában. Hazánkban körülbelül 70-80 faj vesz részt a folyamatban és biztosítja, hogy az összetevők visszakerüljenek a talajba. Amikor a körforgás megbomlik, akkor a fűhozam is károsul, hiszen a trágya jelentős részt foglal el a legelő területéből és a tápanyagok nem kerülnek vissza a talajba.

"Érdekes példa erre Ausztrália, ahonnan hiányoznak a ganajtúrók, ezért több fajjal is kísérleteztek e téren. Mára már jól működik náluk a lebontási funkció, mert sikerrel jártak, be tudtak telepíteni egyes ganajtúró fajokat. De beszéltem olyan birkatenyésztővel is hazánkban, aki nem használ parazitairtó szereket, mert a birkái nem érintkeznek más nyájakkal. Az ő legelőjén egész jó rovarközösség van" - mondja Lengyel Szabolcs.

A kutatók januártól 800 hektáros területen fogják keresni arra a kérdésre a választ, hogy lehetséges-e olyan rendszert kidolgozni az állattartók számára, amellyel mind az állatok egészsége, mind a legelő természetes rovarközösségei védve vannak.

"A mostani terepi kísérlet keretein belül ki tudjuk próbálni, hogy milyen ivermektin nélkül legeltetni, vagy ivermektineket minimalizáló módon legeltetni. Lesznek olyan nyájak, amelyek ivermektin-mentesen lesznek legeltetve, és lesznek olyanok is, amelyek ivermektinnel lesznek kezelve, de az eddigi gyakorlattól eltérő módon. A mostani gyakorlat szerint az állatok tavasszal, a legelőre hajtás előtt kapják meg a féreghajtó kezelést, de a mi projektünkben már korábban, február-március környékén meg fogják kapni. Így április végére kiürül a szervezetükből a féreghajtó gyógyszer."

A kísérletet hat éven át szikes gyepterületeken végzik majd, ahol főleg magyar merinó juhokat vizsgálnak majd.

"Kétszáz birkával indulunk 2022-ben. Minden évben újabb 200 anyajuhval bővítjük majd a legelő állományt és így a területet. Azt szeretnénk bizonyítani, hogy az ivermektineket minimalizáló kezelés kivitelezhető oly módon, hogy az a gazdáknak is megérje" - mondja Lengyel Szabolcs.

A projekt költségvetése kiegészül az Agrárminisztérium 15%-os társfinanszírozásával, valamint a partnerintézmények (Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Debreceni Egyetem és Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány) 10%-os önrészével, így mindösszesen 3,4 millió euró áll majd a projekt rendelkezésére.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Újabb rekord dőlt meg, most az óceánok vízfelszínén mértek olyat, amit eddig még nem láttak
Április közepe óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az évnek ebben a szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete.

Link másolása

Kedden megdőlt az világóceán felszíni hőmérsékletére vonatkozó melegrekord - írja az Időkép.

Nem lassul az óceánok felmelegedésének üteme, olyannyira nem, hogy április 23-án minden eddiginél magasabb hőmérsékletet ért el globálisan a vizek felszíni hőmérséklete.

Az új rekord 21,18 fok, ami, még ha egy hajszállal is, de felülmúlta a március 1-én felállított 21,17 fokos rekordot.

Április 17. óta szinte napról napra magasabb vízhőmérsékletek születtek annak ellenére, hogy az év ezen szakaszában általában csökkeni szokott a tengervizek hőmérséklete. Ráadásul hivatalosan is véget ért az El Niño, ami az átlagosnál magasabb tengerfelszín-hőmérsékleteket eredményezett a Csendes-óceán egyenlítőhöz közeli területein.

A melegedés a mi időjárásunk szempontjából legmeghatározóbb észak-atlanti térségben is jelentős. Itt jelenleg átlagosan 21 fokos a felszíni vízhőmérséklet, ami 0,4 fokkal magasabb a tavaly ilyenkor mért értékhez képest.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Öt nagy cég felelős a globális műanyagszennyezés negyedéért
Egy 84 országra kiterjedő kutatás kiderítette, hogy milyen szemetet halmozott fel a világ. A vizsgálat meglepő eredményeket hozott. A kutatók néhány javaslatot is tettek, amivel csökkenthető lenne a szennyezés.

Link másolása

A műanyagszennyezés egynegyedéért öt nagyvállalat felelhet - derül ki egy tanulmányból.

A Riverside-i Kaliforniai Egyetem munkatársai mintegy 1,87 millió - 2018 és 2022 között regisztrált - környezeti műanyaghulladékot vizsgáltak meg - írja a ScienceAlert.

A projektben 84 országból több mint 100 ezer önkéntes vett részt. Tenger- és folyópartokon, parkokban gyűjtöttek műanyag hulladákot.

A szemét felét nem tudták céghez kötni. A 24 százalék viszont öt vállalathoz vezethető vissza: 11 százalék a Coca Cola, 5 százalék a PepsiCo, a többi a Nestlé, a Danone és az Altria nevű dohánycég terméke volt.

A kutatók úgy vélik, hogy a szennyezés kezeléséhez nagyobb felelősségvállalásra lenne szükség. De már néhány nagy multinacionális vállalat megfelelő intézkedése is komoly változást eredményezhet.

Példaként említették, hogy az egyszer használatos és rövid élettartamú műanyag termékek kivonása jelentősen csökkentené a globális szennyezést. Ezt elsősorban az élelmiszer- és italgyártó vállalatoknál lenne fontos elérni.

A márkákhoz kötött műanyagszemét több mint fele 56 cégtől származott. Azt is megállapították, hogy amelyik cég több műanyagot gyárt, annak több a szemete is.

Emellett javítani kéne a hulledékgazdálkodást, a terméktervezést és az újrahasznosítást is. Javasolták olyan nemzetközi szabványok és adatbázisok létrehozását, amelyekkel hatékonyabban nyomon lehet követni a beazonosítatlan eredetű hulladékokat.

Forrás: 24.hu


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: