prcikk: Valentin-napi mozizás: Jennifer Lopez mindent bedob, hogy romantikus esténk legyen | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Valentin-napi mozizás: Jennifer Lopez mindent bedob, hogy romantikus esténk legyen

A Vegyél el nem lépi át a Valentin-napi biztonsági sávot, de két főszereplője között annyira működik a kémia, hogy megbocsátjuk neki a kliséket.


Vannak világsztárok, akiket valami miatt kedvelek. Általában azokat, akik néha megengedik maguknak, hogy sebezhetőnek és esendőnek lássuk őket, még ha az eszemmel tudom is, hogy az ilyen személyesnek tűnő akciókon sokszor egy egész stáb dolgozik. Aztán vannak azok a sztárok, akik kifejezetten idegesítenek, akiknél nem látom a teljesítményt, akiknek az allűrjeik irritálóak, persze ettől ők még valószínűleg jól alszanak és remekül élnek a dollármillióikból.

És legvégül vannak azok, akiket se nem kedvelek, se nem utálok, akikkel kapcsolatban teljesen semlegesek az érzéseim. Jennifer Lopez nálam ebbe a kategóriába tartozik már több mint húsz éve. Elismerem, hogy jó a hangja, vannak erős, fülbemászó slágerei, bitangjó színésznőnek soha nem tartottam, de jól mutat a vásznon, és mindig tökéletesen néz ki. A magánéletéről rendszeresen cikkeznek a bulvárlapok, de soha nem voltak komolyabb botrányai.

Amúgy meg le a kalappal, hogy latino nőként az elsők között csinált magából brandet, ráadásul teljesen egyedül. Egy olyan nő, aki rezzenéstelen arccal hordozza a kőkemény munkával elért sztárságát, de nem tudni, hogy a tökéletes mosoly mögött egy elpusztíthatatlan robot vagy egy magányos kislány lakik, esetleg mindkettő.

A Vegyél el sztorija lényegében főszereplőnője személyiségének erre a kettősségére épül. A történet szerint Kat Valdez (Jennifer Lopez), a világhírű latino díva és vőlegénye, a szintén világsztár Bastian (akit a szintén világsztár Maluma játszik) egy ötezer fős koncerten, húszmillió követő előtt, élőben készül kimondani a boldogító igent és elénekelni közös slágerüket, a Merry Me-t. Az egész világ lázban ég, hatalmas csapat dolgozik hónapok óta azon, hogy minden tökéletes legyen a nagy napon. A koncert elkezdődik, a közönség tombol, minden a terv szerint halad. De éppen akkor, amikor az énekesnő elindul gyémántokkal kirakott menyasszonyi ruhájában a színpad/oltár felé, az egyik bulvároldal bombát robbant egy felvétellel, amin Maluma éppen megcsalja Katet az asszisztensével.

A videó futótűzként terjed a közösségi oldalakon, és közvetlenül azelőtt, hogy Valdez felérne a színpadra, ő is tudomást szerez róla.

Az álomesküvő helyett élete legkínosabb pillanatai várnak rá, élő adásban, a fél világ előtt törnek darabokra az álmai, és zúzzák porig az önbecsülését.

Valdez a sokk hatása alatt egy hosszú és kínos monológba kezd a szerelemről és a beteljesületlen ígéretekről, majd találomra rámutat egy férfira a közönség soraiban azzal a felkiáltással, hogy hozzá megy feleségül.

A férfi Charlie Gilbert (Owen Wilson), egy gimnáziumi matektanár, akit elhagyott a felesége. És akinek gőze sincs arról, mekkora sztár Valdez, mert csak a kiskamasz lánya miatt van ott a koncerten. Ennek ellenére Kat és Charlie igent mondanak egymásnak a színpadon, és itt kezdődnek a bonyodalmak. Nagyjából sejteni lehet, hogy mi minden következhet abból, ha egy csalódott, dollármilliárdos díva folyamatos közösségi média jelenléttel, nyomában a lesifotósokkal és az állandó stábjával (színleg) összeköti az életét egy teljesen hétköznapi matektanárral. Akinek sem okostelefonja, sem instagram-fiókja nincs, aki nevetségesnek tartja a sztárok körüli felhajtást, a szelfiket értelmetlennek, a reklámokat pedig ordas kamunak.

A teljes képtelensége ellenére tökéletesen működik az alaphelyzet, mert nagyon is életszerű és átélhető a nyilvánosság előtt átvert nő fájdalma. Innen nézve a hirtelen férjválasztás is abszolút logikus döntés következménye, a „random albínó” pedig szórakoztató ellenpontja a felszínes latin szeretőnek. Ráadásul Lopez és Wilson kettőse nagyon rendben van, az első pillanattól az utolsóig megvan köztük a kémia, átjön, hogy élvezik a közös játékot.

És bár a cselekményben akadnak klisészerű megoldások és elég kiszámítható az egész történet, a Vegyél el összességében egy kellemes, szórakoztató Valentin-napi romantikus mozi. Leszámítva azt, hogy a legtöbb jól induló párbeszédet elrontották azzal, hogy mindig egy mondattal többet mondanak a szereplők a kelleténél, vagy olyan dolgokat is kimondanak, amiket nem kellene. Na meg hogy zenés film ide vagy oda, nincsenek benne igazán emlékezetes dalok, a fő sláger, a címadó Merry me pedig kifejezetten gyenge.

Ahogy az is kizökkent újra meg újra, hogy a főszereplők mellett folyamatosan ott nyüzsgő mellékkaraktereket túljátsszák. A Sztárom a páromon nagyon sokat dobtak a szerethetően kettyós haverok és kollégák, itt viszont szinte az összes mellékszereplő a paródia határát súrolja.

És ha már szerepek, bármennyire szeretném, nem tudom elhinni Jennifer Lopeznek, aki egyébként a film producere is volt, hogy szerepet játszik, nem saját magát. Végig ott motoszkál a fejemben, hogy ez az egész hajcihő igazából az ő egójáról szól. Hogy a szerep van érte és nem fordítva, talán mert túl közel van egymáshoz a kettő. Ennek ellenére vagy ezzel együtt a film mégis magával visz, és ez elsősorban a másik főszereplő, Owen Wilson érdeme.

Wilsonnak, aki hol bugyuta vígjátékokban égeti magát, hol Wes Anderson filmjeiben remekel (szám szerint eddig összesen hétben), nagyon jól áll a magányos apuka és boomer matektanár, Charlie Gilbert karaktere.

Az első pillanatban elhisszük neki, hogy hidegen hagyja a sztárok világa, a közösségi média baromságai, hogy nincsenek illúziói, de elvei nagyon is, és hogy a matematika mellett a kiskamasz lánya a legfontosabb neki.

Amikor azt kérdezi Valdeztől, nem furcsa-e, hogy a világon mindenki ismeri őt, komolyan is gondolja a kérdést. Valdez válasza pedig („csak azt hiszik, hogy ismernek”) tulajdonképpen a film központi üzenete.

Mert lényegében erről szól a Vegyél el. Hogy élhet-e még valódi életet egy világsztár, lehet-e privát szférája vagy fel kell áldoznia mindent a sikerért. Szerelmet, családot, barátokat, mindent, ami emberi. És ez pláne így van azóta, amióta közösségi felületeken éljük az életünket, a sztárság pedig tényleg állandó jelenlétet követel. Hashtag igaz szerelem, hashtag boldogság.

Vegyél el

Amerikai romantikus vígjáték, 113 perc, 2021.

Rendezte: Kat Coiro

Főszereplők: Jennifer Lopez, Owen Wilson, Maluma, John Bradley, Sarah Silverman

Hazai bemutató: 2022. február 10.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Madarász Katalin, a magyarnóta királynője
A halálhírt a Dankó Rádió jelentette be, amely 2024-ben életműdíjjal tüntette ki a művésznőt. A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.


A Dankó Rádió Facebook-oldalán közölte a hírt hétfőn délután: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin, a magyarnóta és a cigánydal egyik legnépszerűbb előadója.

A rádió a bejegyzésében arról ír, hogy az énekesnő hangja sokak számára jelentette az első találkozást a műfajjal.

„Rádióhallgatók generációinak alapvető élménye és első találkozása ezekkel a műfajokkal Madarász Katalin hangjához kötődik.”

A poszt felidézi, hogy az énekesnő első rádiófelvételei 1953-ban készültek, és szinte azonnal a magyarnóta és a cigánydal egyik legismertebb előadója lett, majd legendás színpadi párost alkotott Gaál Gabriellával.

Munkásságát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és a Magyar Kultúra Lovagja címmel is elismerték, a Dankó Rádió pedig 2024-ben életműdíjjal tüntette ki.

A rádió a következő szavakkal búcsúzott tőle:

„Családjának, barátainak őszinte részvétünk!Emlékét, kedves mosolyát, humorát soha nem feledjük, zenei örökségét megőrizzük, ápoljuk és továbbadjuk. Nyugodjon békében!”

Azt egyelőre nem tudni, hol és mikor helyezik örök nyugalomra az énekesnőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Állótaps az ülőhelyeken - Budapesten nyitotta meg turnéját a Pentatonix
A Pentatonix ismét bebizonyította, hogy nincs szükség hangszerekre ahhoz, hogy hatalmas bulit lehessen csapni egy több mint tízezres arénában! A csapat hazánkban nyitotta meg Európa-turnéját és ezt a magyar közönség is díjazta. Bár a csapat világszínvonalú produkciót nyújtott, egy-két dologba mégis bele lehet kötni.
Kocsák Krisztián - szmo.hu
2026. április 08.



Pár perccel a koncert kezdete előtt már csak elvétve lehetett üres székeket találni az MVM Dome-ban. Nem csoda, hiszen április 7-én az acapella műfaj nagyágyúja, a Pentatonix készült színpadra lépni. Nem sokkal a tervezett 20:00-ás kezdés után elsötétült a nézőtér és megjelent az öt világsztár, akik három év után tértek vissza Budapestre.

Nem várakoztatták sokat a népet, azonnal belecsaptak a slágerekbe, egy rövid intro után már az egyik leghíresebb feldolgozásuk, a “Daft Punk” táncoltatta a közönséget. A táncoltatás azért is nagy szó, mert csak ülőhelyes jegyeket árultak a bulira, többen azonban egy percig sem vették használatba a széket.

Mi láttuk először!

Mivel a turné első koncertjét láthattuk, kíváncsi voltam, hogy mennyire érezhető a csapaton, hogy egy még nem bejáratott show-n veszünk részt. Be kell vallanom, hogy épphogy. A koreográfiát nem vitték túlzásba, főképp térformákkal dolgoztak, de ez nagyon jól mutatott a bulin. Mindig az éppen szólót éneklő tag került a középpontba és becsületesen kihasználták a színpad adta lehetőségeket. És ha már színpad. Talán itt lehetett egy kicsi hiányérzetünk, továbbra is egy sima dobogó került csak a deszkákra, de még így is nagyobb volt, mint a korábbi koncerteken.

A fények rendkívül jól aláfestették az éppen elhangzó dalokat, a drámaibbaknál hideg-, a szórakoztatóbb számoknál meleg fények világítottak. Mint minden profi produkciónál, itt is volt dress code. Az énekesek a fekete és fehér színekkel dolgoztak, ráadásul viszonylag hétköznapi ruhadarabokat választottak az estére. Mind a színpad, mind az öltözékek puritánsága is arra enged következtetni, hogy

semmivel sem akarták elvenni a fókuszt a zenéről, amiről amúgy is baromi nehéz lenne.

A Pentatonixnak mindig is volt érzéke ahhoz, hogy melyik dalokhoz és milyen módon nyúljon hozzá, ez a képességük pedig egy műsor összeállításánál sem hagyja el őket. Tökéletes íve volt a koncertnek, az energikus kezdés után egy kicsit visszavettek a tempóból, majd jöttek az egyéni dalok, a közönségénekeltetés, a felfokozás és végül a katarzis. Örömmel konstatáltam, hogy most jóval több olyan dalt választottak, amelyben Mitch Grassi kontratenor énekelte a fő szólamot. A fickó ugyanis egészen egyedi hangszínnel rendelkezik és igazi kincs az énekes szakmán belül. A műsorban helyet kapott a már említett Daft Punk, a Creep, a kezdeti időket idéző White Winter Hymnal, a Halleluja, a Bohemian Rhapsody, a Sound of Silence és nálunk debütált a csapat legújabb dala, a Heaven on Earth is.

Az egyedüli negatívum az, hogy rövid volt. A bruttó kilencven perces műsorból elment tíz perc arra, hogy Scott Hoying, a csapat baritonja megtanítsa a három részre osztott közönségnek a “Let the Sunshine in” különböző szólamait, amit majd a csapat feltehet a TikTok-ra. Ez meg is történt egyébként.

@pentatonix

What an EPIC way to kick off our Europe tour! Thank you, Budapest! ??

♬ original sound - Pentatonix

A szólódalok szintén elvittek 20 percet a buliból, de kaptunk egy rendkívül profi instrumentális dalt is, melyben a beatboxer Kevin Olusola elektromos csellón, a basszust éneklő Matt Sallee dobon játszott. Ezt leszámítva viszont csak az öt énekes hangja szólt, alkalmanként egy kis hd-val megtámogatva.

Annyira közel volt!

Az első öt dal után meglepődve jegyeztem meg magamban, hogy “azt a mindenit, végre jól szól a Dome!”. Na ez a kijelentés elhamarkodottnak bizonyult. A koncert negyedénél mintha kiment volna cigizni a hangosító. Hol a mélyebb frekvenciák, hol a magasabbak nem hallattszódtak, ráadásul a hd sokszor nem alátámasztotta a csapatot, hanem elnyomta. Ez több dalnál is igencsak zavaró volt, néha még azt sem lehetett kibogarászni, hogy milyen hangnemben énekel az öt főhős. A koncert végére szerencsére javult a helyzet, így a gigasláger “Halleluja”-t és a “Bohemian Rhapsody”-t már megint átszellemülve hallgathattuk.

A Pentatonix minden tagja kommunikált a közönséggel, rengeteget hálálkodtak, szívecskéket mutogattak, nevettek, Hoying pedig

az első sorokhoz is lement pacsizni.

Érezni lehetett, hogy mennyire jól érzik magukat a színpadon és tudják, hogy ezt a hallgatóknak köszönhetik.

Mindent összevetve egy lenyűgöző produkciót láthattunk, eszméletlen profin megvalósítva, Scott Hoying, Kirstin Maldonado, Mitch Grassi, Matt Sallee és Kevin Olusola pedig megmutatta, hogy a Pentatonix miért korunk vezető acapella csapata és hogy a magyar közönségnek is szüksége van az igényes zenére. Egy biztos, ha a jövőben újra Magyarországon lép fel az énekegyüttes, mi ott leszünk és a közönségből valószínűleg még elég sokan!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Czigány György, a legendás Ki nyer ma? műsorvezetője
Életének 95. évében, április 6-án elhunyt Czigány György, a Magyar Rádió és Televízió meghatározó alakja. A műsorvezető munkásságát József Attila- és Erkel Ferenc-díjjal is elismerték.


94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, újságíró, a Magyar Rádió legendás Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.

Czigány György hangja generációk számára volt meghatározó: a Déli Krónika után felcsendülő, nyugodt, kedves orgánum, amelyhez generációk igazították az órájukat.

Ez a hang némult el örökre április 6-án. A hírt a családja tudatta a Magyar Távirati Irodával. Személyében egy köztiszteletben álló művész, nem túlzásként egy kulturális intézmény távozott.

Czigány György 1931. augusztus 12-én született Budapesten. A zene iránti elköteleződése a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre vezette, ahol Kadosa Pál tanítványaként zongoraművész-tanári diplomát szerzett.

Bár a Krisztinavárosi templomban orgonált, tehetségét végül nem a koncertpódiumon, hanem a Magyar Rádió stúdiójában kamatoztatta.

Zenei rendezőként, majd főosztályvezetőként a rádió zenei arculatának egyik legfőbb formálója lett, később pedig a Magyar Televízióban is vezető pozíciókat töltött be. Munkásságát a legmagasabb szakmai és állami díjakkal ismerték el, többek között József Attila-, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjjal is kitüntették.

Az irodalom iránti szenvedélye is végigkísérte életét: több tucat verseskötete és prózai műve jelent meg, 1999-től pedig a Magyar Írószövetség költői szakosztályának elnökeként tevékenykedett.

Életművének koronája, a Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című komolyzenei vetélkedő 1969-ben indult, és egy olyan korban hozta be a klasszikusokat a nappalikba, amikor a kultúra terjesztése még valódi missziónak számított.

A műsor, amely közel tízezer adást élt meg, egy zseniálisan egyszerű ötleten alapult, amit Czigány György maga így foglalt össze:

„A hírek és az időjárás után miért ne jöhetne egy kis Mozart vagy Beethoven?” Ez a kérdés forradalmasította a zenei ismeretterjesztést. A napi tízperces játék nem vizsgáztatni, hanem szórakoztatva tanítani akart, felkelteni a kíváncsiságot, hogy a hallgatók az egyperces részletek után maguk keressék meg a teljes műveket.

A kiegyensúlyozott, kulturált hang mögött egy súlyos tragédiákat is megélt ember állt. Élete legnehezebb időszakairól ritkán, de megrendítő őszinteséggel beszélt.

„Meghalt az első feleségem, és a három gyerekem közül a középső. Azt szoktam mondani, hogy a tragédiákat nem feldolgozni és elfelejteni kell, hanem magunkhoz ölelni és megőrizni” – nyilatkozta korábban.

Ez a mély, emberi tartás tette lehetővé, hogy a gyász feldolgozhatatlan súlya alatt is folytassa alkotói és közművelői munkáját. A veszteségek ellenére is szerencsésnek tartotta magát, mert megvalósíthatta mindazt, amit eltervezett.

„Azt hiszem, a szerencsés tragédiáimon túl szerencsés ember vagyok, mert amit akartam, megcsinálhattam.”

Öröksége túlmutat a rádióhullámokon. A Ki nyer ma? szellemisége annyira eleven maradt, hogy a formátumot az elmúlt években a közmédia újraélesztette, színpadi változatban is tovább éltetve a legendát.

Czigány György egy olyan korban teremtett értéket és közösséget, amelyben a közszolgálat még valódi tanító és felemelő gesztus volt. Búcsúztatásának részleteiről később intézkednek, de a hangja, amely évtizedeken át volt a magyar otthonok mindennapjainak része, a kulturális emlékezetben örökre megmarad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk