HÍREK
A Rovatból

Ungár Péter szerint Gyurcsány Ferenc egyszerre Marc Chagall és Mózes

A LMP társelnöke nem fukarkodott a jelzőkkel, amikor a DK elnökét kellett dicsérnie. Sokat változott – pozitív irányba – a véleménye a volt miniszterelnökről, bár szerinte az országot már nem vezethetné.

Link másolása

Az ellenzéki szavazótábor általában nagyon sokat panaszkodik azzal kapcsolatban, hogy a kormánnyal szembeni erők képtelenek az összefogásra. És mi tagadás, az összefogás 2022-es választás utáni azonnali szétrobbanása, és azóta is széttartó irányai is afelé mutatnak, hogy az ellenzékben erősebb a rivalizálás, mint az együttműködésre való hajlandóság.

Ezért is húzott meglepőt most Ungár Péter, aki a Válasz Online-nak adott interjújában váratlanul nagy vehemenciával dicsérte meg Gyurcsány Ferencet. A legutóbb még Orbán Viktorral való vélelmezett kapcsolattal vádolt LMP-s társelnök elárulta, hogy nagyon sokat változott, méghozzá pozitív irányba a véleménye a DK elnökéről.

Ungár elmondja:

„Tény, hogy Gyurcsány Ferencről radikálisan megváltozott a véleményem 2010 óta. Úgy, hogy egyébként 2006-ban még kint voltam az összes tüntetésen ellene.”

Azt is hozzátette, hogy a mostani rendszerrel szemben 2006-ban az őszödi beszéd a Kossuth Rádióban mehetett le, amiből azt a következtetést vonja le, hogy „Gyurcsány Ferenc kormányzása nem volt jó kormányzás, de jogállami rendszer volt. Ez meg most nem az”.

Szerinte van hasonlóság Orbán és Gyurcsány között, de nem ért egyet Donáth Annával (és sok más ellenzékivel) abban, hogy Gyurcsány egyenlő Orbánnal. Azt is elismeri, hogy időnként egyeztet a volt miniszterelnökkel (miközben a híresztelésekkel ellentétben a jelenlegivel nincs kapcsolata),

Ezután két erős hasonlattal is él:

„ [...] ha megnézzük a többi ellenzékit, azt látjuk, hogy vannak szobafestő-mázolók, meg van Chagall – utóbbi Gyurcsány. [...] Képes lehet összehozni egy választáson esélyes konglomerátumot. Persze vezetni nem vezetheti már az országot. Olyan ez, mint az ígéret földje meg Mózes. Az ő útja addig tart, oda ő már nem léphet be.”

Az interjúban arról is beszél, hogy lenne a "DK SZDSZ-e", azaz részt venne egy olyan kormányban, amit a (Dobrev Klára által) vezetett Demokratikus Koalíció alakítana. Ezen kívül szó esik még arról is, miért ítéli el élesen édesanyját, Schmidt Máriát, aki Orbán Viktor társaságában Kínába utazott tárgyalni.

A teljes interjút a Válasz Online felületén lehet elolvasni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: