Tömeges klórmérgezés: a gyerekek közül sokan hánytak, hat gyereket és hét felnőttet kórházba is kellett vinni a túrkevei fürdőből
Ahogy arról korábban írtunk, kedd délelőtt klórgáz került a levegőbe a túrkevei termálfürdő gépházában. A fertőtlenítéshez használt vegyszereket véletlenül összekeverték, ezért rendkívül veszélyes, szúrós szagú gáz keletkezett. A környéken hamar érezni lehetett a szagát.
„Nagyon hangos köhögések, meg krákogások, egyesek még hánytak is, hála istennek mirajtunk azért nem fogott ki mert nekem már edzett a tüdőm” – mesélte az RTL Híradónak Némedi Ábel, aki a túrkevei kempingben tartózkodott, amikor megtörtént a baj.
A strand környékét tűzoltó- és rendőrautók lepték el, a kempingből pedig 120 embert kellett ideiglenesen kimenekíteni. „Az egységek száz méteres körzetben lezárták a gépház környezetét illetve kiürítették a szomszédban található kempinget is, ez azt jelentette, hogy ideiglenesen 120 főt menekítettek ki az érintett területről” – mondta el az RTL Híradónak Németh Ádám, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense.
A fürdő zárva tart, a bejáratnál egy tábla fogadja az érkezőket: „Műszaki okok miatt, a fürdő zárva van!”
A strandolók közül sokan torokkaparásra, könnyezésre és köhögésre panaszkodtak. Több gyerek hányt is.
– mesélte az egyik kempingező.
A helyszínre érkező mentők oxigénterápiát adtak a sérülteknek. „Helyszíni oxigén terápia után végül hat gyermeket és hét felnőttet szállítottunk stabil állapotban kórházba.” – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A fürdő üzemeltetője közölte, hogy a történtek kivizsgálása folyamatban van. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt indított nyomozást. A délután folyamán a veszélyt elhárították, a kempingezők pedig visszatérhettek a szállásukra.