HÍREK

Döbbenetes képek a kiszáradó Balatonról – megszólaltak a kutatók

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai szerint nincs ok aggodalomra – de van ok az odafigyelésre.


Mint megírtuk, hogy várhatóan folytatódik a Balaton apadása, mivel az elmúlt hetekben nem érkezett kiadós csapadék a tó vízgyűjtőjébe, ami segített volna pótolni a hiányzó vízmennyiséget. Most ugyan igazán őszies napjaink vannak, továbbra sem esik annyi csapadék, amely visszafordítaná ezt a folyamatot.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet Facebook-oldalán most arra figyelmeztetnek:

a tó vízszintjének ingadozása természetes folyamat, a 70 cm alatti érték pedig nem jelent veszélyt a tó élővilágára vagy vízminőségére nézve.

Mint írják, a Balaton sekély, széljárta tó, amelyben a vízszint évről évre a csapadékviszonyok, a párolgás és a befolyó vizek mennyiségének függvényében változik. Emlékeztetnek, hogy „70 cm alatti vízszintek a korábbi évtizedekben is többször előfordultak – például 2002-ben és főként 2003-ban, amikor is a siófoki vízmérce mindössze 23 cm-t mutatott, mégis kiváló volt a vízminőség ebben az évben, és a nyári szezon is gond nélkül lezajlott”.

Vasas Gábor, a kutatóintézet igazgatója és Boros Gergely tudományos főmunkatárs szerint érthető és természetes, hogy a horgászok, a fürdőzők, a vitorlázók és a turisztikai szereplők azt szeretnék, hogy a Balatonban minél több víz legyen. Ugyanakkor a tudományos tapasztalat azt mutatja, hogy a tartósan magas vízszint nem feltétlenül kedvez az élővilágnak, sőt, bizonyos körülmények között akár kedvezőtlen hatással is lehet a vízminőségre.

„A tó nádasai, sekély parti élőhelyei és halállománya számára egy bizonyos mértékű vízszint-ingadozás természetes és egyben szükséges is. Ha a vízszint tartósan magas, akkor a parti zóna élőhelyei fokozatosan leépülhetnek, ami hosszabb távon az ökoszisztéma sokféleségét veszélyezteti.”

A kutatók megnyugtatnak: az alacsony vízállás nem okoz algásodást a tó egészére nézve. Mint írják, „előfordulhat ugyan, hogy a vízszint apadása esetén bizonyos fonalas zöldalgák nagyobb mennyiségben jelenhetnek meg a sekély vizes területeken, főleg a déli parton, ez azonban teljesen veszélytelen jelenség, amelyről már a múlt század első feléből is találhatunk beszámolókat. Az elmúlt két évtizedben a lebegő algák mennyisége csupán két évben – 2019-ben és 2021-ben – haladta meg az Egészségügyi Világszervezet által szabott határértéket, ez viszont nem függött össze közvetlenül a vízszinttel. A Balaton vízminőségét sokkal inkább a belső és külső tápanyagterhelés, főként az algák számára hozzáférhető foszfor mennyisége határozza meg.”

A kutatóintézet szerint tehát nincs ok aggodalomra – de van ok az odafigyelésre.

„A klímánk változik; a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok, például a tartós hőhullámok mellett évről évre egyre szélsőségesebb a csapadékeloszlás is. Ezekre a jelenségekre kifejezetten érzékenyen reagálnak az olyan sekély vizes ökoszisztémák, mint amilyen a Balaton is.”

Ahogy a posztban is írják, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet folyamatosan monitorozza a tó állapotát, élővilágát, a döntéshozókat pedig tudományosan megalapozott adatokkal támogatja.

Leszögezik:

„a most tapasztalható alacsony vízszint nem a tó kiszáradását vetíti előre, hanem annak természetes működését jelzi.

Ugyanakkor elsődleges az új éghajlati, hidrológiai és limnológiai jelenségek alapos követése, az okok és következmények tudományos mélységű kutatása. Nagyon sürgősen szükség van a kritikus állapotok esetén adható megoldások elemzésére és azok előkészítésére” – hívják fel a figyelmet a kutatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Bajban vannak a liberális uszítók, a főgonosz édesanyja ugyanolyan, mint egy magyar nagymama
A műsorvezető szerint az Orbán Viktor édesanyjával készült interjúból az is kiderül, hogy a 35 éve híresztelt Orsós-legenda sem igaz.


Németh Balázs szerint bajban vannak a „liberális uszítók”, mert egy nagymama „szembe jött velük a valóságban” – erről vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében írt a műsorvezető.

Úgy hiszi, a hétvégén a Margit hídnál készült interjú egy idős nővel – aki nem más mint Orbán Viktor édesanyja – sok mindenre választ ad. Németh úgy fogalmaz:

„Lehet, hogy Orbán Viktor sem maga az ördög? Pedig mennyi munkát tettek bele a libsik 89 óta, hogy mindenkivel elhitessék”

– teszi fel a kérdést. A posztoló szerint „a főgonosz édesanyja olyan, mint egy magyar nagymama”, aki a családról, unokákról mesél – állítja.

Németh bejegyzése központi elemének nevezi az úgynevezett Orsós-legendát, amelyet szerinte évtizedek óta suttogó propaganda terjeszt. „És Orsós Viktor legendája is kamu lenne? Orsós, a cigány! 35 éve terjesztik suttogó propagandában, hogy az Orbán amúgy Orsós. Nehogy szavazz rá, cigányra sose!! (éljenek az elfogadó belvárosi liberálisok…)” – írja. Németh állítása szerint a hídnál megszólaló asszony azt mondta, nem igazak a korábbi mendemondák.

Németh Balázs szerint „Egészen normálisnak tűnik a család! Pedig 35 éve próbálják belénk szuggerálni a liberális gyűlöletkeltők, hogy ezeknél semmi nem normális.

Állítólag(!) az öreg Orbán verte a Viktort, a Viktor veri a feleségét, meg persze a vejét is. Őt nagyon! Igazából az Orsóséknál mindenki ver mindenkit. (Nekem elhiheted, ismerem az Anikó fodrászának a barátnőjét, ő is szolnoki!)”

(Idősebb Orbán Győző brutálisan kemény veréséről egyébként nem a "liberális" sajtó cikkezik, hanem maga Orbán Viktor beszélt egy 80-as évek végi interjúban, ITT.)

Bejegyzésében Németh azt is kiemelte:

„Ráadásul a néni még az utcára is kimegy. Felvonulni, a béke érdekében. Mert aggódik a gyerekei és az unokái jövője miatt. Testőrök nélkül vonul!!! Mi lesz így? A császárok, diktátorok, döbrögik anyja nem szokott csak úgy vonulgatni az utcán.

A végén még kiderül, hogy harapós zebráik sincsenek!?!?!!?!!!!!”

- írta posztjában Németh.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor anyja tagadta a hatvanpusztai zebrák létezését, Hadházy Ákos most nyilvánosságra hozta az engedélykérelmeket
A közzétett iratok szerint az állatok tartását a Vál-völgye Vadásztársaság kérelmezte az Alcsútdoboz és Bicske között elterülő ingatlanokra.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 26.



Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta a hatvanpusztai zebrák tartására kiadott engedélyeket, miután Orbán Viktor édesanyja tagadta az állatok létezését.

Sipos Erzsébet egy interjúban így fogalmazott:

„Hát nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát, már nem azért mondom? Viktor meg pláne miért tartana zebrát? Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta. Engem személy szerint nem izgat, nekem ez személy szerint komikus. A férjemet idegesíti, mert ő komoly ember, na az az igazság.”

Hadházy szerint két lehetőség van. „nem járt Hatvanpusztán, és a kastély melletti szafari parkban”, illetve „a fia tényleg azt mondja neki, hogy a független sajtóban megjelent fotók hamisítványok”.

A zebrákat és a szafariparkot először a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. telephelyén találta meg a Gulyáságyú Média még tavaly novemberben.

A képviselő azt is javasolta, hogy mindenki nézze meg a kormány honlapjáról letölthető két dokumentumot; ezek közül a 2024-es három, a 2025-ös pedig egy engedélyezési eljárásról ad tájékoztatást.

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal szerint négy zebra (Equus quagga) ügyében elindult a természetvédelmi hatósági engedélyezés.

A kérelmező a Vál-völgye Vadásztársaság, az érintett ingatlanok Alcsútdoboz és Bicske között találhatók.

A Vál-völgye Vadásztársaságot Mészáros Lőrinc alapította, a vadgazdálkodási feladatokat a Vért Vadászati Kft. végzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint a tiszás propaganda gátlások nélkül hazudik, ezért megmutatta képeken, hogyan telt meg a Kossuth tér
A megafonos véleményvezér szerint a Tiszában pánikolnak. Állítása szerint a valaha volt legnagyobb Békemenet volt az idei.


Deák Dániel megafonos véleményvezér is elmondta véleményét az október 23-ai tömegekről szóló méretvitáról. Facebook-oldalán közzétette bejegyzésében azt írta:

„Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt a valaha volt egyik legnagyobb Békemenet.” Deák kiemelte:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel a tiszás propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.”

Deák Dániel hasonló narratíválva zárta bejegyzését, miként Magyar Péter a Nemzet Menetének tömegéről szóló posztjában megszólalt: „Igenis számít, hogy a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is meg tudta tölteni a Békemenet. Nem véletlen a pánik a Tiszában, nem véletlen bizonygatja folyamatosan ennek ellenkezőjét Magyar Péter…”

– írta Deák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, 900 millió forinttal lett gazdagabb a szerencsés nyertes
Egész pontosan 911 millió forinttal. Öttalálatos szelvényből is 16 darab volt, az ő nyereményük egyenként 680 ezer forint.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

  • 2 (kettő)
  • 8 (nyolc)
  • 27 (huszonhét)
  • 34 (harmincnégy)
  • 41 (negyvenegy)
  • 43 (negyvenhárom).

    Egy szerencsés játékosnak sikerült is mind a hat számot eltalálnia,

    nyereménye pedig 911 803 505 forint.

    Öttalálatos szelvényből 16 darab is akadt. Az ő nyereményük egyenként 688.990 forint.

    A következő sorsoláson várható nyereményösszeg - egy nyertes esetén - 45 millió forint lesz.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET: