HÍREK

A Bloomberg szerint Magyar Péter miatt erősödik a forint – a piac már egy Orbán nélküli jövőt áraz

A Barclays augusztusi elemzése szerint a forint akár 5,5 százalékkal is tovább erősödhet, ha a jövő évi választáson az ellenzék győz. A bank azt írta, „a piac valószínűleg pozitívan reagál majd az ellenzék 2026. áprilisi választási győzelme esetén”.


A Bloomberg szerint a befektetők arra számítanak, hogy politikai változás jöhet Magyarországon, és ez már most hat a forintra. A hírügynökség úgy látja, Magyar Péter célja a befektetői bizalom helyreállítása és az Európai Unióval való kapcsolatok rendezése, ami hozzájárult ahhoz, hogy a forint idén tovább erősödjön. A piac szereplői abban bíznak, hogy egy esetleges kormányváltás után felszabadulhat az EU által befagyasztott, mintegy 18 milliárd eurónyi, vagyis nagyjából 7000 milliárd forintnyi támogatás, ami az ország bruttó hazai termékének körülbelül a tizede lehet, és lökést adhat a gazdasági növekedésnek - írta meg a 24.hu.

A forint az év eleje óta 6 százalékkal erősödött az euróhoz, és 20 százalékkal a dollárhoz képest. A Bloomberg kiemelte, hogy ez a teljesítmény meghaladja a legtöbb feltörekvő piaci devizáét

– egyedül az orosz rubel kivételével. Cser Tamás, a Hold Alapkezelő Zrt. vezető részvényportfólió-kezelője szerint „a választások közeledte egy további hátszelet ad a forintnak. A piac ezt már elkezdte beárazni”.

A Barclays augusztusi elemzése szerint a forint akár 5,5 százalékkal is tovább erősödhet, ha a jövő évi választáson az ellenzék győz. A bank felminősítette Magyarország szuverén kötvényeit, és azt írta, „a piac valószínűleg pozitívan reagál majd az ellenzék 2026. áprilisi választási győzelme esetén”.

A Bloomberg szerint Magyar Péter kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát, a korrupció visszaszorítását és az uniós források felszabadítását ígéri. Elképzelése szerint a gazdasági növekedés elérheti a 4 százalékot, ami 2022 óta nem látott szint.

Magyar azt mondta, Donald Tusk példáját követné, aki 2023-ban, miután leváltotta a korábbi nacionalista vezetést, azonnal hozzáférést kapott a befagyasztott EU-támogatásokhoz. A lengyel politikai fordulat után a befektetési eszközök értéke is hirtelen nőtt.

A hírügynökség szerint most több befektető a forintra is úgy tekint, mint amely hasonló pályát futhat be, ha Magyar Péter győz. Ugyanakkor a Bloomberg hozzáteszi, még korai lenne leírni Orbán Viktort, aki erős médiabázissal, állami hátterű vállalatokkal és rendeleti irányítással vezeti az országot.

Adnan El-Araby, a Barings Eastern Europe Fund társigazgatója szerint:

„Megértem a fürge befektetőket, hogy meglovagolják a hangulatot, de reálisan nézve messze vagyunk attól, hogy ne Orbán Viktor dominálja a magyar politikát. Pénzzel megvásárolhatja a választási győzelmet, és nincs garancia arra, hogy elfogadja a választási eredményeket, ha veszít.”

Juan Orts, a Societe Generale elemzője úgy látja, a választások közeledtével „a forintra és a kamatokra történő hosszú távú spekuláció tovább erősödhet, mivel a piacok beárazzák a Tisza párt győzelmét és ezzel együtt a zárolt uniós források felszabadulását”. Ugyanakkor hozzátette, egyelőre nem gondolja, hogy a választások lennének a legfőbb tényezők Magyarország pénzpiaci helyzetében.

Szergej Volobjev, a Bloomberg Intelligence deviza- és kamatstratégája úgy fogalmazott:

„Orbán győzelme a status quo fenntartását jelentené, ami korlátozott negatív következményekkel járna a befektetők számára. Ezzel szemben a Tisza győzelme lehetőséget teremtene az EU-s kapcsolatok javítására és az egyenlőbb versenyfeltételekre a vállalkozások körében.”

A Bloomberg szerint a forint idei erősödésében legalább részben az a várakozás is szerepet játszik, hogy a Tisza Párt megnyerheti a jövő évi választásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor: Veszélyes volt az esti buli, ledobták a láncot a fiatalok
A miniszterelnök egy új videóban beszélt a Harcosok Klubja eseményéről, amelyen politikusok és influenszerek is jelen voltak.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.

Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:

„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”

A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Belügyminisztérium szerint történelmi léptékű a béremelés, a tanárok átlagbére több mint 800 ezer forint
A tárca közleménye szerint a rendszer nyertesei a diákok, mert így több figyelem jut rájuk a pedagógusok részéről.


A Belügyminisztérium szerint történelmi mértékű béremelést kaptak a pedagógusok Magyarországon. Az új rendszerben már több mint hatezer tanár keresete haladja meg az egymillió forintot.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára közölte: szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Ez azt jelenti, hogy a bérek és a pedagógusok munkája között szorosabb lett az összefüggés, írta az MTI.

Az államtitkár úgy fogalmazott: „aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni”.

Az új bérstruktúra bevezetése óta 6008 tanár keresete haladta meg az egymillió forintot. Közülük 2189 fő nem vezető beosztásban dolgozik, 2014 igazgatói, 1805 pedig igazgatóhelyettesi posztot tölt be.

A pedagógusok október elején kapták meg az első megemelt bérüket, amely a szeptemberi teljesítményértékelésen alapult. Ez az értékelés az iskolaigazgatók döntése alapján történt.

Rétvári elmondása alapján az elmúlt négy évben megduplázódott a tanárok és óvónők fizetése.

Tavaly 32,2 százalékkal nőtt a pedagógusbérek átlaga, idén januárban pedig további 21,2 százalékkal. Szeptembertől ehhez adódik a teljesítménybér is.

Az államtitkár közlése szerint idén a pedagógusok átlagbére eléri a 850 ezer forintot.

A béremelés 2026-ig folytatódik, januárban pedig a tanári fizetések olyan mértékben nőnek majd, mint a diplomás átlagbérek.

Rétvári szerint „ma már biztosabb a tanárutánpótlás is, mert a megemelt fizetés több ezer pedagógust és új fiatalt vonzott a tanári pályára”. Hozzátette: „a minőségi bérpótlék pedig a legjobbak pályán tartását segíti, ami a jövő nemzedék iskolai nevelése szempontjából kulcsfontosságú”.

Az államtitkár úgy véli, hogy a tanári munka ma már nemcsak hivatás, hanem stabil és anyagilag megbecsült életút is. Mint fogalmazott: „akik pedig szívvel-lélekkel az átlagosnál többet foglalkoznak a diákokkal, azok magasabb fizetésre számíthatnak”.

via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk