Nem függesztette fel Magyar Péter és Dobrev Klára mentelmi jogát az EP
Az Európai Parlament nem függesztette fel kedden Magyar Péter, Dobrev Klára és Ilaria Salis mentelmi jogát. Magyar és Dobrev ügyében kézfelemeléssel döntöttek, Salis esetében gombnyomással szavaztak. Az olasz képviselőnő támogatása előzetesen kérdéses volt, végül meglett a többség; ezt látható megkönnyebbüléssel fogadta.
Az EP szakbizottsága korábban nem támogatta a kiadásukat, mert úgy ítélte meg, hogy a jogi eljárások célja a képviselők politikai tevékenységének aláásása. Ezt a plenáris ülés jóváhagyta.
Magyarral szemben három ügy miatt kérték a mentelmi jog felfüggesztését. Az egyik a tavaly nyári ötkertes balhé, ahol a gyanú szerint egy őt zaklató férfi telefonját a Dunába dobta. A másik Simonka György volt fideszes képviselő feljelentése, mert Magyar bűnözőnek nevezte a súlyos vádakkal bíróság előtt álló Simonkát. A harmadik feljelentést Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke tette, mert Magyar a Fidesz szatellitpártjának nevezte a pártját.
– írta a TISZA Párt elnöke a szavazás előtt a Facebookon.
Dobrev Klára ellen Pölöskei Gáborné Áder Annamária, Áder János volt köztársasági elnök testvére tett feljelentést. A bejelentés szerint Dobrev azt állította, hogy Pölöskei bűnös a pedofil-botrányban, mert tudott a bicskei ügyekről, de nem tett semmit.
Ilaria Salis szélsőbalos aktivista több mint egy évig volt letartóztatásban Magyarországon. A vádak szerint társaival Budapesten, a szélsőjobboldali Becsület napja rendezvény idején több embert bántalmaztak. A letartóztatásból azután szabadult, hogy EP-képviselő lett, és a mentelmi joga miatt a magyar hatóságoknak fel kellett függeszteniük az ellene zajló büntetőeljárást.
Via: 24.hu