Mark Wahlberg mindenkit kinyír... a dumájával – A Mocskos játszma látványos, pörgős, fordulatos, és sajnos rettentő fárasztó
Eléggé a radar alatt érkezett az Amazon Primve Video felületére a Mocskos játszma. Az legalábbis furcsa, hogy szinte senki sem beszélt arról a premierig, hogy egy új Shane Black-film jelenik meg nemsokára az életünkben. Ha pedig valaki esetleg nem ismerné az egykor a világ legjobban fizetett forgatókönyvíróját, annak eláruljuk, hogy Black olyan filmek szkriptjéért volt felelős többek között, mint a Halálos fegyver, Az utolsó cserkész, Az utolsó akcióhős vagy az Utánunk a tűzözön (ezért kapta anno a rekordgázsit). 2005-ben aztán felcsapott rendezőnek is (a forgatókönyveket továbbra is maga írja, maximum szerzőtársat kap maga mellé), amikor előállt a Durr, durr és csók című remek kis krimi-vígjátékkal, amelynek köszönhetően Robert Downey Jr. később megkapta Tony Stark szerepét. S talán az sem véletlen, hogy 2013-ban maga Black lehetett a Vasember 3 rendezője is. 2016-ban pedig újra sikerült nagyot dobnia a Ryan Gosling és Russell Crowe nevével fémjelzett Rendes fickókkal.
A 2010-es évek második felében aztán minden sci-firajongó odáig volt, amikor kiderült, hogy Black írja-rendezi a következő Predator-filmet, tekintve, hogy ő alakította a sajnos igen korán pórul járt viccmesélő Hawkinst az első, ’87-es részben. A 2018-as Predator – A ragadozó azonban sajnos nagy meglepetésre félrement. Black karakterei és szövegei inkább csak jópofáskodóak voltak, mintsem igazán viccesek, a fordulatok és akciók pedig egyenesen lehangolóak. Sebaj, mindenkinek belefér egy mellényúlás, előfordul.

Erre most, hét évvel később előáll egy akció-krimi-vígjátékkal, vagyis egy olyan sztorival, amiben ő magasan a legjobb (volt), méghozzá Donald E. Westlake egyik (Richard Stark álnéven futó) Parker-regényeinek feldolgozásával. Vissza a kezdetekhez, itt az új Rendes fickók. Sajnos nem.
A Parker-könyvekből már több film is készült, mint például az 1967-es A játéknak vége, az 1968-as Kétes döntés, az 1973-as A társaság, az 1983-as Leszámolás, az 1999-es Visszavágó vagy a 2013-as Parker.
Mondjuk, ez nem is annyira meglepő, tekintve, hogy a 2013-as Parker volt az első, amelyben megtartották az eredeti nevet, addig folyamatosan megváltoztatták, futott Walkerként, Stone-ként, Macklinként, McCainként vagy Porterként.

Shane Black azonban nem félt a Parkert használni, így a profi tolvaj újabb bevetéseit már ezen a néven, Wahlberg alakításában láthatjuk. A sztori szerint Parker épp egy jól megtervezett rablást hajt végre a társai, köztük a veterán Philly (Thomas Jane) segítségével. Azonban a dolgok igen rosszul alakulnak, amikor a sikeres balhé után az egyik társa, Zen (Rosa Salazar) elárulja őket, és mindenkit kinyír a bandából. Parker is súlyosan megsérül, de hamar felépül, és persze azonnal bosszút forral Zen ellen.
Parker így segítségül hívja régi haverjait, a színész-színházvezető Grofieldet (LaKeith Stanfield), a nagydumás házaspárt, Edet (Keegan-Michael Key) és Brendát (Claire Lovering), illetve az új, nem túl eszes zöldfülűt, Stant (Chai Hansen).
Persze egy Shane Black-film mindig tele van mellékkarakterekkel, így olyan színészek is feltűnnek még a Mocskos játszmában, mint Chukwudi Iwuji (a milliárdos Phineas), Nat Wolff (Lozini pribékje, Kincaid), Gretchen Mol (Philly özvegye), az ismert üzletember Mark Cuban (aki önmagát játssza), Yvonne Zima (Kincaid macája), Peta Wilson (a moteles Madge) vagy az Acapulco-sorozatból ismert Hemky Madera (Ortiz ezredes). Ennyi figurával pedig garantált a móka, nem? Nos, nem feltétlenül.
A legnagyobb baj a Mocskos játszmával, hogy Shane Black nem foglalkozott azzal, hogy esetleg megkedveljük a főszereplőit. Parker ugyanis itt egy szinte teljesen lelkiismeretlen bűnöző. Persze van benne némi tisztesség, tolvajbecsület, és a barátaiért megtesz mindent, de olyan fapofával gyilkolássza az embereket (oké, nem feltétlenül a jókat, de azért olyanokat is, akik nem érdemelnének halált), és olyan lazán áldoz be akár ártatlanokat is a céljai eléréséhez, mindezt pedig olyan mérhetetlen és arrogáns közönnyel teszi, hogy képtelen elnyerni a nézők szimpátiáját. De ott van a másik főszereplő, Zen is, akinek úgy kéne drukkolnunk, hogy végignéztük, ahogy minden társát lelövi az előző rablás után, hogy megtartsa az egész szajrét, és ezen még az sem segít, hogy alapvetően jó célra szánja a pénzt.
A Mocskos játszma ennek ellenére szórakoztató is tud lenni, mivel folyamatosan pörög, rengeteg dolog történik benne, és meglepő módon igen nagyszabású, vizuális effektekben gazdag akciójeleneteket is kapunk (a lóversenyes autósüldözés vagy a magasvasút kisiklása). Illetve Black nem problémázik a gyilkolászással sem, annyi embert lőnek szó szerint szitává, amennyit nem szégyellnek. Egy idő után immúnisak is leszünk erre, az viszont még jobban fájt, hogy egy-két dumát leszámítva sajnos a Mocskos játszma szövegei is inkább a Predator – A ragadozó párbeszédeire hajaznak, azaz inkább az érződik róluk, hogy nagyon viccesek akarnak lenni, de annyira nem azok.

Szóval úgy tűnik, Shane Black a Rendes fickók óta egy kissé elvesztette a monyóját, és a Mocskos játszma egy újabb melléfogás lett, mindenesetre a remény hal meg utoljára, így továbbra sem tudjuk leírni őt, talán majd legközelebb összejön. A türelmünk mindenesetre erősen fogyóban.