KÉK HÍREK
A Rovatból

Szemtanúkat keres a trolin ragadt anyuka, kiáll az igaza mellett

Ügyvédet is fogadott, hogy bebizonyítsa, igazat beszélt.
Családinet.hu - szmo.hu
2017. március 17.



Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy a 75-ös trolibusz sofőrje elszakított egy 22 éves anyukát az 5 hónapos gyermekétől. Az édesanya a Borsnak számolt be elsőként az incidensről. Azt állította, hogy babakocsival szeretett volna leszállni a troliról, de a sofőr többször is rájuk csukta az ajtót, a baba pedig végül egy idegennel maradt az utcán. Az anya azt állította, hiába rohant oda a sofőrhöz, az nem nyitotta ki újra az ajtókat, így a következő megállóból kellett visszamennie a gyermekéért.

Amikor felkerestük a BKV sajtóosztályát, meglepő választ kaptunk: szerintük az anyuka egyáltalán nem jelezte a sofőrnek a problémát, a gyerek sem idegenekkel, hanem ismerősökkel maradt a megállóban, és a babakocsi sem rongálódott meg, mivel ezt az ajtó védelmi rendszere nem is engedte volna. A közlemény szerint ezt felvételekkel is tudják bizonyítani, a trolibuszon ugyanis hét biztonsági kamera is fel van szerelve.

A közlemény nagyon megosztotta az embereket. Voltak olyanok, akik egyből az anyának támadtak az interneten, míg mások szkeptikusabbak voltak, mondván, hogy a BKV-nak nyilvánosságra kellene bocsátania a felvételeket.

Csütörtökön azonban újabb fordulatot vett a történet. A Családinet.hu-nak nyilatkozó babakocsis anyuka

bejelentette, hogy a BKV-s közlemény után is kitart az igaza mellett, sőt, már ügyvédet is fogadott.

Időközben a térfigyelő kamerák felvételeit is kikérték, hogy ezekkel bizonyíthassák, hogy a megállóban maradt nő is dörömbölt az ajtón. Az anyuka egyébként kitart amellett, hogy csak a megállóban ismerkedett meg a hölggyel, nem együtt utaztak.

Ennek bizonyítására persze nem lesz elég a térfigyelő kamera felvételeinek megszerzése, ezért az anyuka a Családinet.hu felületén keresztül az internetezők segítségét kéri, és

szemtanúkat keres, hogy igazolhassa a történetét.

Az anyuka egyfelől azt a hölgyet keresi, aki segített neki leemelni a babakocsit, másfelől pedig azokat az utasokat, akik vallomásukkal igazolni tudják, hogy a sofőr odacsukta a babakocsit, és az anyuka csak a következő megállónál tudott leszállni, hiába jelezte a problémát a sofőrnek.

Az eset a Puskás Ferenc Stadion felé közlekedő 75-ös trolin történt, március 4-én szombaton. A trolibusz 16:35-kor ért a Hősök terére, ahol a babakocsi a megállóban ragadt. Az anyuka a következő megállónál, a Benczúr utcánál szállt le.

A szemtanúk jelentkezését az anyuka és az ügyvédje a [email protected] e-mail címre várják!

Címkép: Instagram


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: