SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Százezret költöttem havonta, hogy ne dögöljek éhen” – Herczeg Zoltán a börtönben eltöltött időről beszélt

A divattervezőnek többször konfliktusa volt rabtársaival is. Mint mondja, mai napig nem tudja biztosan, mi volt a valódi oka letartóztatásának.


Interjút adott a Telexnek a börtönből nemrég kiengedett Herczeg Zoltán. A divvatervező fél évet töltött a rácsok mögött, miután 2022 októberében kábítószer-kereskedelem gyanújával letartóztatták. A divatguru letartóztatását egy hónappal ezelőtt az ügyészség kérésére megszüntették, azóta háziőrizetben él és hetente csupán két órára hagyhatja el az otthonát.

Herczeg a börtön és a házi őrizet közötti különbséget két mondattal foglalta össze: „Kint iszonyatosan gyorsan telik az idő, ott meg végtelenül lassan. A kettő között az a különbség, hogy ott nem volt mit csinálnom, a legrosszabb az egészben a tétlenség és a haszontalanság érzése volt”.

Mint elmondta, mai napig azon gondolkodik, miért kerülhetett a hatóságok célkeresztjébe: „Sokat gondolkodtam azon is, hogy mi verhette ki a biztosítékot. Ha a fű miatt tartóztattak le, akkor a fél budapesti művészvilágot, értelmiséget le lehetne tartóztatni. Nem hiszem, hogy a pólóim miatt kerültem ide, mert ha a kritika, vagy az irónia, vagy a szatíra lenne az ok, akkor megint csak a fél budapesti művészvilágot, értelmiséget be lehetne zárni”. A divatguru utóbbival az O1G és a Kurvák, kokain, kereszténydemokráczia feliratú ruháira utalt.

Végül arra jutott, hogy politikai okok lehettek a háttérben.

„Inkább arra gondolok, hogy van nekem egy klímamozgalmam, a KÉK mozgalom, amivel a háttérben egy politikai mozgalmat akartam felépíteni

(...) Úgy gondoltam, ha jól csináljuk, akkor négy-nyolc éven belül bent leszünk öt százalékkal a parlamentben, ugyanis brutálisan sokan csatlakoztak az elején, pedig én csak a telefonba – amit lehallgattak – mondtam el, hogy valójában ez egy klímamozgalom égisze alatt létrehozandó politikai mozgalom” – spekulált Herczeg.

A közismerten ellenzéki politikai beállítottságú sztár a börtönbeli életről is mesélt. Mint mondta, a Venyige utcában két „jobboldali alfahímmel” volt összezárva.

„Alfahímek mindketten, meg én is, ráadásul ragaszkodnak az elveikhez. Ezért arra különösen büszke vagyok, hogy három hónap alatt elértem az egyiküknél, hogy fogmosás közben elzárja a vizet. Mert spórolni "kék"! Pedig amikor először mondtam neki, "a kurva anyádat fogd már be a pofádat, baszd meg, dögölj meg!" – ez volt a válasz. Az elején még össze is ugrottunk párszor, mert nem szeretem, ha anyáznak. Kezet emeltünk egymásra, mert ő is kemény, meg kiderült, hogy valamennyire én is az vagyok. Nagyon nem szeretem, amikor kurvaanyáznak. Szóval egymásnak ugrottunk párszor, pattant a szikra, de nem ütöttük meg egymást, mert tudtuk, hogy az azonnali fogda, és azt senki sem akarja” – mesélte.

Beszélt külön ellátásáról is. „Külön sétás voltam, külön eü-s, külön spájz. Féltettek, vigyáztak rám, nem akartak sem médiacirkuszt, meg azt sem, hogy bántódásom essen. Én ezért is hálás voltam, és még a zárkatársaim is, mert nekik se kellett közös sétára menni a szinttel, ha nem akartak. Nagyon szigorú szabályok vannak, de van egy kis mozgástér” – fogalmazott Herczeg.

Ugyanakkor előfordult, hogy a benti társak kóstolgatták az ismert elítéltet, ám hamar leckét kapott abból, hogyan kell reagálni a hasonló helyzetekre.

„Mi van, köcsög? Celeb vagyok, ments ki innen! Mi van, b*zi?

– az első sétán ilyeneket kiabált nekem egy nagydarab disznó, közben hangosan röhögött ő is, meg az egész szint is. Nem esett jól, elfordítottam a fejemet, néztem az ipartelep felé. Amikor visszamentünk a zárkába, a zárkatársak mondták, hogy »figyelj, Zoli, láttuk, hogy reagálsz, nem lesz így jó«, aztán elmondták, mit kell csinálni. A legközelebbi esetnél odamentem a rácshoz, belenéztem a nagy marhának a szemébe, és azt mondtam: »Figyelj, haver, az a helyzet, hogy a zsaruk elvettek tőlem mindent, de talán, ha a seggemben körülnézek, még talán ki tudok húzni egy egyest, azt átdobom neked, szívd el, ha akarod.« »Jól van, tesó! Jól van! Semmi baj! Tesó vagy« – ez volt a válasz, és ezzel el volt rendezve. Aztán ezt el kellett játszanom vagy tízszer, mindenkinek, aki bekóstolt” – mesélte a divattervező.

Herczeg Zoltán mesélt a börtönben kapott ellátásról, és arról is, hogy mennyi pénzébe került egy viszonylag normális élet fenntartása:

„Én százezret költöttem havonta, hogy ne dögöljek éhen, mert a bévés reggeli és vacsora nem túl sok.

Reggel kapsz egész napra kb. fél kiló kenyeret, reggelire hozzá egy szelet parizert. Vacsorára volt húszgrammos sárgabaracklekvár, virágméz, esetleg mézhelyettesítő szirup, tízgrammos vaj, karfiolos pástétom, az ünnepnapi vacsora pedig afrikaiharcsa-pástétom. Ezeket gyűjtögettük, mert három-négy kis lekvárral tudtad kicsit ízesíteni például a száraz, hideg mákos tésztát, meg a „diós” tésztát az ebédnél. Az ellenőrzésnél viszont ezeket elveszik, mert nem szabad gyűjtögetni.”

Ha van pénzed, akkor jól élsz ott is, ha nincs pénzed, akkor ezeket eszed

– mesélte el a börtönbeli körülményeket az ismert divatguru.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot annyira megalázta Stohl András, hogy azonnal összepakolt
Kiara Lord fülébe jutott, hogy Stohl András Ginát nevezte a legfontosabbnak, ami után teljesen összeomlott. A vita hevében a színész-műsorvezető is keményen odaszólt neki, a következmény pedig egy összepakolt bőrönd lett.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Kiara Lord a bőröndjét pakolja, miután Stohl András egy másik nőről, Gináról azt mondta, „ő neki a legfontosabb”. A hétfői adás előzetese alapján úgy tűnik, az egykori felnőttfilmes sztár kész feladni a versenyt a színész-műsorvezető szavai miatt, vette észre a 24.hu.

A konfliktus a TV2 párkereső műsorának február 9-i epizódjának promójából derül ki. A felvételeken Stohl András éppen Ginával randevúzik, amikor a kijelentés elhangzik. Miután ez eljut Kiara fülébe, félrehívja a férfit, hogy számonkérje. „Hallod, idegbeteg vagyok. Én azért nem fogok magamból bohócot csinálni…” – mondja Stohlnak, aki erre így reagál: „Ha te ilyen könnyen azt mondod, hogy én hátralépek, akkor jó, csináljuk ezt, menjél haza.”

A következő jelenetben Kiara már a bőröndjét csomagolja össze, és kisétál a szobájából.

A helyzetet különösen feszültté teszi, hogy Kiara nemrég különleges kiváltságot kapott. Stohl egy fehér rózsát adott neki, amellyel a következő rózsaceremónián ő döntheti el, hogy ki az, aki biztosan nem kaphat virágot. A döntésjogot azzal érdemelte ki, hogy Danny Blue mentalista szerint ő tiszta szívvel, valóban Stohlért érkezett a műsorba.

A mostani vita éles ellentétben áll azzal a beszélgetéssel, amit nemrég folytattak a közös jövőjükről és a lehetséges támadásokról. „Azt nem akarod, ha mi együtt vagyunk, akkor azért bántást kapjunk? Ezt bízd rám. Ha én úgy döntök, akkor vállalom ezeknek az ódiumát. Kaptam én már eleget. Tettem is érte eleget. Szerintem ez nem olyan horderejű dolog, még akkor is, ha tudjuk, hogy az. Hogy mi ketten összeállunk. Nem szeretném, ha visszahúzódnál, azt szeretném, ha ugyanúgy harcolnál értem, mint eddig” – biztosította akkor Stohl a nőt.

Hogy Kiara Lord valóban feladja-e a versenyt és otthagyja a műsort, az a hétfő esti adásból fog kiderülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ami rajta volt ruha, a tartozás többszörösét érte” – Döbbenetes titkok derültek ki Jákli Mónika szlovákiai cégeiről
Egy ismerőse döbbenten áll a hír előtt, mert az influenszer boldognak és gazdagnak tűnt. A szlovák cégnyilvántartások azonban árnyaltabb képet mutatnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Bár sírján még el sem száradtak a virágok, a január 21-én halálos közlekedési balesetet szenvedett fitneszmodell, Jákli Mónika múltjából sorra kerülnek elő a megválaszolatlan kérdések. A 31 évesen elhunyt nő a szlovák cégnyilvántartások szerint hatalmas tartozásokat halmozott fel azokon a címeken, ahol évek óta nem is látták. Végrehajtók is jártak már azon a két szlovákiai, csallóközi címen, ahol marketinges vállalkozásait 2022-ben bejelentette - tudta meg a Blikk.

A felsővámosi (szlovákul Horné Mýto) ingatlanról azóta már a házszám is lekerült, míg az albári (Dolný Bar) címet szinte lehetetlen megtalálni. A helyi postás szerint Jákli Mónika cégnyilvántartásban szereplő címére az utóbbi tíz évben semmilyen küldeményt nem kellett kézbesítenie. Egy felsővámosi nyugdíjas, Ilonka szerint a fitneszmodell sosem élt a településen.

„A 197-es ház az utca főúthoz közeli végén van, 30 éve épült. Itt ismerünk mindenkit, egészen biztos hogy az a szerencsétlenül járt fiatal lány egy percet sem lakott itt. Voltak távoli rokonai a településen, de Mónikát itt nem láttuk, csak a médiából értesültünk arról, mit is csinál, na meg hogy mi történt vele. Rettenetesen sajnálom, nagyon fiatal volt.”

A szomszédok elmondták, tartozások miatt még végrehajtó is járt az utcában, ahol korábban több cég telephelye is volt.

A szlovák társadalombiztosítás a felsővámosi címen közel 8 millió forintnak megfelelő követelést tart nyilván. Ezen felül a néhai Jákli Mónika nevére bejegyzett cég itt 20 ezer eurót is meghaladó tartozást halmozott fel, ha a cégtulajdonos felelőssége az adósságért fennáll, akkor ez is az örökség részét képezheti. Az albári lakásban, ahol egykor szüleivel lakott, több mint félmillió forintnyi tartozást tartanak nyilván be nem fizetett céges járulékok után.

Egy helyi fiatal nő, aki egykorú volt Mónikával, megerősítette, hogy a fitneszmodell már régen nem élt a családi címen. „Korábban Jákliék három háztömbbel arrébb, az úgynevezett kék blokkban laktak, onnan költöztek ide, de Mónika akkor már nem élt itt. Mi több, sosem láttam erre, pedig egykorúak vagyunk, gyerekkoromból még emlékszem rá a korábbi házuk környékéről, mindig is ő volt a legcsinosabb, legszebb lány a környéken. Nem tudtam, hogy ide be van jelentkezve bármilyen formában is, itt senki nem kereste, nem lakott soha.”

A nő két-három évvel ezelőtt véletlenül futott össze Mónikával egy bolt előtt, és a tartozások híre teljesen meglepte.

„Úgy vettem ki a szavaiból, Dunaszerdahelyen él, azt mondta vállalkozik is, de a szereplésekért is szép pénzt kap, a párja is jól keres, nincsenek anyagi gondjai. Boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnt, nem olyannak, mint akinek tartozásai lennének.

Hogy itt, az albári címen egy 1390 eurós tartozása lenne? Hát, ami akkor rajta volt ruha, ékszer, óra, telefon, az ennek az összegnek a többszörösét érte, szerintem ez csak tévedés vagy figyelmetlenség lehet.

Nagyon sajnálom ami vele történt, ez a 63-as út, az a kanyar ott Nagymegyer felé egy elátkozott rész. Ott voltam a temetésén, elsirattam. Szörnyű ez az egész, főleg a kislányának, akinek öt év jutott az édesanyjából.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – Újabb részletek derültek ki Kontra György tragédiájáról
A korábbi híradós Kiskunfélegyházán vesztette életét vonatgázolásban. A család a tragédiát egy friss szakítással magyarázza, amelyről utolsó beszélgetése is szólt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – ezekkel a szavakkal emlékezett vissza Kontra György édesanyja a 45 évesen elhunyt televíziós utolsó estéjére. A híradóst csütörtökön hajnalban Kiskunfélegyházán érte a halálos gázolás, a rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben.

„Az utolsó estén még feljött hozzám a kisfiam, nálam vacsorázott. Nóráról mesélt, hogy mennyire megviselte a szakítás. Dehogy sejtettem, hogy akkor beszélek vele utoljára” – mondta az édesanya a Propellernek. Hozzátette:

„Valószínű, hogy a kisfiam tőlem ment a sínekre.”

A pár kapcsolata három és fél évig tartott. „Bár a fiamék többször is szakítottak, de mindig visszataláltak egymáshoz. Olyan se veled se nélküled kapcsolat volt ez.”

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. A MÁV közlése szerint a holttestet egy másik vágányon közlekedő mozdonyvezető vette észre reggel nyolc óra előtt nem sokkal, a gázolást nem az érintett szerelvény vezetője jelentette.

„Másnap a rendőrség értesítette a tragédiáról a lányomat. Tőle tudom, hogy a fiam elkeseredésében mit tett. Az a legszörnyűbb, amikor a szülőnek kell eltemetni a gyerekét” – mondta a lapnak a híradós édesanyja.

Kontra György 2015-től az MTVA munkatársa volt, az M1 Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként dolgozott. Korábban a Sirius Rádiónál, a Kiskun és Trió TV-nél, valamint a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál is megfordult. Sajtóinformációk szerint az utóbbi hónapokban már a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként.

„Nóra még nem jelentkezett a tragédia óta. Nem haragszom rá. Nem tudom, mi volt a szakításuk oka. De mindenhez két ember kell”

– mondta az édesanya. Kontra Györgyöt szülővárosában, Kiskunfélegyházán, katolikus szertartás szerint temetik el.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Árpa Attila megint beszólt Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
Árpa Attila már a nyáron sem rejtette véka alá a véleményét, amikor kiderült, Stohl András lesz az új Nagy Ő. Most, friss díjjal a zsebében, az élő adásban is odapörkölt neki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Miközben Stohl András estéről estére a TV2 képernyőjén keresi a szerelmet A Nagy Ő legújabb évadában, a műsor egyik korábbi főszereplője, Árpa Attila az RTL Reggelijében tett egy csípős megjegyzést a rózsaosztogatásról. Árpa a csatorna reggeli műsorának vendége volt, ahol arról beszélt, hogy nemrég őt választották az év műsorvezetőjének a Big Picture Awards díjátadón Az Árulók – Gyilkosság a Kastélyban című műsorért – írta a 24.hu. A beszélgetés során a színész-műsorvezető elmondta, a mostani sikerek nem a véletlennek köszönhetők, és ironikusan utalt vissza egy korábbi szerepvállalására.

„Lehet, hogy összeértek a dolgok, igen. Ez így jól hangzik, ahogy elmondod, de ez nem pusztán a szerencse műve, hanem meghozta gyümölcsét a munka, a kitartás, a türelem. Azért ez nem mindig volt így. Osztogattam én is rózsákat olykor-olykor, és azt nem nevezném éppen a karrierem csúcsának”

– mondta nevetve Árpa. Amikor Jakupcsek Gabriella műsorvezető felvetette, hogy a „szépfiúság berakja az embert egy vonalra”, Árpa viccelődve folytatta: „Igen, de az nem túl hízelgő, hogy most már csak a teljesítményemet díjazzák, és nem a külsőmet. Így ötven felett sajnos ez történik!”

A rózsaosztogatással Árpa a 2022-es A Nagy Ő-re utalt, amelynek ő volt a főszereplője a TV2-n. A műsor végén Timit választotta, de kapcsolatuk nem tartott sokáig. Árpa korábban az Útközben elmeséled című műsorban beszélt arról, miért vállalta el a realityt. A döntés hátterében többek között az állt, hogy éppen szünetet tartott akkori párjával, nem volt más ajánlata, és komoly anyagi nyomás nehezedett rá. „Édesanyámnak akkor volt két sztrókja. Mivel német állampolgár, nincs magyar TB-je, és igen, tény és való, hogy elkezdtem megijedni attól, milyen számla vár rám hat hónap szanatórium és rehabilitáció után.”

A mostani évad főszereplője Stohl András, aki nem sokkal a műsor előtt jelentette be válását harmadik feleségétől. Árpa már múlt nyáron, Stohl szerepének bejelentésekor is reagált a hírre.

„Megáll az ész! Tehetséges színész miért vállal el ilyesmit? Felfoghatatlan”

– írta akkor nem kevés iróniával.

Árpa Attila magánélete azóta révbe ért: 2024-ben feleségül vette Czakó Alexandrát, akivel A Nagy Ő forgatása alatt éppen szüneteltették a kapcsolatukat. A pár tavaly a Nyerő Párosban is szerepelt együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: