SZTÁRVILÁG

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Sztárban sztár leszek! várandós énekesnője

Egy teljesen egyenes útszakaszon, a szabályokat betartva autózott hazafelé, amikor minden előjel nélkül, hirtelen az árokba borult a kocsijával.


Komoly autóbalesetet szenvedett hétfőn Sebestyén Katja, vette észre a Bors. A negyedik gyermekével várandós énekesnő éppen Debrecenből tartott hazafelé, amikor egy árokban kötött ki autójával.

„Napközben Debrecenben voltam kardiológiai vizsgálaton, mert picit rendetlenkedni kezdett mostanában a szívem, szerencsére nem komoly, de ha nem vigyázok, akkor a későbbiekben még lehet komolyabb baj...

Kórházból jövet már majdnem hazaértem, amikor jött a baleset és az árokban kötöttem ki, de azt se tudom, hogy hogyan történhetett. Az biztos, hogy a biztonsági övnek köszönhetem azt, hogy nem lett komolyabb baj, sajnos fáj még a tüdőm és a vállam, ahol be voltam kötve. Az öv alját a hasam alá tettem, így a picinek nem lett baja! Így legalább nem csapódtam mindenhová a kocsin belül, mert az öv teljesen az üléshez fixált engem”

– írta a posztban a TV2 sztárja.

Sebestyén Katja a lapnak telefonon elmondta, hogy nagyjából 70 km/h sebességgel tartott Tiszacsege irányába, ahol él. A baleset a vihar miatt történhetett:

„Egy teljesen egyenes útszakaszon haladtam a szabályokat betartva, amikor valami hirtelen elvitte az autó elejét jobbra. Hogy az egy vízátfolyás volt, netán olajfolt, azt nem tudom, de hiába próbáltam ellenkormányozni, a kocsi sodródni kezdett, majd kétszer átfordult a tengelye körül és az árokban kötött ki. A legnagyobb mázli, hogy be voltam kötve, mindenkinek üzenem, hogy kösse be a biztonsági övét, még akkor is, ha várandós.

A baleset után tíz másodpercig kiabáltam segítségért, de szerencsére a mögöttem jövő autós azonnal hívta a mentőket, rendőröket és a tűzoltókat, akikkel azt is közölte, hogy terhes vagyok. A tűzoltók végül kitörték a szélvédőt és szétvágták az autót, hogy kiszabadulhassak, attól tartottak ugyanis, hogy ha nem így teszik, tovább fordul velem az autó. Furcsa, de egyáltalán nem féltem, még viccelődtem is valamit a mentősökkel”

– mesélte az énekesnő, aki a teljesen összetört kocsiról és sérüléseiről fotókat is közölt a bejegyzésben:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Újabb repülős késés: ezúttal Hajdú Péter akadt ki, egy fotót is megosztott
A műsorvezető tervei szerint a párjával utaztak volna el. Azt is elárulta, mi volt a cél, és mennyi időt töltöttek volna távol. Amiből most a gép késése miatt jóval kevesebb maradt.


Már szinte napi rendszerességgel kapunk hírt késő vagy törölt repülőjáratokról. A társaságok sokféle magyarázatot találnak az okokra, de a nyaralni, dolgozni vagy éppen csak kiruccani vágyókat ez nem vigasztalja.

A hírességek is sorra számolnak be arról, hogy mikor és mennyit kellett várakozniuk, amíg a gépük elindult.

Most Hajdú Péter osztott meg egy fotót, ahol párjával együtt ülnek a fedélzeten. Azt írta:

"Nincs repülés, több órás késés nélkül. Két napra terveztünk megszökni, de a maradék másfél napon megpróbálunk azért pihenni"

- írja a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar sztárjai is voltak az évszázad esküvőjének, amire hónapokig készültek
A zenét egy magyar zenekar, a Budapest Scoring biztosítja az egész hétvégén át tartó ünnepségen.


Hónapok óta tartó óriási bulik után a 29 éves Anant Ambani, India leggazdagabb emberének fia, végül feleségül vette a gyógyszermágnás családba tartozó Radhika Merchantot. Az évszázad esküvőjének nevezett ceremónia pénteken zajlott le Mumbaiban, a világ legbefolyásosabb emberei között számos vendég jelenlétében.

Hét hosszú hónapig tartó pénzszórós előkészületek és főpróbák után végül megtörtént a nagy nap.

Az esküvő költségei elérték a 250 millió fontot (112 milliárd forintot), és ebben még nincsenek benne a világ legismertebb A-listás hírességeinek vendéglátása.

A vendégek listája elképesztő: Mark Zuckerberg, Kim és Khloe Kardashian, John Cena, Tony Blair volt brit miniszterelnök, Priyanka Chopra és férje, Nick Jonas. Bollywood összes híressége és krikett-sztársportolók is jelen voltak, hogy együtt ünnepeljenek az ifjú párral.

A tradicionális indiai szertartás-sorozat pénteken kezdődött és három napig tart. Az igen kimondása után a lagzi egész hétvégén folytatódik. A sztárfellépők között ott volt Rihanna és Justin Bieber is, akik a bulit még emlékezetesebbé tették.

Mukesh Ambani fia, Anant házasságkötésén és az ötnapos ünnepségen a Budapest Scoring a főzenekar.

A magyar zenészek a család külön kérésére érkeztek Indiába, mivel a Budapest Scoring több bollywoodi produkció zenéjén dolgozott, és óriási népszerűségre tett szert az országban.

„A Budapest Scoring a két legfontosabb napon, magán az eljegyzési ceremónián biztosan játszik. Az esküvő gyakorlatilag egy művészeti fesztivál. A kísérőzenét egy helyi zeneszerzőpárossal szolgáltatjuk. A legtöbb zene, amit kísérünk, valamelyik istenségről szól, valamilyen ceremóniának a részlete”

− fogalmazott az Indexnek Sapszon Bálint, a Budapest Scoring alapítója.

(via Blikk, Index)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Galambos Lajosnak tényleg köze volt Zámbó Jimmy halálához?
A zenész elmondása szerint Jimmy halálakor éppen Szerbiában lépett fel.


Különös pletyka kapott szárnyra a berettyóújfalui börtönkórház folyosóján: az elítéltek szerint Galambos Lajosnak köze lehetett Zámbó Jimmy halálához. A zenész exkluzív interjút adott a Borsnak, melyben eddig sosem hallott részleteket osztott meg a rácsok mögött töltött időszakáról.

A börtönt megjárt Galambos Lajos az interjúban többek között arról is beszámolt, hogy a régi jóbarát, Zámbó Jimmy meggyilkolásával is megvádolták:

„Kaptam beszólogatást, én azt gondolom, hogy sokan csak azért szóltak be, hogy ők mutassák, hogy valakik. Ehhez nem voltam hozzászokva, pedig én mindenkinek előre köszöntem, nem vártam meg, hogy nekem köszönjenek. De nem tudsz olyan szerény lenni, hogy az ne tűnjön egy ismert ember nagyképűnek. Volt beszólás, volt kellemetlen beszólás, volt hülyeség és volt elmebeteg dolog.

Azt mondták, hogy a Zámbó Jimmy halálához biztos közöm van... Pontosan tudjuk, hogy térben és időben én akkor pont Szerbiában voltam fellépni, amikor ez történt.”

– mesélte az interjúban a zenész.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
„Nem könnyű rábeszélni az embereket” – A Viszkis árulja Berki Krisztiánnal közös könyvüket, akinek a kislányait támogatná a bevételből
Ambrus Attila szerint a könyvek eladása nem könnyű feladat, mert Berkit sokan nem szerették. De mikor megtuják, hogy mi a célja, akkor sokan segítenek.


Egy év múlva adhatja át Berki Krisztián két félárván maradt kislányának, Natasa Zselykének és Emmának, a közös könyvük eladásából befolyt pénzt Ambrus Attila, azaz a Viszkis. A keramikus már több mint a felét eladta a készletnek, de elmondása szerint nem könnyű a dolga, hiszen sokan nem kedvelték a 2022-ben elhunyt izomcelebet.

Ambrus több mint két éve árulja a "Rosszfiúk Ázsiában" című könyvet, amit Berki Krisztiánnal közösen adtak ki az Ázsia Expressz általuk megnyert első évadában átélt élményeikről. Amíg Ambrus saját részét gyorsan eladta, Berki nem vette át a példányait, így azok nála maradtak. Berki halála után Ambrus elhatározta, hogy eladja az izomceleb példányait is, és az ebből befolyt 2,5-3 millió forintot Berki két kislányának adja.

"Én hoztam el őket a nyomdából, de Krisztiánnak nem volt pénze elvinni a saját részét, így azok nálam maradtak a garázsban. Miután elhunyt, elhatároztam, hogy eladom az ő részeit is a vásárokon, ahova járok, és az ebből befolyt összeget odaadom a két kislányának, Natasa Zselykének és Emmának"

– mondta a Viszkis, aki azóta is tartja a szavát.

A vásárokon Attila standján a könyvet is ajánlja a látogatóknak. "Én szavahihető ember vagyok, amit kijelentek, ahhoz tartom magam. Még 460 darab könyv van hátra, egy év múlva sikerülhet eladnom mindet. Akkor felveszem a kapcsolatot a kislányok édesanyjával, és eljuttatom hozzájuk az összeget" – szögezte le Ambrus.

A keramikus elmondta, hogy a könyvek eladása nem könnyű feladat, hiszen Berkit sokan nem szerették. Ambrus azonban igyekszik a vásárlók figyelmét felhívni arra, hogy a bevétel a két kislányt támogatja, és ez sokakat megenyhít.

"Az emberek, bár nem ismerték a kislányokat, pontosan tudják, hogy nem tehetnek semmiről" – mondta Ambrus Attila a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: