KULT
A Rovatból

„A lényeges dolgokhoz mindig szükség lesz lélekre” – Kollár-Klemencz László, Hundred Sins és Szabó Benedek így látja az AI szerepét a zeneiparban

Az általunk megkérdezett zenészek nem tartanak attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat, de abban egyetértenek, hogy muszáj lesz szabályozni a területet. Kikértük az Artisjus véleményét is.
Láng Dávid - szmo.hu
2026. június 24.



Alig pár év alatt a zeneipart is gyökeresen felforgatta a mesterséges intelligencia: ma már elég hozzá egy rövid szöveges utasítás, hogy valaki azonnal profin hangszerelt, tetszőleges témájú és műfajú zeneszámot kapjon kézhez.

Egy friss hír szerint a piacvezető Suno nemrég 123 milliárd forintnyi tőkét vont be, a Spotify pedig már saját üzleti modelljébe építi be az AI felhasználásával készülő zenéket. Közben viszont világszerte zenészek ezrei indítanak pereket a mesterséges intelligenciával zenét generáló startupokkal szemben.

Három országosan ismert zenésszel beszélgettünk arról, mi a véleményük a technológia fejlődéséről, reális veszély-e szerintük, hogy elveszi a gép a munkájukat, a jogi környezetről pedig az Artisjust is megkérdeztük.

Úgy kiénekli a lelkét a robot, mint senki más

„Önmagában az, hogy egy gép valamit meg tud csinálni, amit mi is, sőt nálunk jobban tudja csinálni, nem kéne, hogy különösebben meglepő legyen” – mondja Szabó Benedek, a Galaxisok frontembere. Példaként a sakk- és Go-szoftvereket hozza fel, kiemelve, hogy a számítógépek egyszerűen nem fáradnak el és nem hibáznak.

Felidézett egy friss élményt is: bár alapesetben igyekszik kerülni az AI-tartalmakat, nemrég elé került a Gajdics Ottó-féle Kognitív disszonancia mémsláger tucatnyi különböző műfajban legenerált verziója a turbófolktól a sanzonig, amit fantasztikusan szórakoztatónak talált.

„Írta is az egyik kommentelő, hogy elértük az emberi evolúció csúcsát, és pár év múlva majd chatbotok küldözgetik egymásnak ezt a videót, miközben a hamvainkat fújja a szél.”

Vannak ilyen disztópikus forgatókönyvek is, de összességében úgy látja, a dalszerzés kiváltása „még mindig az egyik legkevésbé nyugtalanító dolog, amit az AI csinál”, különösen, ha összevetjük a kortárs hadviselést megreformáló drónraj-irányítással.

„Ehhez képest, ha valaki slágereket akar íratni az AI‑jal, akkor lelke rajta” – teszi hozzá. A dalszerzést ráadásul szerinte nem érdemes túlmisztifikálni: mivel a nagy nyelvi modellek statisztikai alapon működnek, lényegében azt teszik, amit a hús-vér alkotók, akik szintén az őket ért hatásokból és a rendelkezésükre álló információkból dolgoznak. A gép azonban egyetlen emberi agy számára felfoghatatlan mennyiségű zene- és szövegadatbázishoz fér hozzá pillanatok alatt.

Pócsi Botond, azaz Hundred Sins, az egyik legfelkapottabb fiatal producer lazábban áll a kérdéshez: elmondása szerint tavaly a Spotify-on a Blow Records feltöltéseit hallgatta legtöbbet, ami mind brazil AI zene, de annyira tetszett neki, hogy egyáltalán nem zavarta, hogy nem ember készítette. Sőt, ő maga is többször generált már zenét mesterséges intelligencia segítségével.

„Meglepően fejlett programok vannak már, úgy kiénekli a lelkét a robot, mint senki más. De az a fajta sikerélmény nem volt meg, mint amikor a két kezemmel napokon át dolgozom egy zenén, majd feltöltöm és milliók hallgatják.”

Kollár-Klemencz László, a Kistehén frontembere is egyetért abban, hogy a jelenség a fejlődés természetes velejárója, a prompt alapú dalírást se jónak, se rossznak nem tartja, mindössze a technológiai evolúció részének.

„Attól kezdve, hogy valaki megtanul írni, írhat könyvet is – jót vagy rosszat, tök mindegy. Az én feladatom, hogy magas szintű kultúrát csináljak, és ezt eljuttassam az emberekhez, hogy fel tudják ismerni, mi az, ami egy független alkotótól származik, és mi az, ami mesterséges intelligencia által generált festmény, fotó, film, vagy épp zene.”

Kollár-Klemencz László

Írj egy dalt a Galaxisok stílusában!

Arról, hogy milyen szerzői jogok vonatkoznak egy AI-generált dalra, az Artisjust kérdeztük. A szerzői jogvédő iroda részéről dr. Tóth Péter Benjamin elmondta, hogy a magyar jogi környezet ebből a szempontból teljesen európai, sőt a legfőbb alapkérdésben globális egyetértés van: a gép nem lehet szerző. Tehát ha autonóm szoftveres zenegenerálás történik, annak nem lesz zeneszerzője, szövegírója, így szerzői jogi védettség sem keletkezik rá.

Abban viszont nincs még világos határvonal – az ilyenekhez mindig hosszú évek kellenek –, hogy az ember és gép közös munkájában, amikor tehát a generatív AI eszköz az emberi alkotást támogató szerepben van, pontosan hol kezdődik az emberi alkotás. Ehhez a jogi szabályok és gyakorlat alapján emberi kreatív alkotói szabadságra van szükség.

Még neccesebbé válik a kérdés akkor, ha az AI-t arra utasítják, hogy egy konkrét, létező előadó stílusában írjon dalt. Szabó Benedek biztos benne, hogy a technológia a Galaxisok stílusjegyeit is hitelesen le tudja másolni, „sőt az is lehet, hogy jobb Galaxisok-dalt írna, mint én.”

A streaming-platformokon jelenlévő zenekarok többsége kapott már olyan megkeresést, hogy használhatják-e a zenéjüket az AI-modellek fejlesztésére, amire ő nemet mondott. Ezt a gyakorlatot „hiperkapitalista, deregulált, libertárius hangulatúnak” tartja, amivel a techcégek ellenszolgáltatás nélkül monetizálják a művészek forrásként használt munkáit. A tiltás ellenére ugyanakkor biztos benne, hogy az ő dalai is bekerültek már ezekbe az adatbázisokba.

Hundred Sins megengedőbb ebben a kérdésben, de csak egy feltétellel: nem zavarja, ha tanul tőle a gép, az viszont igen, ha ebből később valaki más jut jogdíjakhoz. A megoldás szerinte a kanadai énekesnő, Grimes által bevezetett megközelítés lenne: ő bárkinek engedélyezi, hogy a hangja felhasználásával generáljon dalt, cserébe ha sláger lesz belőle, a bevétel 50 százalékát kéri.

A producer megosztott egy konkrét megfigyelést is: amikor magyar nyelvű zenéket generál, az AI kísértetiesen gyakran Schoblocher Barbara hangszínén és stílusában énekel, aminek szerinte az énekesnőnek érdemes lenne utánajárnia.

Hundred Sins

Dr. Tóth Péter Benjamin szerint le kell szögezni, hogy a stílust önmagában sem a szerzői, sem az előadóművészi jog nem védi. Ugyanakkor a stílusmásolás során az AI-modellek gyakran konkrét zenék konkrét elemeit használják fel, ami már kimerítheti a jogsértést. Ráadásul az nyilvánvaló, hogy a közönség elé az adott előadó nevével csak akkor lehet egy ilyen dalt tárni, ha ő ehhez kifejezetten hozzájárult.

Utóbbira egy hazai ellenpélda már biztosan van: a Kistehén Spotify-profiljára tavaly a zenekar tudta és engedélye nélkül több AI-generált, teljesen kamu album is felkerült.

Kollár-Klemencz László szerint ez tökéletes bizonyíték arra, hogy a technológiai fejlődés gyorsabb a védelmi rendszerek kiépülésénél. Bár jelezték a problémát a terjesztőiknek, a szolgáltatók maguk sem voltak felkészülve az ilyen jellegű, nagy volumenű visszaélésekre. Őt ugyanakkor nem különösebben rázta meg az eset.

„Nem az én asztalom: ez pont az a dolog, ami tőlem teljesen független, éppen ezért nem nagyon aggódom miatta, mert nem vagyok rá hatással.”

Monopólium-gigászok kezében a popszakma

Szabó Benedek viszont rendkívül aggályosnak tartja a fenti jelenséget, ami rávilágít a streamingoldalak működésének visszásságaira. A profilok összekeveredéséhez ugyanis még csak fel sem kell törni azokat: ha valaki ugyanazon a néven feltölt egy számot, a rendszer automatikusan hozzárendelheti a létező profilhoz.

Szerinte a zenészek teljesen kiszolgáltatottak a XIX. századi rablóbárókat idéző monopólium-gigászoknak.

„Tulajdonképpen hozzászoktál ahhoz, hogy csak akkor létezel zenekarként, ha fent vagy ezeken az oldalakon, amelyek fölött nagyon kevés, áttételes és indirekt kontrollt tudsz csak gyakorolni.”

Szabó nem tartja kizártnak, hogy ez a kiszolgáltatottság egy olyan fordulatot hozhat, ahol újra fontos lesz, hogy a zenekarok saját honlapokat készítsenek, vagy olyan közvetlenebb platformokat használjanak, mint például a Bandcamp.

Dr. Tóth Péter Benjamin szerint ugyanakkor a helyzetet a jog és a piac kontroll alatt tartja: a zeneszolgáltatóknak előzetes szűrőik vannak, amelyeket folyamatosan fejlesztenek, és a sértett művész vagy kiadó jelzésére utólagosan is fel tudnak lépni.

„Ez természetesen egy folyamatos küzdelem az újabb és újabb visszaélésszerű gyakorlatokkal szemben, de összességében azért láthatjuk, hogy nem öntötte el a szolgáltatókat a hamis Metallica- vagy Hungária-dalok özöne, tehát ezen a fronton eléggé megnyugtató a helyzet.”

Dr. Tóth Péter Benjamin

Hundred Sins mindenesetre egyértelmű, transzparens fogyasztóvédelmi szabályozást vezetne be: a generált zenékhez kötelezővé tenné egy „összetevők” címke csatolását, amely részletesen leírná, hogy az adott zenénél kiből inspirálódott a robot, és az így keletkezett bevételekből az eredeti előadót is részesítené.

Szabó Benedek is egyetért azzal, hogy az innovációnak megfelelő szabályozási keretek között kellene működnie, elutasítva azt a nézetet, hogy a piac láthatatlan keze majd mindent elrendez. Saját szerzői jogai védelménél is fontosabbnak tartja, hogy jogilag tisztán különítsék el az AI által létrehozott – nagyon kevés emberi inputot tartalmazó – számokat azoktól, amelyek nem ilyenek.

Dr. Tóth Péter Benjamin nem tartja valószínűnek, hogy a jellegzetes stílusjegyek valaha is szerzői jogi védelem alá kerülnének. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a személyiségi jogok és a szerzői-előadói „névjog” a legtöbb visszaélésszerű felhasználással szemben már most is védelmet nyújtanak.

Bár nemzetközi szinten számos zenész perli a techcégeket, Magyarországon kifejezetten zenei fókuszú AI-perről még nincs tudomásuk. Ugyanakkor egy sajtóhír átvételével kapcsolatos magyar ügy már az Európai Bíróság előtt van, amely precedensteremtővé válhat.

Más országokban (például Németországban és Dániában) a közös jogkezelők már indítottak pereket, amelyek az egységes európai háttér miatt közvetlenül hatással lesznek a hazai helyzetre is, hiszen a bírói joggyakorlat ilyenkor gyorsabban alakul, mint maga a jogalkotás.

Elveszik-e a zenészek munkáját?

Az AI-robbanás az Artisjushoz bejelentett művek számában is látszik: 2024-2025-ben a korábbi időszakokhoz képest 30-40%-os bővülést tapasztaltak. Adja magát a kérdés, vajon hosszabb távon lesz-e igény valódi zenészekre, illetve feleslegessé válik-e a producerek munkája?

Hundred Sins szerint a folyamat már el is kezdődött: az alapoknál nem lehet felismerni, hogy AI csinálta, az ének még felismerhető, van egy jellegzetes Suno-típusú éneklés és hangszín, de idővel nyilván utóbbi is finomodik majd.

Olyan szempontból jónak tartja ezt, hogy arra kényszeríti a producereket, hogy egyedibbek legyenek a zenéik, ha relevánsak szeretnének maradni.

Azt kizártnak tartja, hogy az élő koncertek élményét bármi helyettesíteni tudja, „maximum egy-egy Kínából érkező robotzenekar turnézik majd a világban”. Abban viszont bízik, hogy a DJ-k nagy részét hamarosan kiváltja a technológiai fejlődés, mert „nincs szükségünk ennyi DJ-re”.

Szabó Benedek

Szabó Benedek gazdasági szempontból hasonlóan látja a helyzetet: a reklám- és filmzenék piacát az AI már most részben vagy teljesen átvette. Ami pedig a könnyűzenét illeti, szerinte egyfajta niche-piac alakul majd ki.

„Most is van, aki bakelitlemezeket gyűjt, vagy kazettákat. El tudom képzelni, hogy ehhez hasonlóan lesznek majd platformok, ahol kizárólag emberek által írt zene lesz, és egy bizonyos kör csak erre fizet majd elő.”

Kollár-Klemencz László az AI térnyerését nem tragédiának, inkább egy tanulási folyamatnak tartja, ami arra kényszerít bennünket, hogy azokat a tulajdonságainkat erősítsük meg, amelyek valóban emberré tesznek.

„A gép átveheti az Excel-táblázatírást vagy az adatszintetizálást, de a lényeget nem. Ilyen például az értelem, a kapcsolódás, az empátia. Sok-sok minden, ami lélek nélkül nincs. Az embereknek mindig, 50 év múlva is igényük lesz az igazán emberi érzelmekre, mozdulatokra, gondolatokra, érintésre.”

(Címkép eredetijének forrása: Aerps.com on Unsplash)

Ha érdekelnek az AI legújabb hírei, olvass bennünk az AIToday.hu oldalon is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk