SZEMPONT
A Rovatból

Somogyi Zoltán a poloskázásról: Minden elrontott pillanat beleéghet a választók emlékezetébe

Orbán Viktor úgy érzi, erőt kell mutatnia, de valószínűleg azt mérték, hogy a többség megijedt a miniszterelnöktől – mondja a politikai elemző. Magyar Péter közben próbálja elkerülni, hogy belemenjen az Orbán Viktor által felállított csapdákba.


Orbán Viktor hétfőn már visszakozott poloskázós beszédéből, és azt írta, csak Magyar Péterre gondolt, akit szerinte azért neveznek poloskának, mert lehallgatta a feleségét. Pedig az ünnepi beszédében egyértelműen többesszámban fogalmazott a miniszterelnök, sőt, azt is megnevezte, kikre gondol: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat.” Magyar Péter szerint Orbán Viktor most gyáván magyarázkodik, miután a közvéleménykutatóik megmérték, mekkora felháborodást váltottak ki a szavai.

Hogyan befolyásolhatják az elhangzottak a Fidesz és a TISZA párharcát? És miért lett fontos hirtelen a Fidesznek a Pride betiltása, aminek az érdekében az alaptörvényt és a gyülekezési törvényt is rohamtempóban módosítják? Erről beszélgettünk Somogyi Zoltán politikai elemzővel.

– Orbán Viktor már korábban beszélt a „guruló dollárokról”, és arról, hogy kormánybiztost küld Washingtonba, hogy feltárja, milyen szervezetek kaptak pénzt az USAID-től. Március 15-én viszont szintet lépett, amikor poloskázással egybekötve „húsvéti nagytakarítást” emlegetett. Mire jó a kormánynak ez a radikális hangvétel?

– Orbán nyilván azért teszi ezt, mert felmerült a politikájával kapcsolatban annak gyengesége, sikertelensége, elfáradása. Felmerült, hogy esetleg nem is ért már a kormányzáshoz, mert nagyon nem jönnek az eredmények. Ezzel a véleménnyel szemben kell neki erőt mutatnia. A választók oda szeretnek csatlakozni, ahol erőt látnak, nem gyengeséget. Ezt az erőt építi mind a két politikus. Orbán Viktor folyamatosan fenyegetőzik valamivel, amiről nem tudjuk, hogy mi is lesz az.

Abszolút lehetséges, hogy ténylegesen jönnek majd rosszabbnál rosszabb törvények, de az is megtörténhet, hogy önmagában az élet elrendezi ezt a tavaszi nagytakarítást.

Az amerikai pénzek befagyasztása ugyanis valóban hatni fog számos civil szervezetre, ellenzéki médiára, lesznek leépítések, és lesz, amelyik eltűnik, és akkor már önmagában azt mondhatja majd a miniszterelnök, hogy lám, meglett az eredménye ennek a politikának, mert rá tud mutatni konkrét intézményekre, amelyek meggyengültek. Előre bejelenti, hogy milyen kemény lesz, majd az egész amerikai eseménysorozat eredményét felmutatja úgy, mint a saját eredményét. Persze nyilván ez a legoptimistább verzió, miközben vannak más, realistának tekinthető forgatókönyvek, mely szerint lépni fog, belemegy abba, hogy ellehetetlenítse azokat az intézményeket, amelyek a kormányzását felügyelhetik, kritizálhatják, kontrollálhatják, rákérdezhetnek. Lehet részéről mindenféle szabályozást hozni, rendeleti kormányzásról beszélünk, és fel lehet lépni büntetőjogi eszközökkel is.

A kérdés nem az, hogy meg tudja-e csinálni, hanem az, hogy mennyien fogadnak el egy ilyen, erőszakos kormányzást.

Ezt neki is mérlegelnie kell, mert egyáltalán nem biztos, hogy az a fajta presszió, amit ő gyakorolni akar, népszerű lesz. Lásd ehhez most a poloskás beszédet: másnap már visszavonulót fújt, azt mondta, hogy csak Magyar Péterről szólt, miközben tudjuk, mert hallottuk, hogy messze nem csak Magyar Péterről szólt. Miközben az is nagyon durva lenne azért, de ennél még durvább dologról beszélünk. Nyilván mérték utána azonnal, hogy ment át ez a része a beszédnek. Azt gondolom, azt mérték, hogy a többség megijedt a miniszterelnöktől, ami pedig nem lehet cél, mert akkor a választók elfordulnak tőle.

– Elképzelhető az, hogy a Fidesz fogja diktálni a közbeszédet egy év után újra?

– Persze, abszolút elképzelhető, hiszen ő diktálja már most is. Egy igen hosszú kihagyás után Orbánék tematizálnak újra. Az azonban kérdés, hogy az, amivel tematizálnak, jó-e. Nem mindig előnyös minden politikai akció. A politikában végig kell gondolni, hogy mi az, amiben úgy gondolod, hogy te akarod bedobni a témát. Ha valaki durva, ha valaki szélre megy, ha valaki radikális, azzal szemben mindig nehéz tematizációs versenyben nyerni, mert a szokatlan, váratlan, polgárokat pukkasztó szöveg nyilván érdekesebb.

Ettől még nem feltétlenül sikeresek. A radikális beszédeket sokszor nem szeretik az emberek.

Mindig oda kell gondolnunk ilyenkor a csendes többséget, egy olyan többséget, amelyik nem szereti az ilyen típusú hangot, amelyik inkább a békés megoldásokat szereti, nem támogatja azt, aki nagyon agresszíven lép fel. Mindig jól kell beállítani, hogy mivel és hogyan tematizál valaki, mert amikor ezt teszi egy politikus, akkor mindenki rá figyel. Ez a tematizálás lényege. Ott pedig minden elrontott pillanat beleéghet a választók emlékezetébe, ahogy minden jó húzás is.

– Magyar Péter az ATV-ben, arról beszélt, a Pride betiltását csak azért találta ki a kormány, hogy az emberek figyelmét eltereljék. Az nem lehet, hogy legalább annyira egy a Tisza Párt elnökének bekészített csapda ez a lépés, mint amennyire tematizálási kísérlet?

– Ez összetett probléma, mert nem igazán tudjuk, hogy a magyar társadalomnak mi a véleménye arról, hogy az Orbánék betiltják a Pride-ot. Az igaz lehet, hogy semmilyen többségi támogatást nem élvezett a Pride, de most ezt az egészet felülírja, a miniszterelnök kampánya a gyülekezési szabadsággal szemben. Ez pedig nem ugyanaz a probléma, így nem is ugyanaz a kérdés. Miközben Magyar Péternek olyan közügyben kellene állást foglalni, ami elviszi a fókuszt arról, amiről ő igazán beszélni akar. Ez pedig hátrányos lehet számára, ahogy arra is figyelnie kell, hogy még mindig szüksége van a Fidesz oldaláról szavazatok elbitorlására úgy, hogy megtartsa az ellenzéki tábort is maga mellett.

Ez egy nagyon bonyolult mutatvány, amiben továbbra sem szabad megszólalnia semmilyen olyan témában, amely erősen megosztó lehet.

A legelőnyösebb számára, ha nem megy bele a Fidesz által generált témákba.

– Ha történik valamilyen attrocitás, akkor már nem teheti meg, hogy nem szólal meg. És lehet, hogy csak emberjogi oldaláról szól hozzá, de a kormánypárt behúzhatja így a csőbe, hogy lám-lám, ő is LMBTQ aktivista.

– 1990 és 1994 között a két legnagyobb politikai erő, az MDF és az SZDSZ gyakorlatilag demokrácia-vitát folytatott egymással. Eközben ott volt az MSZP, amelyik inkább abba az irányba ment, hogy megpróbált nyugodt, szakpolitikai programot hirdetni, majd ezzel 50 százalék fölött megnyerte a választásokat. Nyilván most nem ugyanaz a helyzet, meg persze az akkori is sokkal bonyolultabb volt, de az viszont igaz, hogy

nem áll jól a kormánynak, ha ezekről a témákról vitatkozik egy széles emberjogi aktivista közeggel, ha közben Magyar Péter távol tartja magát ettől, és ragaszkodik a saját témájához.

Ha Magyar Péter azt gondolja, nincs fontosabb annál, hogy meg kell verni Orbán Viktort a következő választáson, és ehhez az kell, hogy ne menjen be az Orbán Viktor által kínált csapdákba, akkor valószínűleg tartani fogja magát ehhez még akkor is, ha sokan meg ezért a hallgatásért fognak haragudni rá.

– Ha már ott tartunk, hogy a Magyar Péternek tanácsos kerülnie a kormány által erőltetett témákat, akkor nem vétett-e hibát, amikor beemelte az általa meghirdetett népszavazás pontjai közé plusz pontként az ukrajnai uniós tagságot?

– Ha ugyanazt az eredményt hozza, mint a Fidesz, és azt mondja, hogy ezt mi sem támogatjuk, mert a mi szavazásunkon is ugyanez volt az álláspont, mint a Fideszén, akkor eljelentékteleníti ezzel az egész kérdést, nem?

– Nem lett volna okosabb kikerülnie ezt a kérdést? Pont azért, mert nincs jelentősége, de esetleg a jövőben külpolitikai károkat okozhat a Tiszának is, ha így beleáll.

– A Fidesz talált egy olyan kérdést, ami mellé tényleg többséget állíthat, Ukrajna Európai Uniós tagságára a többség valószínűsíthetően nemet mondana. Csak azért, mert nincs témaként Oroszország mellé téve. Minden olyan ügyben gyengébb lenne a Fidesz álláspontja, ahol ott lenne Oroszország is. Ukrajna vagy Oroszország? Ukrajna. Legyen orosz-magyar határ? Ne legyen. Oroszországgal szemben fontos egy közös európai hadsereg? Igen. Ezeket válaszolná a többség.

Ha csak Ukrajnára kérdeznek rá, akkor persze nem, miközben Ukrajna európai uniós tagsága tényleg nem kérdés most.

Magyar Péter valószínűleg ki akarja húzni ennek a méregfogát azzal, hogy megszavaztatja az emberek ő is, és ezzel letudja a problémát, nem kell bonyolult magyarázkodásba kezdenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kiss-Benedek József: A magyar kormány sohasem fogja beismerni, hogy kémeket küldött Ukrajnába
A körülmények azonban arra utalnak, hogy amit az ukránok állítanak, igaz lehet – mondja a biztonságpolitikai szakértő, aki három évtizeden át dolgozott a katonai hírszerzésnél. Mivel Ukrajnában hadiállapot van, az elfogott házaspár súlyos büntetésre számíthat.


Pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat közleménye szerint lelepleztek egy magyar katonai hírszerzés által működtetett kémhálózatot, amelynek célja az ukrán védelmi rendszerek feltérképezése volt. Az ügynökség szerint a hálózat két tagját őrizetbe vették, és azt állítják, hogy közvetlenül a magyar hírszerzés megbízásából dolgoztak.

Az SBU szerint nemcsak az S–300-as légvédelmi rakétarendszerek pozícióira volt kíváncsi Budapest, hanem azt is vizsgálták, hogyan reagálna a lakosság, ha magyar katonák vonulnának be Kárpátaljára. A magyar kormány visszautasította az állításokat, lejáratókampányról beszél, és válaszként kiutasított két ukrán diplomatát, akik Szijjártó Péter szerint fedésben dolgozó ukrán kémek voltak. Az ukránok erre szintén kiutasítottak két magyar diplomatát. Igaz lehet az ukránok állítása, azaz valóban magyarok kémkednek Ukrajnában? Erről beszélgettünk Kiss-Benedek József biztonságpolitikai szakértővel, a Katonai Felderítő Hivatal nyugállományú ezredesével.

– Elképzelhető, hogy valóban magyar hírszerzők dolgoztak Ukrajnban?

– Úgy gondolom, hogy ennek van némi alapja. Különben miért utasított volna ki a külügyminisztérium két ukrán diplomatát? Elég nyilvánvalóan kémkedésről van szó, ami azt jelenti, hogy a magyarok indították, és ebben nagy valószínűséggel magyar nemzetiségű ukrán állampolgárok érintettek. Két fő, állítólag egy család, tehát férj és feleség. Őket őrizetbe vették. Folyik a kihallgatásuk, vagy tesznek vallomást, vagy nem. Nyilván hosszabb időn keresztül végezték ezt a tevékenységet, és az is valószínűsíthető, hogy egy jó ideje már figyelik őket az ukránok.

– Mennyire bevett dolog, hogy nem ellenséges szomszédos országba kémeket küldjön egy állam?

– Teljesen bevett dolog, gyakorlat.

– Az is lehet, hogy Magyarországon például szlovák kémek dolgoznak?

– Nem biztos, hogy szövetségen belül kémkednének, de Ukrajna nem szövetséges ország, és itt azért egy háborúban álló országról van szó. Ezzel kapcsolatban vannak hírigényei a magyar hírszerző szolgálatoknak is, akik ezt végrehajtották.

– Előfordulhat, hogy más NATO-szövetségesek is rádolgoznak az ukránokra?

– Nem hiszem, hogy ebben a stílusban dolgoznának, de mi szomszédok vagyunk. A NATO-n belül sem Portugália feladata az, hogy információkat gyűjtsön Ukrajnáról.

– Az ukránok szerint a kémhálózat tagjai azt is megpróbálták felmérni, hogyan fogadná a lakosság, ha esetleg magyar csapatok lépnének ukrán földre.

– Ez szerintem már inkább politika. Ez a politikai hírszerzés kategóriájába tartozik. Nyilván felmérik ezeket a dolgokat, politika megrendelésére a hírszerzés gyűjt olyen adatokat, amire a politika kíváncsi.

– De milyen céllal gyűjthet ilyen adatokat, hiszen a magyar kormány azt hangsúlyozza, hogy nem akarnak belesodródni a háborúba?

– Egy dolog az, hogy mit hangsúlyoz, egy másik dolog a valóság. A kommunikáció és a valóság nem feltétlenül esik egybe. Attól, hogy mi barátok vagyunk, attól még kíváncsiak lehetünk arra, hogy a másik oldal különböző dolgokat hogyan képzel el, pláne egy háborús helyzetben.

– Előfordulhat, hogy a valódi megrendelő nem is a magyar kormány?

– Azt nem hiszem, hogy ne a magyar kormány lenne a megrendelő.

– Vannak olyan spekulációk, hogy inkább orosz érdek ilyen módon kémkedni.

– Spekuláció lehet, de akik végrehajtották, az eddig nyilvánosságra került adatok alapján a magyar kormányhoz kötődnek, és nem máshoz.

Hogy aztán ezt a magyar kormány továbbadja-e, azt nem tudom, de a helyzet az, hogy itt inkább a magyar érdekeknek megfelelő adatgyűjtés folyik.

Nem hiszem, hogy nekünk kellene az ukránok ellen hírszerzési adatokat gyűjteni közvetlenül a határ mentén az oroszok részére, akik egyébként meglehetősen otthon vannak Ukrajnában.

– De nekünk mi érdekünk van abban, hogy olyan adatokat gyűjtsünk, hogy milyen fegyverzet található Kárpátalján?

– Szomszéd országról van szó, és azért kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi van ott pontosan. Jó, ha tudjuk, hogy mi van a szomszédos országban.

Ez a katonai hírszerzés feladata. Amiben benne van az is – ez teljesen természetes –, hogy érdekel bennünket, milyen haditechnikai eszközök vannak a határ túloldalán.

– Az elhárításnak viszont az a feladata, hogy a kémeket elkapja. Ez most itt megtörtént. Mi várható? Őket elítélik, vagy kicserélhetik valakikre?

– Ezt nem tudom megmondani, ezt majd a bíróság fogja kimondani, de szeretném megjegyezni, hogy Ukrajnában hadiállapot van. Ez a cselekmény, ha ez megtörtént, ha igaz, akkor kémkedésnek minősül, és hadiállapotban ezeket nagyon súlyosan büntetik.

– Egy olyan ország, amelyik jelenleg élet-halál harcát vívja egy hatalmas ellenséggel szemben, miért jelentene veszélyt ránk? Okos dolog-e kémkedni vele szemben?

– A kémkedés a második legősibb mesterség a világon, folyik az békében és háborúban egyaránt. Vannak szervezetek, amelyeknek ez a feladata. A hírszerzési szolgálatokat azért tartják, hogy információkat szerezzenek az ország érdekének megfelelően. Az elhárításnak meg az a feladata, hogy megakadályozza ezeket. Tehát ezek dolgoznak. Hogy most ez erkölcsös-e, az egy teljesen más kérdés. Ha a kormányzatnak szüksége van rá, akkor természetesen igen.

– Ezek szerint a magyar kormányzatnak szüksége volt ezekre az adatokra?

– Ha a magyar kormány hajtotta végre, és ez igaz, akkor nyilvánvalóan igen. Ha nem, akkor lehet, hogy egy fake news, és lehet, hogy csak az ország lejáratását szolgálja, ezt én most nem tudom megmondani.

– Korábban azt mondta, hogy amit eddig tud, abból arra következtet, hogy ez valószínűleg igaz lehet.

– Nagyon úgy néz ki, hogy ez igaz lehet azok alapján, amik megjelentek különböző hírügynökségeknél.

– Mi alapján gondolja mindenképpen, hogy igaz? Én például ezt nem tudnám kihámozni.

– Én ezen a területen dolgoztam több mint 30 évet, tehát körülbelül ki tudom hámozni, hogy mi az, ami érdekes, és

ezek az adatok, amikről itt szó van, beleillenek a képbe.

– De ezt az ukrán elhárítás is tudja, és adott esetben tud ilyen ügyet kreálni.

– Hogyne tudnának. Azért mondom, hogy ha igaz, és nem egy kreátum. Csak ha az elhárítás ezeket az embereket már figyelte, nem beszélve arról, ha beismerő vallomást tesznek, akkor azért nem biztos, hogy azt kell mondani, hogy ez nem igaz.

– A magyar fél be fogja valaha ismerni, ha valóban kémkedés történt?

– Nem. Nem fogja beismerni, de az az ukrán bíróságot nem hiszem, hogy befolyásolja. Meglátjuk, hogy az ukránok milyen bizonyítékot tesznek közzé. Ha vannak terhelő bizonyítékok, és azokat elfogadja a bíróság, akkor onnantól kezdve teljesen mindegy, hogy mit mondanak a magyarok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Kicsoda Robert Francis Prevost, aki első amerikaiként lett pápa?
A 69 éves egyházfő reformszellemű, és jól ismeri a katolikus egyház megosztottságait. Latin-amerikai tapasztalata is fontos szerepet játszhat a folytatásban.


Már a bejelentés előtt is ünnepi hangulat uralkodott a Vatikánban: a Szent Péter téren összegyűlt tömeg lelkesen skandálta, hogy „Éljen a pápa!”

Robert Prevost, aki mostantól a XIV. Leó nevet viseli, 69 éves, és ő lett a 267. pápa, aki elfoglalja Szent Péter trónját. 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Már gyerekként bekapcsolódott az egyházi életbe, ministránsként szolgált, majd 1982-ben pappá szentelték, írja összefoglalójában a BBC.

Pályafutása hamar nemzetközi irányt vett: harmincéves korában Peruba költözött, ahol az Ágoston-rendi misszió tagjaként kezdett dolgozni. Később érseki kinevezést kapott, majd Ferenc pápa püspökké nevezte ki Chiclayóban, egy évvel azután, hogy maga is elfoglalta a pápai széket.

Perui állampolgárságot is szerzett, és sokan ma is szeretettel emlékeznek rá, mint olyan emberre, aki szívügyének tekintette a peremre szorult közösségek támogatását, és fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi egyház tagjait. Bár érseksége idején Peruban is megjelentek az egyházat érintő szexuális visszaélési ügyek, egyházmegyéje határozottan tagadta, hogy Prevost bármilyen eltussolásban részt vett volna.

A konklávén részt vevő bíborosok mintegy 80 százalékát Ferenc pápa nevezte ki, így sokak számára nem volt meglepő, hogy egy olyan vezető került az egyház élére, aki közel áll hozzá szemléletben.

Prevostot világszerte jól ismerik az egyházi vezetők, hiszen korábban a Püspöki Dikasztériumot vezette – ez az egyik legfontosabb hivatal a Vatikánban.

Első beszédében meghatottan emlékezett meg elődjéről: „Még mindig a fülünkben cseng Ferenc pápa gyenge, de mindig bátor hangja, amint megáldott minket” – mondta, majd így folytatta: „Isten kezét fogva, egységben haladjunk előre.”

A választást megelőző napokban a bíborosok tanácskozásain már körvonalazódott, milyen vezetőt keresnek. Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője így fogalmazott:

„Egy prófétai lelkületű pápát szerettek volna, aki nem zárkózik be, hanem képes kilépni és világosságot vinni egy kétségbeeséssel teli világba.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Erdő Péter elmondta, mit gondol XIV. Leó pápa megválasztásáról
Beszélt a megválasztás menetéről, a pápa névválasztásáról és arról is, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során többször személyesen beszélt a most megválasztott egyházfővel.


Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm – nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.

Megjegyezte, ezt bizonyítja, hogy az új pápa megválasztása gyorsan megtörtént.

Az esélyesek között számon tartott magyar bíboros kifejtette, a konklávén „egy-egy választási menet során felbukkannak nevek, és amikor nő a többség, benne van a levegőben, hogy alighanem ő lesz, aki megkapja a szükséges szavazatszámot”. A bíboros a piaristák egykori általános rendfőnöke, Tomek Vince mondását idézte, miszerint a konklávén minden szavazási menetnek külön lelke van.

Megjegyezte: a világsajtó sok mindenkit esélyesnek tartott, köztük Prevostot is, de nem szerepelt az elsők között.

„Azt hiszem, ebben a tekintetben nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm”

– hangoztatta a pápaválasztó bíboros.

Erdő Péter elmondta, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása alkalmával ő maga elég sokszor beszélgetett Prevost bíborossal, aki nem sokkal korábban került a vatikáni kúriára, és mindjárt felelősségteljes megbízatást kapott a püspöki dikasztérium prefektusaként.

A világ püspöki kinevezése több mint felét Prevost és munkatársai készítették elő, ami nagy áttekintési képességet igényel – emelte ki Erdő Péter.

Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.

„Nem az állampolgársága, nemzetiségi hovatartozása, hanem inkább tapasztalati és emberi kapcsolati köre játszott szerepet”

– nyilatkozta a bíboros.

A XIV. Leó név választásával kapcsolatban, Erdő Péter kifejtette, hogy Prevost bíboros belső beszélgetésekben részletesen indokolta, miért így döntött.

Hangsúlyozta: az egyház társadalmi tanítását először nagy ívben XIII. Leó fogalmazta meg, és választ képviselt a kor legégetőbb problémáira, amelyek az ipari forradalomból, a munkások helyzetéből fakadtak. Mindennek a mély keresztény problematikáját az igazságosság kérdése képezte, és most XIV. Leó a mai világban is ezt érzi aktuálisnak.

A pápa úgy érzi, hogy a munkának az emberi méltósághoz való kapcsolatát, a munka értékét, az emberi kreativitást veszély fenyegeti, ami méltatlan körülményeket, a megbecsülés hiányát, kizsákmányolást jelenthet.

„További veszélyt képvisel, hogy az emberi munka feleslegessé válhat. A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia számos munkahelyet helyettesít, és sok ember úgy érzi, tevékenységére, így rá sincsen szükség (..) pedig Isten üres embert nem alkot” – mondta Erdő Péter.

XIV. Leó pápa első beszédének első szava a béke volt: „Krisztus békéjének a gondolatával lépett fel, ami krisztocentrikus szemléletre utal, amely legitimitást ad a társadalomra és a nemzetközi közösségre vonatkozó szavainak”.

Erdő Péter emlékeztetett, hogy a béke szorgalmazása folytonosságot képvisel: nemcsak Ferenc pápa, hanem már XXIII. János Békét a földön kezdetű, 1963-as enciklikája is békét sürgetett.

Erdő Péter az MTI-nek elmondta, hogy a pápa május 18-i miséjén ismét a Vatikánban lesz.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Ruff Bálint: A hazai politika hosszú évtizedek után először ismét nyíltan titkosszolgálati műveletek színhelyévé vált
A politikai elemző szerint példa nélküli, ami az elmúlt 48 órában Magyarországon történt. Úgy véli, hogy már az események egymás utáni felsorolása is olyan, mint egy kémfilm szinopszisa.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Példátlannak tartja Ruff Bálint, ami az elmúlt 48 órában történt Magyarországon. A politikai tanácsadó szombaton posztolt a Partizánon látható heti elemzőműsora, a Vétó Facebook-oldalára az egyre nagyobbra dagadó ukrán-magyar kémbotrányról.

„Egészen elképesztő, rég nem látott események zajlanak hazánkban csütörtök óta. A hazai politika hosszú évtizedek után először ismét nyíltan titkosszolgálati műveletek színhelyévé vált. Ami az elmúlt 48 órában történt, az szinte példátlan”

- olvasható az írás bevezetőjében.

„Az ember csak kapkodja a fejét, és próbálja megérteni, mi is történik. És nincs egyedül, ha Ön sem érti teljesen – mert lehet, hogy soha nem is fogjuk pontosan tudni, milyen erők mozdultak meg az országban. Már az események egymás utáni felsorolása is olyan, mint egy kémfilm szinopszisa:

– magyar kémek leleplezése Ukrajnában;

– a magyar kormány reakciója;

– a TEK akciója;

– drónvadászat;

– a fél ország „idegenügynöközése”;

– kölcsönös kiutasítások;

– a Fidesz-propaganda csúcsra járatása.

Szóval itt tartunk most” – sorolja fel az elmúlt néhány óra eseményeit Ruff, aki ezután arra is kitér, mi lehet a célja a történéseknek.

„Nem is szeretném egy pillanatra sem azt állítani, hogy értjük, mi zajlik, de azt látjuk, mi indult el:

a kampány új, talán soha nem látott szintre lépett. Orbánék célja egyértelmű: a Tisza Pártot idegen ügynöknek beállítani, aki magyar érdekek ellen más országokkal szövetkezik.

Ilyen vádak legutóbb a magyar történelem legsötétebb napjaiban hangzottak el – és sajnos tudjuk, mi lett azoknak a napoknak a vége...” - írja a politikai elemző.

„A Tisza Párt bizonyos értelemben helyzeti előnyben van, mert nagyobb és elszántabb szavazóbázissal rendelkezik, mint a Fidesz. De ahogy már sokszor mondtuk: a Fideszt soha nem szabad leírni. A teljes kormányzati erőforrás birtokában próbálja megfordítani a kommunikációt – a többi, esetleg más országokból érkező „barátai” segítségéről nem is beszélve” - zárja a bejegyzést Ruff Bálint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: