A Rovatból

Rubint Rékáék külföldi utazással zárják az évet

„Nagyon büszke vagyok Rékára, hogy ebben a helyzetben is összehozta a Maldív-tábort 41 fő részére” - írta Schobert Norbi a Facebook-oldalán. A kommentelők viszont nem teljesen értettek egyet az utazással.


"Minden előírást és szabályt betartva útnak indulunk" - így kezdte legújabb Instagram-posztját Rubint Réka. A bejegyzésben található fotón pedig Norbival és három gyerekükkel közösen pózolnak a ferihegyi repülőtéren. Természetesen mindannyian maszkban. A posztból pedig az utazás célja is kiderül.

"Hónapokkal korábban megbeszéltük, hogy ha semmi nem tiltja, utazással zárjuk ezt az évet. Először csak a közvetlen baráti csapatból, majd egy-egy belföldi táborból is jelezték, hogy szeretnének hozzánk csatlakozni.

Mivel a tavaszi Kuba és a nyári Ibiza Alakreform táborunk időpontja is át lett rakva 2021-re, így az Exit Travel utazási iroda lehetőséget adott az utasoknak, hogy - aki szeretne és távolinak vagy bizonytalannak érzi a kubai és ibizai utazást- átfoglaljanak erre az év végi pihenésre.

Így lett belőle egy 41 fős kis tábor"

- fogalmazott a posztban Réka, aki azt is leírja, nagyon bízik benne, hogy 2021-ben ismét lehetnek majd külföldi és belföldi táborok és minden újra a régi lesz.

Az utazásról pedig Schobert Norbi is posztolt a Facebook-oldalán.

"Most 2 hét pihenés és munka. Nagyon büszke vagyok Rékára, hogy ebben a helyzetben is összehozta a Maldív-tábort 41 fő részére. Sajnos több a tesztelés és a maszk, mint a fekvőtámasz, de egyszer ez is véget ér és 2021 kurva jó év lesz! Lapot húzok 21-re!!!"

- fogalmazott Norbi.

A kommentelők viszont nem értenek teljes mértékben egyet a Schobert-család utazásával. Persze sokan jó utat, kellemes pihenést kívántak nekik és azt üzenték: vigyázzanak magukra. De a beszólások sem maradtak el.

"A jelenlegi helyzetben természetesen nagyon fontos az ugri-bugri, ráadásul külföldön. De jár a taps, jó sokáig bírtátok itthon"

- írta az egyik kommentelő Norbi posztja alá.

"Nem szégyenlitek magatokat!!!! Nektek most is ez a legfontosabb?!? Szánalmas egy banda!!!!"

- fogalmazott egy másik kommentelő.

De Réka posztja alatt sem mindenki értett egyet az utazással:

"Példamutatásból elégtelen! Épp a sportolóknak és az egészséges életmódot közvetítőknek kéne elől járni: "Maradj otthon!" Magukért és másokért, függetlenül, hogy előtte-utána hányszor fogják hangoztatni, hogy negatív tesztjük van..."

- írta Réka egyik követője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” - Sarka Kata megbánta a mellplasztikát, ma már a természetességre esküszik
A háromgyermekes anya a természetesség híve lett. Ezt képviseli a Miss World Hungary zsűrijében, és a kislányát is erre tanítja.


Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.

„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik versenyigazgatója szerint a természetesség ma már sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség látszata. Úgy véli, a szépség nem feltétlenül a centikre szabott ideálokban rejlik, ezért saját életében sem követné már el a korábbi mintákat.

„Nem titok, hogy annak idején én is átestem mellplasztikán, de ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” – mondta.

Sarka Kata szerint sokat számít, milyen mintát lát egy gyermek otthon, ezért a lányát is arra neveli, hogy az egyszerűség és a természetesség igazi érték lehet.

„A válogatón is ott ült velem szemben a kislányom, és zsűrizés közben folyamatosan írogattam neki, hogy látod, mennyivel szebbek azok a nők, akiknek nincs túltöltve a szájuk, akik enyhe sminkben vannak és a természetességre törekednek? Ezeknek a szempontoknak a fontosságára a saját példámon keresztül is igyekszem felhívni a figyelmét.”

A szépségverseny zsűrijében is ezt az új értékrendet igyekszik képviselni. Elárulta: évről évre követi, hogy más országokban milyenek az aktuális trendek, milyen típusú lányokat delegálnak a versenyekre, de végül valamiért soha nem sikerül teljesen alkalmazkodnia hozzájuk, mert vannak saját szempontjai.

„Számomra például a természetesség kiemelten fontos, és ettől nehezen tudok eltérni.”

Kiemelte, hogy a verseny során nemcsak a megjelenés, hanem a kisugárzás is nagy szerepet kap, és az sem kizáró ok, ha valaki nem felel meg a hagyományos szépségideálnak. A zsűrizésről szólva hangsúlyozta, hogy szeretnének „különböző testalkatú lányokat bemutatni a nézőknek”. Így egyáltalán nem probléma, ha valakin van néhány plusz kiló, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ő viszi majd el a közönségdíjat vagy akár a koronát, mert olyan kisugárzása van, hogy az lenyűgözi őket.

A Magyarország Szépe – Miss World Hungary verseny időpontjai még nem ismertek, de a sajtónyilvános válogatókat a múlt héten megtartották a Bálna rendezvényközpontban. A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna Televízió fogja közvetíteni a királynő megválasztását, aki később a világversenyen képviselheti hazánkat.

A nemzetközi Miss World 2025 világdöntőt május 31-én rendezik az indiai Hyderabad városában, Telangana államban. Magyarországot a 2024-es győztes, Katzenbach Andrea képviseli a világversenyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem ülhetnek többé büszkén a tévé elé” – Orosz Barbara a családja miatt sajnálja, hogy kirúgták a TV2-től
A műsorvezető anyák napján búcsúzott szívszorító üzenettel a nézőktől. Megható sorokkal köszönte meg szeretteinek, hogy mellette állnak.


Orosz Barbara anyák napján megható Instagram-poszttal jelentkezett. A bejegyzésben köszönetet mondott édesanyjának és nagymamájának, illetve hangsúlyozta, mennyire fontos számára a családja támogatása, különösen most, hogy elküldték a TV2-től.

„Amikor ránézek a gyönyörű Anyukámra és Mamcsikámra, mindig hálát adok Istennek, hogy pont Őket rendelte ki arra a feladatra, hogy életet adjanak és támogassanak az utamon. Ami néha piszkosul nehéz feladat Nekik, de mindig és mindenben mellettem állnak, amiért életem összes napja sem lenne elég, hogy hálát mondjak” – írta.

A műsorvezető elárulta, hogy a családja mindig elfogadta az őt körülvevő eseményeket és változásokat, csak azt sajnálják, hogy ezentúl nem ülhetnek majd büszkén a tévé előtt, hogy korán reggel összekacsintsanak vele.

Barbi utoljára április 22-én vezette a Mokkát, azóta két új műsorvezető vette át a helyét. A műsorból való távozása mellett az is kiderült, hogy egy az egyben elváltak útjai a TV2-vel, mivel a Tűsarok című műsora ugyancsak megszűnik - igaz, nem azonnal, mert van még néhány előre rögzített adás, ami még képernyőre kerül.

A Blikk úgy tudja, hogy a TV2 azért döntött Orosz Barbara menesztése mellett, mert a viselkedése és megjelenése nem illeszkedett a csatorna családbarát attitűdjéhez. Emiatt állítólag többen is kifogásolták a személyét.

A műsorvezető egyébként 2019-ben csatlakozott a Mokkához, és összesen 15 évet töltött a TV2 kötelékében.

A távozása után az Instagramon így fogalmazott: a stílus szerinte maga az ember, ezért tisztelettel megköszönte azt a 15 évet, amit a csatornánál tölthetett. A poszt végén anyák napja alkalmából minden édesanyának, nagymamának és keresztmamának boldog ünnepet kívánt.

„Minden ölelésükből, minden beszélgetésükből erő és feltétlen óvó szeretet sugárzik felém, olyan, amit biztosan minden édesanya ugyanúgy érez, ha a gyerkőcére néz. Ha rosszcsont, ha nem. Iszonyúan hálás vagyok Nektek, hogy velem vagytok az utamon, hogy erős gyökereket biztosítotok és a Keresztmamimmal együtt olyan védelmi hálót feszítetek ki nekem, hogy ha mégis lepottyanok a földre és kicsit megtörik a csontom, akkor is pillanatok alatt beforrasztjátok, mert varázserőtök van” - fogalmazott.

„Aki pedig egyedül van most, mert elvesztette azt, aki számára a legfontosabb volt, egy nagy ölelést küldök, és erőt, hogy csak arra gondoljon, minden porcikánkban, tekintetünkben, vérünkben és nevetésünkben örökké velünk vannak Ők, akiknek az életet köszönhetjük” - zárta a bejegyzést Orosz Barbara.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Halle Berryből alig takart valamit a ruhája a Met-gálán, mutatjuk a ruhakölteményeket
A sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át. Voltak azért érdekes kreációk is.


Minden idők legunalmasabb Met-gálájaként hivatkozik a 2025-ösre a Daily Mail, az esemény rajongói szétkommentelték a napvilágra került videókat. Mindeközben a sztárok próbálkoztak újat és extravagánsat villantani, de ez néha nevetségességbe csapott át.

Nemcsak a régmúlt idők mutatós megjelenései, extrém, mégis a divatiparban ragyogó szettek maradtak el, több meghívott sztár, többek közt Blake Lively, Taylor Swift, Lady Gaga (igen, az illusztráció az extravagancia szó mellett), Jennifer Lopez, Ariana Grande és Katy Perry sem ment el a Met-gálára, pedig ők etalonnak számítanak - írta a Sassy.hu

Itt láthattok néhány sztárt, akik azért felöltöztek jól, kivéve Halle Berryt, aki kissé hiányosan:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sydney van den Bosch szülési szabadságra megy, kiderült, ki váltja a Szerencsekerékben
Az amszterdami születésű modell a TV2 műsorában árulta el, hogy kisbabát vár. A helyére Balogh Eleni érkezik, aki izgatottan készül az új feladatra a Szerencsekerékben.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Sydney van den Bosch a múlt héten, a TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be, hogy kisbabát vár. A TV2 most megerősítette, hogy a modell szülési szabadságra megy, ezért a Szerencsekerékben egy ideig nem szerepel Kasza Tibi mellett.

A csatorna közösségi oldalán azt írta: „Új korszak a Szerencsekerékben! Van den Bosch Sydney búcsúzik a műsortól, hiszen hamarosan anyai örömök elé néz. Most pedig

eljött az idő, hogy megismerjétek a vadonatúj szerencselányt,

Balogh Elenit! Hamarosan a képernyőn is találkozhattok vele!”

Az új szerencselány Balogh Eleni lett, aki elmondta: „Néztem adásokat, szerettem is, viszont nagyon örülök, hogy szerencselányként vagyok itt, mert szerintem játékosként nagyon béna lennék.”

Balogh Eleni modellként 2019-ben elnyerte a Miss Balaton szépségverseny első helyét. Később párjával, a labdarúgó Soós Dáviddal szerepeltek az RTL Nyerő Páros című műsorában.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: