Szakított Azahriah és párja – egy kommentből derült ki, hogy nincsenek már együtt Lunával
Azahriah párja évek óta az ismert influenszer, Luna volt, aki korábban Pumped Gabóval és VV Somával is járt. A fiatal nő akkor nagyon összetört, amikor megtudta, hogy kedvese megcsalta, de végül elnézte neki a félrelépést. Tavaly ősszel még úgy tűnt, hogy együtt maradtak, mostanra azonban kiderült: véget ért a kapcsolatuk.
Azahriah 2022 májusában egy koncert után a színfalak mögött egy rajongójával volt együtt, miközben barátnője éppen Mallorcán nyaralt. Luna sokáig nem akarta nyilvánosan felvállalni a nála 5 évvel fiatalabb előadóval való kapcsolatát, de a botrány miatt többször is megszólalt, és akkor még meg is bocsátotta a történteket.
– mondta akkor az influenszer, aki sokszor a koncertjeire is elkísérte párját.
Az elmúlt időszakban keveset lehetett hallani kettejükről, legutóbb tavaly szeptemberben egy madridi fesztiválról osztottak meg közös fotót. Luna „ néven kilenc hónapja újraindította a YouTube-csatornáját, ahova rendszeresen tölt fel videókat. A legutóbbi alatt azonban egy hozzászólásban árulta el, hogy már nincs párkapcsolatban.
Nem tudni, mikor ért véget a kapcsolatuk, ahogy azt sem, mi lehetett a szakítás oka, hiszen az influenszer még a korábbi, ToiToi WC-s botrányt is megbocsátotta az énekesnek.