SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rubint Réka könnyek között vallotta be: „Nagyon mélyről jöttünk fel”

A fitneszedző egy podcastben sírta el magát, amikor arról a nehéz időszakról, amikor ifjabb Schobert Norbiban talált támaszra. Elárulta, mit kért a fiától, miközben ő maga a padlón volt.


Rubint Réka a Nekem mondod? podcast legutóbbi adásának vendége volt, ahol Szabó András Csutival, Lotfi Begivel és Tóth Szabival beszélgetett többek közt a Sztárboxról, a gyerekeiről és a családi szövetségük erejéről.

A fitneszedző nagyon lelkesen szurkolt nagyobbik fiának, ijfabb Schobert Norbinak a Sztárboxban, aki végül el is nyerte a súlycsoportjában a bajnoki övet a vasárnapi szuperdöntőben. Ezzel már két bajnok is van a családban, hiszen a tavalyi évadban Schobert Lara is győzött saját kategóriájában.

Rubint Réka a podcastban elmondta, hogy ők klasszikus családmodellben, a hagyományokhoz hűen élnek. Schobert Norbival az elvet vallják, hogy nem nevelni kell a gyerekeket, hanem példát mutatni nekik, mentorként egyengetni az életüket.

Mint mondta, náluk nagyon fontos a kommunikáció, mindent megbeszélnek egymással. Nem erőltettek semmit a gyerekeikre, azt mondta nekik, hogy azt az utat járják, ami az ő útjuk, nekik, szülőknek csak az a fontos, hogy legyenek boldogok. Éppen ezért nagyon büszke most arra, hogy Norbika nyert a Sztárboxban, most pedig arra készül, hogy az Egyesült Államokban tanuljon tovább, ami régóta nagy álma volt.

„Norbika útját én nem járhatom, és ő sem járhatja az enyémet. Nekem is volt most egy nagyon kemény időszak az életemben és én azt mondtam neki: »Figyelj kicsim! Ez az én utam és megígérem neked, hogy én becsülettel végig fogom járni. Egyre kérlek, hogy legyél jó srác és az álmaidat ne add fel azért, mert én esetleg most egy picit gyengébb vagyok. Én pedig mindent megteszek azért, hogy te ebből semmit ne vegyél észre«”

– mondta Rubint Réka.

Elárulta azt, hogy volt közöttük egy erős megállapodás, ez segítette át őket az utóbbi időben a megpróbáltatásokon.

„Ennek most nagyon nagy jelentősége volt, mert mi nagyon mélyről jöttünk fel. Láttam őt összeomolva és kétségbeesve és én akkor sem eshettem kétségbe, hiszen mégis csak az édesanyja vagyok és egy anyának nem az a feladata, hogy a gyereke lássa őt összeomlani. Sírhattam, amikor ő nem látta, de nem akartam őt terhelni. Majd ezt az egészet, egyszer leírom a könyvemben...”

– mondta a fitneszedző, aki ekkor már a könnyeivel küszködött.

Elmondta, rendkívül büszke a fiára, aki ebben a helyzetben felnőtt, és édesanyja mentorává is vált.

„Ő és Zalán, nagyon nagy bizalmasai egymásnak, de Norbika tudott úgy az én szövetségesem lenni, hogy neki sem adta ki a titkunkat. Ez hatalmas dolog. Ő egy végtelenül jó ember, ahogy mindhárom gyermekünk az. Norbika ugyanakkor a mentorommá vált az utóbbi időben. Akárhová is megy majd az életben, meg fogja állni a helyét emberként, üzletemberként, férjként és apaként is.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

Via Bors


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget érhetett Molnár Áron házassága, állítólag már el is váltak a feleségével
Molnár Áron és Duda Éva kapcsolata több mint egy évtized után érhetett véget. A színész nem akart nyilatkozni a magánéletéről, ám nem cáfolta a Blikk értesülését.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 10.



Több mint egy évtized után véget ért Molnár Áron és Duda Éva házassága - írja a Blikk. A lapnak több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy a színész és a koreográfus már nem alkot egy párt, ugyanis elmúlt a szerelem.

A Blikk többször is próbálta elérni mindkettejüket, de nem sikerült őket szóra bírni. Molnár Áron ragaszkodott ahhoz, hogy a magánéletéről nem kíván nyilatkozni, a lap értesüléseit ugyanakkor nem cáfolta.

„Erről nem akarok beszélni”

– mondta szűkszavúan Molnár Áron.

A színész pár hete egy Instagram-oldalára feltett videóban azt is elárulta, hogy albérletben lakik. A Blikk szerint éppen a Csillag Születik forgatásán kényszerült váltani, mert ki kellett költöznie abból a lakásból, amelyben a házassága lezárása után kezdett új életet.

A pár szakításának már voltak nyilvános jelei: 2023 decembere után megszűntek a közös bejegyzések és a nyilvános rajongás a közösségi oldalaikon. Az utolsó közös posztok közel két évvel ezelőtt, a Sztárbox versenye alatt és után kerültek fel, amikor még úgy tűnt, a házaspár tagjai boldogabbak nem is lehetnének. Akkor még példaértékű volt, ahogy egymást támogatták a másik számára fontos projektekben.

„Baromi sok energiát tudsz megmozgatni, az adrenalint szerintem belőled akár szintetizálni is lehetne. Ilyen vagy „gyárilag”, de ehhez iszonyú odaadás kellett, eltökéltség és szorgalom. Nem spóroltad ki. Ahogy a szerepeidre készülsz, ugyanolyan komolyan vetted ezt is. Akár színház, akár aktivizmus, akár sport! Te meglódulsz a kihívásoktól és a maximumot hozod” – dicsérte Duda Éva a színészt a Sztárbox után.

„A feleségem egy fantasztikus tánctársulatot vezet 14 éve. 14 év alatt rengeteg csodálatos bemutatójuk, hazai és nemzetközi előadásuk volt. Folyamatosan telt házzal mennek az előadásaik, sorra halmozzák a díjakat, sikereket” – írta pár héttel korábban Molnár Áron.

A színész a szerelmének köszönhette Nagy Ervin barátságát is. A Kincsem sztárja két évvel ezelőtt megjelent könyvében elárulta, hogy korábban ő is Duda Éva kedvese volt. „Élettársak voltunk Évával életünk nagyon fiatal szakaszában. Mi már rég nem éltünk együtt, amikor ők összejöttek. Áront általa ismertem meg 13 évvel ezelőtt” – fogalmazott Nagy Ervin.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet a drogbotrányba keveredett T. Danny: beszédes videóval és egyetlen mondattal reagált
A fiatal előadó egy edzőtermi videóban mutatta meg, mit gondol a helyzetről. A rövid üzenet kettészakította a rajongótáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:

„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”

A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.

A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.

A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dráma a Sztárban Sztár All Starsban: egy nagy kedvencnek ért véget a verseny
Szinte tapintani lehetett a feszültséget a stúdióban, amikor a két énekesnő, Szandi és Nótár Mary sorsáról döntöttek a nézők.


A TV2 stúdiójában szinte tapintani lehetett a feszültséget vasárnap este, amikor a Sztárban Sztár All Stars két versenyzője, Szandi és Nótár Mary a kiesés szélére került. A műsor készítői egy villámszavazással adták a nézők kezébe a döntést, akik Nótár Maryt mentették meg,

így Szandinak kellett távoznia a show-ból.

Különösen drámaivá tette a helyzetet, hogy az énekesnőt az egész adás alatt elképesztő dicséretekkel halmozta el a zsűri.

Szandi emelt fővel, meghatottan búcsúzott a versenytől, amelyben a 24 indulóból a legjobb hétig jutott el.

„24-en indultunk el ebben a versenyben, én már arra is büszke vagyok, hogy a legjobb 7-ben ott lehettem. Örülök, hogy igent mondtam a felkérésre”

– mondta az énekesnő.

A Sztárban Sztár All Stars 2025-ös évada szeptember 7-én indult Till Attila műsorvezetésével, a zsűriben pedig Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András foglalt helyet. Az utóbbi hetekben több fordulat is borzolta a kedélyeket: egy héttel korábban még Szandi volt az adásgyőztes, akkor Mészáros Árpád Zsolt esett ki. Korábban pedig épp Nótár Mary bújt Szandi bőrébe egy produkció erejéig, ami akkor még a legendás énekesnőt is meghatotta.

A tegnapi adásban pedig egy történelmi pillanatnak is szemtanúi lehettek a nézők, ezúttal ugyanis a zsűri is átváltozott: Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András a legendás ABBA zenekarként lépett színpadra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Herceg Erika a Megasztárban vallott arról, hogy a bántások miatt néha már ő is elhiszi, nem érdemel sikert
Az énekesnő a Megasztár színpadán, egy dalpremier keretében tárta a nyilvánosság elé érzéseit. Új, „Sebzett” című szerzeményét saját sérelmei és az őt ért igazságtalan kritikák ihlették.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 09.



A Megasztár szombati élő adásában a zsűritag Herceg Erika nemcsak ítészként, hanem előadóként is színpadra lépett, és bemutatta „Sebzett” című új dalát, amely személyes élményeiből és korábbi sérelmeiből táplálkozik – írta a Blikk.

A 37 éves énekesnő egy érzelmekkel teli extra produkcióval üzent sorstársainak.

„Nagyon félek ettől a produkciótól, mert ennek a dalnak maga a mondanivalója elég mély, és átfogja az egész életemet, ami felszínre hozza azt a sebzett szívemet, ami néha fáj”

– mondta az énekesnő.

A dal inspirációjáról azt is elárulta, hogy néha ő is elbizonytalanodik mások véleménye miatt.

„Néha tényleg elhiszed embereknek, hogy te nem vagy érdemes arra, ahol vagy, pedig ők semmit nem tudnak rólad”

– vallotta be.

A műsorban többször is szóba került, hogy sokan megkérdőjelezik a kárpátaljai származású énekesnő eredményeit, mert nem ismerik annyira a pályáját, hiszen főleg Ukrajnában dolgozott. Erika korábban a saját versenyzőivel kapcsolatban is beszélt a bizonytalanságról, akikkel nagyon gyorsan erős kötődést alakított ki.

„Tudod, milyen fura az, amikor kivételes tehetségű emberek néha elbizonytalanodnak? Én is el szoktam, erről is beszéltünk. Én is tudok magam alatt lenni...” – mondta egy korábbi adásban. Az énekesnő mindenkit arra biztat, hogy ne bántsa magát mások véleménye miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk