Otthon egy tündér, az iskolában kezelhetetlen a gyerek? Na, de miért?
Ha azt mondom, te, aki ezt a cikket olvasod, felnőtt emberként is számtalanszor színészkedsz, talán kikéred magadnak. Talán elhúzod a szád szélét, hümmögsz egyet, és azt mondod, dehogy is, te egy őszinte ember vagy, aki minden szituációban önmagát adja.
De gondold csak végig, vajon tényleg ugyanúgy viselkedsz a főnököddel szemben, mint a házastársaddal? Talán ugyanolyan laza vagy a háziorvosnál is, vagy netán vele szemben kimért és túlságosan finomkodó? Mersz akkor is laza lenni, amikor céges értekezleten egyszer csak felbukkan a fő-fő főnök, akinek a szemében neked kell a létező legjobb és legalkalmasabb munkatársnak lenni?
És vajon ugyanolyan kimért és udvariaskodó vagy a sarki közértessel is, amikor a húsz deka párizsit kéred, de ő huszonhármat dob a mérlegre?
Bizony, felnőtt életünkben számtalanszor kell valamely álarc mögé bújnunk és talán ez így is van rendjén. Miből gondolnánk hát, hogy a gyerekek nem váltogatják a szerepeiket?
Ez a bejegyzés azon szülők számára lehet érdekes, akik azt tapasztalják, hogy gyermekük maga a megtestesült angyal otthon, miközben az iskolában a tanerő kezelhetetlennek, túlmozgásosnak, sérülékenynek titulálja őket. Vajon mi lehet egy-egy magatartásforma, avagy egy-egy szerep/álarc mögött, hogy ennyire markáns különbségek lehetnek.
Mi a teendő, ha ilyesmit tapasztalunk? Mit tehet a szülő, mit tehet a pedagógus?
Varga Szilvia családi mediátorral, konfliktuskezelési szakértővel, a csaladiproblemak.hu tulajdonosával beszélgetek ezekről.
Ha szülőként azt tapasztaljuk, hogy a gyerek viselkedése nagymértékben megváltozott, az mindig egy jelzés, sose hagyjuk figyelmen kívül. Az is változás, intő jel lehet, ha a gyerek jobban, szelídebben, visszahúzódóbban, csendesebben viselkedik.
Erre mondhatnánk, hogy végre a kis rosszcsont jól viselkedik, de ha eddig rosszcsont volt, akkor a "szobanövény" viselkedés nála komoly problémát jelezhet.
Akkor van a legnehezebb dolgunk, ha a gyerek otthon nem mutat jeleket, csak az iskolában. Erről többféleképp értesülhetünk: a pedagógus szóban jelzi a szülőnek (talán ez a legritkább eset), a gyerek magatartás jegye romlik, vagy beírásokat kap, más szülők jelzik felénk a problémákat.
- A pedagógusok miért nem jeleznek?
Egyrészt lehet, hogy nem veszik észre a jeleket, másrészt nem szeretnének vele foglalkozni, mert kényes kérdés, és nehéz kezelni. Ráadásul a pedagógusok nagy része nem kapja meg a szükséges eszközöket, módszereket ahhoz, hogy egy ilyen konfliktust hogy kezeljen, hogyan kommunikáljon. Ezt súlyosbítja a mai közhangulat, ami erősen pedagógus- és oktatásügy-ellenes, és ez rombolja a tanárok presztízsét, a beléjük vetett bizalmat.
- Mit jelezhetnek más szülők?
Ez már az iskolai zaklatás problémaköre lehet. A leggyakoribb zaklatásos esetek a bűnbakképzés, a strébernek való kikiáltás (és kiközösítés), a rivalizálás.
Érdekesség, hogy az iskolai zaklatásos esetek zömét fiúk követik el, kivéve egy típust, a kiközösítést, ebben a lányok "jók".
Ha a szülő jelez a másik szülőnek, az is egy kényes terület, pláne, hogy a mai online világban már szinte minden iskola minden osztályának van közös levelezőlistája vagy Facebook csoportja, így sokszor a zaklatott szülő a csoportnak ír, lincshangulatot előidézve, ami garantáltan nem old meg semmit.
- De akkor mit tehetünk mi, szülők, és mit a pedagógus?
Szülőként, ha a mi gyerekünk mutat tüneteket, akkor gondoljuk végig először azt, hogy otthon történt-e nagy változás? Ez lehet költözés, munkahelyváltás, testvér érkezése, iskolaváltás, családban elhúzódó betegség, haláleset, válás vagy sorozatos veszekedések, konfliktusok (még ha nem is a gyerek előtt veszekszünk!).
Ha semmi ilyesmit nem tudunk felismerni, akkor beszéljünk a gyerek tanáraival, történt-e az iskolában változás, új tanár, új szabályok az órákon, új szabályok a szünetekben (nem mehet ki az udvarra, nem játszhat bizonyos udvari játékokat, nem használhat egyes játékokat...)
Itt jegyezném meg, hogy a 4. osztályból 5. osztályba kerülés önmagában egy nagy "trauma", ez nagyon sok gyereknél okoz problémákat, sok tanulási zavar például ilyenkor válik szembetűnővé.
Ha itt sem jutottunk elég információhoz, beszélhetünk a szülőkkel, és itt lehet hasznos egy osztálylista. Kérdezzünk rá, hogy a játszótársak, barátok tapasztalnak-e változást a gyerekünknél, és ha igen, mit ill. tudnak-e segíteni feltárni, mi lehet az oka. Kérjük meg, hogy ha van információjuk, azt ne a csoportnak, hanem csak nekünk válaszolva írják meg.
A pedagógus feladata, hogy ha változást tapasztal, mindenképp jelezze nekünk, szülőknek, ne tartson tőlünk, persze fontos az, hogy hogyan közli ezt. Mi pedig fogadjuk a jelzést nyitottan, ne vegyük támadásnak, inkább segítségnek, mert lehetőséget kapunk a helyzet megoldására. Nem szerencsés, ha a pedagógus rossz jegyekkel, beírásokkal, büntetésekkel kezeli a visszatérő problémákat. Ez csak felületi kezelés. Az okokat nem szünteti meg, és a gyerek igazi problémáját nem oldja meg. Tartsuk észben, hogy nincs olyan, hogy rossz gyerek. Csak a viselkedése lehet rossz.
- Mi lehet a megoldás?
Sokszor csak arra volna szükség, hogy legyen egy harmadik fél - ő a mediátor -, aki nem érintett érzelmileg, nem kötődik sem az intézményhez, sem a családhoz, így tárgyilagosan, a megoldásra koncentrálva képes segíteni. Ezzel elkerülhető az ujjal mutogatás, a felelős keresése, a bizalomvesztés, az elmérgesedés. A legtöbb esetben nem is a gyereket kell "kezelni", mert ha kiderül és megoldódik az igazi ok, a gyerek magatartása is rendeződik. Persze őt is meg kell hallgatni, de fontos, hogy tudja, nem ő a hibás.
A mediátor segíthet az otthoni konfliktusok tisztázásában, iskolai vitás helyzetek megoldásában, de akár tanfolyami keretek közt módszereket is mutathat a pedagógusoknak, amelyek segítik a későbbi problémák kezelését.
- Mit lehet tenni a gyerekek közötti problémák megelőzéséért?
Az angolszász országokban már elterjedt módszer az ún. kortárs mediáció. Ennek lényege, hogy gyerekeket tanítanak meg arra, hogyan lehet semleges szakértőként elrendezni, mediálni a gyerekek közötti vitákat, akár zaklatásos esetekben is. A módszer alapja az empatikus kommunikációs technika, ami segít a gyerekeknek felismerni saját érzéseiket, szükségleteiket, és megtanít arra, hogy a másik fél érzéseit és szükségleteit is mérjék fel, fejtsék meg.
Így ha empátiával fordulnak egymáshoz, akkor megoldódnak ill. legtöbb esetben ki sem alakulnak a viták. Ez a kommunikáció már alsó tagozatos kortól tanítható, de ha kedvet kapunk hozzá, akkor felnőttként is elsajátítható. Sokat segíthet a kamaszkor átvészelésében is.
Sokszor látjuk, hogy a kamaszok nem (csak) az iskolában, hanem otthon (is) nehezen kezelhetőek. El kell fogadnunk, hogy ez természetes velejárója a kamaszkornak - távolodniuk kell a családtól, a biztonságos környezettől, saját gondolkodást, baráti kört, szemléletmódot kell kialakítaniuk, testileg is érettebbé válnak, szükségleteik változnak -, de nem kell, hogy annyira fájjon, ha megtanulunk kommunikálni velük.
