Itt a legjobban várt magyar sorozat: Bróker Marcsi olyan legenda lesz, mint Repülős Gizi vagy a Viszkis
FIGYELEM! A cikk kisebb SPOILEREKET tartalmaz!
Nagyon érdekes a Bróker Marcsihoz hasonló alkotások lélektana. " A filmsorozatot valós eset ihlette, de a megjelenített események, szervezetek, karakterek és egymáshoz való viszonyaik a képzelet szülöttei" írják ki a film elején. De ez csak egy kötelező kör, ami valójában sem az alkotókat, sem a nézőket nem érdekli különösebben. Mostantól ez Bróker Marcsi története, és azok, akik látják, bármiféle kritika nélkül beveszik majd. Ugyanúgy, ahogy tényként kezelik, hogy személyesen Dobrev Klára adott utasítást 2006-ban a tüntetők szétverésére, vagy azt, hogy Freddie Mercury a 80-as évek közepén otthagyta a Queent, hogy szólókarrierbe kezdjen.
Bróker Marcsi a magyar kriminalisztika 21. századi történetének emlékezetes figurája, olyan "előkelő" társaságban forog a neve, mint a Viszkis, Tribuszerné, és lehet, ennek a sorozatnak köszönhetően egyszer majd
Mindazonáltal jobban jár mindenki, ha a Bróker Marcsi sorozatot fikcióként kezeli, és nem kezdi el találgatni, mi benne a valóságmorzsa.
Erős alkotógárda állt össze az idei ősz legjobban várt magyar sorozatához. Diet Edit producer és férje, Geszti Péter neve összeforrt az igényességgel. A vezető író A nyomozót vagy a Terápiát is jegyző Gigor Attila. Herendi Gábort aligha kell bemutatni bárkinek, bár meglehetősen megosztó alkotó, az vitathatatlan, hogy számos közönségsiker fűződik a nevéhez. A másik rendező, Fazekas Máté Bence pedig olyan alkotásokkal hívta fel magára a figyelmet, mint a Kilakoltatás vagy az Apám szíve.




A sorozat a végén kezdődik: tanúi lehetünk Bróker Marcsi letartóztatásának Belize-ben. Majd visszatérünk a kezdetekhez, a 90-es évek végére. Innentől a sorozat ide-oda ugrál a két idősík között, míg nem a sorozat végén össze nem találkozik a kettő.
A 90-es évek végén Marika (Bacskó Tünde) immár 25 éve dolgozik egy karcagi bankfiókban. Amikor az igazgató nyugdíjba megy, mindenki arra számít, hogy Marikát nevezik ki a helyére. Ám ahogy ilyenkor lenni szokott, inkább egy külső embert hoznak, a csinos, fiatal ám okos és agilis Angélát (Szilágyi Csenge).
Marika érthetően búskomorságba esik, amiért így átléptek rajta, főleg, mikor a fiatal kolléganő ahelyett, hogy előadná a saját ötleteit, Marikától várja az újító javaslatokat. Marika frusztrációját fokozza, hogy a családja többi tagja mind épp az álmait próbálja megvalósítani. Férje, Feri (Thuróczy Szabolcs) lángossütőt üzemeltet, lánya, Csilla (Tóth Zsófia), kozmetikai szalont nyitott. Fia, Norbi (Martinovics Máté) még érettségi előtt van, és futballistának készül – bár később kiviláglik, hogy ez sokkal inkább az apja, Feri álma, mint az övé.
Marika úgy érzi, mindenki azt várja, hogy a fix állásával és fizetésével biztosítsa a családnak a stabil hátteret azért, hogy mindenki más úgy élhesse az életét, ahogy tetszik. Pedig neki is vannak álmai: valaha stewardess szeretett volna lenni. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve felmond a bankban, hitelt vesz fel és Kunviator néven utazási irodát nyit.
Csak hogy a kezdeti lendület gyorsan elakad. Norbi komolyan megkárosít egy helyi üzletembert, Kálmánt (Anger Zsolt), és hogy elkerüljék a feljelentést, Marikának a teljes kezdőtőkéjét oda kell adnia a férfinak. Ráadásul azzal kell szembesülnie, hogy az utazásai senkit nem érdekelnek. Bár a régi ügyfelei felkeresik új irodájában, de csak azért, mert mind azt szeretné, ha a befektetéseiket továbbra is Marika kezelné.
Az asszony eleinte hárítja, hiszen nincs engedélye ilyen tevékenységre, és az önbizalma sem elég nagy.
Persze szó sincs arról, hogy bárkit meg akarna károsítani: mindent precízen könyvel, szerződést ír az ügyfelekkel, a rábízott pénzt valutába fekteti, és ígéretéhez híven, a bankinál sokkal kedvezőbb kamatokat biztosít. Egészen addig, amíg el nem következik az első pénzügyi válság, amikor a bizalmukat vesztett ügyfelek egyszerre akarják kivenni a tőkéjüket. Marika régi szerelme, a gazdag vállalkozó, Gyula (Terhes Sándor) bíztatására úgy dönt, kihasználja azt a bizalmi tőkét, amit 25 év alatt szerzett Karcagon, és meggyőzi az embereket, hogy hagyják nála a pénzüket.
Innentől egyre többet kockáztat, kezd ráérezni az édes élet ízére. A városban is egyre nő a befolyása, részesedést szerez a helyi kábel tévéből, lekenyerezi a polgármestert, Sándort (Ficzere Béla), mindenki a tenyeréből eszik. De meddig lehet ezt folytatni? Marika minden krízis helyzetre azt mondja: "Megoldom!" És részben tehetségének, részben szerencsének, részben befolyásos barátoknak köszönhetően sokáig tényleg megússza a meredek szituációkat.



Miután ismerjük a sztori végét, az izgalmat nem az adja, hogy mi fog történni, hanem mikor és hogyan jutunk el odáig. Egyfajta Colombo dramaturgia: végig tudjuk, ki a bűnös, csak azt nem, hogy fog lelepleződni. Kicsit a Totál szívás is eszünkbe juthat, hisz itt is azt láthatjuk, hogy csúszik egy alapjában véve jóravaló, semmi rosszat nem akaró ember egyre mélyebbre a bűnben.
A Bróker Marcsi nagyon profin összerakott sorozat, és szórakoztató is, ugyanakkor néha az az érzésem, túlságosan rutinból készült. A szerzőknek a kisujjában van a forgatókönyvírás, viszont éppen ezért nagyon sok a panelmegoldás.
Amikor például az elején Marika megérkezik a bankba, és csodálkozva szembesül az új, fiatal kolléganővel, Angélával, azonnal tudhatjuk, hogy Marika nem fogja megkapni az igazgatói kinevezését. Vagy amikor a lánya, Csilla észreveszi, hogy valaki lopja a hajfestéket a szalonból, nyilvánvaló, hogy ennek hamarosan jelentősége lesz.
Ugyanakkor vannak nagyon szépen felépített pillanatok is. Például amikor több részen keresztül várjuk, hogy mikor találkozhat az immár letartóztatot Marcsi a családjával, és ők hogyan fogadják majd.
A karakterek elég jól ki vannak dolgozva, a legkisebb epizódszereplő is próbál több lenni egyszerű, kétdimenziós papírfiguránál. Amihez persze kellenek a remek színészek is, akiknek a játéka sok esetben – nyilván szándékosan – a profi és a civil szereplő határán mozog, ami valahogy hihetőbbé teszi az egészet.
Két nagyon finom, érzékeny alakítást láthatunk. Az egyik a főszereplő, Bacskó Tünde, akinek szívből kívánom, hogy meghozza ez a sorozat a kiugrást, mert kiváló színésznő, és izgalmas lenne látni, mire képes más típusú szerepekben. Az ő megformálásában Bróker Marcsi nem egy megátalkodott bűnöző, hanem egy gyarló, sokszor önmagát is becsapó, hús-vér nő. Anya, feleség. Egy olyan ember, akin kicsit átlépett a történelem, aki még abban szocalizálódott, hogy ha jó vagy és szorgalmasan dolgozol, akkor szép lassan felérhetsz a szamárlétra tetejére. Csakhogy közben megváltozott a világ, és kiadták a jelszót: fiatalítani kell. Bróker Marcsi lehetne akárki, aki néhány rossz döntés és kísértés hatására rossz irányba indul. Lehetne a szomszédunk, a kolléganőnk, az anyukánk.
A másik alakítás, amit kiemelnék, Thuróczy Szabolcsé. Szabolcs az egyik legtöbbet foglalkoztatott színészünk, nagyon ismert, nagyon népszerű, és lássuk be, sokszor nagyon hasonló szerepeket osztanak rá. Ő a hőbörgésre hajlamos, kicsit vagy nagyon alkoholista, erőszakos, de azért szerethető családapa. Thuróczy mégis képes mélységet vinni a sablonokba. Amikor az ember azt várná, hogy robbanjon, visszakapcsol, és ettől sokkal nagyobb feszültséget teremt. Az pedig, ahogy a feleségét a börtönben meglátogató, időskori Ferit játssza, annyira finom, hogy szavakat sem találok rá. Bacskó és Thuróczy olyan kémiát teremt az idősödő házaspár között – akik a beszélőn épp csak egymás kisujját érinthetik meg –, am igazán különleges.
Sokszor volt az az érzésem, hogy a sorozat nagyon relativizálni próbálja Bróker Marcsi bűneit, és bár nyilván nem menthetőek fel az ügyfelei sem, akik kapzsiságtól vezetve, a nagyobb hozam reményében vitték hozzá a pénzt "okosba", nem pedig a bankba, azért alapvetően ők mégiscsak áldozatok.
A sorozat nagy erénye a korábrázolás, ami a zenék kiválasztásánál kezdődik. Elhihetitek, hogy nem vagyok, és soha nem is voltam különösebben nagy rajongója sem a Carpe Diemnek, sem az Animal Cannibalsnak.
Mondjuk egy olyan osztálytárssal, akivel régen utáltátok egymást, és most mégis örültök, ha összefuttok. Instant odavarázsolta az ezredforduló hangulatát, és a készítők gondosan ügyeltek rá, hogy a korszak benne legyen minden díszletben és kellékben is. Szóval a hozzám hasonló X-eknek már csak nosztalgiából is érdemes megnézni a 6 epizódos minisorozatot.



A színészekre nem lehet panasz, mindenki hozza, amit kell. A rendezők jó érzékkel vegyítettek az ismeretlenebb szereplők közé ismerős arcokat. Cseke Katinka a városi tévé vezetőjének szerepében vagy Rezes Judit mint ügyvéd üdítő színfolt, akárcsak a Kálmánt alakító Anger Zsolt vagy a polgármester bőrébe bújt Ficzere Béla, akit szerencsére egyre többet láthatunk egyre nagyobb szerepekben a tévében és a filmvásznon. Kicsit sajnálom, hogy a Norbi barátnőjét, Anitát játszó Mosolygó Sárának nincs igazán lehetősége megmutatni, mit tud. Az esetek többségében a háttérben van, alig mond néhány szót.
Bróker Marcsi története egyelőre csak az RTL+ premiumon streamelve érhető el. Akinek van lehetősége, mindenképpen nézzen bele, szerintem ott fog ragadni, de reméljük, hogy idővel a tv programban is találkozhatunk vele.