A Rovatból

"Mindig kérdezik: hogy bírod ezt?" – gyógyíthatatlan gyerekek ápolói meséltek

A törökbálinti Tábitha házban minden nap azon dolgoznak, hogy a súlyos beteg gyermekek és családtagjaik életét megkönnyítsék.


A törökbálinti Tábitha Gyermekhospice házban járunk, ahol súlyos beteg, gyógyíthatatlan gyermekeknek nyújtanak segítséget - azaz ápolást, gondozást és sok-sok jókedvet.

A tiszta, rendezett előszobában Dr. Benyó Gábor főorvos fogad, továbblépve a tágas nappaliban már nővérek, önkéntesek és izgatottan rikácsoló gyerekek, de még egy gyönyörű spániel is minket figyel.

IMG_1381IMG_1384

A háznak egyáltalán nincs kórház- vagy gyermekotthon-hangulata; olyan érzésem van, mintha csak ide beszéltük volna meg a találkozót, mert az itt lakó család kölcsönadta nekünk csinos, teraszos otthonát. Nem rosszak a megérzéseim: kiderül, hogy itt eredetileg tényleg egy szokványos családi hajlék épült. Azután valami ennél is sokkal hasznosabb funkciója lett.

A doktor úr magunkra hagy bennünket, és eltűnik a rendelője ajtaja mögött. Én pedig beszélgetésbe elegyedem Paróczi Zsuzsa önkéntessel, aki két és fél éve jár a Tábitha házba.

Amikor nyugdíjba ment hosszú pályafutása után, azt gondolta, rettentően fogja élvezni, hogy innentől pihenhet. Eltelt egy-két év, és egyre nagyobb ürességet kezdett érezni.

A Tábitha ház hirdetését olvasva jelentkezett nárciszosztogatásra - ugyanis ilyen rendszeresen van Budapest forgalmas pontjain: nárciszokat osztogatnak a járókelőknek, így hívják fel a figyelmet a felnőtt hospice fontosságára.

- Jelentkeztem, elmentem, és egy lánnyal beszélgetésbe elegyedtem, aki azt mondta, ez az önkéntes munka nekem való. Eljöttem, és itt ragadtam - mondja a kezdetekről Zsuzsa.

- Mi volt az, ami magával ragadta?

- Az, hogy kiszolgáltatottak a gyerekek, és szükségük van a segítségre. Aztán végül is rájöttem arra, hogy én itt nem is elsősorban a gyerekekért, hanem inkább a nővérekért vagyok. Rengeteg terhet le tudunk venni a vállukról: mosás, vasalás, főzés, és így tovább. Így többet tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Persze abban is részt veszünk, ahogy őket gondozzák. Segítünk a pelenkázásban, vagy elmegyünk sétálni a kicsikkel... a nővéreknek pedig több energiájuk marad a szakmai értelemben vett ápolásra.

"
A világon mindenütt szükség van az önkéntesekre, nélkülük nem működnének rendesen a dolgok.

Van köztünk olyan, aki az informatikában jártas, ő abból veszi ki a részét. Vagy például itt van Erika, aki a kutyussal végez nagyszerű munkát.

IMG_1319

Oda is lépek a kanapén üldögélő Tuza Erikához, akinek lábánál csodaszép, bongyor szőrű spániele várakozik. Erika nyolc éve indult el a kutyaterapeuták útján, a házba négy éve jár. Két négylábúval, Fridával és Majával dolgozik - a jelenlévő a fiatalabbik, a szintén négyéves Frida.

- Mindkét kutyának le kellett tennie egy kétfordulós vizsgát: az egyik egy temperamentumvizsga, amiből kiderül, mennyire szívesen lépnek reakcióba az emberekkel, mennyi bennük az agresszivitás, mennyire tudom könnyen kezelni őket. A másik egy gyakorlati vizsga volt, gyerekekkel.

- Mi történik pontosan egy-egy itteni alkalommal?

- Általában 15-20 percet töltünk el, de soha nem tudom, ki fog ránk várni. Az első és legfontosabb az, hogy a gyerekek kedélyállapotát javítsuk, csökkentsük a szorongását. De mivel elég gyakran itt vannak a szülők is, ez egy borzasztóan komplex folyamat. Jöttünk már mentesítő, tranzitellátásra, jöttünk már életvégi ellátást csinálni - ilyenkor természetesen az a cél, hogy egy utolsó pozitív élményt kapjon a kicsi.

IMG_1190

- Van olyan élménye, amit kiemelne az elmúlt négy évből?

- Egy már nagyon rossz állapotban lévő kisfiú, akit életvégi ellátásban részesítettünk, állandóan a kutyákról kérdezgetett, de valami kimeríthetetlen mennyiségben. Festem-e a körmüket, kutyafagyit vettem-e már nekik, jártunk-e már kutyapékségben... Minden alkalommal, amikor kiléptünk az ajtón, megkérdezte: "De ugye még visszajössz?" Őáltala tapasztaltam meg, hogy ezek a kis betegek az utolsó pillanatig gyerekek maradnak.

"
Volt olyan kisgyerek, akihez pár nappal a halála előtt jöttünk be. Az édesanyja elsírta magát, és a kicsi vigasztalta. Azt mondta: Ne sírj, anya, nem lesz semmi baj.

Bakó Piroska még csak három hete érkezett, de korábbi főfoglalkozása már a másodállása lett.

- Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, ez nem munka, ez egy hivatás. Ha kell, jövök éjjel is, bármikor, amikor segíthetek nekik, itt akarok lenni. Mindig kérdezik: "hogy bírod ezt?" Ez olyan, mintha a kőművestől kérdeznék, hogy bírja, hogy betont kell keverni.

- Az ön számára nem is nehéz itt dolgozni?

- Dehogynem, érzelmileg nagyon nehéz. De ez egy csodálatos hivatás.

IMG_1167IMG_1227

Egy babakocsiban ülő kisfiúhoz lépek oda, aki már Erikával folytatott beszélgetésünk alatt is hangosan rikkantgatott, nyöszörgött. Ödönnek hívják. Megkérdezem a nővéreket, mivel kell ennek a négyévesforma kisgyereknek küzdenie. Gyengék a légzőizmai, nehezen nyel, szájon át nem is tud enni. Egy gasztrotubusba pumpálva kapja a tápszert, három óránként egy óra hosszán át. Emellett kétoldali csípőficama van, tehát figyelni kell rá, hogy a lábait ne nyújtsa ki - sajnos ez óhatatlanul is megtörténik, az imént is azért volt az a kis sírás.

IMG_1297IMG_1221

Egy másik kisfiúhoz, Mátéhoz épp most lép be az édesanyja, Ildikó. Odamegyek hozzájuk. Ildikó hallássérült: a számról olvas, úgy beszélgetünk.

Elmeséli, hogy egyedülálló anyaként neveli beteg gyermekét, és a Tábitha ház óriási megkönnyebbülést hozott az életébe: így van ideje egy kicsit pihenni is. Hihetetlen öröm volt számára, amikor először tudott újra átmenni a barátnőjéhez.

Máté mellett ott áll Hegedűs Judit, úgy látom, most épp nincs elhavazva, elcsípem hát egy pár kérdésre.

- Mióta van itt?

- Március óta. Az I. számú Gyermekklinikán kezdtem a pályafutásomat, ismertem az itt kinevezett főnővért, Marcsit, és Benyó doktort. A gyermekklinika után másfelé vettem az irányt, aztán viszont én kerestem meg Marcsit és a doktor urat a kérdéssel, hogy van-e itt hely. A mellékvágányokon töltött éveim alatt rájöttem, hogy gyerekek között érzem jól magam, és különösképp a súlyosan sérült gyerekek segítését érzem küldetésemnek.

"
A férjem is mondta már: Judó, amióta itt dolgozol, azóta teljesen más vagy otthon. Azóta minden nyugodt.

Persze eleve nem vagyok egy ideges típus, de ez a ház más perspektívába helyezi a dolgokat. Nagyon örülök, hogy itt dolgozhatok, nem tudok meghatódás nélkül beszélni erről a házról.

IMG_1245IMG_1260

Judittól elköszönve levezetnek minket a ház alsó szintjére, az életvégi apartmanba, ami most üres. Egy külön kis lakásba lépünk be, konyhával, mosdóval és nyugodt szobával azoknak a gyerekeknek és családjuknak, akik már nem sokat lehetnek együtt. Az életvégi apartman lényege, hogy a gyermek nyugalomban, családi körben tölthesse el utolsó heteit, miközben mind a szerettei, mind a szakmai segítség ott van, helyben. Természetesen a doktor úr, a nővérek és az önkéntesek minden teendőt ismernek azután is, hogy a beteg eltávozott.

Legutóbb egy népes család gyermeke feküdt az itt lévő ágyban. Mivel a család kultúrája szerint egy haldokló utolsó napjaira mindenki félredob minden mást, beleértve a munkát és az iskolát is, hogy együtt lehessen búcsúzni készülő szerettével, előfordult, hogy ebben a kicsi apartmanban 21-en voltak egyszerre. De nem okoztak fennakadást a ház életében.

IMG_1330

Az apartman mellett lévő kis közösségi teremben, ahol a különféle alkalmakat és összejöveteleket rendezik, Révész Renáta pszichológus szobájába jutunk. A kényelmes ülőhely mellett tesztek, játékok, bábok várakoznak a polcokon.

Renátával már készítettünk interjút korábban, de most is beszélgetésbe elegyedünk. A szakember elmagyarázza: ő azért van itt, hogy a helyzetből adódó lelki nehézségeken enyhítsen, akár a gyermek, akár az érintett családtagok esetében. Hiszen számtalan kérdés és fájdalmas vagy kétkedő gondolat van, amit a szülő, a nagyszülő vagy a testvérek nem tehetnek csak úgy szóvá beteg családtagjuk jelenlétében. Renáta hozzáteszi: magától értetődően ezek a beszélgetések nem rövidek.

- Mikor kezdett el itt dolgozni azon, hogy ezeket a pokolian nehéz élethelyzeteket, amennyire lehet, megkönnyítse?

- A Tábitha ház 2011-ben egy augusztusi napon nyílt, én pedig két hónapra rá már itt voltam.

- Önt is a küldetéstudat hozta ide?

- Az egyetemen a kulturális antropológia szakot végezve számomra a halálkutatás volt az, ami másoknak bármilyen kutatási terület. Azt láttam, hogy a halál témáján mindenki megdöbben, én viszont nem. Márpedig egy szakmát annak kell csinálnia, akinek megy, és nem annak, akinek nem. Adódott tehát a gondolat, hogy ez lehet az utam.

"
Például a játékok során, amelyeket itt játszunk, engem számtalan módon megölnek. Ez nekem természetes. Egy szülő ezt érthető módon nem igazán bírná.

Volt egy betegem, aki az onkológián fekve végignézte, ahogy egy másik beteg meghal. A körülötte lévők ezután egyre csak azt hajtogatták neki: ne gondoljon rá, mert neki a gyógyulására kell koncentrálnia. Ez nem helyes, a gyászt meg kell élni, és semmiképp se szabad elnyomni. Így én pontosan az elhunyt betegtársáról beszélgettem vele jó sokat, és hagytam, hogy mindent elmondjon, ami a szívét nyomja. Hálás volt érte.

IMG_1401

Lassan elköszönünk Renátától és a háztól. A doktor úr kísér ki minket, és a kertben még megmutatja az itt elhunyt gyermekek neveivel készült emlékköveket. Mindenkinek készül egy ilyen, aki a Tábitha házban hunyta le végleg a szemét.

A Tábitha házról szóló cikksorozatunk következő darabjában Dr. Benyó Gáborral folytatott beszélgetésünket olvashatod, aki a hospice ház működéséről adott pontosabb leírást: milyen úton kerülhet ide egy beteg, milyen vizsgálatok szükségesek hozzá? Mi az eljárás az életvégi apartmanban? És persze: hogyan született meg egyáltalán a Tábitha ház?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Mehringer Marci: Van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg
Mehringer Marci rengeteg támadást kapott kormánykritikus dalszövege miatt, de szerinte generációjának többsége hozzá hasonló dühöt érez. A 23 éves énekesbe Nagy Feró is beleállt, akiről azt mondja, csak egy megvezetett idős ember.


Mehringer Marcit az X-Faktor 10. évadában ismerhette meg az ország. A fiatal énekes akkor a negyedik helyen végzett. A műsor után zenekart alapított, több dalukkal is szép eredményeket értek el, az igazi sikert számára a 2025-ben megjelent Szar az élet című száma hozta meg. A 23 éves zenész ebben a saját magát és a kortársait érintő problémákról, érzésekről énekel.

A dallal hamar a kormánypárti sajtó célkeresztjébe került, és a közösségi oldalakon is sokan kritizálták részben a szöveg, részben pedig amiatt, hogy egy előadó miért foglalkozik politikai kérdésekkel. De Nagy Feró is többször beszólt neki. Marcival most arról beszélgettünk, hogyan élte meg a negatív kritikákat, és számított-e egyáltalán ekkora visszhangra. De a fiatal zenész azt is elárulta, hogyan látja ma Magyarországot és a saját generációját.

– A Szar az élet című számotok eléggé megosztó, hozzád milyen visszajelzések jutottak el?

– Ennek a dalnak valóban olyan ereje van, ami korábban más számunknak nem volt. Sokkal inkább a figyelem középpontjába kerültünk.

A propagandát leszámítva összességében inkább pozitívak a visszajelzések.

Sokan elmondják, hogy ők is ugyanígy gondolják a dolgokat. De azért van sok Marika néni meg Pista bácsi, aki Facebookon leírja, hogy dögöljek meg.

– Ilyeneket is írnak neked?

– Persze. A Facebookon mostanra azért már az idősebb korosztály van jelen, és talán ez az a platform, ahová leginkább beférkőzött a politika. Sőt, a Facebook kb. már csak politika... tele van a hírportálok cikkeivel. Egyébként a hírekkel többnyire én is ott találkozom, ott olvasok politikai, közéleti tartalmakról. Illetve Facebookon van talán a legtöbb negatív komment is. Az már természetes, hogy mondjuk másfél-kétmillióan megnéznek egy videót, van alatt 3-4 ezer komment, aminek a fele az biztos, hogy ilyen.

– Hogyan kezeled ezeket a negatív kommenteket?

– Őszintén szólva engem ezek nem érintenek meg. Nem tudok most már ezeken izgulni, nem húzom fel magam rajtuk. Az az igazság, hogy az ilyenekhez az ember egy idő után hozzászokik. Másfelől mindenkinek szabad véleményt nyilvánítani: ha valakinek nem tetszik az, amit csinálok, az is teljesen rendben van.

– Mennyire számítottál arra, hogy ekkorát fog menni ez a dal, és hogy ilyen megosztó lesz?

- Nyilván reméltem, hogy nagyot fog menni, de arra nem számítottam, hogy ekkorát. A hatását illetően abszolút nem számoltam azzal, hogy gyakorlatilag mindenhová el fog jutni, és hogy ekkora port kavar majd. Azt gondoltam, hogy azért lesz sok-sok fiatal, aki ezzel rezonálni fog. És abszolút beigazolódott számomra, hogy ami ebben a dalban van, ez a fajta düh, az nem kizárólag bennem él, hanem ez tényleg egy valid érzés a fiatalok többségében. Az az igazság, hogy

nemcsak én, de a legtöbb barátom is ugyanazt éli át: nincs hol laknia, nagyon drága az albi, rossz az oktatás, szar az egészségügy... Igazából ez a dal kigurult belőlem, szóval nem kellett sokat gondolkoznom rajta, könnyen jöttek a szavak.

A legnehezebb része inkább az volt, hogy mi az, amit kiveszünk belőle, merthogy van legalább 50 sor, ami nem került bele, hiszen túl hosszú lett volna. De ezek megvannak, és talán majd egy másik dalban még előveszem. De egyébként most úgy érzem, hogy nem feltétlen szeretnék több hasonló jellegű, kimondottan politika tartalmú dalt.

– Miért?

– Elsősorban azért, mert nem akarom, hogy ez öncélúvá váljon.

Én nem pénzt akarok ezen keresni. A zene számomra a művészetről szól, meg arról, hogy elmondjam, amit érzek, és nem arról, hogy felüljek erre a hype-vonatra.

Egyszer elmondtam, amit akartam, meg ami bennem volt, de számomra egy kicsit furcsa lenne, ha innentől újra és újra arról írnék dalt, ami szar az életben.

– Mondtad ezt a hype-vonatot, és az tény, hogy az utóbbi időben egyre több olyan előadó van, akik akár a zenéikben, akár a színpadi megnyilvánulásaikban foglalkoznak a politikával. A propaganda ezekre művészekre rendre reagál. Te is így jártál. Sőt, téged a nyíltan fideszes Nagy Feró is bekóstolt. Benned hogyan csapódott ez le?

– Az ő esete elég érdekes...

Nem akarom megbántani sem őt, sem a korosztályát, de ő végső soron egy idős ember, akinek a korát szépen kihasználják. Kicsit olyan, mint egy báb, és rossz ezt látni.

Én találkoztam vele, és ő egyáltalán nem egy rosszindulatú figura, csak egy megvezetett idős ember, aki ráadásul valószínűleg még pénzt is kap azért, hogy hülyeségeket beszéljen a tévében. Egy eseményen előttük léptünk fel, és mondtam neki, hogy nyugodtan nézze végig a koncertünket. Ott állt a színpad szélén végig, láttam rajta, hogy amúgy meg élvezi a zenéinket... és közben a médiában meg tök mást kell mondjon, vagy csináljon. Persze ettől még nem akarom az ő felelősségét tompítani ebben az ügyben, de baromi szomorú ezt látni. És

az a legrosszabb az egészben, hogy ő olyan ember, aki egy időben szép dolgokért és nemes célokért lázadt, és most egy nagyon hasonló rendszernek a katonája.

– Egyébként szerinted egy zenésznek mennyire dolga az, hogy politikával foglalkozzon?

– Szerintem egy alkotó embernek mindig kritikusnak kell lenni, hogy képezzünk valamilyen fajta ellenpólust. Én azt gondolom, hogy egy jó zenész örök ellenzéki, akkor is, hogyha egy olyan kormány van éppen hatalmon, akiknek az irányítása alatt jól működik az ország.

Szerintem Magyarországon egy kicsit el vannak csúszva a dolgok, mert azt gondolják az emberek, hogy a politikusok a mi főnökeink. Holott ez pont fordítva van, mert a politikusokat az emberek választják meg, tehát ők vannak értünk, és az volna a feladatuk, hogy azokat a dolgokat, amiket a társadalom szeretne, vagy ami a társadalom számára jó, megtegyék.

A politikusok nem azért vannak ott, hogy majd ők megmondják, mi legyen, ők az átlagembert kellene, hogy képviseljék. De az a probléma, hogy mi magyarok nem ebben szocializálódtunk, és szerintem nekünk, fiataloknak az az egyik fontos feladatunk, hogy ezen a gondolkodásmódon változtassunk.

– Milyennek látod a saját generációdat?

– Alapvetően nagyon fekete-fehérnek. Van az egyik oldal, a teljes nihil, akiknél azt látom, hogy amit érzékelnek a világból, az arra sarkallja őket, hogy semminek semmi értelme, és belecsúsznak ebbe a minden szar állapotba. Ezzel ők elvannak. Emellett pedig ott a másik oldal, akik nagyon ambíciózusak, céljaik vannak, amikor meg akarnak valósítani. Tenni akarnak, jobb emberekké válni és egy jobb helyet csinálni az országból, a világból. Szóval szerintem a mi generációnk ilyen, két véglet, és nem igazán van átmenet. De azt gondolom, hogy az ambíciózus fiatalokból, az akaraterőből szerintem sokkal több van. Illetve

mi fiatalok talán sokkal inkább abba az irányba húzunk, hogy valamiféle kollektív egyetértésben tudjunk majd együtt létezni. Szerintem sokkal kevésbé vagyunk önzőek már, kevesebb az egyén, és sokkal több a kollektíva a fiataloknak a fejében.

Szerintem többet törődünk egymással, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, elfogadóbbak és, sokkal jobban érdekel minket környezetük.

– Te, mint Mehringer Marci, egy 23 éves zenész, milyen országban szeretnél élni, milyen Magyarország lenne számodra az ideális?

– Elég egyszerűen meg tudom fogalmazni: egy olyan országban, ahol mindenki embernek érezheti magát, teljesen mindegy, hogy honnan jön, hogy milyen a bőrszíne, milyen a vallása, milyen a szexualitása. Egy olyan szép és szabad Magyarországon szeretnék élni, ahol mind egymásért vagyunk. Ez egy nagyon egyszerű, meg nagyon klisés gondolat, de közben azt gondolom, hogy ennél tényleg semmi sem fontosabb.

Mostanra magyar ember lett, magyar embernek farkasa, ez így nem járja.

Mi nem fideszesek, meg tiszások, meg mi hazánkosok, meg nem tudom, kik vagyunk, hanem a hogy egytől egyig mind magyarok vagyunk. Mindannyian ugyanabban az országban élünk, és bárki is van kormányon, mindenkiért felel. Szomorú, hogy ennyire szét lett szakítva ez a kis ország, ez a kis nép. Szóval egy olyan országban szeretnék élni, ahol ez nincs jelen. Egy szabad Magyarországot szeretnék, ahol mindannyian embernek számítunk.

– Mik a terveid a következő időszakra, várhatóak például új dalok?

– Idén még biztosan kiadunk két dalt, és tervezünk egy nagykoncertet is, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni. Jövő tavasszal pedig tervben van egy fullos nagylemez is, amit télen fogok tudni befejezni, mert akkor lesz rá időm. Számomra az a legfontosabb, hogy ezzel a lemezzel össze tudjam foglalni az elmúlt időszakot, meg mindent, ami bennem van, az érzéseimet. Hogy ez pontosan mit takar, vagy, hogy lesz-e benne még társadalmi kérdésekkel, problémákkal kapcsolatos gondolat is, az egyelőre maradjon titok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: